Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907
1907-11-30 / 103. szám
1907. deczember 14. VADÁSZ- ÉS VKRSKNY-LAP. 729 A többiekről nem kívánunk részletesen szólni s legfeljebb egy-két megjegyzést teszünk rájuk. Muse nem tudta beváltani a tavaly hozzáfűzött reményeket és csak a második classisbiin loglal helyet, jóllehet a Király dijban második volt. A Przedswit nyerő Blizzardnál megközelítőleg a legjobb formákhoz ragaszkodtunk s már most is jelezzük, hogy amennyiben a bécsi handicapper nem helyezkedne ugyanerre az alapra, ugy a TofttVkauczában látjuk a jövő évi Przedswit handicap nyerőjét. Enidanak valamit engedtünk a bécsi öszi kanczadijban mutatott teljesítményéből, de utolsó közepes formáit se akczeptálliattuk teljesen. Brokernál a Háromévesek nagy handicapját nem dolgoztuk fel Lángolón át (ez esetben llfracombenak is jóval magasabbra kellett volna kerülnie) s azt hiszszük, hogy a heréltet az őt megillető polczra tettük. Sokat hanyatlott a tavaly oly jó Justice, a mely ma közepes lónak minősítendő, mig Ramolo, Turkefir sajnos korán letörtek s igy nem hozhatták meg a náluk feltételezhető javulást. Sokat vesztett egykori képességéből Comme qui dirait, mig Capt. Jack, Pomali stb. tavalyhoz képest erősen javultak. íme jobb hároméveseink általunk szerkesztett handicapja, újra megjegyezve, hogy többnyire a legjobb formákhoz ragaszkodtunk Ha az alábbi skálát összehasonlítjuk a kétévesekről mult héten szerkesztett handicapuukkal, látni fogjuk, hogy a fiatal évjárat fölötte áll a hároméveseknek s miután ugyanezt a viszonylatot kapjuk az idősebb te livérekkel szemben is, meglehet állapítani, hogy az idei derbyévjárat közepes minőeéget'képviselt. Useful 82 Pomali 71} Styrian 81 Broker 71} Come in time 80} Vosges 71 Frau Godl 80} Mataswitha 71 Hexenmeister 80j Táltos 71 Lángoló 80 Justice 70} Telemach 79} Ramolo 70} Bluette 79} Spikinard 70} Grey Tick 78} Stelzer 69} Delphin 78} Napsugár 69 Midshipman 78 Turkefir 69 Hieronymus 77} Ritournelle 69 Pretty Dick 77} Sárga csikó 68 Tábornok 77} Monthalon 68 Elmore 77 Nevers 67 Simeon 77 Sepoy 67 Formidable II. 77 Meglehet 67 János vitéz 77 Trente et quarante 67 Love Letter 77 Camelia 66} Togo 76} Old Style 66} Bandi 76 Réve 66} Soros 76 Ovidius 66 Old Coin 76 Veronese 66 Sediranda 75} Koryphäe 65} Va banque 75 Bélus 65 4 Nicht doch 74} Fejérváry 65} Héja 74 Nanus 65} Taplótartó 74 Comme qui dirait 65} Bajtárs 74 Kondor 65} Izé 73} Dinom-Dánom 65} Palóczkirály 73} Maid egyszer 65 Muse 73} Lamballe 65 Blizzard 73 Breakwater 64} Folderol 72} Ferencz 64} Illusion 72} Jorio 64} Capt. Jack 72} Honeybell 64 Enida 72 Rapitya 64 Miután 72 A newmarketi téli árverés. II. Az árverés legérdekesebb napja a csütörtöki negyedik nap lesz, a melynek keretében több első classisu, versenypályáját befejezett telivér is kalapács alá kerül. Elsőnek e napon mr. W. M. Q. Siuger trainingbeu lévő lovai kerülnek eladásra, ezek között azonban nincs figyelemre méltóbb egyed, úgyszintén gyengébb anyagot képvisel mr. Fairie és inr. Alec Taylor egy-egy bejelentett lova is. A portiandi herczeg árverésre bocsátja többek között Appomjit is, amely ugyan nem volt jó versenyló, de származása elég figyelemre méltó. A hároméves mén az öreg St. Simon után származik Mnemeból, egy Minting kanczából, a mely féltestvére Bona Vista legjobb fiának, Cyllenenek. Ugyancsak származásával tiinik ki a lot egy másik tagja: Creme Simon, a mely szintén St. Simont vallja apjának. Creme Simon anyja Settlement egy Bend' Or kancza Lady Meltonból, Melton leányából. E kanczát, a mely csak egyszer jelent meg a versenypályán, annál kívánatosabb volna részünkre megszerezni, mert a monarchia méneseiben mindössze hét St. Simontól származó anyakancza áll, s jó ajánlólevele gz is, bogy a kitünó auszráliai méntől, Carbinetól vemhes. A Devonshirei herczeg és trainere : S. Darling egy-egy Persimmon-mént jelentettek be az árverésre : Fuglemant, illetve Bishopscourtot, a melyek az átlag felett állanak. A négyéves Fugleman Claqueból, Marden és Appleuse II. leányából származik, s megnyerte az Ascot High-weight Stakest, a Newbury Summer Cupöt, a Rufford Abbey Handicapot, stb. A nála egy évvel idősebb Bishopscourt kétéves korában egy kisebb versenyt nyert, majd második volt a Devonshire Plateben, megverve többek között a kiváló Llangib byt. A mén anyja Iernor, a melynek viszont Bend'Or az apja és /erne, Hermit egy leánya az anyja. Mrs. Sadleir-Jackson kalapács alá kerülő három kanczája közül Springy a figyelemre méltóbb. Az 1903-ban elletett kanczának Count Schömberg az apja, az anyja pedig Sprivgthorn, a mely nagyapja Polar Starnak. Springyt Polar Star apja, Pioneer fedezte, utoljára április 28-dikán. Mr. F. B. Craven jó kanczát küld árverésére a tizenhat éves Islibelben, a mely eddig négy győztes ivadékot ellett köztük, a tizenkét futást nyert Orbelt, az Ebor handicap másodikját. Ishbel apja Isonomy, anyja pedig Katrine, ennek apja Blair Athol, anyja Seclusion. A kanczát ez évben Speed fedezte. Mr. J. G. Baird árverésre kerülő kanczái között van a Rosicrucian féltestvéréböl, Sister of Méregből származó Guidetta, a melynek Orvieto az apja. Guidetta, a mely többek között Gondring és Kite High anyja, Nabot által van fedezve. Mr. Hugh Owen több jó pedigreejü kanczát jelentett be, a melyek azonban sem a versenypályán, sem a ménesben nem tudták magukat kitüntetni. Legjobb közülök Ayrshire Lassie, a melynek Ayrshire az apja, az anyja pedig Sterling Lass, ennek apja Sterling, anyja Lassie. A kancza pedigreejében erősen dominálnak az örökitö családok s származási tábláját szépnek lehet minősiteni. Ayrshire Lassie eddig két nyeró ivadékot adott, Eager Lassief és Koord Kizit, s idén Cyllene fedezte. Árverésre kerül e napon a neweastlei North Derby nyeró Sir Roger is, egy hároméves mén ; Mabel Sandysból Uncle Mac után. A mén még mindig trainingben van s továbbra is kihasználható versenyczélokra. Nagy érdeklődés fogja kisérni mr. Abe Bailey és mr. Donald Frasher trainingben levó lovainak árverését. A lotból elsónek All Black kerül kalapács alá. A hároméves mén Gallinule után származik Vortex-htA, egy St. Angeilo kanczából s évjáratának jobbjai sorába tartozik. Ali Black többek között megnyerte az Ascot Derbyt, a Select Stakest, a melyben Dinnefordot és Keystone Il-öt is megverte. Tavaly, mint kétéves, második volt a National Breeder Produce Stakesben az évjárat akkori legjobb lova, TraqUair mögött. Nem sokkal rosszabb versenyló volt nála Orwell, egy hároméves pej kancza, a melynek Matchmaker az apja, mig anyja a Gallinule után származó Qneen of the Rivers. Orwell tavaly a legjobb kétéves kancza volt, s öt futásban gyózött. Idén a kancza nem tudta ugyan teljesen igazolni tavalyi formáját, de azért elég jó képességről tett tanúságot s a Molyneuks Plateben jó másoeik volt Sagamore mögött. Gyengébb képességű, de azért elég jó lovak voltak kortársaik : Reekles (s. k. Gallinule-Virginia Earla, St. Leonards! ól) és Magda (p. k. Euthusiast—Maranta, Martagontól.) A lot többi négy tagja kétéves, s közülök Will. Matschet (s. k. Matchmaktr—Be Cannie, Jack of Orantól.) volt a legjobb. Mr. M. Gurry árverésre kerüló anyakanczái között van Dulcemona, a mely maga is több versenyt nyert és anyja Waltfordnak. Ez a kancza Do'ria apjától, Donovantól származik, mig anyja Red Due, ennek apja Muncaster, anyja pedig Little Due. Dulcemona Persimmon után vemhes. E lot után lesz elővezetve St. Macou féltestvére : Mintagon, amely maga is jó versenyló volt. igy megnyerte a Casarewitchet és több más versenyt. Mintagon 1901-ben elletett, tehát most hat éves mén, apja Martagon, anyja a kancza dij nyeró Mimi Barcaldinetól. Ezután kerül a sor az árverés fénypontjára : Lallyra. A most négyéves mén kétéves korában legjobb lova volt évjáratának, tavaly azonban formán alul szerepelt. Mint négyéves azután újra visszanyerte nagy képességét sjhárom értékes futásban győzött, s igy a nyertes angolországi Fedezési hirdetés. Az 1908. évi fedezési idényben a pervati ménesben (Kisbér mellett) a kővetkező telivér mének fedeznek: Mindig (sárga mén), ap. Gaga, any. Mutiny, ap. Scottish Chief, any. Mu- tina, Victorius-lól. Mindig megnyerte a bécsi Criteriumot (30000 kor.), Alagi dijat (30Ü00 kor.), Király dijat (103,000 kor.) stb. Apja J/ra-nak (a Metropole dij, Szt. László dij és Erzsébet királyné dij nyertesének), Uncasnnk (az Egerlandei dij nyertesének), Löwenherznek (a Schönau-i dij nyertesének). Kármentőnek (a gr Esterházy Miklós emlékverseny nyerőjének), Almansor, Banco, Coralie, Emir, Excelsior, Georg Herbert, Jacqueline, Máskor II, Mataswitha, Mindjárt, Mustafa, Muszdi, Vitellius, Arlesinne,La Beauté, Bon Gargon, Galore, Holdvilág, Jalouse, Julietta, Katz im Sack, Livtsu, Mimosa, Rouquin, Superba stb. nyerőknek. Fedezési dija: 800 korona. Csak tiz kancza fogadtatik el. The Lombard (pej mén) ap. Petrarch, a. Wealth, ap. Sterling, any. Cherry Duchess, The Duke-től. The Lombard megnyerte a Crabbet Plate-t (915 £) Gatwickban, a Lowther Plate-t (600 £) Newmarketbpn, a Rous Memorial-t (920 £) ésa33-ik Biennial-t (870 £) Ascotban és az Epsom Plate-t (463 £) Epsomban. Apja Barna Bimbó, Czipész, At fieri, Never in doubt. Lottó, tolletto, Thea, Brenta, Veréb, Rainy Day, Turkefir, Daczos, Aversa, Vércse, Long ago, Roll away, Gossimer nyerőknek. Fedezési dija: 600 korona. King Rob (sárga mén), ap. King Monmouth, any. Romanee, ap. Galopin, any. Burgundy, Hermit-töl. King Rob megnyerte a Gr. Károlyi Gyula emlékversenyt és a Kettős ivadék versenyt (2éves), második volt Patience mögött az osztrák derbyben. Anvja Romanee édes testvére Podagranak, Patience anyjának. Fedezési dija: 200 korona. A kanczák ápolásáért és ellátásáért a következők számittatnak fel: Kancza csikó nélkül naponként 2 K 40 f. « csikóval « 3 « — « azonkívül naponként minden ló után a pala ápolásáért és patkolásért — 06 f. fizetendő, mig a személyzet részére lovankint 10 K számíttatik fel. Bejelentések a ménesintézöséghez Pervátra, posta-, vasút és távirda állomás Kisbér, vagy Jékey Alberl százados czimére, Bécs, Jockey-Club, intézendök. Az 1908. évi fedeztetési idényben a gombai ménesben fedeznek : GOMBA telivér mén, apja Dictator, anyja Y. Tripaway, apja kiskér öcscsse. anyja, Tripaway, Y. Melbourne-tól. Fedezési dija: 500 korona. LLUBAR telivér mén, apja Friar Lubin, Barracouta, apja Barcaldine, anyja Perdita II., Hampton-tól. Fedezési dija: 400 konona Kanczák tartása és ellátása kisbéri árszabály szerint. Bejelentések ménes-intézőséghez Gombéra, posta állom8s Csallóköz-Csütörtök Pozsony mellett- távirdaés vasút állomás Somorja Uzsor, Magyarország, intézendök. dó versenyeredményt felmutatni képes fedező agárhoz küldenem szuka agaramat. Feltételeket közölni kéri Gyérei Richárd, Tolna-Ozora.