Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907
1907-05-10 / 33. szám
1907. május 10. A Király dij. Versenyügyünk legértékesebb futása, a Király dij vasárnap kerül dűlőre a városligeti gyepen. E verseny ma, daczára rövid fönállasának, már ép oly jelentéséggel bir, mint az osztrák derby, a melyet tiszteletdijánál fogva értékben is túlszárnyal. Elnyerése ép oly dicsőség és nehéz feladat, mint a kék szalag megszerzése, s mindenképen oly ékességet képezi versenyügyünknek, a milyenben gyönyörködni csak ritkán nyilik alkalom. Mint a verseny történetéből látjuk, mindenkor a classis próbája volt e concurrentia. Eddigi győzteseinek, Dandárnak, Ganachenak, Mindignek, Pardonnak, Incroyablenak, Falinak, Hazafinak, Bercgvölgynek, Blocksbergnck, Patiencenek és llotlicr Stadtnah nevei oly lovakat jelentenek, melyek kitörülbetetleuek maradnak örökön verHcnykrónikáinkból, s figyelembe veendő, hogy egy Tokio, Vig, Debutante, Statesman, Carrasco, Con amore stb. sikertelenül próbálták meg az értékes dij megszerzését. Ez utóbbi tény is élénk decumentumát képezi a verseny nagy jelentőségének, a min megállva, meglehet állapítani, hogy a versenyben aratott győzelem annál vs értékesebb a derbyben aratottónál.mert nein egy évjárat jobbjai, hanem versenyügyünk telivéreinek eliteje ellen vívatott ki. Idén sajnos nem lesz oly érdekes a küzdelem mint az elmúlt években. Ugyanis a háromévesek gyegén vannak képviselve, miután Lángoló, Sediranda, Come in time, Midshipman, Ramolo annak idején nem lettek kötelezve, mig Styrian már az első törlésnél kivált, Love Letter, Gretchen, Justice és Hieronymus pedig betegségük miatt távolmaradni kénytelenek a starttól, s igy ez évjáratból csak Táltos, Tábornok, Muse, Negativus, esetleg Elmore indulnak. A tavalyi derby évjárat legjobbja, Morpeth szintén nem veheti fel a harczot, de Rother Stadl, Elzevir ós Faith révén kétségtelenül jól lesznek képviselve a négyévesek Idősebb telivér osak egy indulhat, Horkay, a mely azonban ma késógtelenül legjobb öreg lovunk. Végig tekintve a nyerők névsorán, látjuk hogy idősebb ló a versenyben fenállása óta csak egy tudott győzni és pedig 1897-ben Ganache, tekintve aaonbau, hogy idén a háromévesek igen gyengén vannak képviselve, ez az eset valószínűleg moBt meg fog ismétlődni. Elsősorban azonban a háromévesekkel kívánunk foglalkozni, már osak azért is, inert az évjárat a versenyben, mint emiitettük, domináló szerepet szokott játszani. Azon háromévesek közül, amelyek indulása a versenyben nem valószínűtlen, Tábornok a legjobb ló. A mén tavaly határozottan egyik legjobb kétévesünk volt, s csak egy-két font választotta el az akkori legjobbtól, Styriantól. Tábornok a télen súlyosabb betegségen ment körösztiil, a mely légzőszerveit megtámadta, ugy, hogy a mén roarer lett. Ez a körülmény már maga is erősen csökkenti chanceát, amennyiben alig hihető, hogy a mén körösztiil állja az 1800 métert. Idei debutje alkalmával, a Nemzeti-Hazafi dijban Tábornok korántsem igazolta azt a képességet, a mint tavalyi formái alapján tőle várni lehetett, s papiron ma csak közép classisu lónak minősíthető, a melynek győzelme nagy meglepetés volna. Az évjárat többi résztvevői közül Elmore indulása még kétes, valószínűleg csak, a mennyiben az istálló, a négyéves Elzevirre fog támaszkodni, s bizonytalan még Negativus startja is. Elmore csütörtökök! legjobb kétéves korabeli formáját futotta ki, s ha indulna, évjáratából feltétlenül öt illetné meg az elsőség. Negativussal idei formái alapján egyáltalán nem lehet számolni. Némi hely chanceot lehet Táltosnak a háromévesek közül adni, de ő is csak az esetben játszhat szerepet, ha kifutja április 25-iki formáját, a mikor az elózóleg jó formát mutatott Trente et quarante-ot cauterben tudta megverni. Az idősebb lovak közül Nénémasszonynak a távolság miatt, daczára rendkivül kedvező súlyának, még csak kiiloldali esélyt is alig adhatunk. Faith csak pár nappal ezelőtt vette fel njra a munkát, kérdés legjobb formája birtokában van-e már ? A Talpra Magyar kancza legjobb képessége szerint csak néhány fonttal roszszabb mint Rother Stadl, s igy miután a méntől most tiz fontot kap, tip-top kocdiczióban jó futást kellene töle várnunk. A másik két négyéves közül az idei formák szerint Rother Stadl, tartja Elzevirt, daczára, hogy három fontot ád neki. Elzevir ma még aligha van legjobb formája birtokában, de ha azt kifutja, ugy könnyen meglepetést okozhat. Horkay kétségtelenül a legkedvezőbben áll súlyban, amennyiben Rother Stadltól hét, Elzevir töl pedig négyfontot kap. A Szemere ur telivérje tavaly ószi formája szerint kétségtelenül legjobb idősebb lovunk. Sajnos azonban betegsége miatt pár hétig ó is kénytelen volt a munkában szünetelni, s igy kétséges vasárnap tiptop kondiczióban lesz-e. Horkay legjobb formáit mult évi ószi teljesítményei jelzik, a mikor szakadatlan sorban hat versenyt tudott megnyerni, köztük a Lovaregyleti dijat is, a melyben tudvalevőleg even weights Morpethet verte. Rother Stadl-!al a Jubileumi dijban találkozott utoljára, 8 bár itt még nem legjobb formáját mutatta meg, öt fontot kapva a Pardon méntől, mint második, öt hosszal előzte meg azt. Papiron tehát az idősebbek között feltétlenül az övé volna az elsőség, s tekiatve a háromévesek gyenge classisát egyáltalán övé a legjobb chance. Horkay az utolsó napokban erős munkának lett alávetve s a ménnek a vagy-vagy kérdéseire kellett felelnie. A verseny fogja csak megmondani sikerült-e Horkayt tip-top a starthoz állítani. Összegezve az elmaradottakat ezúttal kivételesen az idősebb lovak között keressük az esélyes pályázókat. Papiron ugyan Horkayé az elsőség, azonban miután ROTHEU STADL legjobb formája birtokában van, mig a Matchbox ménnél kétséges, hogy teljes fitnissben áll-e starthoz, a győztest a báró Rothschild ménjében keressük. A haimxdik chanceot a br. Springer istálló lovainak adjuk. A Király-dij története. 1890. Blaskovich Ernő ur 3é s m Dandár 48 Waisenknabe—Thorgunna Ibbet 1 Lebaudy R. 4é s m Toreador 61$ Smith 2 Gr. Hadik Barkóczy E. 3é s m Proponent 51$ Hyams 3 Indult 11 ló. Könnyen 2$ h. nv., félh. 3-ik. Érték 89-000 K az I., 8900 K a II., 400Ó K III. 1897. Gr. Batthyány E. 4é p m Ganache 66$ Galopin — Red Hot Adams 1 Tränkel A. száz. 3é p m L' Astro 51$ Sharpé 2 Br. Springer G. 3é p m Or-dur 50$ Hyams 3 Indult 7 ló. Könnyen 3 h. ny., félh. 3-ik. Érték 88-900 K az 1., 9000 K a II., 4000 K a III. 1898. Gr. Batthyány E. 3é s m Mindig 53 Giga— Mutiny H. Huxtable 1 Rohonczy G. ur 3é s m Esterfi 48 Ibbet 2 Br. Rotschild N. 4é p k Debutante 61$ Barker 3 Indult 10 ló. 6/i h. ny.. 1 h. 3-ik. Érték 103 000 K az I., 9350 K a II., 4250 K III. 1899. Br. Königswarter H. 3é p m Pardon 48 Korgan—Petroleuse Cleminson 1 Wahrmann, R. ur 5é s m Statesman 65 Barker f Mr. C. Wcfcd lé p m Zászlós 57 Rumbold + Lov. Ledefer S. 3é s m Hínár 49$ Rossiter 4 Iudult 12 ló. Könnyen 3 h. ny., boltverseny a 2-ik helyre, 2 h. 4-ik. Érték 103.350 K az I., 6750 K a két II. mindegyikének, 1350 K a IV. 1900. Gr. Degenfeld I. 3é s m lncroyable 51 Stronzian—Wehmuth Wilton 1 Szemere M. ur 3é p m Stembuslc 48 Cleminson 2 — 3é p m Sobri 48 Southey 3 Indult 10 ló. Könnyen 3 h. ny., nvakh. 3-ik. Érték 106.500 K az 1., 9350 K a II., 4250' K a III., 1250 K. a IV. 1901. Péchy A. ur 3é p m Falb 53 Matchbox—Fantasie Tarai 1 Br. Harkányi A. 3é s m Carrasco 51 Wilton 2 Szemere M. ur lé p m Sobri 57 Doggel t 3 Indult 15 ló. Küzdelem után félh. ny, nyakh. 3 ik. Érték 106.350 K az I., 9)50 K a II., 4250 K a III., 1350 K a IV. Idö: 1.55 3/ 6 1902. Blaskovich Ernő ur 3é p m Hazali 49$ Orwell—Ollyan nincs Van Dusen 1 Blaskovich El. nr 3é p m Nesze 51 Holmes 2 Gr. Festetics T. 4é p m Durban 59$ Barker 3 Indult 12 ló. Biztosan | h. ny., 1$ h. 3-ik. Érték 109.360 K az I., 9350 K a II., 4250 K a II'., 1350 K a IV. Idö : 2.00 3/ 4 1903. Blaskovich Ernő ur 3é s m Berogvölgy 51$ Bona Vista—Furcsa Spencer I Mr. Lincoln 4é s k Vig 59$ Adams 2 Blaskovich Ernő ur 3é s k Vigláng 51$ Van Dusen 'I Indult 14 ló. Biztosan. $ h. ny.. 1$ h. 3-ik. Érték 106.350 K az I., 9250 K a 11., 4350 K a III., 1350 K. a IV. Idö : 1.58«/ 4 1904. Capt George 3é p m Blocksberg 48 Dunure— Blondine Southey 1 Gr. Trauttmansdorff L. 3é s m Con amore 51 Cleminson 2 Br. Springer G. 3é s m Bon marcin' 53 Lewis 3 Indult 11 ló. Könnyen 3 h. ny., 6 h. 3-ik. Érték 107.350 K az I., 9350 K a II., 4350 K a 111., 1350 K a IV. Idö: 1.59«/ 4 1905. Gr. Fesletics T. ,3é s k Pallence 53 Bona VistaPodagra Huxtable R. 1 Rr. Springer G. 4é s m Bon marcin! 63 Tarai 2 Gr. Batthyány E. 4é s m Ma 61 Bonta 3 Indult 8 ló. Igen könnyen 5 h. ny. 4 h. 3-ik. King •RoJ.mcly j b. Bon marcin! előtt másodiknak érkezett be, egy pózna elkerülése miatt disqualiflkáltatolt. Érték 107.350 K az 1., 9250 II., 4250 III., 1350 a IV. Idő: 1.58 1906. Br. Rothschild A. 3é p m Rother Stadl 51 Pardon-Arany ka Janek 1 Mautner V. ur 3é s m Sulla Birkenruth 2 Szemere M. ur 4é s m Hoi'kag Bonta 3 Indult 10 ló Erös küzdelem után J h. nyerve, 4 h. harmadik. É.ték 107.350 K. az I., 9350 11., 4250 III., 1350 a IV. Idö: 1.57 3/ 4 Angol czikkek mindenféle sporthoz kOlönleges uri fehérnemUek és divatáruk HOLLÓS J. uri divattárában BUDAPEST, V., Dorottya-u. 10. A czégnek, mely 1807-ben alapult, nlueaen fióküzlete. VERSENYDIJAK mindennemű sportra, állandóan gazdag választókban találhatók SCHUCH L. UTÓDAI mmm 1.& ssumi diszmüáru'üzletében. BUDAPEST,Kigyó-u. 4.