Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906
1906-10-26 / 93. szám
1906. deczember 21. 778 Apróságok. — okt. 25. Gátverseny handicap volt a nap megnyitó száma, a melyben az elromlott Testa végre mégis győzelemhez tudott jutni, könnyen verve meg a hiven futó Orcust és Alikeot, mig Nikita nem tudta igazolni múltkori jó formáját s a vert mezőnsben végzett. * A nyeretlen kétévesek versenyében a kimagasló esélylyel indult Come in timet Sharples nehezen tudta lábra hozni s a mén azután már nem birta utóiérni a gép alól kitűnően elkerült Excelsiort. A Florizel II. ivadék kétségtelenül erősebb kezű lovast kiván s mai vereségét csak jockevja erélytelenségének lehet betudni. A versenyben Héja lett harmadik, de ö is messze végezett a két elsőtől. * Veronese győzelmét a Stadtbahn handicapban ugyan részben Tarainak köszönhette, a ki négyes startszámával pár hossz előnynyel hozta el a gép alól, azonban kétségtelen, hogy bennne jó ló jutott a 8000 koronás dijhoz, a mely egyike leggyorsabb youngstereinknek. A másodiknak helyezett Matasiritha kifutotta legjobb formáját, mig a harmadik Gitár chanceát minden bizonynyal befolyásolta az a 4 font túlsúly, a melyet lovasa miatt nyergébe venni kénytelen volt. A jó papiros esélyű Comme qui dirait kissé kedvezőtlenül került el a starttól s a versenyben egyáltalán a belső oldalról indult lovak végezték elöl, a mit annak lehet betudni, hogy a pálya külső része valamivel mélyebb, mint a belső. * Szép finishsel szolgált az eladó kétévesek handicapja, a melyben a mezőny nagy része egy csomóban ért a czélhoz. A győzelmet az Abonnent handicapban mutatott formá|át megpecsételő Radix szerezte meg, de csak épen a czélban sikerült rövid fejhoszszal elülnie Geb' acht-ot az elsőségtől, mig harmadik Sódar lett. * Az eladóverseny 2800 méteres távolságát csak Vadőr tudta végig állni, s a várásra lovagolt mén végül elég biztosan bánt el Viribus unitissal, amelyhez Népszó közepes harmadik lett. Vadőr ma Tarai alatt egészen más formát mutatott, mint vasárnap, s az Orelio ménnek e teljesítménye alapján igen jó chancea van a Nagy bucsu handicapban, kérdés azonban, hogy a difficilis ló a nagy fieldben ki fogja-e futni azt. • A steeplecbaseben Hársas az utolsó kanyarodónál megpróbált szökni társaitól s a Bona Vista mén már nyerőnek is látszott, az utolsó gátnál azonban hirtelen mellette termett Sommerfrische, a mely azután a sikon könnyen bánt el vele, mig a tilkos tip Kontár, mely végül erős favorit lett, harmadiknak érkezett be. Az egész mezőnyről meg kell azonban jegyeznünk, hogy a két elsőt kivéve, igen mérsékelt anyagot képvisel. * A nap zárszámát képező handicapban Faragó győzelemre tudta vinni top weightjél s a mén biztosan győzött a nehezen utat találó Ignorant ellen. Harmadik Corfu lett Ismerős előtt, mig Bona a távoszlopig több hossz előnynyel vezetett, itt azonban elkészült erejével és a vert mezőnyben végzett. ü\wwwiwffmwjmmmmwmmm\m YERSENYDIJ AK 1 a mindennemű sportra, állandóan gazdag választékban találhatók • 1 bCHUCH L. UT0DA. I I» es H diszmüáru'üzletében. | BUDAPEST,KijjyiHi. 4. $ a? & $ Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1906. Októberi meeting. Hetedik nap. Csütörtök, október 25. 1 Gátverseny. Handicap. 4C00 K I., 700 K II., 300 III. 3200 m. Dreher A. ur 6é s k Testa Espoir - Tim Tarn 60$ H H Huxtable I Mattausch H. ur 5é s her Orcus 72$ Slinn 2 Mautner V. ur 4é p m Curry 69 Dillon 3 Gr. Chorinsky F. 4é p m Banco 69 Velter 4 Geist G. ur 5é s her Nikita 75$ Csompora 0 Hoefer F. száz. 4é p k Alike 64 Parker ur 0 Totalisateur: 10:44. Helyrefogadások: 20:34 I., 20:41 II. A többi ló quotája győzelem esetén : 35 Orcus, 40 Nikita, 53 Banco, 63 Alike, 151 Curry. Könyvfogadások : 2$ Nikita, 3 Banco, Orcus és Testa, 4 Alike, 5 Curry. Könnyen 3 h. nverve, 5 h. 3-ik, rövid fejh. 4-ik. Versenyérték: 40 0 K I., 700 K II., 300 K III. 540 K a versenypénztárnak. Idö: 4-05%„ p. II. Nyeretlen kétévesek versenye. u000 K I., 400 K II. 1200 m. Gr. Sigray A. s m Excelsior Mindig—Etoile 56 R. Huxtable 1 Gr. Henckel A. s m Come in time 56 Sharples 2 Br. Tornyay-Schosberger L. s m Héja 56 Rigby 3 Br. Springer G. p m Perchance 56 Tarai 4 Egyedi L. ur p k Persze 51 Bauer 0 Geist G. ur p m Révész 51$ Bocskai 0 Milne H p k Old Style 51 Müller 0 Schindler L. ur s k Marii Louise b'i Heidt 0 Totalisateur: 10:151. Helyrefogadások : 20:51 I., 20:28 II., 20.38. A többi ló quótája győzelem esetén : 26 Come in time, 41 Perchance. 54 Héja, 106 Marie Louise, 115 Révész, 122 Old Style, 388Persze. Könyvfogadások: 1$ Come in time, 3 Perchance, 4 Héja és Révész, 5 Excelsior, Marie Louise, 6 Old Style, 10 Persze. Erös küzd. után nyakh. nyerve, 5 h. 3-ik. Versenyérték: 2960 K 1 , 400 K II. 330 K a versenypénztárnak. Idö: 1'21'/ I 0 III. Stadtbahn Handicap. 8000 K I., 1500 K IL, 500 K 111. 2évesek. 900 m. Br. Üchtritz Zs. s m Veronese Vesuvian —Rosa Bonheur 53$ Tarai 1 Mautner V. ur p k Mathnswitha 57$ Birkenruth 2 Egyedi L. ur p k Gitár 52 Lewis 3 Br. Herzog M. p m Castor II. 48 Sharples 4 Gr. Trauttmansdorff L. s k Comme qui dirait. 60 Krouzil 0 Zangen I. ur stp k Bogdanówka 56$ Janek 0 Gr. Teleki L. stp m Hairá 54 Southey 0 Gr. Meran J. p m Ikrény 52$ Anderson 0 Br. Born F. stp k Napsugár 52 Heidt 0 Br. Born F. p m Ovidius 51$ Martinkovich 0 Dreher A. p k Lamballe 51$ Carslake 0 Zombory R. ur s k Maimaison 51 Fries 0 Hg Hohenlohe-Oehringen p m Ferencz 50$ Rigby 0 Gr. Sigray A. s k Honeybell 50$ Witthington 0 Baltazzi A. ur s k Patina 48 Pis 0 Egyedi L. ur s k Csorba 46$ Paul 0 Zombory R. ur p k Panasz 46 Kisziváth 0 Gr. Batthyány E. p k Margareta 40 Biumgartner F. 0 Totalisateur : 10:53. Helyrefogadások : 20:50 K I., 20:50 II., 20:81 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 66 Mataswitha, 77 Bogdanówka, 91 Nap. ugár és Ovidius, 105 Csorba és Gitár, 126 Patina, 150 Lamballe, 180 Castor IL, 199 Comme qui dirait 203 Ferencz, Maimaison és Panasz, 228 Honeybell, 309 Hajrá és Ikrény, 487Margareta. Könyvfogadások : 3 Mataswitha és Veronese, 6 Napsugár, 8 Bogdanówka Gitár, Honeybell, Ovidius és Patina, 10 Comme qui dirait, Ferencz és Hajrá, 12 Csorba és Panasz, 16 a többi. Könny. 2$ h nyerve, 2 h. 3-ik, fejh 4-ik. Versenyérték: 8000 K I., 1500 K II., 500 K III., 3010 K a versenypénztárnak. Idö : l'00 s/ l c IV. Kétévesek eladó handicapja. 2000 K I., 400 K II. 1100 m. Milne F. ur stp k Radix Dunure— Rache 51$ Southey 1 Br. Üchtritz Zs. p k Geb' acht! 49$ Heidt 2 Zombory R. ur p k Sódar 51 Fries 3 Vivian F. ur p m Pretty Dick 54$ Tarai 4 Nowotny L. ur stp m Na also! 55$ R. Huxtable 0 Br. Born F. p k Barriera 52$ Martinkovich 0 Zangen I. ur p k Rucza 51$ Pretzner 0 Br. Tornyay-Schosberger L. p m Gyuri 51$ Rigby 0 Mr. Redgrey s k Ella 51 Birkenrutil 0 Gr. Trauttmansdorff L. p k Freia 50 Krouzil 0 Br. Herzog M. p k Pityu 49 Witthington 0 Egyedi L. ur p k Dubarry 48 Sharpies 0 Dr. Haber L. ur p k Pirók II. 46$ Finan 0 Gr. Trauttmansdorff L. p m Má ucta 46$ Pis 0 Totalisateur: 10:102. Helyrefogadások: 20:78 I., 20:93 II., 20:93 III. A többi ló quotája gyöz. lem esetén : 57 Ella, 64 Freia és Má ucta, 74 Pretty Dick, 84 Pityu, 86 Gyuri, 130 Sódar, 156 Geb acht!, 164 Barriera", 176 Dubarry, 185 Rucza, 318 Pirók II., 408 Na also' Könyvfogadások :4 Ella és Pretty Dick, 5 Freia, Radix, 6 Barriera, Gyuri, Pityu, Rucza, és Sódar, « Geb acht! és Na also ! 10 a többi Küzd után röv. fejh. nyerve, $ h. 3-ik. A gyö.tesre ajánlat nem történt. Versenyérték : 1950 K I., 400 K IL, 800 K a versenypénztárnak. Idö: 116'/ 1 0. V. Eladó verseny. 2000 K I., 400 K II. 2800 m. Br. Tornyay Schosberger L. 3é s m Vadőr Orelio — Water Lily 55$ Tarai 1 Br. Born F. 6é s h Viribus unitis 54 Janek 2 Hg. Taxis M. E. 4é p m Népszó 59 Fries 3 Meichl T. ur 6é p h Gavallér 54 Southey 4 Totalisateur: 10:31. Helyrefogadások: 20:31 I.. 20:38 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 26 Népszó, 40Viribus unitis, 44 Gavallér. Konyvfogadások . 1$ Népszó, 2 Vadőr, 3 Gavallér és Viribus unitis. Bizt 2 h. nyerve, 4 h. 3-ik. Győztesre ajánlat történt. Versenyérték: 1970 K I., 400 K II , 130 K a versenypénztárnak. Idő : 3'21 8/ 1 0 VI. Akadályverseny. Handicap. 3000 K I., 500 K II. 4000 m. Streernwitz 0. száz. 5é p k Sommerfrische Lustkandl —Sonntagskind 71$ Dillon 1 Blaskovits Ernő ur 4é s m Hársas 70 Fejes 2 Dr. Haber L. ur id p her Kontár 61$ Vetter 3 Br. Trauttenberg J. 5é p k Saratoga 68$ Buckenham 4 Steinbrecher K. hdgv. id p her Schvájdnitz '5 , Kovács 0 Deist G. ur 5é p her Wight 62$ Csompora 0 Dreher A. ur 4é p m Muduro 60 H. H. Huxtéble 0 Totalisateur: 10:37. Helyrefogadások: 20:27 1 , 20:30 IL, 20:28 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 35 Kontár, 53 Hársas, 54 Maduro, 90 Wight, 103 Saratoga, 278 Schvájdnitz. Könyvfugadások : 2$ Kontár és Sommerfrische, 3 Maduro, 6 Hársas és Wight, 8 Saratoga, 12 Sc.hvájdnitz. Könnyen 4 h. nyerve, 4 h. 3-ik. Versenyérték: 2950 K I., 500 K II., 530 K a versenvpénztárnak.Idő : 5"10. VII Handicap. 2090 K I., 400 K II. 1000 m. Egyedi L. ur 3é s m Faragó Falb—Ara 62$ Lfc'wis 1 Gr. Trauttmansdorff L. 3é stp m Ignorant 47$ " Pis 2 Br. Harkányi J. 6é p k Corfu 59 Janek 3 Mautner V. ur 5é s her Ismerős 58$ Birkenrulh 4 Mr. Stone 6é p her Malupri 55$ Hlíxtable 4) Br. Tornyay-Schosberger L. 3é s m Tivoli 53$ Tarai 0 Nowotny L. ur 3é stp k Irrlicht 53$ Heidt 0 Br. Born F. 3é p k Bona 51} Krouzil 0 Br. Herzog M. 3é s m IHly 51 Fries 0 Mr. Silton 3é n k Contre Coew 49 Szente 0 Gr. Lamberg H. tbnk. 3é s k Vesta 49 Southey 0 Mr. Redgrey 4é stp m Arató 48 Kisziváth 0 Meichl T. ur 3é p k Appetitlich 44$ Witthington 0 Zangen I. ur 4é p her Mind tue 44 ifj. Tarai 0 Schlöcht J. fhdgy. 4é slp her Sáfár 44$ Finan 0 Gr. Wenckheim D. 3é p k Muszáj 42 Seiler 0 Totalisateur: 10:198. Helyrefogadások : 20:ln4 I., 20:64 II , 20:50 II. A többi ló quotája győzelem esetén : 60 Bona, 65 Tivoli, 68 Corfu, 105 Ignorant, 118 Tilly, 145 Arató, 152 Mu-záj, 172 Conlre Coéur és Mind me, 198 Irrlicht, 221 Maiupri, 255 Sáfár, 282 Ismerős, 321 Vesta, 503 Appetitlich. Könyvfogadások: 3 Bona, 5 Corfu és Tivoli, 6 Arató, Conlre Coeur, Ignorant Muszáj és Vesta, 8 Faragó, Ismerős és Tilly, 10 Malupri, 12 a többi. Bizt. 1 h. nyerve, 3 h. 3-ik, $ h. 4-ik. Versenyértét. : 1950 K I.. 400 K II., 850 K a versenypénztárnak. Idö : 1 06 6/, 0. Jó szolgálatokat valamint nagy kitartást és ellentállóképességet teljes biztossággal oly kutyáktól várhatunk, melyeket állandóan Fattinger-féle szabad, hasrostos lepényével etetnek. 50 kg. ára 22 kor. 5 kg.-os póstacsomag ára bérmentve 3 kor. Kutyák táplálására vonatkozó prospektusokat ingyen küldünk, éppen ugyFattingernek összes állattápszereiröl: kutyák, szárnyasok, halak, madarak stb. számára. Utánzatoktól óvakodjunk! FATTINGER és Társa, Wien-Wieden állattápszergyára. A bécsi, budapesti, prágai állatorvosi intézetek, a legnevezetesebb tenyésztők stb. stb. szállítói. Raktárak Budapesten: Zubek Bertalan és Tsa IV., Muzeum-körut 29 Geittner és Ransch, Band Vilmos és fia, VI., Andrássy-ut 8. VII., Kerepesi-ut 80. M