Vadász- és Versenylap 52. évfolyam, 1908

1908-06-26 / 44. szám

1908. junius 26. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Lovaink Hamburgban. Német Derby és Renard verseny. A német derbyt vasárnap junius 28-ikán futják. Az 100,000 márkás dijért csak kis mezőny áll starthoz és pedig a következő: Anklang Bullock Sieger Stern Kottingbrunn • Janek HUon Reiff Marquis Posa Cleminson Horizont IL O'Connor Strontium Yeomans A versenynek Horizont II. nagy favoritja és alig van ok reá, hogy a Florizel II.-mén győzelmében kételkedjünk. A német hároméves nagy classisu telivér, a mely a Hansa dijban Siegert, a bécsi derbyben Eottingbrunnt előzte meg, ugy, hogy e két lónak vele szemben papíron esélyt adni nem lehet. Éppen ezért Kottingbrunn kiküldetését illuzóriusnak tartjuk, sőt a mén helyezését is kétségesnek véljük, miután nem­csak a favoritban, de Siegerben és Hüonban is erős ellenfelekre fog találni. Az előbbi, a mely a Hansa dijban 2 kg.-ot adott volt Horizont II.­nek, jóképességü telivér, a mely tavaly, külö­nösen az év első felében nagy képességet mu­tatott s idén a Nagy hamburgi dijban meg­hajolni volt ugyan kénytelen Anklang előtt, de annak 7} kg.-ot czédált. Siegernek a Hansa dijban való formáját föntebb idéztük s összeségben a mént Kottingbrunn fölé kell helyeznünk. A mi Hüont illeti, az Ard Patick-iv&dék idén jóval az átlag felett álló telivérnek mutat­kozott. A Hannoveri dijban a mén könnyen verte meg Waldkatert, a nem rossz klasszisu négy­éves Orant stb., a Seahorse Rennent canterben nyerte meg Aca és Swintroda ellen, a IV. osz­tályú hoppegarteni Állam-dijban könnyen végzett Drollal, Waldkaterrel stb. összefoglalva az elmondottakat, jelöltünk Horizont IL, mig helyre Siegert és Hüont várjuk. * A Renard versenyben, a mely hétfőn kerül dűlőre, a következő mezőnyt lehet starthoz várni: 4ó Delphin 51} Bullock lé Flittergold 50 Cleminson 4é Cape Common 54} Yeomans 4é Rojestwensky 59 Reiff 4é Oran 54} Weatherdon 5é Orphelin 52 Janek *5ó Ignis 55 O'Connor A 2800 mt.-es futásban lovainkhoz mértéket kaphatunk a tavaly nálunk futott Delphin ré­vén, a mely classisban ugyanannak a lónak te­kinthető, mint Orphelin. Miután ez utóbbi — a kort tekintve — 1} kg.-ot kap a Graditzi mé­nes négyévesétől, Delphinnel szemben a Zom­bory R. ur ötévesének némi előnye lenne. A hoppegarteni II. oszt. Államdij nyújtja ezután a további összeköttetést a német lovakhoz, meg­jegyezve, hogy lgnisnél a kort levontuk. É futás eredménye : Rojestwensky 55 -f- 3 = 58 Ignis 55} + 2 = 57} Delphin 65 + 0 = 55 Küzd. után nyakh. ny., } h. 3-ik. E szerint a Renard versenyben Ignis ugy állna papiron, mint Orphelin s igy még Flitter­gold, Cape Common és Oran volna hátra. A két előbbi között egyenes forma (a Gladiateur Rennen) Flittergoldra mutat, de magasra tak­sálni egyiküket se lehet. A mi végre Orant illeti, e mén az utóbbi napokban köhögött, de formája tetőpontján 2—3 kg.-mal Delphin fölé helyezendő. Mint látszik a verseny sorsa, az adott súly­viszonyoknál fogva, nyíltnak tekintendő. Orp­helin kétségkívül jó esélylyel megy harczba, győzelme azonban biztosnak semmikepp se mond­ható és ellenfelét elsősorban Ignisben kell keresni, miután azonban az utóbbi nincs egész rendben, igy Oran volna az a ló, a melyet Orplielinnek meg kell vernie. Tisztelt előfizetőinket kér­jük, hogy hátralékos előfize­tési dijaikat mielőbb bekül­deni szíveskedjenek, mert kü­lönbenaz összeget postai meg­bizás utján leszünk kényte­lenek beszedni, a mi az elő­fizetést megdrágitja. VEGYES. A német császár jelen volt a Nagy Hansa dijnál b utána hosszasabban elbeszélgetett a Weinberg urakkal, a kikkel Horizont II. bécsi vereségéről is értekezett. Zombory R. ur nem megy ki a Renard ver­senyhez. Báró Springer Gusztáv Karlsbadba utazott. A Magyar Lovaregylet f. hó 28-án este 10 órakor választmányi ülést tart. Az alagi nyári versenyek délután négy órakor kezdődnek. Tarai vasárnap Hamburg Hornban csak két­szer szállt nyeregbe. A jeles lovas Siegerrel második lett a nagy Hansa dijban, mig a Peter handicapban Pas de Quatreval helyezetlenül végzett. A Kottingbrunni Kaiser Preisra Rother Stadl a favorit 1} oddssal, Kármentő előtt. Érdekes újítással szolgál a lapunk mai számá­ban közzétett tatai hivatalos versenyjelentés. A birói Ítéleteknél a győzelem stílusa (könnyen, biz­tosan stb.) angol minta szerint nincs megjelölve, hanem csupán a hosszak száma vagy azok há­nyada. Ily formán a handicapper urak és a nagy közönség is a bírótól függetlenül alkothatják meg a magok véleményét, a mi annyival helye­sebb, mert hiszen a birói páholyból amily pontosan lehet látni magát a döntő pillanatot, annál ne­hezebb a győzelem stílusát megité'.ui, ami még a leggyakorlottabb bírónál is tévedéseket ered­ményezhet. A kisjenői lóversenyeket hétfőn tartják meg. Az egy versenynapból álló meetingen igen szép fieldekre van kilátás, mivel a viszonyokhoz ké­pest szép számú nevezéseket adtak le. Az e napra szóló programmot lapunk hivatalos rova­tában adjuk. Janek vasárnap Hamburgban az Espoir han­dicapban, a négyéves Sorglost lovagolja. Fabula vasárnap starthoz áll az 1000 méte­res Pokalban, a melyben a kancza súlya 58} kg. Uj bookmaker czég kért julius 1-tól kezdve a Magyar Lovaregylet területére engedélyt és pedig a Krausz J. H. és társa czég. AZ uj bookmaker czég keletkezéséről már hetek­kel ezelőtt, megemlékeztünk. Krausz ur a ver­senytereket látogató közönségnek régi ösme­rőse, a mennyiben az évek hosszú során át a Lackenbacher Félix czég versenytéri clerkje volt és figyelmes modorával sok barátot tudott magának szerezni. Krausz J. H. és társa nemcsak Bécsben, hanem Budapesten is tart fönn irodát, a mely mint értesülünk már julius elsején óhajtja megkezdeni működését és pedig a VI., Liszt-Ferencz tér 3 szám alatt. Telefonszáma : 89—25. Az iroda elfogad fogadásokat az összes classikus versenyekre ; vidéki megbízásokat pon­tosan és készséggel teljesít, valamint elfogad fogadásokat a budapesti-, béesi-, kottingbrunni­stb. versenyekre fix- és start oddssal, úgy­szintén double- és treeble-eventeket s minden­féle halmozott fogadásokat. Utolsó jegyzések kívánatra bárhová megküldetnek. Sonnwendsteint ujabban fogadták a Szt. István dijra. Kottingbrunn és Orphelin, valamint Antus és Old Coin szombaton este érkeztek meg Ham­burgba. Kottingbrunnról a német lapok dicsérő­leg emlékeznek meg, de ugy az ő, mint Orphelin akczióját erősen kifogásolják. Kottingbrunn keddi hamburgi galoppjánál nem tett jó be­nyomást. A mén Antussal ment körül a pá­lyán, de daczára, hogy Janek ostort használt, Kottingbrunn nem tudott vezető lova mellett elmenni. A kőkemény pálya nincs a mén ínyére. Jobban tetszett Orphelin, a moly 2800 méteres galoppot végzett, melynél fele uton Old Coin vezette. A német lapok jó esélyt adnak neki a Renard versenyben. Futár, az 1906 évi Alagi nagy akadályverseny győztese Németországba került. A Pardon mént megvette Rosack J. trainer. Bandi napszúrást kapott s kimúlt. H. Reeves öt ló részére rendelt Alagon boxot. A lovakat mára várják Dunakeszre. Marastoni töröltetett összes kötelezettségeiből. Beesőn azt sürgönyzi Hamburgból, hogy a pálya igen kemény és számos ló köhög. Orphelin ellenfelét Beesőn Delphin-ben keresi, miután Ignis nincs rendben s Oran köhögés miatt pár napig nem dolgozott. Istállótulajdonosaink érdeklődését felhívjuk a lapunk 43-ik számában megjelent luzerni verseny­feltételekre. A szeptember 4. 6. és 8. napján kiküzdendó nemzetközi meetingre Magyar Elek titkár urnái is lehet nevezői. (Budapest, IV., Sem­melweÍ8S-utcza 17). A feltételek német nyelven megjelentek a berlini Union-Club «Wocheu­Renn-Kalenderjében» is (23. szám 1171. oldal) és lapunk szerkesztősége is szívesen áll felvi­lágosításokkal rendelkezésre. A ló szállítása Becsből circa 100 K.-ba kerül. E versenyeken mult évben a Tepper—Laski német istálló szép eredménynyel szerepelt. A lóversenyfogadások ellen hozott törvény­nek már megvan a hatása Amerikában. A Sheepshead bayi versenyegylet dijait a felére szállította le, a látogatás kis számára való hi­vatkozással. Egyes amerikai istállótulajdonosok pedig, igy többek között Mr. J. R. Keene máris harmincz egyévest adott Angliába trainingbe, s példáját nemsokára többen fogják követni. Goldgulden, a graditzi ménes kitűnő három­évese, a nagy berlini dijra nyer előkészítést, természetcsen, ha a mén munkája nem fog ujabb nehézségekbe ütközni. Rohonczy Gedeon úrtól Alagra érkeztek : Okos, c/szemadta, Pityi Palkó, Rengeteg, Ezres. Mattausch H. és Nowotny L. urak bánatot jelentettek összes lovaikért, a melyek a krakói versenyegylet meetingjére nevezve voltak. Quintette a franczia derby fél győztese, a Grand Prixben oly súlyosan letört, hogy a mén aligha lesz pályára hozható. Orphelin, ha a pálya nem lesz tulkemény részt vesz ma a 3200 mt.-res Hamburgi nagy handicapban, a melynek súlya 65 kg. Az öté­vesnek az adott súlyviszonyok mellett nehéz esélyt adni. Ma indul Old Coin is a Borgfelder Remenben, a melyben Boris fogja lovagolni. A Kozma emlékverseny mezőnye : Rouquin Aylin Rentier Krouzil Fantome Tarai Galate Boardman Dicső Cockeram Raspberry Vivian "Regina Blades "Trombitás ? Grill Room valószínűleg távol marad a Prix du Président de la Republique startjától. A Blauc istállót e versenyben Conquistador fogja képviselni. Ignis valószínűleg távol marad a Renard Ren­nen startjától, mivel boxjában megütötte bal hátsó lábát. Saint Magnus, a mely tudvalevőleg részt vett a Grand Prixben, mint utólag kiderült, nem tért egészen rendben vissza a futás fini­shéből. A Weinberg istálló négy éve egymásután nyerte meg a nagy Hansa dijat, Invernoval, Festinoval, Felssel és Horizont 1 I-vel. For Ever, az Oppenheim istálló háromévese, a mely köhögése miatt hosszabb ideig nem dol­gozott, vasárnap óta ismét lassú munkát végez. A Saphir mén startja a német derbyben nem valószínű. A jövő évi angol derby május 26-án kerül eldöntésre. Wittiza gr. Auersperg Károly tulajdonában került. A Kottingbrunni kétévesek nagy handcap­jára, tegnap volt a nevezési zárlat. A 1000 méteres futásra ötvennégy youugstert kötelez­tek a jobb lovak sorában Fabelhaft, Belle Ali­enee, Paff, Krikerl, Nemesis, Sisa Pista stb. ne­veit találjuk. A Bayerisches Zucht Rennent szerdán futot­ták Münchenben. A 10000 márkával díjazott fu­tást, Bajazzo nyerte meg lllustraés Sonntagsfreude ellen, mig a vert mezőnyt Dona, Nigunt Mag­nolie és Die Einzige egészítették ki. A Preis v. Bergstetten, gr. Arco-Zinneberg kétévese Flec­trice győzelmével végződött. A Kottingbrunni nagy handicapra a tegnap esti nevezési határidőkor negyvenegy aláírást adtak le. E futásra a graditzi ménes négy lovat kötelezett u. m. DelphinII.-öt, Reinfallt, Wald­kai er-t és Waldkatze-t. A mi lovaink közül pedig Gavotte, Kevély, Menydörgös, Nénémysszony, Ku­kuruz, Méltó, Miután, Pomali, Casserolard, Sonn­wendstein Armand, Héja stb, neveztettek e ver­senyre. Kártyást, Borát és Pompást megvette Kess­ler R. ur Németországban.

Next

/
Thumbnails
Contents