Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907

1907-10-18 / 91. szám

656 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. tali díjhoz hasonló feltételű Galltee More Ren­nenben indult, a melyben könnyen győzött Haiazzo, Pallasch, Nirwana és négy más ló ellen. Majd a gothai Preis von Thüringeuben iuduR, a hol csak fejhosszal szenvedett verességet a küzdelem uián nyerő jó képességű Gólyától, a melynek azonban tiz fontot adott, de megelőzte a hét fonttal kevesebbet vivó Rádiumot és négy más lovát. Ugyancsak a második helylyel kel­lelt megelégednie harmadik startja alkalmával a frankfurti Landgrafen Rennenben. Itt Hori­zont //.verte meg, de a nyerőnek, a nemet le­számítva, négy fontot adott a kancza és súlyt kapott tóié a mögötte beérkezett három ló, Liebling, Baríkade és Radium is. Utolsó startja iRmét győzelem volt a kanczának a Leipzieger Stiftungs Preisben, a hol báromtól hat fontig czédálva snlyt ellenfeleinek, biztosan győzött Liebling ellen, mig harmadik Rubica lett Abend­röthe és Saliaret elótt. Mint látható Mirza igen jó képesRégii telivér, mely Bécsbe indítása elótt igen jó trialt állott ki Hoppegartenben, s a né­met szakkörök igen jó futást várnak tóle. Néki mindenesetre jó szerepeiken játszania a futásban, miután nem áll sokkal a legjobb német kétóve-. sek alatt, a mi legjobhjainktól pedig súlyt kap. A mi az idősebb lovakat illeti azok közül Tábornoknak és Sepoynak aligha lesz közük a futás kimeneteléhez, s Lore Letter-rel és csak feltételesen lehet számolnunk. Különben isutóbbi kancza, mint egy utolsó táviratunk jelenti, nincs is teljesen rendben és startja a versenyben nagyon kétes. — Másik két háromévesünk: Styrian és Come in time körülbelül egy classist képvisel. A derbyben ugyan Styrian megverteCowe in timet, de ez eredmény realitásához talán szó fér. Köziilök Styrian legutóbb formán alul sze­repelt a St. Legerben, mig Come in time a Ju­bileumi dijban derbyformáját meghaladó képes­ségről tett tanúságot. Mindkettőjük ellen szól a rövid távolság, a melyen talán nem lesz elég kezdősebességük s Come in time-mel szemben tartózkodásra intenek még rossz lábai is, a mi miatt a mént csak nagy elővigyázattal lehet dolgoztatni. Hároméveseinknek tehát nem sok clianceuk van s alig hisszük, hogy Styrian vagy Come in time a kétévesek előtt végez­zenek. Sokkal komolyabb combattáns a németek há­roméves jelöltje, Fabula. Ez a Hannibal-k&ncza. tavaly legjobb kétévese volt Németországnak, s veretlenül tért téli pihenőre. Idén először a hoppegarteni 1600 méteres IV. oszt. Allamdij­ban futott, a hol könnyen gyözött Niemand és Rubin ellen. Majd a szintén 1600 méteres Hen­ckel Rennenben állott starthoz, s itt is könnyen gyózött Ardal, Ftldmarschall és Erich ellenében. Kővetkező startjánál, a 2200 méteres Grosser Preis von Hamburgban általános meglepetésre leveretés volt a kancza osztályrésze, sót helyre sem tudott futni, s csak mérsékelt negyedik lett Faith, Oran és Báron Ki ki mögött. Ekkor német sportkörökben azt hitték a kanczáról, hogy kétéves formáit magasra taksálták és Fabula sohasem volt oly jó, mint a milyennek hitték. E feltevés helyessége mellett szólott két kővetkező futása is, mikorelóször az 1600 méteres Preis von Rlieinben volt harmadik Holländer és Festino mögött, majd a 2000 méteres Fürsten­berg Momorialban foglalta el e helyet a franczia Sejan és Rosingnole II. mögött. Trainere ekkor rájött, hogy a kancza leveretéseit nem a képes­ség, hanem a stamina hiányában szenvedte s lovát most már rövid távra idomította. E fel­tevés csakugyan helyes volt, a mit mindjárt bebizonyított a kancza kővetkező startja Bayern Preisbau. Itt Fabula újra győzelmet aratott, can­terben verve megkorteher alatt a kitünö Hol- ländert, mig Hochzeit közepes harmadik lett az igen kedvező sulyu Nénémasszony elótt. Fabulát e formája egy csapásra ismét viszahelyezte arra a polczra, a melyet kétéves korában el­foglalt volt. Fabulát a maga távján ma feltét­lenül a legjobb német lónak kell minősítenünk, s mint ilyennek igen jó szerepet kell játszania a nagy versenyben. Magunk részérói, sajnos, a német tenyésztés javára kell döntenünk. Fabulát, azt hisszük ne­héz lesz megverni a versenyben, s legveszélye­sebb ellenfele még legjobb kétéves pályázónk: Gaboriau, továbbá Fantome s a német kétéves: Mirza lehet. A második és harmadik bécsi nap. Szombaton háromévesek gátvcrsenye vezeti be a programmot, a melyben Folderol tiz fontot kap Sárga etikától és Koryphdrtil, ennyit pedig a két nevezett ló aligha fog czedálhatni a Tbfcio-ménnek. Folderol legveszélyesebb ellenfelét különben nem a nagy sulyu lovak között, hanem Mataswithaban keressük, s ba ez utóbbit Spikinard helyettesítené, ugy má­sodsorban ö a jelöltünk. A kétévesek eladóversenyében Rodostó, Sasaki, Roll awiy és csütörtöki formája alapján Stromboli a jobb esélyű pályázók. Közöttük szűkebb választást téve StromboHt a jelöljük Roll away előtt. A Winterhafen! dijban hároméves és idősebb lo­vak mérkőznek a derby távján. A versenyben igen kedvező súlya van Eniddnak, a mely, ha kifutja az Öszi kanezaversenyben mutatott formáját, ugy aligha szenvedh t vereséget. Mellette a szintén kedvező sulyu Nemes indul esélylyel, mig harmadsorban Je­annette jöhet számításba Az 1800 méteres handicapban Ismerős elbírálását tartjuk a legkedvezőbbnek, mig mellette Meglehettől és Loredantól várunk jobb futást. Az eladóversenyben a rég nem látott Sepoy is fel­veheti a harczot. Ha a Gomba mén legjobb formáját mutatja meg a versenyben, ugy nehéz lesz tőle el­vitatni a győzelmet s távolmaradása esetén az első chance istállólársát Bisamberget illeti meg. Mellettük Chose d guerre indul esélylyel a Meichl is'álló ki­küldöttje elölt. Az akadályverseny handicapban, ha Vilellius bar accident jön keresztül a pályán, ugy a herélt zsák­mánya lesz a di;. Rossz temperamentuma miatt Vi/elliussal izemben azonban tartózkodóknak kell lenni. Másodsorban Saratoga jöhet számításba Timur előtt. A nyeretlen kétévesek versenyében kimagasló esélye van Jalouse,nuk s a Mindig kancza részére jó dolognak látrzik a verseny. Ha nem indulna, ugy a Helenenthali dij egyik résztvevője, az azóta jól fu­tott Tinea teheti le leginkább maidenségét a Los­sonczy istálló kiküldöttje előtt. Vasárnap a mértföldes Lainzi dij a megnyitó szám. A versenyben Blucttenek, Old Cuinnak Mac Gnek és Elzevirnek van jobb esélye, miután azonban Elzevir visszament formájában, a Goga mént figyelmen kivül kell hagynunk. A másik három felemiitett telivér közül papíron Old Cuinnak van legjobb esélye, s ha a The Owl mén már all right, ngy az övé lesz a győzelem. Legveszélyesebb ellenfelét Mac G.-ban keressük. A nyeretlen kétévesek versenyében, a szombati ily jellegű futáshoz hasonlóan, Ja'ouse-é az első esély Tinea és a Lossonczy lovak előtt. Az Auszlria dijról lapunk más helyén külön czik­ket találnak olvasóink. Az 1100 méteres handicapban a két top weighles ló, Rendetlen és Ito között keressük a nyerőt. Jelöl­tünk első sorban Rendetlen, mig a harmadik esélyt Sáfárnak adjuk. A Praterkai handicapban Toast, Soros, Héja, Dauj.­hin, Tacitus és Old Style közölt keressük a jobb esélyű pályázókat. A Totalisateur handicapban igen figyelemre méltóan futott Népszó itt talán végre győzelemhez fog jutni, mig mellette Héja és Tuast indulnak jobb eséllyel. A nagy bécsi öszi akadályversenyben Nugommorv győzelmét mondhatni holtbizonyságnak kell tekin­teni, s ba a Gomia-mént nem éri el tavalyi sorsa, ugy a Kahlenbergi dijboz hozzáfűzheti a nagy aka­dályversenyben való győzelmet is. A második pénzért Vitellius veszi fel a legjobb kilátással a harczot a Mattausch lovak előtt. A napot berekesztő kétévesek handicapjában Nig­ger, Joseph, Arvaleáuy, Safaki, Ohai, Duchesse és Pa­gony képességeit tartjuk kedvezőbben elhiráltnak. Közülök Duchesse teszik nekünk leginkább, mig mel­lette Sasakitói és Niggertől várunk jobb futást. Programm. Bécsi versenyek. 1907. Októberi meeting. Második nap. Szombat, október 10. I Háromévesek gátversenye. 3000 K I., 700 K II.. 300 K II'. 2400 m. 1. Aresin-Fatton J.' fhdn. p k Marquee 69 2. Dreher A. ur p k Lamiall* 61} 3. Dreher A. ur s k Tente et quaranta 61} 4. Mattausch H. ur s ra Sdiga csikó 69 6. — stp k Napsugár 61} 6. Mautner V. ur p m Spikinárd 61} 7. — p k Mataswitha 61} 8. Mr. Reeves H. s k Breuhvater 61} 9. Schindler L. ur s k Marie Louise 61} 10. Hg Taxis S. s m Folderol 64 11. Br. Tornyay-Schosberger L. p m Levente 61} 12. Gr. Trauttmansdorff L. s k Koryphäe 69 13. Br. Üchtritz Z>. s m Veronese 61} Tip: Folderol-Mautner ist. II. Kétévesek eladéversenye. 2000 K 1., 400 K ii. 1000 m. 1. Capt. Don p k Sprit 1000 61 2. Egyedi A ur s m Bocskoros 3000 66 3. Egyedi L. ur p m Fétis 1000 6.-} 4. Br. Harkányi A. s m Stromboli 1000 52} 5. Br. Herzog M. p m Rodostó 3000 55 6. Miutner V. ur p m Bonairo 30l0 66 7. Meichl T. ur s k Ct/lheren 300) 53} 8. — s k Vorbei 1000 61 9 Gr. Meran J. p k M.nki 3000 53} 10. Milne H. ur p m lYokop 1000 62} 11. Nowotny L. ur s k Frau Model 1000 51 12. i r. Sigrav A. p m Topper 1000 52} 13. Szemere M. ur p m Sasoki 3000 56 14. Hg T.ixis M. E. p k Roll away 1000 51 15. Gr. Trauttmanscb rff L. stp m Kobold 3000 55 16. — p m Ziska 1000 62} 17. Gr. Wenckheim I. p k Pandora II. 3000 53} Tip: Stromboli—Roll away III. Wint rhafenl dij. 5000 K I., 1C00 K II , 600 K III. 2400 rr. 1. Dreher A. ur 3é p k te banque 67} 2. Egyedi L. ur 6é p m Augur 56 3. — 3é s m Joiio 48} 4. Mattausch H. ur 6é p m Czipó 62} 5. — 5é stp m Péda 62} 6. 5é p k Jeannette 51 7. Mautner V. ur 4é s m Dauphin 52} 8. — 4é stp m Galantuomo 13 9. Meie.hl T. ur 4é p h ''"tár 51 10. Gr. Sigray A. 3é p k Enida 47 11. Br. Springer G. 4é s m Meglio 52} 12. Szemere M. ur 3é p m Lángoló 59 13. Br. Tornyay-Schosberger L. id p m Nemes 62} Tip: Einda— Nemes IV. Handicap. 2000 K I.. 700 K II., 300 11., 1300 m. 1. Junker J. urnő 5é s her Loredan 62} 2. Egyedi A. nr 4é s m Isobar 60 3. Mattausch H. ur 3é p m Ovidius 56} 4. Geist G. ur 3é stp m Dinom Dánom 56} 5. Mautner V. ur 6é s her lemet ős 55 6. Br. Springer G. 3é s k Meglehet 64} 7. Mautner V. ur öé p k Foglaló 51} 8. Meichl T. ur 4é p m Cousin 50} 9. Győrgyey M. ur 6é s her Mindjatt 49} 10. Capt. Don 3é p m Apatin 47 11. Vida T. ur 4é p m Ogama 46 12. Losonezy El. ur 3é stp k Wohlklang 39 Tip: Ismerős-Meglehet V. E'adóverseny. 20CO K I., 400 K 11. 1100 m. 1. Capt. Don 3é s k Terem 4000 52 2. Mautner V. ur 3é stp m Mönch 1010 49 3. — 3é stp k Chose d guerre 2000 51 4. Meichl T. ur 6é s h Rendetlen 1000 61} 5. — 4é p m Cousin 2000 52} 6. Mr. Nobody 5é stp h Sáfár 3000 52} 7. Szemere M. ur 5é p m Ito 1000 55 8. Gr. Trauttmansdorff L. 3é s m Bisamberg í O'JO 56} 9. — 3é p m S pog 3100 56 10. Vida T. ur 4é p m Ogama 7000 60 11. Vivian F. ur 3é s k Honeybell 2000 51 Tip : Gr. Tranttmandorff ist.—Chose á guerre VI. Akadályverseny. Handicap. 3010 K I., 700 K II., 300 K III. 4300 m. 1. Mattausch H. ur 6é s her Orcus 72 2. Meichl T. ur 5é s her Vitelline 72 3. Mautner V. ur 4é p her Ttmur 70 4. Mautner V. ur 6é p her Bá or 64 5. Mr. Darky 6é p k Saratoga 63 6. Dreher A. ur 4é p k RrbelHn 62} 7. Barchfeld L. ur id. p k Gyopár 60 8. Bartosch F. főállalorv. id. p her Perkai 60 Tip: Vitellius—Saratoga VII. Nyeretlen kétévesek versenye. 2000 K I, 700 K II., 300 K III. 1000 m. 1. Blaskovich Er. ur p k Majális 54} 2. Dreher A. ur s k Tinea 54} 3. Egyedi L. ur p m Fétis 56 4. Gr. Festetics T. p m Louis d'or 56 5. Győrgyey M. ur p ra Feles 56 6. Lossonczy Gy. ur p m Gara 66 -7. — p k Cromdale 54}

Next

/
Thumbnails
Contents