Vadász- és Versenylap 53. évfolyam, 1909
1909-12-17 / 98. szám
EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LOTENYESZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az Urlovasok Szövetkezete, A vidéki versenyegyletek. A Budapesti Polo Club, Az Országos Agarász Szövetség s az összes lótenyészbizottmányok _ iutilit sc .•.njanLuit hivatalos közlönye. Előfizetési ára: egész évre 32 korona; fél évre 17 korona (a versenyidény alatt 20 korona); negyedévre 12 korona. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Versenylap» kiadóhivatalához (IX. Ferencz-körut 6.) czimezendök. 98. szám. Telefon-szám 657. Budapest, 1909. péntek, deczember 17. Taviratl czim ; Versenylap, Budapest. 53. évfolyam. Megjelenik a budapesti, alagi, prágai, kottingbrunni és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenynap előtti délelőtt, egyébkor hetenkint egyszer. TELIVEREK ES VERSENYEK, Rascal Az alábbi czíkkbrn az 1900 ik évi legjobb kétévesről: Rascatról pedig,eestikai-szempontból óhajtok egyet s mást elmondani. Az ilyen fajta czikkek utólagos proféeziák szoktak lenni, az adott esetben azonban kivétellel állunk szemben, mert annak idején e sorok irója volt az, a ki Kikeletet Raeburnnal párosittatta. Nem kívánok ebből valami dicsőséget magamnak kovácsolni s az alábbi adatokat csak azért közlöm, mert ugy hiszem, tenyésztőink hasznot fognak belőlük meríteni, mert néhány, eddig nem érdeme szerint méltányolt kötülményre hivom föl figyelmüket, másrészt pedig kimutatni kívánom, hogy párosításoknál a Bruce Lowe elmélet nélkül ma már nem lehet dolgozni, e teóriákat azonban liberálisan és a mellektényezők higgadt figyelembevételével kell kezelni. Ezek után áttérek ama okok felsorolására, a melyek ana bírtak, hogy Kikeletet Rocburnhoz osszam be. A 36-os család, a melyhez Kikelet tartozott, egyike a méneskinyvek legszegényebb ágainak. Jelentőséget ez outsider-érnek csak egy teli*ér adott: Economist, a mely tudvalévőleg a WhisA-er-vonalat apai ágon tovább viszi Harkairay-n King Tómra. E mén nagy jelentősége a tenyésztésben kétségbevonhatatlan. Egyébként a 3G-os család (t'urven Bay Barb Mare) külföldön nem tudott uévie szert tenni, hacsak egyik ivadékát Gambettat (skandináv derby) nem tekintjük figyelemreméltóbb egyednek. Nálunk a 36-os ágat Kikelet (a mely szintén Ftorantliere, Economist anyjára vezet vissza)|emelte határozott színvonalra. E Pardon-kanczát, mint kétévest, annak idején egy eladóversenyből vettem meg br. Tornyay-Schosberger Lajos részéte és pedig 5400 K-ért. Kikelet igen hasznos vételnek bizonyult, mint hároméves kanezatársai közt talán a legjobb volt, s e formáját később is megpecsételte. Össznyereménye 64,85(1 K-ra rúgott. Alkatban a .kancza nem volt szép : nagy feje, laza kötése első pillantásra szembe ötlöttek, pompáslapoczkafekvése azonban feledtetni tudta hibáit. Hajtós ló volt és jó stayer, néha azonban formáját minden ok nélkül elvesztette. 1906 elején még trainiugben volt s kora tavaszszal letört. Ekkor a báró ménesébe osztotta be Kikeletet, s nekem volt föladatom részére alkalmas partnert találni, a mi annyival nehezebb volt, miután azon időben (márczius körül) a jobb mének már természetesen megteltek. A kanczát szakszerűen óhajtva párosítani, mindenekelőtt gondosan szemügyre vettem a vele egy családhoz tartozó Economist pedigreejét. E származási tábla igen tanulságos és helyes fölépítése érdekes. A Curwen-Bay-Barb-Maie Eco- nomist felé haladva kezdetben a legerassabb outsider-lineát jelenti. Erre elég Economist ükanyját Sapphot példánák idézni. Sappho apja Blank (15), anyja egy Blaze(-\-)' kancza (36). Sapphonál látjuk a vonal elsó megerősítését és pedig Eclipse (1*2) révén. E párosításból jön létre Mad- cap, a mely Anvillel (9) párosítva Capricet elli. Az outsider-vonalak nemesítésére most nem lehetett volna jobb partnert találni, mint az előkelően és szépen nevelt Octaviant (8), a mely tömör sirevért hoz anyai oldalán, mig apja Stripling a 2-es családhoz tartozik s azt apja Phoenomenon (2) révén még jobban aláhúzza, egyúttal pedig jó9-es crosstisád. Octavianés Caprice párosításából származik Floranthe, n melyet Whisker fedezett. Whisker anyai ágon ez l-es voualat viszi előre, apai ágon pedit visszamegy Eclipstre, amelynek egyik legeiősebbíöiintartója. Bár nem vagyok vak követője Bruce Lowe elveinek, kétségtelt n t z, hegy outsider vonalaknak megtisztítása, nemesítése az 6 teóriái aLpján érhető el a legjobban, és tény, hogy e muukánálaz elsőrangú runningvonalakra kell támaszkodni, de ehhez hozzáfűzöm, hogy a 12 es, részben a 1 l-es sire ágnak e téren ugyanoly jelentősége van, a mint azt The Báron, Yalfendon, Foxhall, Lamplighter, Lexington, Domino, Miss Woodford. Guicrioli stb. stb. bőven bizonyítják. Ha Kikelet származási tábláját beható vizsgálódás tárgyává tesszük, azt fogjuk látni, hogy ez az ér az Economistétól Floranthe partneréuel tér el. Mig Whisker ideális vonalakat hoz, Wan- ton (31) ismét crass outsider. Az igy ellett Giglet Actaeonnal (28) lévén párosítva, a kép még rosszabb lesz, vgyts a tisztító l átás, úgyszólván,' megszűnt s a szépen felépült linea széjjel kezd omlani. Szerencsére a helyzet mihamar változik. Lehet, hogy véletlenül, lehet, hogy czéltudatos munka eredményeként, Kikeletnél a 4-ik generáczióban Miss Aldcroftnál ugyanazt a 12-est behatást látjuk, mint Economist nál, csakhogy nem Eclipse, hanem Weatlierbit révén. Az igy származott La Belle Jeanne a 11-es Thunderboltial (apja Stockwell, 3) párosiitatván, a pedigree ujra tisztulni kezd, a mit fokoz a következő utód Jenny, a mely a szépen nevelt (J es Peterhez (apja Hermit, 5) lesz beosztva. Így származott Creeping Jenny, a melynek már elég tetszetős származási táblája van és hozzája alig lehetett volna jobb partnert képzelni Pardonnál. Teljes tiszteletet annak, a ki ezt a párosítást keresztülvezette! Pardon a hiányzó és megbecsülhetetlen l-es ágat erőteljesen hozza be (akárcsak Whisker Econcmistnál), majd Morgannal 5-ös crosst nyújt Hermitre, mig a 9-es Petercross ptndantja az ug)ancsak följebb látható Anvil—Oberon keresztezésnek, s hogy az analógia teljes legyen, a Wheatherlnt 12-es száma Scottish Chief ben és Springfieldben nyer támogatást. E tényeket konstatálva, Kikelet párosításánál a következő utakat jelöltem ki magamnak: 1. Egyénileg jó apamént keri sni, a melynek apja, anyja egyénileg is kiváló Ügyen. E szempontból Raeburn tökéletesen kielégített. 0 maga reális versenyló volt s a Lancashire Plateben Isinglasst tudta megverni. Féltestvérei Modirena, Donovan, Semolina, Sir Joshua mind jó lovak. Apja St. Simon, a mihez nem kell kommentár, anyja Montrina, a méneskönyvek egyik örök ékessége. 2. A pedigreebe lehetőleg be akartam hozni a 3-as családot, a mely nagy nemessége mellett rendkívül alkalmazkodó s bármely származási táblába beilleszthető. Erre a czélra Raeburn szintén fölötte a kalmas volt, hiszen nagyapja Galopin volt s e kitűnő család még King Tómmal, Slockuellel csatlakozott a Kikelet-ág 3-as eréhez. 3. A nemesitö hatású 12-es és 11-es crosst megerősíteni kívántam. Ezt Raeburn apja : St. Simon, majd Scottish Chief voltak első sorban hivatva előmozdítani. 4. A 4-es eret behozni, hogy igy a legjobb családok a származási táblában mind képvisel»e legyenek s hogy esetleg később ez az ág ujabb crossra adhasson alkalmat. E czélra Raeburnnal Lord of the Isles szolgált. Igy tehát a pedigne tökéletes ke; et adott és kifogásolni legföljebb azt lcbeiett \olna, hogy maga Raeburn a 7-es családhoz tartozván, kissé outsiderjellegii. De épen itt kívánom megállapítani, hogy a Bruce Lowe teóriát nem szabad mint egyszerű matematikai föladatot felfogni és hiba lenne egy mént vagy egy kanczát kizárólag utolsó száma szerint megítélni. Hiszen akkor egy Gouvernant vagy Matchbox tulajdonképp outsider-ménnek volna minőeitendó. A pedigreeuél mindig tekintettel kell lennünk annak struktúrájára, fia pedig a háttérben stép számok mellett egyénileg is kiváló egyedeket (St. Simon, Galopin, King Tom stb.) látunk, ugy az utolsó számot csak jelzőszámnak, de nem döntő tényezőnek fogjuk minősíteni és a származási tábla súlypontját annak hátsébb régióiban fogjuk keresni. De Raeburnnát még erie sincsen szoros szükség. Anyja Mowerina a ménesköuyvek egyik örök disze s egyénileg oly kiváló egyed, hogy voltaképen külön kla>szifikálástérdemelne, akár az .Jgwes-család. Raeburn tehát nem tekinthető outsider-ménnek, sói mondhatni, ő az utolsó évek egyik legszebben nevelt mene, a mely egyénileg a legkitűnőbb pedigree-gyökereket adja Ereje ezenkívül bő sire-ágaiban rejlik, valamint abban, hogy igen alkalmazkodó természetű, bár a 3-as cross iránt való hajlandósága elvitázhatatlan. Mikor Kikelet párosításáról 87Ó volt, Kaffir Chief már szerepet játszott hazájában. Ő is outsider-családból származott (23), de azért Raeburn sikert tudott elét ni a 11-es Albertaval, az 5-ös The Empress Mauddal, a 9-es Gloryval, a 7-es Noble Countessel is. Kár, hogy a mén már kissé öreg, ha fiatalon kerül hozzánk, ugyanarra a szerepre lett volna hivatva mint annak idején Buccaneer. Ez a keletkezesi története Rascalnak : remélem, a mén a jövőben is igazat fogadni a pedigrees tikának. ^ x Galopin 3 St Angol« II Scottiah Chief I a Vedot'e 19 Flying Duchess 3 A ing Tom 3 Adeline II LorJ of the Isles 4 Stockings 7 •J < O Morgan 5 Petroleuse 1 Peter Miss Ann 12 SiockwaM 3 Go-abend 7 Springfield ia Morgiana j L Peter 9 Ked Flag I I H-rmit Jenny i S« Lady Masham 9 .Thunderbolt II La Relle J.ann I I Voltigenr 8 .ire. Ktdgway 19 Th"Fly in. Dutchman 3 Metope 3 Har k away I Pocahon a- 3 ton 4 Linie F-iry 11 1 i.u hatune 14 Pair Helen • The L tua Kio s • A Bay Miaay 13 I he Bs QU « 4 1' ocah'Hitaa S Melbourne I Mnwertna ' l a. al no- t V .1.118 1» Scotn h in I 12 | L <iy Morgen j | Hen. I I I Lilly Ma he m L-.r ü Lyon I . | Rna»o 8* 1 _ , ' eWnil • 10 ' i SeCll'B'O ft .Bro ther In S riff rrt 8 Ma .1 of M an 9 |Smckwe I 3 I Co.d'I's 11 | W- therhl' X 3 Mus Aide.I Ii a» T<~ Legközelebbi számunk pénteken jelenik meg. — A mái szám ára 40 fillér.