Vadász- és Versenylap 52. évfolyam, 1908

1908-08-10 / 57. szám

1908. augusztin 10. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 425 Az Igazgatósági dijban Faragó nemcsak Renti­ertől, de istállótársától a sokat javult Buffalólól is vereséget szenvedett. Rentier mély talajon — mint az a tavalyi Kladrubi dijból és az idei Wenckheim Memóriáiból «ismeretes — igen otthonosan érzi inasát, de talán nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy mai győzelmét nem szabad Faragón át megitelni. Ha nem helyezkednénk ez álláspontra, ugy ma Rentier legjobb háromévesünknek volna minősítendő, hiszen a koron kivül 1 kg.-ot adott Faragónak. Az utóbbi tehát igazi formája alatt szerepolt, ellonben is­tállótársa : Buffalo, ha lovasának nem kellett volna állandóan a nyerőnek jelentett Faragóra figyelnie, taláu megnyerhette volna a versenyt. A többi ló közt még Midshipman játszott némi szerepet, mig a soká pihent Arlesienne előnyös súlya daczára sehol se volt. * A nyeretlen kétévesek versenyétől Kunilinde és Pityi Palkó távol maradtak. A közepes mezőnyből igy Kamp győzött a kevés erélylyel támogatott Óra• cieuse ellen, mig harmadik Fellah, a Mautner istálló sokat emlegetett nagyra májú, de roguenak látszó ménje lett. Az utóbbi közelebb nyilván megnyeri ver­senyét, miután vasárnap egész uton rossz pozicziója volt és a talaj se volt ínyére. * A kétévesek oladóversenyében szép finis lit lovagolt Birkenruth az ariózus Radegaston, a mely éppen a czélban érte utol a gyors Témerairet. Az erősen fo­gadott Maillartnak formán kivül kell lennie, mert épen utolsó lett. * A Welter handicapban a jóesélyü Petronella javu­lást mutatva, igen könnyű győzelmet aratott a las­san lábra kapó Rangon d un Roy és a távot nem álló Bogdanowka ellen. A napot berekesztő eladóver senyben a puha talajt kedvelő Forfeit megszökött társaitól és hosszakkal nyert Gossimer s a széthú­zott mezőny ellen. A második nap. A második budapesti nap eseményeinek középpont­jában a 10.00« K-ás Nyál i kísérleti verseny áll s mellette egy 5000 K-ás Államdij érdemel figyelmet. A napot Nyeretlenek dija nyitja meg. A futásra még 18 maiden lovat köteleztek, köztük néhány jobb kaliberű telivért. A küzdelem meglehetős érdekesnek ígérkezik, mert Thames, Bujdosó, Lancelot. Sasaki, Blanche esélyei nagyjában egyformák. Köztük papíron még Lawelotnak volna némi előnye, de a mén nem a legmegbízhatóbb telivér. Az eladók handicapjában Gitár súlya tetszik nekünk legjobban, s mellette Most érdemel figyelni«t. Az 5000 K-ás Államdij csak kis mezőnyt állit start­hoz. Ennek nem a prppozicziók az okai. mint inkább istállótulajdonosaink, a kiknek figyelmét, ugy látjuk elkerülte, hogy e futás a második s harmadik elassis­nak jelentós eiőnyöket ád. A futásra kötelezett négy telivér sorából Táltos, Miután és Kuropatkin közt nehéz választani s e lovak csaknem handicapszerüleg találkoznak össze. Tekintettel arra, hogy Táltost és Kuropatkint hosszabb idő óta nem láttuk, inig Mi­után képességét nemrég'jgazolta, jelöltünk a. Jankovich B. Gy. ur négyévese. A nyári kisérleti versenyre — a propozicziúk ér­tei niében — néhány jobb kétéves: Stixenstein, Sle­cinka nem volt kötelezhető, de a fiatal évjárat ettől eltekintve is csak közepesen lesz képviselve, mert Töff ön kivül a kétévesek sorából csupán Lappaliet, Selmát, Kaiseruhlant, Kunilindet nevezték. A mi a hároméveseket illeti, köztük Rouquin a legjobb, feltéve, hogy a mén formája tetőpontján áll. Ha ez az eset nem forogna fönn, ugy Álnokot illeti meg jó esély. A kétévesek közül löff formája ma még meg­lehetősen immaginárius, mig Lappalie aligha az a classis, mint Rouquin vagy Álnok. Végeredményben jelöltünk Rouquin. A Czinkotai dijban több jó kétéves mérheti összo erejét. Sorukból az elsőség Nemesist illetné meg, de papíron a Dreher istálló bármelyik jelöltje : Lappalie vagy Raspberry igen közel áll a Trauttmansdorff gróf kanczájához s igy ez a verseny is érdekes küzdelem­mel szolgálhat, annyival inkább, mert Kunitinde-ve 1 is számolni kell, sőt Kaiseruhlan sem indul esély nélkül. Összegezve az elmondottakat a győztest Ne­mesisben keressük a Dreher istálló kiküldöttje Ku­nilinde előtt. A kétévesek eladóversenyéhen Maillart. Lepke, Nie vergessen, Alabárd a jobb esélyt! lovak és sorukból Nie rergessent tipeljük első helyen. A napot bezáró handicapban Belle Reine esélye érdemel elsősorban megemlítést, mellette Pythia, Bon Gargon az esélyesebb pályázók. i'rugra mm Budapesti versenyek 1908. Nyári-meeting. Második nap. Kedd, augusztus 11. 3 00 I. Nyeretlenek dija. 30(X) K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 Ka 3-iknak. 3é ós id. lovak számára. Tái'. 1600 in. (18 aláirás.) 1. Mr. Adrién 3é p k Fátyol 54*', 2. Dreher A. ur 36 p k Thrmes 54% 3. i«r. Festetics P. 3é s m Bujdosó 56 4. Gr. Festetics T. 3é p m Lancelot 56 5 Gr. Forgách 1. 3é p m Palotás II. 56 6 . 3é p k ]f/asszony 54% 7. Br. Harkányi A. 3é p m Aczél 56 8. Br. Herzog M. 3é s k Blanche 54% 9 . 3é p k Savoury 54% 10. Mautner V. ur 3e p m Bon Martini 56 11. Meichl T. ur 3é s m Par les yeux 56 12 Negropontes Gy. ur 3é p m Sr. Jules (St. Jnlien—Salábacca) 56 13. Br. Neimans R. 3é s m Ginster db 14. Rohonczy G. ur 3é s m Ezres 56 15. Br. Springer G. 3é p k Mutyiba 54% 16. Szemere M. ur 3 • p k Sasaki 56 17. Br. Üchtritz Zs. 3é p k Duchess 54% 18. Mr. C. Wóod 4é p lier Soltykoff 59 Tip: Lancelot^Sasaki 3 30 II. Eladók handicapja. 2000 K a győztesnek, 500 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. 3é és id. lovak szá­mára. Táv. 2000 m. (13 aláirás.) 1. Vida T. ur id. s her Nikita 61% 2. Br. Herzog M. 5é s her Elemér 60% 3. Blaskovich E. ur 4é s m Kupecz 59 4. Br."Springer G. 3é p k Galícia 56 V« 5. Mr. C. Wood 4é p her Soltykoff 54% 6. Egyedi L. ur 4ó p k Gitár 50'/, 7. Capt. Don 3é s ni Most 49 8. Gr. Wurmbrand E. 3é p k Marionette 46% 9. Vida T. ur 3é p k Royal Anne 45 Tip: Gitár—Most 4 05 III. Államdij. 5000 K agyőztnek. 1000 K a 2-ik- uak, 500 K a 3-iknak. 4e és id, cont. mének és kan­czák számára, franczia lovak kivételével. Táv. 2500 m. (6 aláírás.) 1. Br. Herzog M. _4é p m Táltos 53% 2. Jankovich-B. Gy. ur 4é p m Miután 55 3. Br. Springer G. 5é s m Meglio 55% 4 Szemere M. ur 5é p m Kuropatkin 55 Tip: Miután 4 45 IV. Nyári kísérleti verseny. 10000 K győztes­nek, 1600 K a 2-iknak, 600 K a 3-iknak. 2é és 3é cont. mének és kanczák számára, franczia lovak kivételé­vel. Táv. 1100 m. (9 aláirás.) 1.Gr. Batthyány E. 3é s m Rouquin 63% 2 Dreher A. ur 3é p k Cromdate 62 3 3é p k Lappalie 517a 4. Mr. Lincoln 2é p k Töff 517, 5. Lossonczy Gy. ur 2é p k Selma 51 V« 6 Mautner V. ur 36 p m Mony 63 V, 7. 2é p in Kaiseruhlan _ 53 8 Gr. Pejacsevieh A. 3é s m Álnok 637a 9 Söllinger R. száz. 2é p k Kunilinde 51% Tip: Álnok—TÖfí 5 15 V. Czinkotai dij. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. 2é lovak számára. Táv 1100 m. (19 aláirás.) 1 Gr. Arco-Zinneberg M. p k lnntoehter 52 2. Blaskovits Ernő ur s m Szomszéd 57 3. Dreher A. ur p k Lappalie 557a 4 stp k Raspberry 55 7 2 5. Egyedi L. ur p m Fokos 57 6 . p k Gracieuse 52 7. Fáy Halász G. ur s m Torero 537a 8. Gr. Festetics P. s m Tanár 537, 9 Hg. Hohenlohe-Oehringen s k Hall 52 10 . s k Hypnose 52 11. Lossonczy Gy. ur p k Selma 52 12. Mautner V. ur p in Kaiseruhlan 57 13 . s m Rsdegast 57 14. Negropontes Gy. ur p k La Calharina (Collar—Manacle) 52 15. Gr. Sigray A. s m Haxy 57 16. Söll inger R. száz. p k Kunilinde 52 17. Br. Springer G. p k Sesesusa 52 18. Szemere M. ur p m Só 57 19. Gr. Trauttmansdorff L. p k Nemesis 557a Tip: Nemesis—Dreher-ist. 5 50 VI. Kétévesek eladóversenye. 2000 Ka győz­tesnek, 300 K a 2-iknak, 200 k a 3-iknak. Táv. 900 m. (20 aláirás.) l.Gr. Batthyány E. p k Royalty 1000 2 Capt. Don s m Maillart 3000 3. Mautner V. ur s.k Lepke 6000 4. Meichl T. ur p k Nie vergesen 6000 5. Péchy A. ur p m Boncompagno 1000 6. Gr. Pejacsevieh A. s m Aczélkirály 1000 7. s k Colette 1000 8 . p k Qyiirü 1000 9 . p k Trokar Marcsa 1000 10. Petanovits J. ur s k Hozomány 2000 11. Rohonczy G. ur stp k Eszemadta 3000 12 . s k Kláris 1000 50 547a 57", 577, 51% 517, 50 50 50 51% 53 50 13. Hg. Schwarzenberg A. p k Gipsy Girl 6000 57% 14. Szemere M. ur s ni Goldoni 10Ö0 517, 15. Hg. Taxis M. E. p k Halupsa 3000 53 16. Gr. Trauttmansdorff L. p m Walzerlraum 6000 59 17. Br. Üchtritz Zs. p m Koncz 3000 54", 18. Vida T. ur p m Lobogó 1000 517, 19. Gr. Wenckheim D. s k Alabárd 6000 577a 20. Zangen I. ur p k Frania 1000 50 Tip: Nie vergessen— Lepke 6 20 VII. Handicap 3000 K a győztesnek, ÍOOO K a 2 iknak. 400 K a 3-iknak. 3é és id. lovak szamára. Táv. 1400 in. (26 aláirás.) 1. Mautner V. ur 4é p ni Simeon 657, 2. Geist ß. ur 4é p m Dinom-Dánom 647, .3. Milne F. ur 5é p her Palikám 60", 4. Gr. Wenckheim D. 3é s k Varróleány 597, 5. Junker J. úrnő 6é s her Loredan 59 6 Hg. Auersperg F. 8e p m Long aco 59 7. Gr. Arco-Zinneberg M 3é stp k Ridolfi 587a 8. Mautner V. ur id. s her Ismerős 527, 9. Rohonczy G. ur 3é f m Fujiyama 527, 10 Gr. Festeties T. 3c p m Bon Gargon 527, 11. Gr. Pálffy J. 4é s k Pythia ' 527, 12. Rohonczy ü. ur 3é p k Bel'e Reme 507, 13. Vida T. ur 4é p k Paula 507, 14. Szemei»» M. ur 3é s k Remény 48 15. Br. Herzog M. 3é p k Witness 477« 16. Capt. Don 3é s k Ne félj 467, Tip: Belle Reine— Pythia VEGYES. Krausz I. H. és társa, Budapest, VI. Liszt Ferencz tér 3. Telefon 89—25. Elfogad fix- és startoddsfogadásokat az összes belföldi ver­senyekre. Zombory Rikárd ur arról értesít bennünket, hogy Héja letört s a lesvari ménesbe lett küldve. A inént tüzelni fogják. Egyúttal Zombory Rikárd ur egy nyilatkozatot is tesz közzé, a melyben azt mondja, hogy «a Héja—Miután eset legke­vésbbé se szolgáltatott rá okot, hogy istállójában manager-változást eszközöljön.» Nem hisszük, hogy Zombory Rikárd ur, a kit jó sportsmannak ös­merüuk, e nyilatkozattal a bécsi stewardokkal ellentétbe kívánna helyezkedni, s egyúttal magát oly inczidenssel azonosítaná, a melyet helyeselni bizonyára nem lehet. Itt emiitjük még meg, hogy több fogadó, a ki Héján elvesztette tétjét, pörrel próbálja a Zombory istálló managerévei és trai­nerével szemben igényeit érvényesíteni. Báró Herzog Mór auyakanczái az öszszel Budapesten kalapács alá kerülnek. A csikókat a báró egyelőre megtartja s éves korukban fogja a telivérárverésre küldeni. Sajnos, tehát a br. Herzog Mór szinei, mint már régebben uiegirtuk, ténylge le fognak tűnni a turfról. Togot Rohonczy Gedeon ur az elmúlt hetek­ben tudvalevőleg Török-Becsén trainiroztatta s a félig letört mén usztatással lett a Szt. István dijra előkészítve. Bár egy izben Togo majdnem belefúlt a Tiszába s csak Rohonczy ur lélek­jelenléte mentette meg a négyévest az elpusz­tulástól, a mén beteg ina szépen javult s ha csak váratlan komplikáczió nem áll be, Togo részt vehet a Szt. István dijban. Rohonczy Gedeou ur maga teljes bizalommal küldi start­hoz a négyévest, a mely ma a budapesti zárt pályán jó galoppot végzett s igen kedvező be­nyomást keltett. Rother Stadlnak a Szt. István dij bau való startját illetőleg az istálló még nem határozott. A kitűnő mén a napokban Sonnwendsteinnal és Frau Godllal ki lesz próbálva s a melyik ló a trialt megnyeri, az fog a Szt. István dijban részt venni. Tekintettel a nyilvános formákra a próbában valószínűleg Rother Stadl fog diadalt aratni. A Nyári kisérleti verseny mezőnye: Lappalie Vivian Töff Carslake Kaiseruhlan Birkenruth Álnok Pretzner Kunilinde Cockeram •Rouquin Boardman Mony távol marad a Kisérleti verseny startjától. Mr. Lincoln telivérei, mint már jeleztük, H. Frieshez kerülnek trainingbe, a lovak azonban csak szeptember 1-jére mennek át uj istállójukba. Az Austria dijra már megnyilt a fogadási piacz. A verseny favoritja a tavalyi nyerő Fabula 2}:1 hez, mig mellette 6:1 hez leginkább Stixen­steint és Fanlomet részesitik némi pártfogásban. Sorost törölték a Szt. István dijból. Kivüle az esélyesebb lovak közül még Furcsa legény is kivált a tegnapi bánatjelentésnél. Rouquin startja a Nyári kisérleti versenyben kétesnek tekintendő. Az istállótulajdonosok helye a nagy tribünön tetót kapott s igy a versenyeket erról a hely­ről esóben is kényelmesen lehet figyelemmel kisérni. Laptulajdonos és felelős szerkesztő LOYIK KÁROLY.

Next

/
Thumbnails
Contents