Vadász- és Versenylap 54. évfolyam, 1910

1910-04-22 / 26. szám

1910. április 15. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 189 ORSZÁGOSLOTENYESZTES, Az irlandi importok. Tavaly télen élénk kommentárokra adott okot, hogy a közös hadügyminisztérium Írországból körülbelül negyven vadászlovat hozatott, a melyek egy részét a tavaszi bécsi úgynevezett katonai árverésen adta el, mig a másik felét Holicson próbálta ki vadászatokon. Tenyésztőink közt sokan akadtak, a kik e lépést ugy magyarázták, mintha az a pótlovazás jövőjének ballon U'essaije lenne, mig a külföld — részben némi kárörömmel — ugy vélte, hogy immár Magyarországon nincs elegendő számú, vagy legalább nincs elég jó minőségű pótló, s ez az oka, a miért angol segédforrásokhoz kell nyúlni. E föltevések tévesek voltak. Az irlandiak kis csapatának importja a következő okokra volt visszavezethető: elsősorban arra, hogy tiszteink nyereg alatt uj anyagot ösmerjenek meg s lehetőleg nagy lovasteljesitmények elé állíttassanak. A második és mondhatjuk fő-czél az volt, hogy megtudjuk, az irlandiak mint viszonylanak belföldi félvéranyagunkhoz s igy — ha az összehasonlítás ránk nézve félig-meddig ked\ező lesz — tenyésztőinknek impulzust adjunk, hogy ilyen jellegű hátaslovakat is neveljenek, megmutatván, hogy a katonaság a legjobb kvalitásra is vevő. Már annak idején, mikor az importált anyag Ihászi-Marczaltóre érkezett, jeleztük, hogy csak egyszeri kísérletről van szó, s most örömmel regisztrálhatjuk, hogy e terv azóta nem változott meg: a hadügyi vezetőség a jövőben nem kiván irlandi importokat szervezni. A Holicson kipróbált irlandi lovak ott maradnak, mint u. u. vadászcsapat, s néhány évig alkalmas eszközök lesznek rá, hogy az odavezényelt tisztek e sajátos s a lovasnak számos uj nézőpontot nyújtó anyaggal nyereg alatt megösmerkedjenek, de a lotot nem frissitik fel. Ezek elörebocsájtása után lássuk, mi volt az irlandiaknak belföldi fél véreinkkel való öszszevetésének az eredménye? A rövid felelet az : hogy belföldi fél véreink nemcsak, hogy megállták helyüket az irlandiak mellett, de azokat sok tekintetben túlszárnyalták. E tény, a mely gondos összevetés eredménye, örvendetes eseményt jelent, amelynél érdemes hosszabb ideig megállani. Holicson a vadászlovak nehéz próbának vannak alávetve. Szarvasvadászatok is tartatván, az iram helyből gyors és a runök hosszúak. A vouszalékvadászatokról ugyanez áll. A terület maga nehéz, miután gyakran coupirozott és számos gőzekeszántáson, egyéb talajnehézségeken vezet át. Az ugrások javarészt árkok, a melyek nem épen jelentékenyek. Annál fokozottabb követelményekkel lépnek fel a gyakori vízmosások, s ezekre a vadászó lovakat külön be kell gyakorolni, nehogy a lovas késlekedés miatt a vadászatot elveszítse vagy súlyosabb balesetnek tegye ki magát. E vízmosások a holicsi vadászterület Achilles-sarka; ennek esett áldozatul az importált irlandiak egyik legjobbja, ily vizmosásuál keresztcsontját törve. Mindé tényezők felsorolása mutatja, hogy a történelmileg nevezetes Holies a kipróbálásnak egyik legerősebb terrénuma, a mely kevéssel áll p. o. Pardubitz mögött. Éppen a követelmények nagysága tette indokolttá, hogy a katonai vezetőség a bécsi lovastisztképző intézet vadászatai részére Holicsot választotta ki, a mely a campagne-lovaglás próbakövének tekinthető. A mi a Holicson rendesen lévő anyagot — vagyis az összehasonlítás egyik tényezőjét — illeti, a tisztek és az intézet magánlovain kivül, a vadászatokban részt vesznek a magyar királyi állami ménesek és méntelepek oda kijelölt kanczái és ménéi. Az előbbiek rendszerint 8—9 hónappal a vadászidény előtt a tiszti lovasintézetbe küldetnek, a hol iskolaszerüleg belovagoltatnak és kora őszszel vezényeltetnek ki Holicsra, mig az állami mének csak augusztusban érkeznek a vadászterületre. Az állami anyag tekintélyes nagyságú: a kanczák száma 15—20 darab, a méneké kb. 40 darab, s benuök az ország minden részéből való példány képviselve van. Mindé körülmények együttműködésükben a kipróbálásra alkalmas mértéket nyújtanak, s igy az irlandiak képességét nem volt nehéz ellenőrizni. Még tegyük hozzá, hogy az utóbbiaknak elég idejük volt akklimatizálódni és hogy szakszerű trainingben részesültek, mielőtt a kopók mögé kerültek. Egyébként az irlandi lovak hazájukban is mind már vadásztak volt. Annak idején — több, mint egy éve, az import alkalmával — annak a reményünknek adtunk kilejezést, hogy belföldi félvéreink nem fognak kudarezot vallani az iriandiakkal való harezban. Ez be is következett, s a magyar félvérek szívósságban, gyorsaságban, ügyességben, de még ugrási képességben is fölötte álltak az importált anyagnak, a melyről pedig nem lehetett azt mondani, hogy selejtes lett volna. Bebizonyosodott, hogy — mint reméltük — a belföldi félvérek elsőrangú vadászanyagot képviselnek s hogy ama feladatokat, a melyeket általában az irlandiak elé állítanak, a mi lovaink teljes mértékben képesek megoldani, hiszen épen bennök van évszázadok óta kifejlesztve az ilyen vadászkövetelmények előfeltétele: a bátorság, az ügyesség és az életerő. Megállapítva ez örvendetes tényeket, több óhajtásunk lenne. Az egyik az, hogy tenyésztőink iparkodjanak a megkezdett helyes uton továbbhaladni és anyagukat lehetőleg még tovább nemesíteni, konszolidálni és a kipróbálás okszerű alapjaira helyezni. A másik az volna: a külföld figyelmét fölhívni a becses belföldi anyagra, a mely mint vadászló nem maradhat mögötte Irlandnak, s a melyből export-czélokra kellő mennyiség áll rendelkezésre. Szükséges lenne tehát mielőbb megtalálni a módját e sokat sürgetett piaezok létesitésének, a mi elsősorban a budapesti Tattersall kötelessége lenne. Sajnos, ez az intézmény, a mióta a főváros átvette, messze eltért czeljától, amely ez lenne: a hazai tenyésztést előmozdítani. Ebben a formában, a hogy a Tattersall ma fönnáll, lócsiszárok, lókereskedők gyülekezőhelye és istállóiban szomorú fuvaros-lovak álldogálnak. Pedig mily alkalmas volna e terület egy nagyszabású, az egész lótenyésztő világot felénk terelő horseshowra! Illetékes köreink figyelmébe ajánljuk e kérdést, a melyet fáj a napirendről letűnni látni. Kereskedelem nélkül nincs igazi, életerős termelés és a Tattersall egyik feladata lenne ezt a kereskedelmet helyes mederben tartani, okszerű intézkedésekkel, kiállításokkal, díjazásokkal irányítani, azt a külfölddel közvetlen kapcsolatba hozni. Szinte elképzelhetetlen, hogy a Tattersall évente legalább egyszer nem tart egy félvér-vásárt (a külföld részére) s egy másik vásáron nem állit össze nemes hátas lovaink közül oly gyűjteményt, a mely a külföld ily igényű, még ma is erős keresletének eleget tesz. Csak egy példát. Tavaly valaki egy szomszéd országból azzal a kéréssel fordult hozzánk : nem tudnánk-e valakit megnevezni, a ki 25—30 félvértenyésztésre alkalmas jóvérű mént összeállitna ? Nem akadt senki, s a vásárlásra szánt 60—70000 korona külföldre vándorolt. Félvértenyésztésünk jóságát a kiállításokon kivül még egy tényező mozdíthatná elő s ez: a verseny. Itt a ló maga, nem a jury ítélkezik s a képesség automatikus bizonyítványt kap. E feladatot azonban maguknak a tenyésztőknek kellene megoldaniok, mert sem a M. L. E.-tő), sem az Urlovasok Szövetkezetétől, a melyek czélja a telivér-nevelés előmozdítása, nem lehet várni, hogy ilyfajta, széles körű szervezésbe fogjanak, hiszen a telivéranyag úgyis nagy és a rendelkezésre álló versenyeket túlontúl ellátja anyaggal. Ha pedig az Urlovasok Szövetkezete egy-két félvérversenyt ki is irna, ezzel a czél nem volna elérve: a kihasználásnak tág teret kell adni, hogy a futtatók költségei megtérüljenek, hogy a training koczkázatát viselni érdemes legyen. Németország e tekintetben kitűnő példával jár elől. A kipróbálásnak — sajátságos, hogy ezt még ma is hangsúlyozni kell — a verseny a legjobb segédeszköze s rá annyival több szükség van mert. az u. n. természetes kipróbálási módok (háború, stb.) ma már ritkák s másként nem pótolhatók. Ha a félvérversenyek—elsősorban a vidéken — gyökeret tudnak verni, ha azokat széles alapokra helyezzük és kellően díjazzuk, nincs rá ok benne kételkedni, hogy ez az intézmény lovainkat tovább nemesiti és a külföld figyelmét hathatósan ránk fordítja. Ismételjük, ez elsősorban a félvértenyésztők feladata és talán mondhatjuk : kötelessége. A versenyügygyel kapcsolatosan a törzskönyvezés kérdése is nagy lépéssel haladna a megvalósulás felé. Ha volna egy szervünk, a mely kizárólag a félvérneveléssel foglalkozik, annak czéljait szolgálja, meg volna a mód rá félvéranyagunkat törzskönyvezni, a mi, hogy eddig még nem történt meg, e par excellence lótenyésztő országban, szinte hihetetlen. Törzskönyvezés nélkül tiszta tenyésztés nincsen, e nélkül teoretikus és sok esetben praktikus következtetések nem vonhatók le, e nélkül semmi biztosítékunk rá, hogy egy produktum vérben hogy van konszolidálva. Hihetetlennek látszik, hogy ilyesmit még a 20-ik században magyarázni kell, a mikor a kutyáknak, teheneknek rég meg van a törzskönyvük. Örömmel halljuk, hogy e tekintetben a hadügyminisztérium részéről már történt lépés, a mennyiben a közvetlenül vásárolt anyag mind pedigreevel ellátva kerül az ezredekhez. E nyomon tovább kell haladni s reméljük, hogy nincs messze az az idő, a mikor nem^s félvéranyagunk studbookjai rendelkezésre fognak állani a gyakorlati lónevelőnek és a szakembereknek. íme, ezek azok a következtetések és óhajok, a melyek az irlandiak importálásával kapcsolatosak. Ismét csak azt látjuk, a mit mindenki tud, a ki Magyarország lótenyésztésével behatóbban foglalkozik, iiogy gazdag anyag, igazi kincs van birtokunkban, amelyet kihasználni rajtunk múlik. Ám nem szabad mindent az államtól és a katonai kincstártól várni. Amannak czélja a lónevelést irányítani, helyes elvekre alapozni, a szükséges jó ménanyagot rendelkezésre bocsájtani s méneseiben modelleket állitani, a katonaság megfelelő árakkal iparkodik a tenyésztőket jutalmazni, buzdítani és vásárlásaiban a vérlovat propagálván, erős erkölcsi befolyást gyakorol a nemes anyag fönntartására, fejlesztésére. A tenyésztők feladata a ki jelölt utakat szorgalommal, szaktudással, szeretettel bejárni, az aoyagot okszerüleg nevelni, párosítani és kipróbálni, az adott elveket az adott viszonyokhoz alkalmazni és mindig előre haladni. Ez kötelessége minden egyes tenyésztőnek és kötelessége a tenyésztők összességének. Az ihász-marczaltői katonai csikótelepen a tenyésztők napja o hó 15-én az osztályozás befejezése után tartatott meg. A hadvezetőség meghívására a tenyésztők közül megjelentek: Jaross Sándor, dr. Lelbach László, dr. Hámory László, Bezerédy Andor, Szabadhegyi Kálmán urak. Elsősorban is a nevezett tenyésztő uraktól 1909-ben vásárolt csikók lettek bemutatva, majd az ország különböző lovasitott fegyvernemekhez beosztott lovak vezettettek elő, hogy ezáltal a tenyésztők általános áttekintést nyerhessenek az egész állományról. A telep berendezésének megtekintése után egy 60 lóból álló falka csikósok által hajtva került bemutatásra minden jármodban. Végül egy körülbei :1 3000 méter távolságon átvezető vadászverseny tartatott meg. Az ozorai katonai csikótelepen a szokásos módon tartatott meg e hó 9-én az osztályozás befejezése után a tenyésztők napja. Jelen voltak: gróf Tisza Kálmán, Szlucha Dénes, Szlucha Fái, Szlueha Imre, Vantsuy Dezső, Strasser Vilmos és Gyérei Richárd urak. Bemutatásra került. 1.) a jelenlévő tenyésztőktől 1909-ben vásárolt anyag. 2.) az ország különböző részeiben vásárolt ménesbeli lovak. 3.) a kistenyésztőktöl vásárolt lóanyag. Ez alkalommal tájékoztatásul a különböző fegyvernemhez (lovasság, tüzérség, szekerészet) beosztott egyes példányok, ugy mint egy körülbelül 60 lóból álló csikósok által hajtott csoportban lettek ez minden jármódban bemutatva. A csikósok vadászversenyét körülbelül 3000 m.-es váltakozó terepen Henriquez ezredes a daádi csikótelep parancsnoka vezette. LACKENBACHER E. == bookmaker. = Budapest. VI., Andrássy-ut 1. == Telefon : 26 53. = Wien, I., Rotenturmstrase 29. Elfogad fogadásokat az összes classtkus versenyekre. — Vidéki megbízásokat pontosan és kész—— séggel teljesít. ——— (llülinniai tininmal/l/ kocsányos tölgy-makk (Quercus díldvUllldl VÜlUllllMIV, pedunculata),kocsány talán tölgy makk (Quercus sessiliflora) a szlavóniai világhírű erdőségekből, a csira képességért jótállással, jól áttelelt, szakszerűen kezelt; tetszés szerinti mennyiségben legjutányosabban szállítja: Spitzer Jakab, Uin kovee, (Szlavónia).