Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907

1907-02-23 / 9. szám

100 A bécsi handicapok. n. (Blizzard. — Platerek. —Hundicappertk <Itérö nézetei. Hexenmeister. — Az össgforma. — Leszállított vo­nolak. Korrigált skálák. — Vosges. — Összesítés.) A Háromévesek nagy handicapjának általános megítélésével zártuk le mult heti ezikküuket. Vessünk most pillantást a skála részleteire. A sort megnyitó Negativus (61J) súlyát múltkor ki­fejtett okainknál i'ogva magasnak tartjuk s hogy nem Blizzard (60) került frontba, talán annak tulajdonítható, hogy Ernst ur nem akart e je­lentós verseny élére egy úgynevezett platert állítani. Ez a felfogás elveszti jogosultságát, ha visszaemlékezünk rá, hogy Sorrento és Hehe is futottak eladóversenyekbeu. A plater kifejezés ép oly kevéssé preciz, mint a handicapló termi­nus technictisa. A sorban harmadik Comme qui diraitnál (59) Ernst ur a késó ószi formákat fogadta el s e kanuza összképességét nem vette figyelembe, a mire egyébként már a teherközlésnél rámu­tattunk s a bécsi sulyelosztó nézetében már akkor se osztoztunk. Most csak arra a különböző felfogásra utalunk, a mely a magyar és a bécsi handicapper közt e kanczát illetőleg uralkodik. A Sweepstakesben Wackerow ur Comme qui dirait-t 2 kg.-mal teszi Negativus fölé, mig Ernst ur viszont a mént 2$ kg.-mal helyezi a kancza fölé, az eltérés itt tehát nem kevesebb, mint 4$ kg. és hasonlóan divergáló véleményt látunk a két versenyre kötelezett és súlyozott többi telivéreket illetőleg, a mit az alábbi össze­hasonlító táblázat mutat. Wackerow ur Ernst ur Comme qui dirait (10$ 69 + 1$ Negativus 58$ 61$ — 3 Ibolya 53$ 56$ — 3 Héja 50$ 53$ — 3 Bélus 50$ 50$ 0 Antus 49 47$ + 1$ Méltány 48$ 51$ - 3 Lánczhorata 45$ 46 - $ Hexenmeister 45 48$ — 3$ Veni vidi vici 44$ 47 - 2$ Gardenia 43$ 44$ — 1 Gelinotle 41$ 41$ 0 E szerint Wackerow ur handicapját véve ala­pul : a Háromévesek nagy handicapjában Comme qui dirait, Antus a chanceosabb pályázók s a két sulyelosztóuál nagy az eltérés Negativus, Ibolya, Héja, Méltány, Hexenmeister súlyát illető­leg. A difl'erencziák maximuma 5 kg. és pedig Hexenmeister mi, a melyet Wackerow ur!5$ kg.­mal tesz Comme qui dirait alá, mig Ernst ur a köztük lévó különbséget 10$ kg.-ban állapítja meg. A mi Hexenmeister-t illeti, a hároméves a bécsi skálába tényleg kissé magasan került bele s Ernst ur nyilván oly lovat lát benne, a melyet javuló­képesnek tart. Ha pedigreeje (Gomba— Miss Duncan) adott volna erre impulzust, ezt a magunk részérói nem tartjuk helyes eljárásnak, de nem is tételezzük fel. Szép Ilonka (Duncan—Sellő), luv a Háromévesek nagy handicapjára kötele­zik, bizonnyal a legkisebb sulyok egyikét kapta volna, pedig épen az ö anyja volt az, a mely a Kanczadij ban Miss Duncan-1 megverte. Mindenesetre tény, hogy egyes lovakkal szem­ben, a melyeknél szinte látni lehet, hogy há­roméves korukban fognak csak teljesen kifej­lődni. a sulyelosztó helyzete igen nehéz. Az ilyen lovak ebanceát kilogrammokba foglalni nem lehet, viszont azonban még nem szüle­tett meg az az ember, a ki apodictice tudja megmondani, melyik kétéves fog a télen át javulni. De térjünk vissza Hexenmeister-re. Ez a mén tavaly ötször futott s miudannyiszor belyezetleniil, gyakran igen mérsékelt társaság­ban. A nov. 11-iki Maiden handicapban Hexen­meister 571 kg-ot kapott volt és helyezetlen maradt Havanna (60), Woozlebeast (55$), Patina (60) mö­gött. Ugyané versenyre volt handicapolva Geb' acht 57$/, kg.-mal, de nem állt starthoz. Bár itt is arra lehetett volna számítani, hogy Hexen­meister helyezetlen volta miatt lemegy a skálá­ban, a Háromévesek nagy bandicapjában Geb' acht mégis 45) kg.-ot. Hexenmeister pedig 48$ kg.-ot visz, súlyban tehát a gróf Trauttmans­dorff ménje 2$ kg.-mal emelkedett s ugyanezt igazolja a Prater handicap teherközlése, a mely Hexenmeister-t csak 1 kg.-mal tette volt Sárga csikó fölé, mig most 3$ kg. fekszik közöttük. Hexenmeisteren kivül még több ló van, a melytől Ernst ur javulást vár. Így magasan VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. J került a skálába a tavaly egyszer futott s gyó­zött Mönch ( Debutante féltestvére), a melynek a Neulings versenyben fejhosszal kivívott első helyét Ernst ur 3$ kg.-ra becsülte, a mi erős megítélés, annyival inkább, inert a rája utaló Méltány maga. sem a legkedvezőbben áll skálában. Lángoló 54 kg.-mal szintén magasan van a sor­ban s neki egyenes forrnu (okt. 11) szerint fon­tokkal kellene Terem alatt állani, a melytől most mindössze 1$ kg. választja el. Annyiban Ernst urnák mindenesetre igaza van, hogy hasonló kaliberű lovak már ismételten nagy szerepet játszottak a Háromévesek nagy bandicapjában s velők szemben az óvatosság helyén van. Az ilyen fajta, javulóképeseknek tetsző lovak kö­zül legenyhébben még Antus (Persimmon—Gala Rose) szabadult. A háromévesek skálájában több lovat találunk, a melyek utolsó mérsékelt formájától Ernst ur eltekintett s az összformákat vette iránytüül. Ez föltétlenül helyes eljárás s igy nem szabad rajta csodálkozni, ha p. o. Ibolga, a mely öszszel már csak 7 kg.-mal volt Sárga csikó fölött, daczára annak, hogy utolsó találkozásuknál messze az utóbbi mögött ért a czélhoz, most 11$ kg.-ot ád az Mr/tew-ivadékuak. Viszont találunk oly lova­kat, a melyeknél Ernst ur az utolsó formákat rögzítette meg, p. o. Mariánka, Kondor, Trente et quarante, stb., s amelyek régebbi képességük visszanyerésével jó szerephez juthatnak. Van azután, mint már jeleztük, több oly ló is, a melyek formáit Ernst ur vagy nem élezte ki vagy a melyek vonalát a télen át korrigálta. Az utóbbi napokban Cliose á guerreröl már megemlékeztünk s ide tartozik a magasabb regiszterből Ramolo, a mely a Háromévesek nagy bandicapjában 58 kg.-ot kapott. Ramolo a bécsi nov. 10-iki kétévesek versenye alapján Illusionnal, Sorossal és Gitárral függ össze. Soros nincs a háromévesek első nagy sulyelosztó versenyére kötelezve, azonban ugy Hlusiont, mint Gitárt a nevezettek közt látjuk. Foglal­kozzunk pár szóval e lovak súlyaival. Sorost tavaly ősszel Ernst ur igen magasra becsülte s p. o. a Prater handicap (nov. 4.) teher­közlésében 66 kg.-mal a sor élére állította volt. Hasonlókép magas polezon állt a bécsi handi­capper szemében tavaly Illusion is, a mely a Schluss handicap! áii'csak 1$ kg.-mal állt Bliz­zard alatt, s itt még azt is meglehetne jegyezni, bogy Blizzard a jelzett futásban belyezetlenül szerepelt, tehát idénméltányosobb megítélésben részesülhetett volna'. Ennek daczára Illusion a háromévesek nagy bandicapjában nem 1$,hanem 4$ kg.-ot kap Blizzardtót, a mi mutatja, hogy az Illusion vonala erősen le lett szállítva, igy nyil­ván a vele a nov. 1 ü-iki Kétévesek versenye alap­ján összefüggő Soros is, nemkülönben a verseny nyerője: Ramolo, a mely ily módon jutott a Háromévesek nagy handicapjában 58 kg. eny­he súlyhoz. Erre az eljárásra kónyszeritó ok nem volt. Egyrészt Sorost Ernst ur maga már úgyis magas képességű lónak jelezte egy előbbi skálában, másrészt Illusion is jó classisnak adta bizonyságát, harmadszor pedig Ramoloban joggal jó lovat kell keresni s őt Old Coinnal egy sorba helyezni már csak a Henckel emlékverseny ered­ménye alapján sem lehet. Hasonló képet találunk Gitárnál is, a melynek vonala (talán épen a nov. 11-iki verseny alap­ján) lejebb lett szállítva, a mire szükség szintén nem volt. Gitár a Stadtbahn handicap­ban 52 kg. alatt harmadik lett Veronese (53!) és Mataswitha (öl)) mögött. A kancza az ősz későbbi folyamán ehhez képest lett Ernst ur által elbírálva s az utolsó handicap, a melynek teherközlésében Gitár nevét látjuk, (nov. 7.) a kanczát (59 kg.) csak 1 kg.-mal teszi a top weightes Levente alá. Gitár e versenyben nem futott s helyette, mint föntebb rámutattunk, a nov. 10-iki Kétévesek versenyében indult, ahol Ramnloval és Illusionnal szemben, korteher alatt, esélye nem volt. Lássunk most oly, a Három­évesek nagy handicapjára kötelezettlovat, a mely Gitárral együtt a nov. 7-iki handicapre nevezve volt és ebben ugy mint a kaneza uem vett részt. Ez a telivér p. o. Bélus, a mely a jelzett han­dicapban 2$ kg-mal volt Gitár alá téve s most — even weights találkozik vele, avagy Sárga csikó, a mely nov. 7-én 7 kg-mal került Gitár alá, mig a Háromévesek nagy handicapjában csak 5$ kg. fekszik köztük. Itt tehát a télen át Ernst ur szintén korrigálta handicapját, a mi eset­leg lehet helyes eljárás, de, ha a Stadtbahn han­dicapot nézzük, a hol Gitár harmadik lett, akkor 1907. február 23. e kanezával szembeu — papíron — Comme qui diraitnak, Ikrénynek, Lambatlenek, Ferencznek stb. esélyt adni nem lehet. A mi a Háromévesek nagy handicapjára kö­telezett többi lovakat illeti, egy-két esélyes pá­lyázóra kívánunk még rámutatni. Ilyen konkur­reus például Vosges, a mely fejlődőképesnek látszó telivér volt, e mellett nem kisebb lónak, mint Morpethnek féltestvére, ezenfelül pedig egy nagy handicap megnyerésével fejezte be azévet. Ez a verseny a Prater handicap volt 8 nyers eredménye ez: Vosges Capt. Jack Ovidius Héja Marie Louise Ecarté Kibitz Mühl Breakwater Emmenlhaler Sub Rosa Préda 3 h. könnyen — $ b. A Prater haudicap mezőnyéből több ló talál­kozik újra a Háromévesek nagy bandicapjában, azonban a föntebb leirt verseny alapján nem volna esélyük. Igy Capt. Jack, a mely a Prater handicapban 3$ kg-ot adott Vosgesnek és köny­nyen verve maradt, most is 3 kg-ot kénytelen neki adni, a gr. Wenckheim Dénes kanczájának könnyű győzelme tehát egy fonttal vau markí­rozva. Héja, a mely a Prater handicapban ne­gyedik volt és 6$ kg-ot czédált Vosg esnek, most 4 kg-ot ád az utóbbinak stb. Figyelembe véve e körülményeket, valamint a kauczáról föntebb elmondottakat, Vosges papiroson mindenesetre figyelemreméltó combattáns, de miután e ver­senyben az erősen javuló lovak játszák az első szerepet, igy minden fejtegetés csak teoretikus jellegű lehet. Vosgeson s az emiitett lovakon kivül jól ál­lanak még a skálában: Terem, Monthalon, Ik­rény, Ferencz, Dinom-Dúnom, Szita stb., de kon­klúziókra jutni a végeredményt illetőleg nem kívánunk. Ha összefoglaljuk az elmondottakat, azokból a következő tanulságokat szürhetjük le. Ernst ur ugy a a Przedswit, mint a Három­évesek nagy handicapjában általában egyöntetűvé kívánta tenni munkáját, retro-spektive nemcsak a magasabb, de az alacsonyabb formákat is figyelembe vette, s különösen a korteherverse­nyek eredményeit húzta alá, mig a handicap­nyerőkkel vagy helyezettekkel szemben enyhén bánt el. Eljárását általában helyeselni kell, van­nak azonban esetek, a Hol a bécsi handicapper tulenyhén járt eis magunk nem vagyunk barátai annak a rendszernek, a mely a késő őszi for­mákat elejti, egyes emelkedő vonalakat pedig az egyöntetűség kedvéért leszállít. Különösen nem méltányos, ha oly istálló, a mely tavaly oly sok handicapot nyert, mint a Mautner Vik­tor uré, idén már az első handicapokban több iovával igen kedvezően kerül a skálába. Végül állapítsunk meg még egyet. Bírálni könnyebb, mint alkotni. A handicapper felelősseg­teljes munkájában számos nehézséggel találkozik s szinte lehetetlen, hogy minden érdeknek meg­feleljen. A kérdés az, hogy: általában kielégitő-e a munka ? Erre csak igenlőleg lehet felelni s azért idén is megállapíthatjuk, hogy Ernst urban ver­senyüzemünk egyik legtehetségesebb és leg­szakszerűbb elméjét tiszteljük. Jelentés. Válogatott 34 drb elsőrendű angol (irlandi) hátas­és vadászló érkezett a napokban Bécsbe. E szép szállítmányt az érdeklődök megtekinthetik REISMANN és Seidl istállóiban WIEN, II. Kurzbauergasse No. 4. Am Schüttet. A lovak jutányos áron és kedvező feltételek mel lett egyenként is kaphatók. Levélbeli megkeresésre a czég készséggel ngujt fel­világosítást. 3—3 A lesvári ménesben anyakanczák, csikók, lovak egész éven át tartásra és ápolásra elfogadtatnak. Tartás és ellátás kisbéri árszabály szerint. Bejelentéseket elfogad és bővebb értesítést Jaross Sándor ad, Puszta-Lesvár, posta- és távírda állomás: Téth, Győr mellett. 47 + 4$ = 51$ 50$ + 0 = 50$ 53 —2 = 51 53$ — 3 = 50$ 52$ — 3$ = 49 50$ - 3$ = 47 50$ — 3$ = 47 49$ — 3$ = 40 48$ startnál megállt 47 — 3$ = 43$ 45$ startnál megállt

Next

/
Thumbnails
Contents