Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907
1907-08-26 / 70. szám
620 A. Nyilt handicap. A Nyilt handicap, Wackerow Károly ur legnehezebb feladatú munkálata aug. 10-én jelent meg s vele már megjelenésekor röviden foglalkoztunk. Ma részletesen a skálára kiterjeszkedni, előre megjegyzem, hogy Wackerow ur müve nagy szorgalomról és figyelemmel készült, s ha vannak is egyes pontok, a melyben vele nem értünk egyet, általában a handicap sikerültnek mondható és kiállja a kritika tüzet. A kifogásokat vive sorba, elsónek azt kell megemlítenünk, hogy a magunk részérói az összformák és a legjobb képesség erósebb kidomboritását szerettük volna látni, miután a Nyilt handicap minthogy az összefoglalása egy év eseményeinek s igy a pillanatnyi képesség fixirozása nem felel meg a kitűzött czélnak, Wackerow ur ugyan sok lönál ehhez az elvhez ragaszkodik, viszont azonban vannak telivérek, a melyeknél a szemponttól eltért, igy mindjárt a top weight Horkaynál, a mire azután az Elnöki dij hamar ráczáfolt. A magunk részérói már a skála megjelenésekor rámutattunk ugy erre, mint Usefulnak kelleténél szigorúbb megítélésére. Wackerow ur szerint Useful nemcsak a legjobb hároméves, de egyáltalán legjobb lovunk lett volna ; oly napot, a melyet a csütörtöki események ad oculos czáfoltak meg. Egyáltalán: Wackerow urnái gyakran megesik, hogy egyes formákat túlságosan kiélez, a mi nyilván annak következménye, hogy a magyar handicapper sokszor a vert mezönyöu áll meg, minek következtében a nyerót néha hihetetlen magasságra viszi fel. Sorra menve a skálán Horkay (75) után Bon marché nevét látjuk a jegyzékben (74). A jeles hatéves e súlya megfelel a nyilvános formáknak. Morpelhnél (72) Wackerow ur eltekintett a tavalyi képességtói s igy lehet, hogy Morpeth mindössze egy fonttal keriil Rother Stadl (7ÍJ) fölé. Hogy ezzel a nézettel uem érthetünk egyet, fentebb kifejtettük. Chiguenaude (71) magas elbírálásban részesült, Faragó (71) súlya ellenben megfelel formájának. Mac G.-nek (70J) a handicapper már sokat engedett, mig Orphelin (70}) legott formája szerint vau megítélve. Az idei derbyt Wackerow ur, ép ugy, miut a tavalyit, nem dolgozta föl strikte, pedig ez a legclassisabb versenyünk bizonyára elsó sorban van hivatva zsinórmértékül szolgálni. A bécsi derby nyers eredménye szerint Styrian mintegy 4 kg.-mal helyezendő Lángoló fölé, mig a handicapper csak 1} kg.-ot tesz közéjük, söt azt a három hosszat, a mely Gome in time és Lángoló közt feküdt, } kg.-ra becsüli. Beau mérite (08) legjobb forma alapján került a skálába, ellenben Galantuomo (68) aránylag enyhén került a skálába, a mi annak tulajdonitható, bogy a rája mutató Horkay sincs legmagasabb képesség szerint megitélve, s viszont ugyanez alapon Toast (60}) is relative alacsonyan került a skálába. Ezek volnának elsó classisu lovaink. A második classis megítélése összhangzóbb képet uyujt s itt már érvényesülni tud Wackerow ur ösmert routinja. Relative alacsonyan jutottak be Emir (63}), a mire az Igazgatósági dij rögtön rá is mutatott; Orsini (62}), a melynek megitélése annál kevésbé érthető, mert hiszen a ménre a Taurus handicapban a szigorúan megítélt Useful is rámutatott; Hexenmeister (62}), a melyet bátran Elmore (66}) mellé lehet tenni; Gavotte (61}) és Nénémasszony (60), a melynél érdemes egy perezre megállani. A kanczát Ernszt ur homlokegyenest máskép itéli meg s a Nagy bécsi handicapban p. o. 1} kg.-mal helyezi Rother Stadl fölé, mig Wackerow ur 11} kg.-mal teszi Rother Stadlt Nénémasszony fölé, a két sulyelosztó dift'erencziája tehát 13 kg.-ra rug. Enyhén elbírált ló Armada (57), Meglio (58), Ormód (57) s fóleg Midshipman (55), a melynél újra bebizonyosodott, mily helyes álláspont az ilyen fajta handieapnál az összformákat nézni. Tévedett Wackerow ur Isobarnál (53}) és az azóta persze pönalizált Sixtus (50) eleve igen alacsonyan került a skálába, s kivülök még Tiszavesszö(bU), Benrenuto (52}), Wittiza (524)7 Sárga csikó (51}) neveit emiitjük föl. Összegezve az elmondottakat, a mai helyzet szerint a Nyilt handicap győztesét Isobar és Midshipman közt látjuk, azonban a verseny napjáig természetesen még változni fog a helyzet, VA DÁSZ- ÉS VKRSKNY-LAP. mert ezen lovak javuláson mennek át, másoknak pedig mai jó esélyét pönalitások sem másíthatják meg. Telivérárverés. Pénteken délután tartották meg a Tattersallban a szokásos nyári telivéráverést, melyen igen nagy közönség jelent meg. Az árverésen ez alkalommal kalapács alá került anyag leginkább idősebb lovakból állott, mig éves csikókat egyedül az öreglaki ménes passionatus tulajdonosa Jankovich Bésán Gyula ur jelentett be nagyobb számban az árverésre. Elsősorban az évesekre került a sor, melyek között több szép példány akadt. Legnagyobb vetélkedés a Gourmand—Gyöngy pej ménért volt, mely végül 18 11600 koronáért Szemere Miklós ur tulajdonába került. Jó áron keltek még el a History—Gyöngyös pej kancza (5000 koronáért Fáy-Halász Gedeon ur vette meg), továbbá a Falb— Queen's Daughter pej kancza, mely 2100 koronáért mr. Adrién birtokába ment át. Ezután az idősebb telivérek árverésére került a sor, melyeknek jegyzékét alább adjuk. A részletes eredmény a kővetkező : I. Élvéé csikók. Óreglaki ménesből. Tulajdonos : Jankovich-Bésán Gyula ur. S k History—Trapezoid. Geist G. ur 600 K. S k Jaquemart— Feast. Fáy-Halász G. ur 2000 « S k Mindig— Isolde. Mr. C. Wood 1600 « S k Phil—Oriental. Gr. Pejacsevich A. 1800 « P k Falb—Queen's Daughter. Mr. Adrién 2100 « S k Marin— Hetäre. Petanovits J. ur 1400 « P m History—Hymen. Mr. C. Wood 1800 « P k Gourmand-Gyömbér. Fáy-Halász G. ur 10 0 « P m Phil—Fene. Geist G. ur 800 « Pm Gourmand—Gyöngy. Szemere M. ur 11600 « P le History—Gyöngyös. Fáy-Halász G. ur 5000 « P k Phil—Hires leány. Geist G. ur 1100 « P m Florizell II.— Merry Connie Mr. Redgrey 2700 « Abonyi ménesből: Tulajdonos : Báró Harkányi János. S k Duncan—Carmen. Gr. Pejacsevich A. 1000 K. P k Royal Lancer—Probléme II. Ugyanaz 600 « II. Idősb lovak: Pondró Gr. Szapáry Gy. 1300 K. Fecske Sándor száz. 000 Csengő Gr. Degenfeld I. 700 Csalfa Posner A. ur 2000 Csacsogó Vidos Elek 1500 Izlada Mautner János 1400 Widman Mautner János 1400 Erdély Szapáry György gr. 400 Miki Seprösi ménes 1000 Why Mr. Redgrey H00 Delej Horthy J. ur 400 Lady's Maid Stagelschmidt J. ur 2300 Foxenmacherin Szántay J. fhdn. 700 Juventa Föld A. ur U00 Derengös Horthy Sz. ur 700 Tartsd magad Schlőcht fhdn. 700 Tivoli Kerekes száz. 400 Balladyna Szapáry György gr. 600 Royal Anne Vida T. ur 400 Saloppe Negropontes Gy. ur 1500 Scenymphe Gr. Pejacsevich A. 1000 Theodosius Villand A. fhd. 600 daíMiís Wa'ilburg br. fhdn. 1300 Liliomfi Psihoda ur 1200 Tricot Ranzenberger H. hdn. 600 Rose Duncan Horthy Sz. ur 200 Egerländer Szántay J. ur 500 Gardenia Brachfeld L. ur 600 Bakafántos Horthy J. ur 900 Czimbora Negropontes Gy. ur 900 Ladyship Schey P. száz. 600 Wildfang Pokorny fhd. 800 Pronto Horthy Sz. ur 1100 Szarvasvadászat Beregm.-ben Beregsom állomástól sik uton fél órányira a volt Tisza-féle uradalomban szarvaslövési jogok eladók. Kitűnő vasúti összeköttetés, kényelmes vadászat sik erdőterületen. A birtok is eladó. Bővebb felvilágosítást nyújt dr. Fejér Ferencz ügyv., Debreczenben. Eladó teljesen belovagolt, hibátlan, veresszürke, női hátas, 10 éves kancza. Tudakozódhatni Vojnits Sándornál Budapest, IV., Károlykörut 20. szám alatt. 1907. augusztus 26. VEGYES. Lapunk ára a budapesti versenyek alatt 10 tllér. Programmkladisnnk, a mely szintén 10 fillér, a kolportöröknél és az összes dohánytozsdékben kapható. A két szám együtt 20 fillér. Morpeth et pénteken accidens érle, t. i. n mén egy roszdás szögbe lépett, a minek következtében erősen sántított. Reynolds azután megoperálta Morpeth-et, a melynek állapota javult, s vasárnap a mén már újra felvehette a canter munkát, igy remény van reá, hogy az Erzsébet királyné dijig teljesen alt right lesz. Mayrose, a melytől istállója igen jó futást várt a vasárnapi kétévesek nagy handicapjábau, a startnál jobb elsó lábán erősen megsérült. S. Bulford, a ki, mint már megírtuk, teljesen felépült minapi betegségéből, e meetingen elóvigyázatból még nem fog nyeregbe szállani. Blindes Glück részt vesz a keddi Vigasz dijban s lovasa Pulai lesz, igy súlya a lovasengedmény révén 41 kg.-ra csökkent. Love Letter fog valószínűleg a Wenckheim istállóból az Erzsébet királyné dijban részt venni, a végleges döntés e tekintetben azonban csak egy, a napokban kivívandó próba után lesz, a melyben a kanczán kivül Morpeth és Styrian vesznek részt. Galíciát a kétévesek nagy handicapjában a korlátokhoz szorították, a minek következtében a kancza lábain könnyebben megsérült. Frank Morton, a ki pár év elótt még keresett gát és akadálylovas volt, pénteken délben a Rókus kórházban jobb létre szenderült. Morton aki 33 évet élt, kinek nem egy szép lovaglása él a sportsmanok emlékezetében. Az utóbbi időben már nem szállt versenyben nyeregbe. Nemrégiben az erőteljes ember tüdőgyulladást kapott, melyet azonban elhanyagolt s ez ölte meg a még fiatal embert. Morton több nagy futásban vezényelte a győztest, igy n Nagy Alagi aka-' dály versenyt Gavarnival a Rákosi dijat Fixessel nyerte meg. Temetése ma hétfőn délután fél három órakor lesz. Gr. Wenckheim Dénesnek az Erzsébet királyné dijban indulási jogosultsággal biró három lova, Morpeth, Love Letter és Styrian a napokban próbának lesz alávetve, a melynek eredményétói függ, hogy melyikük vesz részt a versenyben. Kérdés kivétetett a trainiugból s a kancza a pettendi ménesbe került. Fantome-mai istállója az Esterházy Memorialra készül ugyan, de azért éppen nincs kizárva, hogy a mén részt vesz a szombati Tenyésztők dijában, a melyben kétségtelenül eminens esélye van. A Magyar Lovaregylet szombat este gróf Batthyány ttlemér elnöklete alatt választmányi ülést tartott, melyen jelen voltak gróf Csekonics Gyula, gróf Esterházy Béla, Jankovich-Bésán Gyula ur, Inkey Antal ur, gróf Nádasdy Tamás, Szemere Miklós ur, gróf Teleky Gyula, herczeg Thuru-Taxis Miksa Egon, báró Üchtritz Zsigmond. Az ülésen a Pries Hansi részére felépítendő alagi trainingtelep szükséges költség többletét megszavazták, majd tagválasztásra került a sor. Rendes tagokul felvétettek órgróf Pallavicini György, gróf Esterházy Pál és gróf Wenckheim László. Caramel mellett a Budapesti dijban istállója ismét starthoz fogja küldeni a vezető szolgálatra hivatott Medve Jankót, a melynek Southey lesz a lovasa. Garaméit ez alkalommal is Carslake fogja vezényelni. Blair nem vesz részt a Szt.-Istváu nij keddi Vigasz versenyében, s valószínűleg távol marad e futás startjától istállótársa, Laxenburg is. Orphelin nem indul a Budapesti dijban, s verseny startjától távol marad még Vabanque, Kara Mustafa, Old Style és Meglio is, mig Péda esetleg részt vesz a futásban. Honeybell az Augusztusi handicap teherközlési levonatain 35} kg. sulylyal szerepelt. r.z a teher sajtó hiba s a kancza helyes súlya 39 kg., a minél kisebb súlyt a versenyszabályok értelmében tudvalevőleg egy ló sem kaphat handicapban. E. Hobert nevü amerikai jockey tartózkodik jelenleg Hoppegartenben, a hol Bie trainer istállójának lovagol a munkában.