Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906

1906-09-26 / 80. szám

605 1906. szeptember 28. VAJJÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 601 VEGYES. Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter jelen volt a mai versenyeken. Az agár-derbyt idén is a Hortobágyon tartják meg és pedig a okt. 18- és 19-ikén. Báró Podmaniczky Géza ó exczellencziájától kapjuk a következő sorokat: 7 isztelt Szerkesztő Ur ! Mivel már több oldalról lettem felhiva, hogy közöl­ném azon feltételeket, melyekkel éves csikóimat ver­senyczélokra szoktam által adni, ha tisztelt szerkesz­tőség helyt ad, ugy kérem azokat becses lapjában közzé tenni: A lovak csakis versenyczélokra használhatók min­den felelősség nélkül és szabad rendelkezésre. A bérlő vissza adhatja őket bármikor. Engem semmiféle költség nem terhel, kivévén az elsö bánatot, ha az illető ló nem marad állva s ha e nevezéseket még én tettem. A többi bánatok engem nem terhelnek és azok kiegyenlítésével kapom vissza a lovakat. A brutto nyereségből 10,000 koronáig nem kapok semmit, ha az illető ló 10,000 K.-t már nvert 10°/o, ha 20,000 koronát már nyert 20 0/o. ha 50,000 K.-t nyert 40°/o illet meg. A nyereség százaléka az elmúlt évről is által számíttatik. Eladás esetén 2000 K.-ig az egész összeg engem illet, 2000 K.-tói 4000 K.-ig 80%, 4000 K.-tól 10 000 K.-ig 70%, 10 000 K.-tól és ezen felül 50%. Az egyezség másra által nem ruházható, vagy a 16 bérbe nem adható. Ha a ló vissza lesz adva, ugy ha akarom esetleg kötelezettségeivel vehetem vissza. Báró Tornyay Schosberger Lajos istállója részére lapunk szerkesztője, a ki egyúttal az istálló vezetője is, az elmúlt hetekben tudvalévő­leg Angliában keresett megfelelő lovast. Az erre vonatkozó tárgyalások még folyamatban vannak s valószínűleg a napokban eredményre is fognak vezetni. A Kétévesek államdijában, mely szombaton kerül eldöntésre, a telivérek a következő sulyok alatt szállhatnak sikra: Ritournelle 51} Matasvvitha 51} Blizzard 51} Villefranche .'4 Gitár 51} Useful 51} Aranyos III. 56} Karline 54 •Odább 54 Gretchen 55} Terem 50 Comme qui dirait 51} A Földmivelési minisztérium dijának befu tója a következő volt: Horkay 1, Makerló 2, Kukuruz 3, Bonjour 4, Toast 5, Bóna 6, 'Danu­bius 7. Bonjour már hétfőn lemegy Bukarestbe s ott lesz a nagy dijra előkészítve. Bovjourral együtt a Kaposi istállóból még két • vagy három ló készül Bukarestbe. Gretchen lovaglását a Kétévesek Államdijá­ban Tarai vállalta el. Gróf Esterházy Ferencz négy évesét és pe­dig a Galifard— Maud K.-mént, a Lustkandl— Hawkdale mént, a Doria— Sonntagslust kanczát és a The Rush— Ammergau kanczát báró Tor­nyay-Schosberger Lajos a mai napon megvette s Beesonhoz adta trainingbe. Rózsabimbó hosszú pihenés után holnap az •Őszi kanczadijban mutatkozik be újra a nyil­vánosságnak. Az Öszi kanczadij mezőnye : Vészfék II. Janek ' Rózsabimbó Lewis Foglaló Huxtable Rosette Anderson Floramour Tarai Lamartinere br. Born Frigyes alkuszik s való­színűleg meg is veszi a Malchbox-mént, a mely román expediczióra vau kijelölve. A Hatvani dij előrelátható mezőnyét még ma nem lehet tökéletesen összeállítani, miután egyes istállók csak holnap fognak véglegesen dönteni. Nagyjában a mezőny a következő lesz Tábornok vagy Gyufa Bandi Justice *Mataswitha Táltos Terem Soros vagy Karline Grey Tick Sediranda . Turkefir Old Coin Lewis Huxtable Birkenruth ? Krouzil | Janek ? Taral Fries Rigby Prágából ma sürgöny érkezett a Magyar Lovaregylethez, a melyben az egylet annak a reményének ád kifejezést, hogy a versenyeket pénteken megkezdhetik. 2 óra 15 perczkor kezdődnek csütörtökön a versenyek. Justice részt fog venni a Hatvani dijban is. Geoghegan mint már régebben megirtuk, el­hagyja Alagot és Siebenbrunnban Bécs mellett telepedik le. Ritournelle nem vesz részt a Hatvani dijban. Foglaló az Őszi kanczadij után a Nyilt handi­capban fog részt venni, a melyben 61} kg.-nyi súlya van. A Földmivelési minisztérium dijában az esetleges es végleges eventuális osztalékok a a következők voltak : Esetleges : 14 Horkay és Makerló, 118 Róna, 130 Kukuruz, 300 Danubius, 316 Toast, 429 Bonjour. Végleges: 12 Horkay és Makerló, 88 Kukuruz, 117 Róna, 173 Danu­bius, 213 Bonjour, 239 Toast. Nicht doch keddi győzelme után 10,000 ko­ronáért Born Frigyes báró tulajdonába került. Szabadkán vasárnap, szeptember 30-án tart­ják meg az évenként rendezni szokott egy napos meetinget. A programmon hat szám szerepel s a nevezések mennyisége és minősége arra enged következtetni, hogy a szabadkai verse­nyek ez évben is sikerülni fognak. A nap fő­száma az 1800 koronával dotált akadályverseny, mely előreláthatólag a Nagy Ákos istálló zsák­mánya lesz, mely Grande és Matador révén igen jól van képviselve. Felemlitésre méltó, hogy Rohonczy Gedeon ur is adott le nevezést, a gátversenyre kötelezvén Kaczérlányt és Lám­lámot. Medelstone egyelőre F. Milne gondjai alá került, miután S. Bulfordnak vissza kellett utaz­nia Bukarestbe. Tábornok startja a Hatvani dijban még nem befejezett dolog. Ha a mén mégis indulna, ugy lovasa Lewis lesz, s ez esetben Gyufa távol marad a versenytől. Tesséket, a mely tudvalevőleg be lett ug­ratva, akczidens érte és a kaueza valószínűleg az év végén ménesbe megy. Rother Stadl a mai dispozicziók szerint tá­vol fog maradni a St. Leger startjától. Martinkovics, ez az ügyes, de idén igen ke­véssé foglalkoztatott belföldi lovas, ma aratta ez évben első győzelmét Jorio hátán. Az év vé­gén Martiakovics megválik a Dreher-istálló kö­telékéből, de nyilván nem soká fog engagement nélkül maradni. Szemere Miklós ur évesei a következő neve­ket kapták: BersuqKere s m Royal Lancer—Loindelle Csürdöngölő s m Orme— Countess Helena Dnjander p m Diamond Jubibe— Geraldine Haladó p m Kilcock, Royal Lancer v. Galifard — Ran aval ó Kármentő s m Mindig— Kritik Miki D m Moring—Donzelle Sasaki p m Jaquemart—Tiburo Jalouse s k Mindig—Rózsi Laurentia p k Lustkandl—Mágnes Liliom s k Botond—Lady Ormonde Barázdást Jankovich Bésán Gyula ur eladta Brieits Tivadar hadnagynak. Black Slave, a melyet mr. Fred Milne nem­rég vásárolt Angliában, Romániába került. Bisamberg és Turcaret még indulási jogosult­sággal birnak az október 7-én eldöntésre kerülő Bayern Preisban. Tom Burns, a kitűnő amerikai jockey, a ki jelenleg Francziaországban működik, egy nagyobb német istállóval folytat szerződtetési tárgya­lásokat. A Leipziger Stiftungs Preist (15.000 márka, 1350 m.) szombaton a Weinberg istálló kitűnő kétévese Komoré (56 kg. p k ap. Monti, a. Northumbia) nyerte meg O'Connor alatt, nyak­hosszal előzve meg Silesiát (49 kg., Clemin­son), mig két hosszal hátrább Ardal (53 kg. Boardman) lett harmadik a mezőnyt kiegészitó Feuerzauber (53 kg. Warne) előtt. A nyerő tudvalevőleg istállótársa Fabulának, a melyre a kancza győzelme igen jó fényt vet. A leipzigi meeting második nagyobb versenye, a Leipzigi nagy dij, a mely vasárnap került eldöntésre, szintén a Weinberg istálló zsákmánya lett Ignis révén. A Symington—Invergowrietöl származó mén O'Connor alatt egy hosszal nyerte meg a 16.000 márkával dotált futást a vele egyenlő súlyt vivő Hammurabi (57 kg. Warne) továbbá Rosenkranz (60 kg. Smith) és Jauchzer (55 kg. Lister) ellen. Llangibbyt szeptember 20-án törölték összes ez évbeni kötelezettségéből, igy a Cambridge­shireből és a Cesarewitehből is. Az Arenbergi herczeg istállójából Love me long és egy kétéves részt vesz a bukaresti ver­senyeken. Fragilité és Percy Woodland tizenhét más telivére vasárnap Párizsban kalapács alá fog kerülni. Laptulajüuuiifi e.-> felelős szerkesztő : LOYIX KÁROLY Já szolgálatokat valamint nagy kitartást és ellentállóké­pességet tel­jes biztosság­gal oly ku­tyáktól vár­hatunk, me­lyeket állan­dóan Fattinger-féla szabad, hasrostos lepényével etetnek. 50 kg. ára 22 kor. 5 kg.-os póstacsomag ára bérmentve 3 kor. Kutyák táplálására vonat­kozó prospektusokat ingven küldünk, éppen ugy Fattingernek összes állatlápszereiröl: kutyák, szár­nyasok, halak, madarak stb. számára. Utánzatoktól óvakodjunk! FATTINGER és Társa, Wien—Wieden állattápszergyára. A bécsi, budapesti, prásai állatorvosi intézetek, a legnevezetesebb tenyésztők stb. stb. szállítói. Raktárak Budapesten : Znbek Bertalan és Tsa IV., Muzeum-körut 29. Geittner és Rausch, Band Vilmos és fia, VI.. Andrássy-ut 8 . VII, Kerepesi-ut^80. 1 «BUDAPESTI TATTERSALL» f (l Külső Kerepesi-ut 5. — Telefon 51-95. « X Sürgönyczim TATTERSALL. X Rendezi Budapest székesfőváros : országos, T V heti, lnxns- és ménló-vásárait. A verseny idé- 4 Jjl nyek alatt évente 3 izben angol telivér éves (g 'ír csikók és idősebb telivér lovakra árverése- 'Jj jt ket tart, úgyszintén rendszerint október hó jfc «ú elején az állami ménesintézetek számfeletti » 2 lóanyaga is itt kerül árverési uton eladásra, x f Bizományi értékesítésre vagy állandó tar- d) g. tásra lovak minden időben elfogadtatnak. fö $ A telepen állandó állatorvos. Bővebb felvilágosításokkal készséggel szol- & > gál a «TATTERSALL» titkári hivatala. A E. Mercier & Co. Epernay. Carte noire 8 „ « blanche •=•§ « d' or Vi 5.— Vi 2 65 korona « 6.— « 3 15 « « 7.— « 3 65 « A czég állandó pezsgő raktára körül 18,000.000, utolsó évi forgalma körül 5,000 000 palaczk volt. Vezérképviselő: Löwenstein Mihály utóda Horváth Nándor csász. és királyi udvari szállitó. ALAPÍTVA: 1864. Pö üzlet: Vámház-kőrut 4. Fiók : Kishíd utcza 7. Telefon 11—24 « 11—48. ÚlK VITT ii la Irat k éiszer v aei háromszorta jobban le­tilU uyuialkal het értékesíteni, hogy ha azokat a helyett hogy lelöjjük, élve befogjak. Fogóhálókat, körülbelül 1500-2000 méter, úgy­mint csomagolást a befogási állomásra bérmentve küldöm, sőt szakembert is küldök, a ki a befo­gást vezeti és ellenőrzi. Óvadék kívánatra. Gudéra Károly vadkiviteli czég, udvari szállitó WIEN VII/2.

Next

/
Thumbnails
Contents