Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907
1907-08-16 / 66. szám
1907. augusztus 16. VADÁSZ- ÉS VKRSKNY-LAP. 485 Apróságok. — aug. 15. A napot megnyitó Városligeti dijban Furcsa Legény, a Szt. István dij egyik komoly jelöltje is starthoz állott. A mén sokáig frontban volt, végül azonban — a papírformának megfelelően — meghajolni volt kénytelen Togo előtt, a mely azonban csak némi fölszólitás után tudott a Bona Vitti-mén mellett elhúzni. Ugy ez az utóbbi körülmény, valamint az hogy harmadiknak Táltos ért a czélhoz, azt sejtetik, hogy Furcsa Legény ma ujabb javulást mutatott s ha ez a föltevés áll, ugy ő az a ló, a melyet kedden meg kell verni. * A kétévesek eladóversenyében az 1400 mt.-cs táv daczára az iram oly sebes volt, hogy a vezető lovak a végén szinte megállottak, igy I'rontó, a mely kezdetben hosszakkal társai mögött feküdt, a végén nemcsak hogy fölzárkózni volt képes, de győzelmet is aratott halomé és az állani aligha tudó Sprit ellen. Jól futott még Igazság is és soká nyerőnek látszott Jimmy, de azt az iramot, amit ö diktált, még jó classisu ló se bírta volna ki. / * • A háromévesek nagy handicapja meglepetéssel végződött s benne a kétségtelenül javuláson átment Dinom-Dánom győzött a rossz poziczióju és nem BZÍvesen küzdő Midshipman ellen. Dinom-Dánomot kétségtelenül l-es startszáma is segítette, de a mén, melyről tavaly Vivian sokat tartolt, minden körülmény között frontban lett volna. A harmadik helyet Capt. Jack occupálta; a fekete m n Tarai alatt állandóan jó formát mutat s már megérdemelne egy értékesebb győzelmet. Egyébként érdemes följegyezni, hogy Capt. Jack idén tizenhetedik versenyét futotta, oly erőpróba, melyre kevés telivér képes. Negyedik Soros lelt, Koryphäe előtt, a mely tulsulylyal ment harezba. A többiek közül némi szerepet játszott Fanfaron, a mely azonban az egyenesbe fordulónál kissé kitört, mig a többieknek alig volt egy jó momentumuk. A kétévesek versenyében egy szép és igen gyors kancza, Bon Ante testvére: Bella aratott diadalt. A kancza 10-es starlszáma daczára röglön elöl volt s bár a végén, testvéréhez hasonlóan, már ellankadt, mégis szívósan küzdött és könnyen egy hosszal verte vissza Macarasca támadását. Menotte harmadik, Qulore előtt, a mely nézetünk szerint formáján alól szerepelt. A többi sehol. * Az eladóversenyben először láttuk a lovászfiukat ostor nélkül lovagolni. A finish ennek daczára igen érdekes volt és holtversenynyel végződött Ormid és a roarer Bisamberg között. A közönség nagy érdeklődéssel nézte a versenyt s az általános impresszió az volt, hogy a finish ostor alatt se lehetett volna más s igy az ujitás, a melynek régi hivői vagyunk, teljesen bevált. * A Nursery handicapban a jeles és gyors Fee és a szintén sebes Álmos egy ivadéka: Alnolc győzött ritkán látható nagy stylusban, úgyszólván távolozva a mezőnyt. Álnok bizonyára jó képességű telivér és tévedés azt hinni, hogy talán kedvező starttal nyerte meg versenyét. Álnok győzelmével kapcsolatosan újra csak azt kell megjegie/ni, hogy méntelepeinken és állomásainkon sok jó kaliberű apamén van s Almoshoz érdemes volna több kanczát bejelenteni. * A napot bezáró 3100 méteres Welter handicapban az iram öldöklő volt, a mi Ínyére lehetett Piádnak, a mely a végén küzdelem ulán másfél hosszal verte meg Tatárt és Miutánt. A többiek messze hátul. A magy. kir. honvédelmi miniszter ur őnagyméltósága 77923/7. sz. rendeletében az összes csapatok figyelmét fölülmulhatlan szerszámkenőcsre felhívta, Erdészeknek nélkülözhetetlen. Az impregnált bSranyag 3-szor annyi ideig eltart. Szép fekete színre. festi, puhitja és vízhatlanná impregnálja a böranyagot. Igás és parádés lószerszámra egyaránt alkalmas. Nem mosódik le. 5 kilós preba szelenczo bérmentve utánvéttel 18 K 60 f 12'/, e ' . « kg.-ént 8 . 20 « Kapható Glass J. IV. Keronaherczeg-u. 9., OlbricÄ VI. Teréz-körut 6. és minden azakbavágó jobb Őrletben. Vad és Takács, N é™ ^ 8é k BUDAPEST, VII-, Oamjanich-utcza 30- U9yeln l- . A negyedik és ötödik nap. A szombati negyedik napot nyeretlenek dija vezeti be 1400 méterre. Elemér e futásban végre (alán le fogja tudni tenni maidenségél, de győzelmét rossz temparamentuma miatt nem szabad holtbizonyosságnak tekinteni. E'emir mellett a papiros Geb' ccht 1nak és áx/t/j-nak jtlez jobb esélyt, nem lehetetlen azonban, hogy az eddig még sötét, de nagy pedigreejü Rizeaszál megelőzi őket a czélban. A 2000 méteres eladóversenyben néhány figyelemre méltó képességű telivér is felveheti a harczot, igy Réce, Gavallér, Perutal és Nemes. Közülők Nemes a legjobb ló, de nagy súlya miatt valószínűleg kénytelen lesz meghajolni Gavallér és Perusal előtt. Ez utóbbiak közül a jobb chance Pausali, de kérdés, nem lesz-e hosszú a háromévesnek a 2000 méteres táv. • A Nyári handicapban a keddi Államdij eredménye alapján Kara Mustafdt kell elsősorban combinitióba venni s az első chance mindenesetre a Pardon-mént illeti meg. Jó dolognak azonban nem mondható Kara Mustafa részére a verseny s ellenfelei sorából Martyr, Go, Tacitus, Santuzza erős dolgot adhatnak a négyévesnek. Legveszélyesebb ellenfelét mi Santuzzaban látjuk, a melyet keddi győzelme igen előnyös világításba helyez. Harmadsorban Martyrt emiitjük meg, a mely ha csak némileg is a régi, könnyen keresztet húzhat számításainkra. A Nursery handicapban csütörtöki győzelme Álnokra utal, a melyet 4 kg. pönalitása daczára nehéz lesz megverni. Mellette Lancelot, Pagony és Belle reine tarthatnak leginkább a helyekre számot. A nyeretlen kétévesek dijában a már látott lovak sorából Szegfű formája a legjobb s mellette esetleg még Sirius és Gossimer, a Helenthali dij egyik résztvevője, továbbá Magas volnának a formák alapján figyelembe veendők. A sötét lovak között találjuk többek közt Trombitást, Vig leányát : Viganót és Ziskát, a melyekről jobb hirek hallhatók. A kétévesek eladóversenyében meglehetős mérsékelt lovak találkozhatnak. A legjobb formákat még Vörös király, Most, Sunny Day és Csilla mutatták s daczára, hogy sulyuk is nagyobb, sorukban keressük a nyerőt. A papírforma Sunny Day esélyét huzza alá, a melyre Vörös király lehet veszélyes. A zárszámot 1400 méteres handicap képezi. Az esélyes pályázókat itt Niagara, Loredan, Veronese, Nicht doch és Kondor sorában keressük. Közülök az utolsó formák Nicht dochra utalnak s a hároméves kanczának, azt hisszük, Loredant kell elsősorban megvernie. A harmadik esélyt Veronesenek adjuk. A vasárnapi versenyeket megnyitó Víztorony dij jó dolog Formidable II. részére, a melyet annál inkább nem lehet megverni, mert engedménye is van. Ha nem indulna a szürke mén, ugy már teljesen nyilt a futás, s ez esetben Jeanuette, Old Style és Meglio tarthatnak leginkább számot a győzelemre. Közülük Old Style a jelöltünk Formidable II. után, mig mellettük Jeannette-el vesszük számításba. Az 1600 méteres eladóverseny sorsa Shah, Perusal és Barbarossa II. közt dőlhet el. Az öreg Barbarossa II., ha allright áll starthoz, ugy valószínűleg meg fogja szerezni a győzelmet, bár esélye csak alig valamivel jobb, mint a másik kél felemlített jelölté, a melyek közül Perusaltiak adjuk a jobb esélyt. A Csömöri dijban jobb classisu lovak vehetik fel a harczot, a melyek sorából Midehipman, Mataswitha, Karline és Nicht doch indulnak jobb esélylyel. Midshipman ós Mataswitha, a nemi különbséget leszámítva, 10 fontot kap a másik két fentemiitett telivértöl, a melyek aligha czedálhatják ezt a súlyt. A finish eldőltét igy Midshipman és Mataswitha között várjuk, a melyek közül, a távra való tekintettel, az előbbi a jelöltünk. A Kettős ivadékversenyben idén nem fog oly jé mezőny starthoz állani, mint az elmúlt években, bár Fantomé, Java, Peregrin, Vansittart és BtUa kétségtelenül átlagon felül álló telivérek. Legmagasabb formája e lovak sorából íantomr-nsA. van, s miután ment minden pönalitástól a győzelem valószínűleg aző nevéhez fog fűződni. Ellene csak egy körülmény szól, az 1100 méteres távolság, a melyet azonban a Falb mén a budapesti pályán ugy tetszik végig fog tudni állani. Mellette a felemiitett többi telivérek körülbelül egyenlő esélylyel indulnak, s magunk részéről a Tarai által lovagolt báró Springer lótól várjuk a jobb futást Java előtt. A mértföldes Nyeretlenek dijában, ha Elemér szombaton nem tenné le maidenségét, itt talán győzelemhez fog juthatni. Mellette Geb' achtot kell számításba venni. A nyeretlen kétévesek eladóversenyében mérsékelt képességű youngsterek indulása várható, melyek sorából Sunny Dayban bízunk leginkább Carmela és Vörös király előtt ' ! A Welter handicapban az utolsó formák Scarabüus és Kondor esélfét világítják meg. de jó v futást kell várni Hasltmimitől és Gold n Droptól is. Jelöltünk Golden Drop, Sfarabäus és Hazlemimi előtt. 1 , bookmaker = BUDAPEST = VII.., írzsébet-körüt I. sz. Teleíon 84—97. : Bécs, I., Karlsplatz l Teleíon 10052. Startoddsfogadáaok a budapesti versenyekre 4 U. 3 óráig. Fix fogadások az összes nagyobb belföldi versenyekre I Árverési hirdetmény. A volt úrbéres gazdaközönség tulajdonát képező 202 kat. hold kiterjedésű erdőben a vadászati jog 1907. julius 1-től kezdődő 5 évre, f. évi augusztus 2!>-én d. e. 10 órakor megtartandó nyilvános árverésen haszonbérbe fog adatniCsév, 1907. aug. 11. Wojcstk Gáspár, s. k. elnök. Lótulajdonosok figyelmébe. ^ Lószerszámok, nyereg- és istálló felszerelések, vadászati és utazási czikkek. Olbrich L. BUDAPEST, TI., Teréz-körnt 6. szám. !! Vidéki megbízások pontosan teljesíttetnek I! = YERSENYD1JAK mindennemű sportra, állandóan gazdag választókban találhatók 8CHUCH L. UTÓDAI mmm«. 4$ tmm diszmüáru'üzletében. BUDAPEST, Kigyó-u. 4.