Vadász- és Versenylap 52. évfolyam, 1908
56 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP IJJÉVI SZAMA 56 Patience, mely Pardon által lett a mult évben fedezve, sajnos, meddő maradt. Ugyanez a sors érte Justice anyját Y'ester Y'eart is, mely Gagánál volt látogatóban. Hü-hó-ról gr. Esterházy Ferencz, egy értékes Simontuult-ivadékról a Renn Kalender téves bejelentés folytán azt közölte, bogy a mén kimúlt. A csikónak ugyan erös tüdőgyulladása volt, most azonban állapota jobbra fordult. Gr. Ezterházy Pál három lovat adott Hollós trainerhez idomitásra, mely lovak a vidéki pályákon lesznek kihasználva. Óriási quotát űzetett az elmúlt héten Vincennesben a totalisateur Dakar csekély számú hiveinek, mely a Prix de Vaumas-ban győzött, a mennyiben 636-szoros pénzt fizetett (5:3183). Az első helyen csak 408-szoros (5: 20 19) volt az osztalék. Az 1909. évi Bayern Preis, melynek aláirásai nem érték el a kikötött számot, a régi feltótelekkel (lásd lapunk 1907. évi 102. számát) újra kiíratott. Nevezni lehet a Magyar Lovaregyletnél, valamint az osztrák Joekey Clubnál is 1908. január lí-én este 6 óráig. Istállótulajdonosaink figyelmét felhivjuk e jól dotált és kedvező feltételű konkurrencziára. A nizzai versem ek kedden, jauuár 7-én veszik kezdetüket. Orby, az idei angol derbygyőztes, befejezte pályafutását, mert összes engagementjéből törülték. Michel Angelo, mely most Németországban fedező mén, több jó kanczát fog e: évben fedezni, igy Offensivet, Irish Ágnest és Isart. Mercenary, Michel Angelo és Miracle anyja, St. Maclouhoz kerül. A Lincolnshire handicap márezius 24-én, a nagy liverpooli akadályverseny márezius 27-én kerül dűlőre. Az angol derby junius 3-ikára van kitűzve, az üaks junius 5 ikére. Dél-Amerika legeredményesebb fedező ménje az importált Orbit, egy Bend Or ivadék s utána ugyancsak Bend Or ivadék: Kendal következik a sorban. A német akadálypályákon szerepelt lovak között a tőlünk kivitt telivérek elég jó szerepet játszottak és Kuroki 14,150, Fügéd 9,710, J'insiste 7,990, Oyster 6,590, Hastrmann 6,490, Diving Bell 5,960, Csipkés 5,270, Thetis 4,750, Neveletlen 3,520, Donnerwetter 3,460, Tutbury 3,120, Bergére 3,090, Va bene 2,790, Pitying 3,080, Du auch? 2,620, Wily 2,540 stb. márkát nyertek. James Fillisnek, a világ legjobb iskolalovasának fia mult héten lépett föl először Szt. Póterváron a Ciniselliczirknszban, nagy érdeklődés közepette. A 16 éves flu nagy sikert aratott és apja méltó utódának látszik. Golden TouchotésStockingsot, mint német lapok írják, Ausztriába hozzák két kisebb ménesbe fedezOménül. A G. St. B. Vol. XX. Suppl. Ill a szerint az angol anyakanczák száma erősen megcsappant, miután a kötet 5,018 kanczáról referál, mig 1902-ben az anyag 986 kanczával volt nagyobb. Mindenesetre meg kell várni a XXl-ik kötet megjelenését, mig erro vonat-