Vadász- és Versenylap 52. évfolyam, 1908

1908-03-27 / 13. szám

1908. márczius 14. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 163 lajdonosának Geist Gáspár urnák népszerű szí­neit. Réve a mult évi Batthyány handicap győz­tese 63 kg.-mal nincsen szigorúan elbírálva és kon­diczióját is előrehaladottnak mondják, de mi győ­zelmében még sem hihetünk, már csak azon okból sem, mert sövények közt még nem pró­bálkozott. Ugyancsak ez mondható Aranyos 111.­ról is, mely pedig kétéves korában elég jó osz­tályú lónak ígérkezett. Lehetséges, hogy a gyors Anuska leánya a sövényeken fogja beváltani ama reményeket, melyeket istállója a sikpályán hozzá fűzött de, hogy a bizalom beváltását a Rákosi dijjal kezdje, alighihetó. Pallos 63J kg.-mal szigorú elbírálásban részesült. A mult évben az utolsó napon kivívott győzelme, nem volt oly nagy értékű, hogy egyformán súlyozzák Comme qui diraitval, mely a sikpályán jóval magasabb teljesítményeket nyújtott, mint Pallos. Enyhe elbírálásban részesült Galmiche, melynek súlya öt­éves létére csak 62 kg. A mult év tavaszán Gal­miche nyert egy sikversenyt, a Cserháti handicapot elég jó lovak ellen és igy, ha otthonos a gáta­kon és kifutná tavalyi tavaszszal mutatott for­máját, jó szerepet jósolunk a ffaíí/ardivadéknak. Tiny Tim 65$ kg. nem áll, sem teljesítményét, sem classisát tekintve oly magasan, hogy 65$ kg. alatt győzelmére számítani lehetne. Comme qui dirait 63$ kg.-mal előnyösen lett a scálába beállitva. A Gomőa-kancza, mint azt már a te­herközlés után megírtuk, egyike a Rákosi dij leg­komolyabb jelöltjeinek és istállója is erősen bí­zik győzelmében. Comme qui dirait, igaz, gátakon nem mutatott formát, de sikpályán Formidable Il.-öt kivéve, nincsen egyetlen ló sem a Rákosi dij valószínű indulói között, a melyik vele egy­forma kaliberű lenne. A kancza tavaly a Zsu­pán versenyben, a hol 700 métert kellett ostor alatt mennie, szivét vesztette. Lehet, hogy a téli pihenő jót tett a négyévesnek, a mely ez esetben alig verhető meg. A fentiekben részletesen elmondottuk vélemé­nyünket az idei jelöltekről, a melyekből kitűnik, hogy az idei Rákosi dijat teljesen nyíltnak te­kintjük. A verseny valószinü győztesére tehát rámutatni fölötte nehéz, miért is csak a szokás­nak teszünk eleget akkor, mikor Pomali vagy Comme qui dirait-t jelöljük első helyen Péda előtt. bookmaker. BUDAPEST, m„ Rákóczi-ut 19. szám. (Szentkirályi-utcza sarkán.) TELEFON: 83-02. WIEN, I., Adlergasse No. 6. Elfogad fogadásokat az összes belföldi versenyekre fix és start­oddsok m llett. Az első alagi nap. Az alagi versenyek első napja, a melynek legértéke­sebb futásáról a Rákosi dijról külön czikkben szólunk, a szokásos megnyitójversenynyel kezdődik. Az 1200 m. es futásban 17 ló állhat starthoz s a mezőny előre lát­hatólag élénk lesz. Tekintettel, hogy kora tavaszszal az idősebb lovak rendszerint fölényben vannak a há­romévesekkel szemben, a nyerőt az előbbiek között kell keresni, annál is inkább, mert e verseny skálája egy kg.-mal a négyéveseknek kedvez. E szempontból indulva ki a győztest Pufferlban látjuk, a melynek hozzá, mivel nyeretlen, 5 kg. engedménye van. A br. Rothschild A. ménje tűrhető classist képvisel s a táv is megfelelő neki ugy, hogy győzelme papiroson tulaj­denképen alig akadályozható meg. A kötelezettek sorá­ban találjuk Koboldot is, a melyet sokan a Három­évesek nagy handicapja egyik komolyabb jelöltjének tekintettek. Puffert és Kobold mellett másodsorban Sunny Dayt emiitjük meg, a melynek tavaly szin­tén volt némi formája, mig a maiden lovak közül Ilonka' egy Fesm'aw-kancza a legtetszetősebb. Az 1600 méteres eladók handicapjában még 12 ló indulhat. Tekintetbe véve a korterhet, legelőnyöseb­ben súlyban Kártyás áll, a mely csaknem összes tár­saitól jelentékeny súlyt kap. Az egykor meglehetős képességű Madelaine sokat pihent s igy vele csak tartózkodva lehet foglalkozni. A háromévesek közül Floiverseller és Haluska tetszenek nekünk leginkább­Az Anatole akadályverseny igen érdekes mérkő­zésnek Ígérkezik, a mennyiben benne a nagy alagi akadályverseny komolyabb jelöltjei közül Sárgacsikó és Marquee is starthoz állhatnak, a melyek a jó ké­pességű Korpyhäeval találkoznak. A három ló között nehéz választani. Classisban Sárgacsikónak kell adni az elsőséget, a mely a prágai nagy gátversenyben 4 kg.-ot adott Koryphäenak, a mely csak küzdelem után tudta a mént megverni, s az utóbbi összformái is igen tetszetősek. Sárga csikónak Marqueeliez való viszonya nincs ennyire tisztázva, mert e két telivér még eddig nem talalkozott össze. Az Aresin fhdnagy kanczája mindenesetre figyelemre méltó képességű Steepler, a mely mellett az is szól, hogy már nehéz akadályok között tanújelét adta képességének, mig említett társai eddig csak gátak között mutattak formát. A verseny ezek szerint igen érdekesnek Ígérkezik s ha benne Sárga csikó vereséget szenvedne Marquee­tól, ugy a Nagy alagi akadályversenyben sem lehet neki különösebb esélyt adni, miután ott egyenlő suly alatt találkozik a kanczával, a melytől az Anatole akadályversenyben 2$ kg.-ot kap. A Vecsési dij gátversenyben urlovasok szállnak nyeregbe. A kötelezett lovak mérsékelt classist kép­viselnek és java részük még nem is futott zászlók között. Sík formákat tekintve Mohrenseele a jelöltünk, a mely eddig csak egyszer futott sövények között a Grado megnyerte kottingbrunni eladó-gátvorsenyben.Az u. n. alagi lovak közül Westminster és Boszorkány a jobbak, azonban ha Vezess megtanult ugrani, ugy sik­formája alapján neki is igen jó esélye van. A napot hároméves nyeretlenek versenye zárja be, a melyre nem kevesebb mint 24 lovat köteleztek. A nagyszámú társaságban kétségkívül Josephé a legjobb chance, a melynek tavaly meglehetős össz­formái voltak. A többiek közül Mautner Viktor ur Braveje és Lothiánja, továbbá Mazurka tetszik nekünk leginkább, de mint korai ló, Nevermore, a Micsoda verseny másodikja is figyelmet érdemel. Mint fit ló, Gara érdemel figyelmet. Társalkodónőnek vagy házvezetőnőnek ajánlkozik ango­lnl és magyarul beszélő, jó családból való fiatal hölgy. „H. I." jelige alatt kéretik válasz. WIEN. Frohncr's WIEN. HOTEL IMPERIAL BÉCS ELSŐRANGÚ SZÁLLODÁJA. A sportvilág találkozó Helye. Igazgató : G v. RŰLING Versenyek után mi a céi? ACZÉL „Gambrinus Café Restaurantba Budapest, VII., Erzsébet-körut 27. English and American meals & drinks. Frequented by the)best class people. £ Every evening military mnsic. £ Programm. Alagi versenyek 1908. Első tavaszi meeting. Első nap. Vasárnap, márczius 29. 2-40 I. Megnyitó verseny. 1500 K. 1200 m. 1. Egyedi L. ur 3é s mfPipacs 68$ 2. Geist G. ur 3ó p k Eden 67 3. — 5é s k Ténsasszony 69 4. Jankovich B. Gy. ur 3é p m Vöröskirály 68$ 5. Markovich I. fhdn. 5ó stp k Titi ' 70$ 6. — 3é p k Sunny Day 67 7. Mautner V. ur 3é p her Baldut 67 8. Nagy Á. száz. 4é p k Pityu 78 9. Gr. Pejacsevich A. 3ó s k Ilonka 67 10. — 3é p k Lian 67 11. Reók I. fhdn. 4ó s k Rántás 70 12. Rohonczy G. ur 4é p her Okos 70 13. Br. Rothschild A. 4é p m Puffert 71$ 14. Schey P. száz. 5é p her Pavillon 70$ 15. Seprősi ménes 4é s m Bunkó 71$ 16. Sibrik S. fhdn. 3é s k Macska 72 17. Gr. Trauttmansdorff L. 3é stp m Kobold 68$ Tip: Pnfferl—Kobold 3 20 II Eladók handicapja 1800 K. 1600 m. 1. Vida T. ur 5é s m Sans atout 62 2. Rohonczy G. ur 5é s k Madelaine 58$ 3. Markovits I. fhdn. 6é s h Kiboko 54 4. Gr. Pejacsevich A. 3é p m Flowerseller 51 5. Geist G. ur 3é s k Salome 50$ 6. Mr. Redgrey 4é sh Kártyás 50$ 7. Zombory R. ur 3é p her Haluska 49 8. Br. Rothschild A. 3é p her Jimmy 49 9. Világhy Gy. ur 4ó p m Palotás III. 48$ 10. Egyedi L. ur 3é p k Bouquet 47 11. Péchy A. ur 3ó p k Kochanka 45 12. Egyedi A. ur 3é s k Gálád 43 Tip: Kártyás - Flowerseller 3 55 III. Rákosi dij. Gátverseny handicap 2800 m. 1. Gr. Trauttmansdorff L. 4é s k Koryphäe 2. Mautner V. ur 4é p h Formidable 11. 3. Mattausch H. ur 4é stp m Soros 4. Dr. Horváth J. 6é s m Claymore 5. Hg Morouzzi Gy. 4é s m Pomali 6. Mautner V. ur id p h Bátor 7. Mattausch H. ur 6é stp m Péda 8. Mattausch H. ur lé s k Originell 9. Markovits I. fhdn lé s h Tiny-Tim 10. Geist G. ur 4é p k Panasz 11. Gr. Trauttmansdorff L. 4é s k Comme qui dirait 63$ 10000 K 72$ 72 69$ 69 68 68 66$ 66$ 65$ 64$ 12. Egyedi A. ur 4é stp h Pallos 63$ 13. Vida T. ur lé p m Réve 62 14. Jankovics B. Gy. ur lé p k Arányos III. 62 15. Schey P. száz. 5é p k Galmiche 62 16. Geist G. ur 4ó p k Szikra 61 17. Hg Morouzzi Gy. 4é p m Why? 60 Tip: Pomali-Comme qui dirait—Péda -4 35 IV. Anatole akadályverseny 8000 K 3200 m. t. Aresin-Patton J. fhdn. 4é p k Marquee 69$ 2. Br. Baich J. 4é s k Lelkem (fv) 67 3. Geist G. ur 4ó p k Szikra 67 4. - 4é p k Tüstént 67 6. Liptay B. ur 4ó p k Excellence 67 6. Mattausch H. ur 4é s m Sárgacsikó 67 7. Hg. Morouzzi Gy. lé pm Why ? 67 8. Gr. Trauttmansdorf L. 4é s k Koryphäe 67 Tip: Sárga csikó— Koryphäe 5-15 V. Vecsési dij. Gátverseny. 1600 K. 2400 m. 1 Br. Baich I. 4é stp m Hajrá 68$ 2. Mr. Field 4é stp k Boszorkány 68$ 3. Geist G. ur 4é p m Remete 68$ 4. — 4é sz k Vezess 68$ 5. Issekutz Gy. hdn lé p m Korhely 70$ 6. Nagy Á. száz. 4é stp k Banzai 68$ 7. Reeves H. ur 4ó stp k Mohrenseele 68$ 8. Reök I. fhdn 4ó s k Recept 68$ 9. Seprősi ménes 4é s k Seenymphe 68$

Next

/
Thumbnails
Contents