Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907
1907-05-03 / 30. szám
1907. május 3. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Az első két nap. A budapesti versenyek első és második napja általában élénk sportot ígér, amely az Egyesitett Nemzeti és Hazafi díjban, valamint a Batthyány és Hunyady dijban, versenyüzemünk e két régi futásában éri el tetőpontját. Az előbbiről külön czikket talál az olvasó, a Batthyány Hunyady díjjal s a két nap egyéb eseményeivel alább foglalkozunk. A budapesti tavaszi meeting első futása a szokásos megnyitó verseny 2000 méterre. A kötelezettek sorából Oraini a tavalyi Sweepstakes másodikja emelkedik ki. Oraini idén csak egyszer futott, a Sixtus megnyerte handicapban. ahol azonban 62$ kg. alatt nem sok chancea volt. Ma a mén súlyban jól áll, miután 5 kg. engedménye van és ha tavalyi formáját csak részben is megmutatja, ugy a győzelmet nehéz lesz tőle elvitatni. Mellette Egerhindernek van oly formája, melynek alapján vele számolni kell, úgyszintén komoly kombattánsok Danubius és Sulla is. Kristálynak előreláthatólag hosszú lesz a táv. Az eladó nyeretlenek handicapjában a verseny propozicziói alapján természetesen mérsékelt társaság találkozik, a melyek közül a két top weight: Atitus és Elemér érdemelnek még leginkább bizalmat. Közülök Antust jelüljük, miután Elemér megbizhatlan ló. A Batthyány-Hunyady dijban Rother Stadl újra starthoz áll s valószínűleg újra megveri Etzevirt, a melynek azonban a rövidebb távolság mindenesetre előnyére lesz, és nem szabad feledni, hogy tavaly az utóbbi alig volt rosszabbnak tekinthető a Király dij győztesénél. Mae G. szintén nem megvetendő ellenfél és az ö tavalyi őszi formái tulajdonképen magasabbra taksálandó, ugy az Elzevir, mint a Rother Stadl képességénél, a Gaga ménnek azonban a mértföld alighanem már hosszú lesz. A Kezdők versenyében a propozitiok értelmében csupa sötét ló áll starthoz. Közülök Kottingbrunnt előzi meg a legjobb hir. A mén állítólag jobb lenne Vonusnál és Magrosenál, amiért természetesen jót nem állunk. A többiek közül Vesztegető, Baddros, Bella, Cromdale pedigreeje tetszetősebb és megjegyezve, hogy a jelölés inkább csak tapogatózás, a J. Reeves istállót jelöljük Baddros és Bella előtt. A nyeretlen háromévesek handicapjában a Dreher istállót különösen Gekappert és Vicarello képviselik jól s a nyerőt bennük keressük Hamelin előtt, a melyik debutjénél szerepet tudott játszani. Jó futást kell várni Előretől is. A Kétévesek eladóversenyében Pagony is nevezve van, nem tudjuk azonban, hogy a mén engagementje át lett-e adva és igy nem lehet öt határozottan jelölni. Mellette minden esetre La Beauté, a Micsoda verseny negyedikje érdemel figyelmet. A napot bezáró Ritter dijban Rother Stadl ugy tudjuk nem áll starthoz és igy a Wasserthurm verseny eredménye alapján loastnak van némi előnye Orphelinnel szemben, az Adieu-mén helyzete azonban, tekintettel a 4 kg.-os sulykülönbségre, nem a legkönnyebb. * A második napi versenyeket az Esterházy dij nyitja meg, a melyben Rother Stadl újra nevezve van, kötelezettségének azonban aligha tesz eleget és igy leginkább Sorúi szereplésére lehetünk kiváncsiak. A ménnek tavaly ősszel meglehetős magas formái voltak, idén azonban még nem mutatkozott be, igy nem tudjuk, hogy kellő formában van-e már. Az idén szerepelt háromévesek között Brókernek a formái igen tetszetösek és azért a heréltet jelöljük Blair mellett, a melynek azonban idei szereplése a Fenék versenyben nem fedi teljesen tavalyi jó formáit. Az 1600 méteres handicapban Tisza vessző 60$ kg-ja daczára jó esélyt reprezentál s mellette, ha Emir utolsó formája helyes, Vészfék II. volna figyelembe veendő. Alacsony súlyával Monte Saldo is tetszik nekünk, kérdés azonban a pálya s a távolság megfelel-e neki ? A többeik közül még Migint és Tannluiuser nevét kell följegyezni. Az Egyesitett Nemzeti és Hazafi dijról külön czikk szól. A háromévesek eladóversenyében Sepoy, a Trial Slakes negyedikje is kötelezve van s a mént mindenesetre képesnek kell tartani arra, hogy usque 10 kg.-ot czédáljon ellenfeleinek, a melyek átlagban mérsékelt classist képviselnek. Mellette Paulanak van oly formája (Diana II., Juttaval szemben), a mely ha helyes, ugy beleszólása lehet a finishbe. A kétévesek versenyében a Lipót dij és Micsoda verseny helyezettei közt kell a nyerőt keresni, noha természetesen a sötét lovak fölött se lehet elsiklani. Nevermore, Katz in Sack, Lamia, Oliveto Bécsben többékevésbbé figyelemreméltó szerepet játszottak s valószínű, hogy a győztes az ő sorukból kerül ki. A Nyeretlenek dijában a tapasztalatok alapján jobb az idősebb lovakhoz ragaszkodni s ezért Scarabäus, Nauus, Dinom-Dánom, Előre közt keressük a győztest, és sorukból Scarabäust jelöljük Nanus előtt. A napot Államdij rekeszti be, a melyben Elzevir is starthoz állhatna, még pedig poenalitás nélkül, söt neki, mint belföldi méntől származó ivadéknak még 2$ kg. engedménye is van. Ha a mén itt áll starthoz, ugy nehéz lesz megverni s legveszélyesebb ellenfele Kara Mustafa lehet. YERSENYD1 JAK mindennemű sportra, állandóan gazdag választókban találhatók SCHUCK L. UTÓDAI diszmüáru'üzletében. BUDAPEST, KigyiHi. 4. Calderoni ésTsa. Í Budapest, IV., Váczi-utcza 1. sz. Zeiss-féle Prizmás távcsövek. Busch0 féle Ultra Lux és Terlux prizmás távcsövek, Goerz-féle Trieder Binocles. Versenyórák, kodakok eredeti áron kaphatók. •SE/SS? Guth Sándor kávéházában BUDAPEST, VII., Klanzál'Utcza 33. Telefon hírmondó ; valamint az összes bel- és külföldi sportlapok olvashatók. Programra. Budapesti versenyek 1907. Tavaszi meeting. Első nap. Szombat, május 4. 3 00 I. Megnyitó verseny. 3U00 K. u győztesnek, 800 IC. a 2-iknak, 300 K. a 3-iknak. 4é és id lovak számára. Táv. 2000*"/. (13 aláirás ) 1. Br. Born F. 4é p m Kristály 55'/, 2. Dreher A. ur 5é p her Prototyp 56 3. Egyedi L. ur 4ó u bor Tatár 54 4. Ur. Festetics P. 4é s m Tupilek 55", 5. Gr. Festetics T. 4é s m Sans atout 55'/, 6. Geist G. ur 4é s k Torta 54 7. Ur. Henekel A. 4é s h Pleiades II. 66". 8. Br. Herzog M. 5é p m EgerUinder 57". 9. Mautner V. ur 56 p m Danubius 62'/. 10 . 4ó s m Sulla 55". 11. Péchy A. ur 4é p m Monte Saldo 55"12. Gr. Wenckheim I). 4ó s m Orsim 5B 1/« Tip : Orsini—Mautner ist. 3 30 II. Eladó nyeretlenek handicapja. 2000 K a győztesnek, 500 K. a 2-iknak, 200 K. a 3-iknak. 36 és id. lovak számára. Táv. 1600™/. (8 aláirás.) 1. Br. Herzog M. 46 s her Elemér 62 2. Lossonczy Gy. ur 3ó p m Antus 66'/, 3. I uczenbacher M. ur 36 stp m Strauss 52 4. Világhy Gy. ur 36 p m Pilótás III. 51 5. Egyedi L. ur 36 p k Dubarry 51 6. Br. Tornyay-Schosborgor L. 36 p k Vinga 49'/, 7. Cart. Don 36 s k Mindhiába 47 Tip: Antus-Elemér 4 05 III. Batthyány-Hunyady-dij. 1000 drb. cs. és kir. arauy a győztesnek, 100 drb. cs. és kir. arany a 2-iknak, 60 drb cs. és kir. arany a harmadiknak. 36 és id. lovak számára. Táv. 1600™/. (6 aláirás.) 1. Gr. Csekonics Gy. 4ó s in Mac G. 60", 2. Br. Herzog M. 36 p m Táltos 52»/, 3. Gr. Károlyi I. 3ó s k Terem 51 4. Mautner V. ur 3é sz m Formidable 62'/, 5. Br. Rothschild A. 46 p m Rother Stadl 60'/, 6. Br Springor G. 46 n m Elzevir 60'/, Tip: Rother Stadl- Mac G. 4 40 IV. Kezdők versenye. 10,000 K. a győztesnek, 1600 K. a 2-ikuak, 600 K. a 3-iknak 26 cont. mének és kanczálc szamára. Táv. 1000'"/. (20 aláirás.) 1. Blaskovich Ernő ur p k Majális 54'/, 2. Ur. Csekonics Gy. s k Badáros 54'/, 3. Gr. Degenfeld I. s k Bébé patapouf öt 1/, 4 . s k Trés blonde 64 l/ s 5. Dreher A. ur stp m Nigger 56 6. Gr. Festetics T. p m Bon Gargon 56 7. Hg. Holienlohe-Üehriugon p k Oeständniss 54', 8. Lossonczy Uy. ur p k Cromdale 54'/, 9. Mautner V. ur s in Toledo 56 10 . s k Palma 54'/, 11. Hg. Portia Asm Floridsdorf 56 12. Br. Rothschild A. p m Jimmy 56 13 . p m Kottingbrunn 66 14. Br. Springer G. s m Vesztegető 56 15. Br. Tornyay-Scüosberger L. p in Haluska 56 16. Gr. Trauttmansdorff L. s k Spielball 54>/, 17 . s k Windsbraut 54'/, 18. Br. üehtritz Es. s k Bella 54'/, Tip: Martin lov—Badáros 5'15 V. Nyeretlen háromévesek handicapja. 3000 K a győztesnek, 1000 K. a 2-iknak, 400 K. a 3-iknak. Táv. 1100'"/. (21 aláirás) 1. Br. Springer G. s m Hamelin 60 2. Dreher A. ur s m Ecarté 58'/, 3. p m Gekappert 57 4. Szemere M. ur p m Izé 57 5. Gr. Festetics T. 3é p m Előre 56'/, 6. Gr. Károlyi I. s m Hegyibe 56 7. Br. Springer G. p k Dugazon 55'/, 8. Lossonczy Gy. ur p m Antus ' 63'/, 9. Br. Üehtritz Zs s m Pomali 52 10. Dreher A. ur s m Vicarello öl 1/, 11. Br. Harkányi A. s k Szép Ilonka 48 12 . p k Viola 46'/, Tip: Dreher ist— Hamelin 5 50 VI Kétévesek eladóversenye. 2000 K a győztesnek, 300 K. a 2 iknak, 200 K. a 3-iknak. Táv 1000™/. (13 aláirás.) 1. Egyedi L. ur p k Jaffa 1600 49»/, 2. Györgyei M. ur p k Evike 1600 49", 3. Br. Harkányi A. s k Ballerina 3000 53 4. Br. Herzog M. s k Gaede 1600 49'/, 5. Mautner V. ur p m Pisano 6000 58 6 . p k Da Beauté 3000 53 7. Meichl T. ur s k Vorbei 1 1600 49'/, 8. Péchy A. ur p m Pagony 3000 54'/, 9 . p k Dorca 160U 49'/, 10.Gr. Pejacsevich A. f k Kulcsárné 3000 53 11 . s k Salome 1600 49'/, 12. Zombory R. ur s k Cziczuska 1600 49", Tip: Péchy ist.—La Beauté 6 20 VII. Ritter-aij. tOOO K a győztesnek, 400 K a 2-iknak, 200 K. a 3-iknak. A monarchiában ellett és nevelt lovak számára. Táv. 2800™/. (6 aláirás.). 1. Geist G. ur 5é s m Toast 63 2. Mautner V. ur 4é s m Dauphin 59 3. Br. Rothschild A. 4é p m Rother Stadl 59 4. Br. Tornyay-Swiosbeiger L. 4é s m Orphelin 59 Tip: (Rother Stadl) Toast