Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907
1907-08-12 / 64. szám
474 és idősebb egyesületi tag tulajdonában levő magyar lovak számára, négykerekű kocsiban. Alap 2000 K. Minden augusztus 31-ig nyert 1000 K. után 40 m.; — augusztus 31-e'után nyert minden ezer K-ért lovonként 20 m. térhátrány. Budapest, Pozsony, Wien és Badenben egyesben nyert összegek kétszeresen számittatnak. Oly ló, melynek származásában okmányilag igazolható, hogy som orozs, sem amerikai vér nincs, 100 m. térelőnyben részesül. Szeptember hó 17-ig csak fogat nevezendő, szeptember hó 21. d. e. óráig lovak is nevezendők. Tét 60 K. Indulási dij 40 K f. v. f. Az esetre, ha szeplcmber 17-én négy fogat nem lenne nevezve, az igazgatóságnak jogában áll a versenyt megsemmisíteni és helyette más versenyt kiirni. Általános határozatok. 1. A nevezések a versenyszabályok értelmében a megállapított határidőig (szeptember hó 17, déli 12 óra) a lélek egyidejű befizetése, illetve utalványozása mellett eszközölendők. Elkésve érkezett nevezések csak azon esetben érvényesek, ha a nevezések és a pénz beküldése a nevezési záridő eltelte elölt a feladási posta vagy távírda hivatal vcvénye által igazolható. Valamennyi verseny fuss, vagy fizess. Sürgönyczim : Urkocsisok, Beregszász. 2. A versenyekre az egyesület miniszterileg .jóváhagyott alapszabályai mellett a budapesti ügető verseny egyesület versenyszabályai a mérvadók. 3. Minden pénzdíjból az egyesületi pénztár javára 5°/o fog levonatni. 4. A versenyekben csakis az egyesület tagjainak fogatai vehetnek részt, azokat csakis egyesületi tagok hajthatják, kivévén az egyes versenyeket, melyekben professiontáusok is hajthatnak. 6. Négy nevezés és két különböző tulajdonos legalább három fogatának kell indulni, különben nincs verseny, ha csak a feltételek másként nem intézkednek. 6. A lovak neve, származása, neme, kora szine és jegyei a nyert összeg tiszteletdijak minősége (I. II. III.) és száma nevezéskor bejelentendő. 7. Első tiszteletdijat ii 400 K második « ä 250 « harmadik « ä 100 « nyerési összegben számítjuk. 8. Lóbiráló bizottság : gr. Lónyay Gábor, Bay György, Dercsényi Ferencz és Horvát József urakból áll, kiknek azon lovak, melyek nyilvános versenyben még nem indultak, a versenynap délelőttjén elővezetendők s azok származása igazolandó. 9. A kettes versenyekben hajtani, bármily négykerekű kocsiban lehet, kivéve golyós tengelyű, vagy pneumatikus kocsikat és skeletont. 10. A versenyintézöség fenntartja magának a jogot, hogy egyik vagy másik versenyt rendkívüli esetben megsemisilse s helyette más versenyt irjon ki. 11. Azon versenyeknél, melveknél a kiegyenlítés a nyert összeg alapján történik, az egy helyről induló fogatok közül a kisebb összeget nyert fogat állíttatik a belső oldalra. Az egyenlő összeget nyert fogatok közül pedig a fiatalabb ló kerül a belső oldalra, a többi versenyeknél a sorshúzás dönt. 12. Az ezen meetingen nyert dijakat a Budapesti ílgetőverseny Egyesület nem pönalizálja. 13. Úrhölgyek versenyében a totalisateurnél játszani semmi esetre sem lehet. 14. Pályát használni, a titkárnál váltható igazolványnyal lehet. (Fogatonkint 10 korona.) Ez ellen vétők 60 korona pénzbirsággal sújtatnak. 15. Belföldi lovaknak felszámítjuk bármely belvagy külföldi hivatalos pályán ügetőversenyben nyert összes dijait és rekord praemiumait, valamint a gazdasági egyesületek, vagy gazdakörök által rendezett nyilvános ügetőversenyekben nyert összes nyereményeit. Külföldi (európai) lovaknak indulási alapösszege legalább is 6000 korona. Nem európai ló, ha rekordja nincs, vagy az 2'30-nál (1609 méterre) roszszabb, indulási alapösszege 10.000 K., ha a feltételek másként nem intézkednek, de ezenkívül számitásba vétetnek a kontinensen nyert összes nyereményei is. 16. Alapnak illetőleg, alappótléknak azt az összeget nevezzük, amely összeget a ló a nevezési záróráig nyert. 17. A meeting-térhátrány az az összeg melyet valamely ló a nevezési záróra után bárhol nyert. Beregszász, 1907. julius hó. As igazgatóság. Európa Championshipje. Csütörtökön futották le a Bécs melletti Badenben a beat jellegű championshipet. Eredetileg 10 ügető STrtotta meg benne az indulás jogosultságát, amelyek közül kilencz ló képviselte az amerikai tenyésztést, mig a lajtántuli tenyésztés csupán az 1905. évi osztrák derby nyerője, Argonaut révén volt képviselve. Az első heatben valamennyi állva maradt ló részt vett s a verseny végkimenetelét illetőleg az olasz tulajdonban levő 12 éves Kirkwood jr.-ban összpontosult a fogadó közönség bizalma. A bevezető futásban azonban Kirkwood jr. csak a második helyet tudta okkupálni Contralto mögött, mig a második és harmadik heatben, (213«, illetőleg 212' angol mérlföldes időt ügetve) győzelmet tudott aratni ellenfelei fölött s igy a maga javára döntötte el a dij sorsát. A győztes ideje meg sem közelítette az annak idején Que Allen által felállított 2 0s 4-es időt s igy az európai rekord megjavítására kiűzött aranyérem, az idén sem volt kiadható. Az egyes heat eredménye cz voll : I. heat: Contralto (2'12 4) 1, Kirkwood 2, Brownie H ilton 3. (Futott mind a 10 állva maradt ló.) II. heat: Kirkwood jr. (2 13 4) 1, Wainscot 2, Contralto 3 (9 ló). III heat : Kirkwood jr (212') 1, Brownie Wilton 2, Grattan Be'ls 3, (7 ló) Végeredmény. Kirkwood jr. I. Contralto 2. Broamie Wilton 3. W ainscott 4. Grattan Bells 5. bookmaker E BUDAPEST E 1 : • I VIL, trzséhet-körut I. sz. Telefon 84—97. Bécs, I., Karlsplatz I Telefon 10052. Startoddsfogadások a budapesti versenyekre d. u. 3 óráig. Fix fogadások az összes nagyobb belföldi versenyekre. Magyar élelmiszer szállitó • részvénytársaság. Van szerencsénk a t. érdeklődőkkel közölni, hogy Budapesten IX , Tóth Kálmán utcza 8—10. szám alatt fekvő és tojás, hng. vad, baromfi, vaj, tej, sajt, friss gyümölcs, déli gyümölcs, friss főzelék, méz, hal, káviár, növények, gnmók, csirák, sör, bor, pezsgő, ásványvíz, végül szörmaárnk beraktározására és konserválására szolgáló nyilvános hűtő- és fagyasztó raktárházunkat az általános használatnak megnyitottuk. Kimerítő leírásokkal, prospektussal, üzletszabályzattal, díjszabással és minden egyéb kívánatos felvilágosítással, készségesen szolgál központi irodánk V., Nagykorona-ntcza 17. sz. vagy a hűtőházi kirendeltségünk IX., Téth Kálmáa-utcza 8—10 szám. Kiváló tisztelettel Magyar élelmiszer szállító részvénytársaság. Edelstein Károly bookmaker BUDAPEST, VIII, Rákóczi-nt 19. szám. (Szentkirályi-utcza sarkán.) Telefon 83—02. WIEN, I., Adlergasse No. 6. Elfogad fogadásokat az összes belföldi versenyekre fix- és 1= startoddsok mellett. 1 1 , VEGYES. Lapnnk ára a budapesti versenyek alatt 10 illér. Programmkiadásnnk, a mely szintén 10 illlér, a kolportöröknél és az összes dohánytözsdékben kapható. A két szám együtt 20 fillér. Gr. Wenckheim Dénes istállója még nem döntött, hogy az Erzsébet királyné dijban Morpeth-et, vagy Styriant fogja-e starthoz állítani. A két mén szombaton próbának lesz alávetve, s ennek eredményétől függ, melyikük lesz az istálló választottja. Fürst, mint jeleztük, Schlöcht J. főhadnagy lovaival Tatán telepedett le, s lotját az egykori Richards féle telepen helyezte el. A Nyilt handicap teherközlése aug. 10-én jelent meg. A terjedelmes munkálattal közelébb részletesen kívánunk foglalkozni, s most csak néhány általános megjegyzést teszünk. A top weight — a korterhet tekintve — Usefulé (73), a melyet Wackerow ur nemcsak a derby nyorő Styrian fölé helyez, de egyáltalán legjobb lovunknak tart. Ez a nézet talán kissé túlbecsüli az egyébként tényleg kapitális képességű háromévest és Horkay fölé a kancza már csak direkt forma szerint se helyezhető. Horkay (75) után egyébként Bon marché (74) következik, a mely legjobb képességéhez mérten van megitélve. Morpetlinek. ugy tetszik, Wackerow ur engedett és erre vall, hogy a négyéves csak egy fonttal került Rother Stadl fölé, a minek az egyenes formák ellentmondanak. A magunk részéről azt hisszük, hogy a Nyilt handicapban jobb lett volna az összformához ragaszkodni, jóllehet Morpeth súlyozásának ugy is csak akadémikus jellege van. A mi Styriant (68}) illeti, azt Wackerow ur egyenlő jónak tartja Morpeth-tel, a mi talán nem felel meg egészen a tényeknek. Érdekes egyébként a derby földolgozása is. E szerint Come in time {67}), egy fonttal lenne jobb Lángolónál, a mely jun. 2-ikán négy hossszal mögötte végezett. A jobb háromévesek közül aránylag alacsonyan áll Hexenmeister (62j), a mely talán többel, mint egy fonttal állítandó Palóczkirály (62) fölé. A részletekre közelebb térünk rá. Justicet tulajdonosa törölte a Szt. István dijból, de a Galeazzo kanczának nincs semmi baja, s törlése csak a miatt történt, mert istállója az Erzsébet királyné dijra akarja frissen tartani. A budapesti versenypályán az u. n. kétéves pályán a könyök ki lett szélesítve. Most-ot a vasárnapi kétévesek eladóversenye után szabad kézből megvásárolta mr. Redgrey. Seiler a mai nappal elvesztette hét fontos engedményét és most már csak az ötvenedik győzelemig járó három fontos engedményt veheti igénybe. Seiler győzelmeinek száma a mai napig huszonhatra rug. Mautner Viktor ur sikverseny istállójának jövő évre, miután Birkenruth nem akar visszatérni hozzánk, még nincs jockeyja. Old Coin, a Szt. István dij egyik jelöltje, résztvesz a keddi 1400 méteres handicapban, mig Furcsa Legény a Szt. István dij előtt a csütörtöki Városligeti dijban fog megpróbálkozni. E két telivér azután szombaton próbának lesz alávetve a Szt. István dij távolságára, de a nagy dijban mindkettő részt fog venni. Hieronymus megérkezett a városligeti istállókba, a mén Szt. Isvándijbeli startja azonban egy, a napokban kiállandó próbájától van függővé téve. Martin vasárnap nem volt Budapesten, s azért nem szállott nyeregbe, ügyéblrint újra felmerült az a hir, hogy Martin közelébb elhagyja állását. Carslake vasárnap, az Igazgatósági dijban Emir hátán igen szép lovaglást végezett, a melylyel újra bebizonyította, hogy könnyű kezet igénylő lovakra nehezen pótolható erő. Reméljük, hogy Carslake mihamar kap ajövő évre nálunk engagement-t,miután távozásával benne igen jó erőt veszítenénk. A Nyári kisérleti verseny indulói: Fantomé Geständnis •Liseri Venus Mataswitha Katz im Sack Blizzard Miles Fries ? Cockeram Taral Southey Krouzil