Vadász- és Versenylap 52. évfolyam, 1908
1908-01-12 / 2. szám
72 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1908. január 12. a legjobb ménuel volna párosítandó, hogy esetleg egy második Kisbér nevelődhetne, mely azlán mint apamén valószínűleg bevalna, de a túlnyomó része a kanczáknak csak középrendü volna (lehetnének belföldiek is). Hogy a mének meemutassák, mennyire használhatók, egy pár johii kanezát is kaphatnának, de a fóczél az volna, hogy több kanezát fedezzenek, hogy több esélyük legyen megmutatui. mire képesek. Az árverési átlagárak ez által bizonyosan alacsonyabbak lennének, ám a ménes ezélja nem az, hogy az állam nyerészkedjen, hanem a lótenyésztés elómozditása. Áldozat kell ezen dolgok keresztülvitelére, rle mindez az állam egyenes megterheltetése nélkül történhetik, minthogy ezen czélokra a totalisateurból befolyó jövedelem van törvény szerint rendelve és azt hiszem minden kiadás mellett, mely versenydijak és mének vételére történik, ezen dolgokat is teljesiteni lehetne. Hogy mindez elég lesz-e telivértenyésztésünk megóvására, fóleg Németországgal szemben, nem tudom, de meggyőződésem, hogy veszély van és tenni kell valamit, még pedig idejében, inert az elmulasztottat csak még sokkal nagyobb áldozattal lehet helyrehozni, pedig a telivértenyésztés szoros összefüggésben van az országos lótenyésztéssel és ez utóbbi mégis fontos gazdasági kérdése Magyarországnak. Az Urlovasok Szövetkezete gyűlései. RAEBURN PIETY Fedezési hirdetés. Az 1908. évi fedeztetési idényben az abonyi ménesben (vasút-, posta- és távirda-állomás Abony, Pestmegye) a következő telivér mének abanak: oil. 1890-ben, apja St. Simon, anyja Mowerina (Donovan és Somolina anyja) Seottisch Chief-töl. Raeburn a következő nagy versenyeket nyerte; Boscawen Stakes, Ham Stakes, Stud Produce Stzkes, Itoyal Stakes, Lancaskire Stakes (issinglass és La Fléehe ellen). Ivadékai angol sikpályákon 550000 koronán felül nyertek. Ezen nyerők között vannak: Eboracnm, Lady Ogle, St. Frida-k., Silverpoint, Alwescot, Edna Lyall, Queen of the Vale, Ramelton—Lassie-k., liostrevor, Selected, Consolation, Ettrick, Hogarth, Nettlecreeper, Stratton, Albermarle, Liberation, Non tread over, Vidamme, Puppet-k., Nebelig, Sunburnt Coldra, Regalia, Roshven, Master Ludwig, Noblesse, King s Limner, Wild Apple, Japan, Ringburn. Mileray, Bonanza, A. R A., Garonne k., Rayah. Biltiau, Scotch Mixture, Cecil-k., Hepburn, Kaffer Chief, Cup de Gráce, Daedalus, Lady Thea, Black Lace, Sir Henry, Wedderbérn Woodclmck, Fiji, Lady Leslie Romney, Pillo, Point of View, Baeberry Resemblance ; továbbá az osztrák-magyar verssnypálnákon Széllcsenrt (Szt. István di| nyertese). Amras és Gatlinger 14500(1 koronát nyertek. Fedezési dij: 600 korona. (Még öt kancza fogadtatik el) ell. 1893 ban. ap. Satiety a Devote. Hermittöl, a Devotion. Stockwelltől. Piety győzött a sandowni Great Kingston Two yrs old Race. — a manchesteri Cup, — (1887 £.) és az ascoti Alexandra Plateban (1340 £.) Piety nyertes ivadékai angol pályákon : Copshaw Jinlm. Kelthock c- Cassok ; osztrák-magyar versenyjtályákon: Apatin, Peia Pythia, Suhogó. Tarok, FI tyóka. Tilos, Prokop és Sturm. Fedezési dij: 100 kor A kanczák gondozása és élelmezése a kishéri dij szabás szerint számittatik és a ménesíntézőség kivánatára a számla a kanczák elszállítása előtt egyenlítendő ki. Bejelentések br. Harkányi Jánoshoz, Budapest, Andrássy-út 4. sz" intézendők. anya kanczák, csikók, lovak egész éven át tartásra, ápolásra elfogadiatnak. Tartás, és ellátás kisbéri díjszabás szerint. Bejelentéseket elfogad és böveob •értesítéseket ád Fáy Béla, Hatvan (posta, vasút, távirda állomás.) Az Urlovasok Szövetkezete e hó G-án hétfőn tartotta meg évi rendes közgyűlését, a melyben a tevékeny egyesület ez alkalommal tizennyolezadik évi működéséről számolt be. A közgyűlés délután három órakor vette kezdetét, míg a választmányi iilós már délelőtt tizenegy órakor volt. A választmányi ülésen lnkey Antal ur elnöklete alatt részt vettek: br. Harkányi Andor, gr. Batthyány Gábor százados. Geist Gáspár ur, Halasy Pál tábornok, br. ínkey József, Lossonozy Gyula ur választmányi tagok. A választmányi íüésen a napirendre tűzött ügyek tárgyaltattak le. A közgyűlésen ugyancsak lnkey ur Antal elnöklete alatt gr. Batthyány Gábor százados, br. Harkányi Andor, br. lnkey József, Lossonczy Gyula ur, gróf Pejacsevich Albert választmányi tagok, gr. Szapáry Iván, br. Vécsey Miklós, Luczenbacher Miklós ur, Egyedi Lajos ur, br. Baich Iván, gr. Hoyos Miksa és Czárán Zoltán ur szövetkezeti tagok vettek részt. A számadások felülvizsgálásával Fáy Halász Gida és Luczenbacher Miklós urak bizattak meg. A jegyzői tisztet dr. Magyar László töltötte be. Elnök az ülést megnyitván, üdvözölte a megjelent tagokat, majd a választmány jelentése következett, a melyet alább egész terjedelmében ismertetünk : Tisztelt közgyűlés 1 Deczeinber 31-ével szövetkezetünk működésének 18-ik éve nyert befejezést. A midőn az ezen időszakról szóló zárszámadást alapszabályaink értelmében a t. közgyűlés elé terjesztenök. sajnálattal kell konstatálnunk, hogy mig szövetkezetünk 1907. évi működése jelentőségében a hazai verseny-, tenyész- és urlovasügyet előmozdító kihatásában mit sem veszítve: erkölcsi eredményében várakozásainknak teljesen meg felelt, addig az év pénzügyi eredménye az alább részletezendő körülmények behatása alatt kevésbbé áliott a siker jegyebén, miként az a zárszámadásból is kitűnik, melyet — liabár csak mérsékelt összegű — hiánylattal vollunk kénytelenek lezárni. Mint a mult évi anyagi eredményt hátrányosan befolyásoló körülményt, első sorban a kedvezőtlen időjárást kell felemlítenünk. A tavalyi abnormisau hoszszű és szigorú tél késleltetvén a lovak idejekorán való trainirozásít, tetemesen csökkentette az alagi tavaszi, tehát legterjedelmesebb meetiugünk mezőnyeit. Ehhez járult, hogy az ezen meetingen uralkodott kedvezőtlen időjárás versenyeink látogatottságában lényeges kiesést idézett eiö. Mélyen érintette továbbá szövetkezetünk anyagi helyzetét azon körülmény, hogy a Magyar Lovaregylet — a totalisateurjének tavaly életbelépett részleges redukálása felytán — megvonta tőlünk azon 30000 korona subventiót, melyet a gát- és akadályversenyek ápolása czéljából nekünk eddigelé nyújtott. Áttérve verseoyűzemünk részletezésére, azt alagi, pozsonyi, siófoki és tátralomuiozi pályáinkon teljesen programmszerüleg bonyolítottuk le és azonfelül alagi novemberi meetingünket még két pótnappal toldottuk uieg. Versenynapjaink száma — az 1903. évi 28 nappal szemben — 29-re rúgott, mig versenydijaink összege 385600 koronát tett ki. Ebből esett az alagi 19 napra 269000 kor. a pozsonyi 2 napra 32800 kor, a siófoki 3 napra 24500 kor. a tátra-lomniczi 3 napra 38100 kor. az alagi 2 pótnapra 21200 kor. Megjegyezzük, hogy mig alagi nyári, szeptemberi és novemberi, továbbá pozsonyi meetingjeinket teljes siker kisérte, addig a két napról három napra emelt siófoki meetingünk — osztozva az alagi tavaszi meeting sorsában — várakozásunkat nem elégítette ki. Bár, miként előző évi jelentésünkben emiitettük, beruházási szükségletünk huzamosb időre fedezettnek látszik, Siófokon a tribünnek felfalazása és több más munkálat, úgyszintén a pozsonyi pályán szélvihar által okozott károk helyreállítása s az ottani tribün bedeszkázása tetemesebb költségeket idézett elő, melyek a zárszámadásban vannak feltűntetve. Az 1907. évben lovagolt 44 urlovas összesen 517-szer. Ugyanakkor indult pályáinkon 278 ló összesen 932-szer. A ini az urlovasügyet illeti, csak annak konstatálására szorítkozunk, hogy a mult évben is törekedtünk a fejlesztésnek — erre alkalmasnak látszó intézkedésekkel — utat nyitni. Bár ebbeli gondoskodásunk csak részben válhatott valóra, mégis az elért eredmény elég kedvezőnek mondható. Az urlovaskedv fokozását illetőleg kétségtelenül czélszerünek bizonyult a nyerési esélyek kiegyenlítését ezélzó s továbbra is fenntartandó abbeli intézkedésünk, mely szerint 3 versenyt nem nyert urlovas 5 kg., 10 versenyt nem nyert urlovas 2) kg. engedményben részeshlt. Egy további intézkedésünk azonban, mely a katonatiszteknek adandó utazási átalány révén a katonatiszti urlovasságot volt hivatva előmozdítani, a katonai körök osztatlan tetszésével nem találkozott. Szövetkezetünk azonban az nrlovasügynek mindenkor áldozatkész támogatója marad s reméljük, hogy az. annak fejlesztésére irányuló ezéltudatos és kitartó törekvésünket az óhajtott siker fogja kisérni. Báró Eitz Hugó százados, az urlovas-gárda eZon egyik legkimagaslóbb tagja, 1000 ik lovaglása és 300-ik győzelme kivívása alkalmából a múltévben számos tisztelője által rendezett lelkes ünneplés tárgya volt. Ez ünnepélyen szövetkezetünk is képviseltette magát és a kitűnő urlovas iránt való nagyrabeesüléso és elismerésének egy tiszteletdíj felajánlásával is kifejezést adott. Miként a t. közgyűlés előtt ismeretes, a belföldi lovasoknak a monarchia versenyüzemében való szerepe a folytonos fejlődés képét nyújtja. Ennek előidézéséhez szövetkezetünk a műit évben is hathatósan járult hozzá. Fokozódott sikerrel zajlott le a szövetkezetünk által a mult évben rendezett dijlovaglási és ugratási verseny. tanujeléül annak, hogy ezen a lovasszellem ápolására hivatott intézmény évről-évre növekvő mérvben képes ebbeli feladatának megfelelni. A vidéki versenyügy a mult évben is beható gondoskodásunk tárgya volt. Il.vkép a t. közgyűlés előtt már az előző évekröi ismeretes osztályozás alapnl vétele mellett 16 vidéki egyletet összesen 28800 K. subventióhan részesítettünk. A kisebb istállótulajdonosok érdekében levőnek véltük a szövetkezeti trainer intézményének re iktivalását. Ehlie/. képest a szövetkezeti trainerséggel Benson Tamást bíztuk meg. Miként a zárszámadásban kimutatott hiánylatból kitűnik, mult evi üzemünk pénzügyi eredménye kedvezőnek nem mondható. Ám ez eredmény csakis a bevezetésben ismertetett két körülmény hátrányos üsszehatásának folyománya. Bízva szövetkezetünk consolidált üzemének fokozatos fejlődésében, e hiánylatot speciális okoknak tulajdonítván, ennek nagyobb fontosságot nem tulajdonítunk, mely bizalmunkból kifolyólag 1908. évi versenyeink dotátióját nem tartottuk redukálaudónak, sőt számbavéve a versenyistállótulajdonosok mindinkább fokozódó költségeit, azt némileg magasabb összegben állapítottuk meg. Hálás köszönetet mondunk e helyütt Ö Felsége a királynak és () császári és királyi FMnségeik Frigyes és József fóherczegeknek, kik szövetkezetünket az 1907. évben is tiszteletdijak adományozásával tiintetki. továbbá a földmivelési minister ur önagyméltóságának, ki szövetkezetünket a mult évben is hathatós támogatásban részesítette. Tagjaink sorában az 1907. évben következő viltozások történtek: fölvétetett 14 tag, ellenben kilépett 5 tag, elhunyt 4 tag, s igy a szövetkezetnek összesen 283 tagja van, u. in.: régi jogon : 19 alapító, 136 rendes, 92 rendkívüli, 2 testületi. Alapszabályainknak 1904 márczius 2-án történt módosítása, óta pedig: 13 rendes, 21 rendkívüli tag. Részvétteljes kegyelettel emlékezve meg gróf Károlyi István, Keczer Miklós, báró Morpurgo Artúr és gróf Nádasdy Ferencz az év folyamán elhunyt szövetkezeti tagokról, végül igaz meghatottsággal adózunk Kvassay Károly emlékének, ki élete virágában s alig megindult s máris szép reményekre jogosító lovas pályája elején a kiflirkeszhetlon sors rendeléséből, egy végzetessé vált accidens mdyen sajnált áldozatává lón. A jelentést a közgyűlés tudomásul vette. Az 1908. évi költségvetés következett ezután, a melyet a közgyűlés szintén megszavazott. Végül az elnök jelenti, hogy az alapszabályok 7. §-a alapján, négy választ\ kisteleki menesben