Vadász- és Versenylap 53. évfolyam, 1909
1909-03-21 / 12. szám
114 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP laüJ. márczius 21. ORSZÍííOS LÓTENYÉSZTÉS A közös hadügyminisztérium megbízásából Angliában és Írországban járt bizottság, melyben Bacsák vezérőrnagy és Merhal alezredes foglaltak helyet, már visszatért kiküldetésébői. A bizottság 26 huntert vásárolt, melyeknek kora 5-7 év között váltakozik és van köztük több olyan ló, a melyet osztrák és magyar tisztek odakünn már falka után lovagoltak és a melyek • röl jó minősítést adtak. Azt a téves híresztelést, hogy a bizottság remondákat fog vásárolni, már megczáfoltuk és az akkor elmondottakat most csak azzal egészítjük ki, hogy Anglia ós Írország még az angol hadsereget sem képes ellátni katonalovakkal, noha egy-egy remondának az ára 80 font. A vásárlás czólja : a vadászatban jól bevált lovakat idehaza a mi lovainkkal összehasonlítani. A bizottságot egyes utjain Bunsow Robert ur, lapunk londoni munkatársa is kalauzolta. Méneket (két telivérmón megvásárlásáról volt tudvalévőleg szó) a bizottság egyelőre nem vett. Az osztrák földmivelésügyi miniszter Belgiumban 43 hidegvérű mént vásárolt, darabonkint 4400 K-ás áron. A mének kora 2$ és 5 év közt ingadozik. Tavaszi lnxnslóvásár. A folyó hó 27-én megnyíló XLI. tavaszi luxuslóvásár katalógusának első kiadása ma jelent meg. A katalógus 137 bejelentőtől 518 drb. lovat sorol fel, a melyeknek használata csoportok szerint a következőleg oszlanak meg: Négyes fogat van 14, hintós kettős fogat 96, hintós egyes fogat 6, jukker kettes fogat 93, jukker egyes fogat 14, hátasló 63, bátas ée hámos ló 12 darab. A vásár iránt a külföld részéről is nagy az érdeklődés. A legközelebbi vásár az XLII. tavaszi luxuslóvásár április hó 25., 26. éa 27'én t irta tik, melyre április hó 14-én jár le a bejelentési határidő. A félvér tenyésztés kérdései czimü czikkünk folytatását e héten térszüke miatt nem adhatjuk . Societa delle Corse —Triest Fedeztetési hirdetés. Az 1909. évi fedeztetési idényben (márczius 10-töl kezdve) a montebelloi ügetőpályán Triest mellett fel lesz állítva ARGONAUT stp. m. eil. 1901. ap. Caid 207$ any. Valley Girl 2'29$ ap. Valdemeer any. Ella Steel (amerikai telivér.) Argonaut a versenypályán 163.350 koronát nyert, tehát oly nagy összeget, minőt egyetlen más belföldi ügető nem nyert ós l'24"-el a legjobb belföldi recordot állította fel hosszabb távolságra. Fedezési dija 400 korona. A bécsi ügetőverseny által választott tizenöt kancza 200 K-ért fedeztetik. Oly kanczák, a melyek a monarchia oly helyéről jönnek, a mely Triesttöl 300 kilométernél távolabb fekszik, útiköltség megtérítés czimén 100 koronát kapnak. Kanczák elhelyezéséről gondoskodás történik, meddő kancza után napi 1 korona, csikós után napi 1 K 50 f. boxdij fizetendő. Bejelentések a «Societa delle Corse»-hoz Triest Via Nuova 9. intézendők. Societa delle Corse. • Bécs elsőrendű látványossága . • Café „KRYSTALL" I, Aspernplatz 1., az Aspernhid mellett. Délután és egész éjen át a kávéház pompás csarnokaiban két előkelő zenekar hangversenyez. Az esti órákban ROBERT1S olasz és fira Ii czia operaénekesek el őadása. Idegenekés az előkelő sportvilág kedvelt találkozó helye. El ne mulassza a Bécsbe ránduló magyar ember ezen előkelő mulató meglátogatását. A fogadási piacz. A fogadási piacz némi változáson ment keresztül az utóbbi napokban. A Rákosi dijnak immár Miután 3:1-hez az első favoritja, mig mellette Formidable II. 4:1-hez részesül|pártfogásban. Armand oddsa 5-re hosszabbodott, valamintjJávát, is ugyanígy kínálják a könyvesek. Az Alagi nagy akadályversenyre 2:1-hez Gara a kedvencz. A többi kombattánsok közül csak Pandora kurzusa rövidült 4-re, a mely most Gara és Formidable II. mellett a legjobban fogadott lova a versenynek. Megjegyzendő, hogy az utóbbi két napon Miután ós Pandora double event, élénk kereslet tárgyát képezte. A Przedswit handicapban Rentier 6:1-hez kurzusa változatlan, csak Vansittart és Simeon oddsai rövidültek 8-ra. A többi változatlan. A háromévesek nagy handicapjára, még nem alakult meg a fogadási piacz. A mi a későbbi eseményeket illeti, azokra a fogadási piacz változatlan, csak Töff oddsa (3$:1) lett rövidebb a magyar kancza dijban. VEGYES. Krausz I. H. ée társa, Budapest, VI., Liszt Ferencz-tér 3. Telefon 89—25. Elfogad fix- és etartoddsfogadásokat az összes belföldi versenyekre. Gróf Festetics Tassilo a héten megtekintette Plannernél lévó lovait. Szemere Miklós ur csütörtökön nagyhatású beszéd kíséretében interpellácziót intézett a miniszterelnökhöz a képviselőházban a külügyi helyzet ügyében. A nagy tetszéssel fogadott beszéd, a melyben a szónok a háború szükségességét fejtegette, méltó feltűnést keltett mindenfelé. Egyedi Lajos ur a Riviéráról visszaérkezett. Gróf Wurmbrand Ferdinánd, a ki nőül vette Baltazzi Arisztid ur leányát, a jövőben a napagedli ménest fogja vezetni. Luczenbacher Miklós ur pénteken Tatán volt. Zombory Richard ur tegnap Tatára utazott, s megtekintette Heathnél lévó lovait. Br. Neimans R. megérkezett Németországból Alagra. Krause Károly ur Alagon naponta szorgalmasan lovagol a munkában. Rohonczy Gida ur pénteken künn volt Alagon s megtekintette lovait. Az alagi tavaszi versenyek 2 óra 45 perczkor kezdődnek. Hexenmeister most újra rendben van és felvehette a rendes munkát. Gessler távol marad az Alagi nagy akadályverseny startjától. Alagon még mindig csak a téli pályán folyik a munka, de egyes istállók ott is erósebb galoppokat végeztetnek lovaikkal. Ha az éjjeli fagyok elmaradnak, a réti pálya is megnyílik és hétfőtől kezdve a gyeppályák is rendelkezésre fognak állani. A Hyams-istállóból Alagon egy ló sem indul. Tarai ez idő szerint 64 kg. nehéz. Ennek daczára a jeles lovas azt reméli, hogy idén is régi súlyát fogja nyeregbe vinni tudni. Rentier állva maradt ugyan a Przedswit handicapban, startja e versenyben azonban még nem befejezett dolog. Sorbonne a földmivelésügyi minisztérium által Kisbér számára megvásárolt franczia kancza már megérkezett Kisbérre. Sejan kitűnő anyja idén Bona Vistá-\al vagy William Rufussal lesz párosítva. Tatán elmúlt vasárnap jégesővel és villámokkal elegy zivatar volt, mig hétfőn erősen havazott. A pálya sokat szenvedett az időjárástól ós a trainerek munkája igen nehéz. Peregrin most jobb munkát végez, de a Király dij előtt aligha jelenhet meg a nyilvánosság előtt. A Szigeti-istállóból Colette, Mi, Campanile, Royalty, Borbála, Flowerseller, Sepoy, Apatin és Rodostó vesznek részt az alagi tavaszi meetingen. Három Raeburn-ivadék vesz részt a Lincolnshireben: Kaffier Chief, Raeberry és Point of View. Gara és Pandora csütörtökön akadályokon dolgoztak. Ezres valószínűleg távol marad a Rákosi dij startjától. Sárga csikót akcidens érte, s igy távol marad az alagi tavaszi eseményektől. Spider négy főból álló lotja csütörtökön érkezik meg Alagra. Red Hot, Gaga, Ganache, Rieuse stb. anyja, a mult napokban kimúlt. Red Hot, egy Isonomy —Red Flag kancza, a mely 1889-ben a kilenczes bizottmány által importáltatott Angliából, még azon óv október 12-én került nálunk kalapács alá. Red Hot az árverésen csikójával együtt 5500 frt.-ért gr. Batthyány Elemér és Keczer Miklós ur tulajdonába került. Első csikaja nálunk tudvalevőleg Gaga volt, a mely megnyerte az osztrák derbyt, a bécsi Criteriumot (most gr. Esterházy Memorial) stb. 1893-ban Red Hot Ganachet ellette, a mely mint kétéves megnyerte a Szt. László dijat és az Austria dijat. Mint hároméves a derbyben második volt Weathercock mögött, mig a St. Legerben s a Lovaregyleti dijban szép győzelmet aratott. Ganache legszebb teljesítménye az volt, a midón négyéves korában 66$ kg. suly alatt megnyerte a Király dijat. Red Hot jobb képességű ivadéka volt még Rieuse is. Benne egyik legértékesebb anyakanezánkat vesztettük el. Matschaker elsó startja ezidén 30,000 koronás bécsi államdijban lesz. Miután, Armand és Teli Vilmos pénteken gátakon galoppoztak. A galop után Miután oddsa ismétmegrövidült. A Lincolnshire jelöltek közül szerdán a következők nyerték meg trialjüket: Temeraire és Wise Mason. Alagon szerdán reggel hat fok hideg volt s a pályák teljesen átfagytak. Az idő csak délben kezdett engedni. Gróf Pejacsevich Albert részére Alagon az urlovasversenyekben Czárán Zoltán ur és báró Baich fognak nyeregbe szállani. Az Irinyi pusztán a pálya kitűnő állápotban van és az odatartozó lovak ennek következtében meglehetősen előrehaladott kondiczióban várják a season kezdetét. Alagon márczius 22. és 25-én a sik, 24-én a gát, 22. és 26-án az akadálypálya lesz nyitva. Seprősről Igazság, Páfrány, Liba, Minette, Evildoer, Coriandaliés Gazsa megérkeztek Alagra, s Dunakeszen lettek beszállásolva. Gr. Orssich Pál főhadnagy kedden tekintette meg Hollós idomárnál lévő lovait. Pekin, a Ball istálló háromévese starthoz áll Alagon, egy urlovas versenyben. Kapositól Belle Reine, Ezres, Rengeteg, Rontó Pál, Okos, és Kláris pénteken megérkeztek Alagra. Borax, a francziák jelöltje a Lincolnshire handicapra, kedden lett elszállítva Angliába. G. Stern, a mennyiben franczia kötelezettségei meg fogják engedni, a jövőben Angliában a Sir W. Raphael istállónak is fog lovagolni, a melynek részére olykor tavaly is nyeregbe szállott. Bolton nevü ausztráliai lovas szerződött a Lubomirski hg. istállóhoz. Bolton a herczeg Oberweidenben idomított lovait fogja vezényelni. Chenapant azért törölték a Háromévesek nagy handicapjából, mert a mént, a mely sokat nótt, április közepéig nem lehet fitté tenni. Strausbergben a kedvezőtlen időjárás miatt immár másodjára kellett elhalasztani a versenyeket. Egyáltalán kérdéses, hogy e hónapban lehet-e Németországban versenyeket tartani. Tizenhatodszor törte kulcscsontját T. Moran, az ösmert angol akadálylovas. 15 éves korában nyert egy gátversenyt a napokban Hooton Parkban Murillo, a mely egy ivadéka Tingl Tanglnak, a tőlünk Angliába exportált anyakanczáuak. Kármentő, mint illetékes forrásból értesülünk, egyenesen a Király dijra lesz előkészítve s ezt megelőzőleg valószínűleg nem is áll starthoz. Szente és Janek F., valamint a Szemere istálló két másik apprentice-e a telet Angliában Waughnál töltötték el. Waugh a lovászfiuknak adott bizonyítványában az irja, hogy azok ugy magaviselet, mint jóravalóság és használhatóság dolgában bárhol mintául szolgálhatnak. Rubiot, a Grand National tavalyi nyerőjét, a mely tudvalevőleg a mult héten részt vett Hurst Parkban a Bushey handicap akadályversenyben, a melyben azután második lett, e futásban akcidens érte, s valószínű, hogy a Star Ruby ivadék távol marad a /Grand National startjától. Péda, á Pache istálló Rákosi jelöltje, szorgalmas munkát végez. A Clwyd mén igen jól né» ki ós trainere jó futást vár tőle.