Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906
1906-10-01 / 82. szám
614 1906. október 1. A hetedik nap. A keddi nap programmja kisebb jelentőségű számokból van összeállítva, a melyek közül a kétévesek nagy handicapja és a hároméves és idősebb lovak részére nyitva álló Októberi handicap az értékesebb számok. Mindkét versenyben népes mezőnyt lehet a starthoz várni s a többi futásokban is jó sportra van kilátás. A napot nyeretlenek versenye nyitja meg 1800 méterre. A kötelezettek közül talán Isimartine volna a legjobb, de a mén nem volt egészen rendben s igy csak tartózkodással adjuk le rá szavazatunkat. Mellette Elemér és Asian a jelöltünk. A Il-od oszt. eladóversenyben Nicht dochot, ha starthoz állana, a mi nem biztos, nehéz lesz megverni' távollétében pedig Breakwatert és Seenymphet jelöljük. A kétévesek nagy handicapjában az idei év egyik legnagyobb mezőnyét várhatjuk startnál, erre vall az is, hogy tulajdonosaik 28 lóért fogadták el a kirótt terheket. A handicapper munkája általában lelkiismeretes, s legfeljebb azt lehetne megjegyezni, hogy az alsóbb regiszter aránylag enyhébben van beállítva, viszont persze kérdéses, hogy e lovak alkalmas lovasokat kaphatnak-e ? A magunk részéről leginkább Bélusban bizunk, a mely, tekintettel tavaszi formájára, valószínűleg favorit is lesz. Kivüle Eerencz, Va banque és Vosges a tipeink s a nevezett lovak közt várva a finish eldöltét Bélust jelöljük Va banque és Ferencz előtt. A nyeretlen kétévesek eladóversenyében Barriera kissé kicsúszott a handicapper kezéből s e kétévest nem lesz könnyű megverni. Erre a feladatra leginkább Strausst tartjuk képesnek mig a többi ló kissé keményen van megfogva s csak javulással győzhetne. Az Októberi handicap 8000 K-ás dijáért nagy fieldet lehet a starthoz várni. E verseny favoritját nyilván Beau méritenek vagy Htanianak fogják hivni s a két ló közt nehéz választani, miután azonban a kanczát istállótársa Augur is támogathatja, elsősorban az Egyedi Lajos ur istállójában bizunk. Harmadsorban Petur jön nagy terhe daczára kombináczióba s Nénémasszony és Corfu fölött se térhetünk egészen napirendre. Mint látszik egyébként az E. Hesp lotja e versenyben túlsúlyban van s talán a fogadási piacz irányitóul szolgál, melyik telivérben bizik az istálló leginkább. A napot befejező eladóversenyben Viribus unitis és Vészfék II. esélye az adott súlyviszonyok által ki van egyenlítve s mellettük Patatrassal és Pergolával kell számolni, feltéve, ha a távolságot állják. Mindenesetre nyilt futás előtt állunk, a melyben Viribus unitis győzelmét Vészfék II. előtt nem tartjuk épen holtbizonyságnak. BACHRUCH A. cs. és kir. udvari és kamarai ékszerész = ezüstáru gyára = BUDAPEST, IV., Királyi Pál utcza 13. sz. Készít : Lóverseny, agár, vadászat, polo, galamblővészetl és mindenféle sport tiszteletdíjakat. Egyedüli ilynemű gyár hazánkban. Fő üzlet: IV., Váczi ntcza 4 sz. TELEFON: 10-66. Gyári főraktár : IV.. Királyi-Pál n. 13 TELEFON : 758. Gyáram, a mely eddigelé csak nagybani eladásra volt berendezve, a gyári épületben nagy detail eladási helyiséget létesített, a hol asztali készletek, evőeszközük, asztaldíszek és mindennemű saját készitményü ezüst áruk dus raktáron tartatnak. Síigoruan szabott gyári árak minden darabon feltüntetve vannak. Kizárólag honi gyártmány ! I Programm. Budapesti versenyek 1906. Öszi-meeting. Hetedik nap. Kedd, október 2. 2 15 I. Nyeretlenek versenye. 3000 k. a győztesnek, 800 k. a 2-iknak, 300 k. a 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv. 1800%. (14 aláirás.) t. Dreher A. ur 3é s m Lamartine 56'/, 2. Egyedi L. ur 3é p m Tatár 56% 3. Geist G. ur 3é p k Dió 55 4. Györgyey M. ur 3é p k Commére bő 5 . 3é p her Maradék 55 6. Himmelbauer H. ur 3é p k Aschenbrödel 55 7. Hg Hohenlohe-Oehringen 3é s her Elemér 55 8.Gr. Pejacsevich A. 3é p m Ortegái 56% 9. Petanovits J. ur 3é p k Lady's Maid 55 10. Br. Springer G. 3é s m Floimor 56% 11 . 3ó p k Pettychaps 55 12. Szemeie M. ur 3é s m Asian b& ll 2 13 . 3é s m Banzáj 56% 14. Gr. Wenckheim D. 3ó p her Prima Vera db Tip: Lamartine— Elemér 2 45 II. Il-oszt. eladóverseny. 3000 k. a győztesnek, 300 k. a 2-iknak, 200 k. a 3-iknak. 2é lovak számára. Táv. 1400%. (17 aláirás.) 1. Mr. Adrién p m Gr ado 10000 56 2. Br. Born F. s k Nicht doch 11000 55% 3. Dreher A. ur p m Réve 10000 56 4. — pk Fa banque 6000 50% 5. Egyedi L. ur p m Fanfaron 6000 52 6 . p m Faragatlan 6000 52 7. Geist G. ur p k Szikra 6000 50% 8. Meichl T. ur p k Grannie 6000 50% 9 . s k Sub rosa 6000 50% 10. Milne F. ur p k Mädchen für Alles 6000 60% 11. Nowotny L. ur stp m Na also •' 6000 52 12. Péchy A. ur p m Gerliardus 9000 55 13. Hg Portia A. f m Capt. Jack 6000 62 14 . s m Makacs 6000 52 15. Reeves H. ur s k Breakwater 8000 52% 16. Gr. Trauttmansdorff L. s U Seenymphe 600050% 17. Vivian F. ur p m Pretty Dick 6000 52 Tip: Nicht doch— Breakwater 3-20 III. Kétévesek nagy handicapja. 10,000 k. a győztesnek, 2000 k. a 2-iknak, 600 k. a 3-iknak. Cont. mének és kanczák számára. Táv. 1500%. (45 aláirás.) 1. Br. Springer G p m Elmore 67 2. Gr. Trauttmansdorff L. s k Comme qui dirait 62% 3. Br. Springer G. s k Meglehet 56 % 4. Söllinger R. száz. stp k Karline 56 ö. Gr. Batthyány E. s k Ritournelle 55 6. Br. Üchtritz Zs. s m Veronese 52% 7. Geist G. ur s m Kondor 51 8. Gr. Károlyi I. s k Terem 50% 9. Gr. Trauttmansdorff L. p m Bélus 50% 10. Br. Tornyay-Schosberger L. s m Héja 50% 11. Egyedi L. ur p k Gitár 49% 12. Mr. Silton s m Jorio 49 13. Mr. Adrién p m Gr ado 48 % 14. Mr. Lincoln p k Macache 48 15. Petanovits J. ur s k Majd egyszer 47% 16. Hg Hohenlohe-Oehringen p m Ferencz 47% 17. Dreher A. ur p k Va banque 47 18. Zombory R. ur s m Sárga csikó 46 % 19. Meiohl T. ur p k Grannie 46 20. Egyedi A. ur stp m Pallos 45 21. Nowotny L. ur p m Na also ! 45 22. Gr. Wenckheim D. p k Vosges 45 23. Petanovits J. ur s k Originell 44 24. Jankovicb-B. Gy. ur p m Miután 44 25. Br. Herzog M. p k Maczó 43% 26. Meichl T. ur p k Gardenia 43 27. Gr. Wenckheim I. s k Préda 42 28. Györgj ey M. ur stp m Ajándék 39 Tip: Bélus—Va banque—Ferencz 3 50 IV. Nyeretlen kétévesek eladó handicapja. 2000 k. a győztesnek, 500 k. a 2-iknak, 200 k. a 3-iknak. CoDt. lovak számára. Táv. 900%. (21 aláirás.) 1. Egyedi L. ur p k Tofana 60 2. Gr. Henckel A. s k Maimaison 58% 3. Gr. Trauttmansdorff L. p k Freia 56% 4. Br. Herzog M. p k Grandiflora 55% 5. Péchy A. ur p k Barriera 54% 6. Mr. Silton s m Petitot 53 % 7. Dr. Hoiváth J s k Vág 51 8. Gr. Wenckheim D. p ni Strauss 50% 9. Petanovits J. ur p k Juventa 49 10. Gr. Pejacsevich A. stp k Komoly 4 i Tip: Barriera—Strauss 4-25 V. Októberi handicap. 8000 k. a győztesnek, 1600 k. a 2-iknak, 600 k. a 3-iknak. 3é ós id. lovak számára. Táv. 1100%. (31 aláirás.) 1. Gr. Teleki L. 4é p m Petur 64 2. Gr. Trauttmansdorff L. 3ó s k Chiquenaude 63 3. Szemere M. ur 4é p m lto 57 4. Br. Herzog M. 4ó s k Lucy 55 5. Mautner V. ur 5ó p m Salute 54 V» 6. Reeves J. ur fié p m Czipó 54% 7. Br. Üchtritz Zs. 3ó s m Beau mérite 54 1/! 8. Egyedi L. ur 3é p k Titania 54 9. Egyedi A. ur 3ó p k Nénémasszony 60% 10. Egyedi L. ur 5é p m Augur 50% 11. Br. Rothschild A. 3ó p m Matterhorn 49 12. Luczenbacher M. ur 3é p m Golden Drop 48 13. Br. Harkányi J. 6é p k Corfu 48 14. Mautner V. ur óé p her Bátor 45 15. Mr. Silton 3ó p k Contre Coeur 44»/, 16. Gr. Trauttmansdorff L. 3é stp m Ignorant 43 17. Meichl T. ur 3é p k Appetitlich 39 Tip: Egyedi L. ist.— Beau mérite—Petur 5 00 VI. Eladóverseny. 2000 k. a győztesnek, 300 k. a 2-iknak, 200 k. a 3-iknak. 3ó és id. lovak számára Táv 1600%' (13 aláirás.) 1. Gr. Batthyány E. 3ó p ni Rátartó 6000 67 2. Dreher A. ur 5ó p m Bútor 2000 53'/, 3. Egyedi L. ur 4é p k Pergola 2000 52 4. Capt. George 4é s her Vitellius 4000 55»/, 5. Br. Harkányi A. 3é p k Vészfék II. 2000 48'/, 6. Gr. Henckel A. 3é p m Quinto foro 2000 50 7. Mattausch H. ur 4ó p k Jeannette 6000 59 8. Gr. Pejacaevich A. 3Ó stp M Estók 2000 50 9. Petanovits J. ur 3ó p k Lady's Maid 2000 48'/, 10. Mr. Redgrey 6ó s her Viribus unitis 6000 59 11. Br. S; ringer G. 3ó p m Tartarin 4000 53'/, 12. Szemere M. ur 3é s m r»slan 6000 57 13. Br. Üchtritz Zs. 4ó s m Patatras 2000 53»/, Tip: Viribus unitis—Vészfék II. Fakult bőrkabátok sötét színekre tartósan festhetök Haltenberger Béla ruhafestőgyárában Kassa. 3EKET0 W-C I R G U S Állatkert. Városliget Ma ós mindennap 7 3/, órakor fényes előadás, gazdag, változatos műsorral. Vasárnap 2 nagy díszelőadás d. n. — 4 órakor és este '/i8 orakor. zz: Délután gyermekek az összes ülőhelyeken félárakat fizetnek. Jegyek elóreválthatók Hirsch J. nagytözsdcjében VI. Andrássy nt 19. délelőtt 10—l-ig és délután 3-tól az előadás végéig a Circus pénztárnál. Bérbeadó vadászat. A vámos-mikolai hitbizom. uradalom Peröcsény és Vámos-Mikola községek határában elterülő s mintegy 6000 m. holdat kitevő erdejének fő- és apróvad vadászati joga 1907. évi julius hó 1-étöl folytatólag ti (hat) évre bérbe adandó. Ajánlatok alulírott erdöhivatalnál teendők, a hol a részletes feltételek is megtudhatók. Peröcsény (Hont-m.) 1906. szeptember hó. 2—3 Hitbizom. urad. erdöhivatal. Angol czikkek mindenféle sporthoz különleges uri fehérnemüek és divatáruk HOLLÓS J. uri divattárában BUDAPEST, V., Dorottya-u. 10. A czégnek, mely 1867-ben alapalt, nincsen fióküzlete Slavoniai vetőmakk, kocsányos tölgy-makk, (Quercus pedunculata,) kocsánytalan tölgy-makk (Quercus sessihflora), a slavoniai világhírű erdőségekből, csiraképosségért jótállással, az öszi és tavaszi idényre, továbbá bükkmakk (Fagus silvatica) tetszés szerinti minőségben szállít Spitzer Jakab, Vinkóvce, (Slavonia).