Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906
1906-09-12 / 75. szám
563 Apróságok. — szept. 11. A napot megnyitó nyeretlenek versenyét az eddig csak egyszer futott Bajtárs nyerte meg némi felszólítás után, a nehezen lábrakapó Windhoek ellen, Metropole, a melyről jó hirek keringtek, harmadik lett. A nyerőt istállója nem becsülte tulmagasra s hir szerint Bajtárs otthon rosszabb Blizzordnál, a mi azonban azt is bizonyítja, hogy az utóbbi kancza tavaszi formájához képest meglehetős javuláson ment át. A győztesre, egy szép rámájú, de kissé francziásan álló ménre 10,000 K-val ajánlat nem volt. « Az eladók handicapjának mérsékelt sportjelentöségét mellőzhetjük s legfeljebb azt lehet megemlíteni, hogy az egyszer oly jóképességü Hírmondó II. régi formájából alig valamit őrizett meg s ma már a leggyöngébb társaságban is alig állja meg helyét * A Badeni dij tulajdonkép párharcz volt Horkay és Kukuruz között, Menydörgösnek eleve csak mérsékelt szerepet lehetett jósolni. Papíron a két előlemlitett meglehetősen közel állott egymáshoz, sőt Kukuruz utolsó formái a mént igen magasra helyezték. Az eredmény ráczáfolt a várakozásra: Horkay végigvezetve igen könnyen hat hosszal verte meg Knkuruzot. A versenyt ebben a formában nem lehet akczeptálni s Horkay nem helyezhető oly magasra, mint azt mai győzelme bizonyítja s ezen az állásponton voltak a stewardok is, mikor Birkenruthot megintették, hogy a jövőben nagyobb erélylyel lovagoljon, mert az utóbbi alig valami kísérletet tett rá, hogy a vezető Horkayt lovával utóiérje. Mindettől eltekintve azonban, Horkay mindenesetre bebizonyította, hogy tormája tetőpontján áll s a méntől a Jubileum dijban jó futást lehet várni. * A Verneuil handicap nagy meglepetéssel végződött : az erős favorit Patina sehol se volt, a kancza már 600 méter után meg volt verve. A kétévesnek ugy látszik állóképessége alig van és két versenyt egymásután se igen bir el, ezt már Kottingbrunnban megmutatta. A dijat Old Coin nyerte meg igen magas formával, mig második Gardenia lett Marie Louise előtt ; az utóbbit a lovasától megvált Szita erősen akadályozta útjában, ugyanezt cselekedte meg Ferenczczel is a start után. Egy ideig jól futott Majd egyszer, de ugy látszik ö sem áll eléggé, mig Galant a startnál maradt s itt ásta alá egyébként nem rossz esélyét. A kétévesek handicapjában Castor II. kifutotta régebbi jó formáját, mig Pallos ismét csak a helyen végezett Na also ! előtt, a melyet a fogadott Ilfracombe követett. Levente a fele uton kitört Tarallal, a kivel vajmi ritkán esik meg az ilyesmi, de Levente egyike a legkellemetlenebb temperamentumu méneknek, a melyek nálunk futnak. Kitöréssel rontotta el esélyét különben Bosnyák is, a mely erősebb lovast kiván. * Az eladók gátversenyében a Mattausch-istálló ugyan Double tipet jelentette ki nyerőnek, a közönség azonban szivesebben fogadta istállótársát Orcust. A végeredményben a két ló egyedül maradt frontba s igy a versenyt a kijelentéshez képest Double tip nyerhette meg, mig Du auch ? harmadik lett Testa előtt. Taleteller verseny előtt egy üveg whiskyt kapott, a mitől annyira elkábult, hogy start után a sikon majdnem elbukott s aztán egészen lemaradt társai mellől. A napot bezáró kétévesek eladóhandicapjában Macache kifutotta kottingbrunni formáját és szép harcz után megverte Diana II,-t s az utolsó ugrásokban ellankadó Sódart. BEKETOW-CIRCUS Állatkert. ' Városliget Ma és mindennap T>/, órakor fényes előadás, gazdag-, -változatos műsorral. Vasárnap 2 nagy díszelőadás d. n. ~ 4 órakor és este V,8 orakor. Délután gyermekek az összes ülőhelyeken félárakat fizetnek. Jegyek előreválthatók Hirsch J. nagytözsdéjében VI. Andrássy ui 19. délelőtt 10—l-ig és délután 3-tól az előadás végéig a Circus pénztárnál. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1906. Szeptemberi-meeting. Hatodik nap. Kedd, szeptember II. I. Nyeretlen kétévesek versenye. 2000 K I., 400 K Ii. 900 m. Gr. Festetics T. p m Bajtárs Vesuvian v. Orelio—Bel Esperance 56 R. Huxtable 1 Gr. Wenckheim D. p m Windhoek 56 Rigby 2 Gr. Henckel A. p k Metropole 54} Sharples 3 Gr. Arco-Zinneberg p k Is a-so-nix 51 Baumgartner M. 0 Hg. Pálffy M. p m Gessler 56 Tarai 0 Schindler L. ur stp m Peterl 54} Heidt Totalisateur: 10:30. Helyrefogadások: 20:39 I., 20:127 II. A többi ló quotája győzelem esetén : 26 Gessler, 76 Metropole. 78 Is a so nix, 99 Peterl, 102 Windhoek. Könyvlögadások : 2} BaRárs és Gessler, 3 Metropole, 4 Is a so nix, 5 Peterl es Windhoek. 3 h. könnyen merve, 1} h. 3-ik. Győztesre ajánlat nem történt. Versenyérték : 1970 K I., 400 K II., 180 K a versenypénztárnak. Idő: l'OI 3/ I 0 II. Eladók handieapja. 2000 K F., 400 K II. 1200 méter. Dreher A. ur 5é p m Bntor Tokio—Bumdiöh51 Anderson 1 Zangen 1. ur 3é p k Espérance 48} Heidt 2 j Gr. Chorinsky F. 4é s k Boite á surprise 53 Southey 3 I Mr. Redgrey 4é stp m Arató 59 Tarai 4 | Neidl K. ur 6é s m Jongleur 58 Birkenruth 5 J Novotny L. ur 3é p k Vir.eta 55} Krouzd 6 ! Egyedi A. ur 5é p m Hírmondó IL 60 Lewis 7 Petanovits J. ur 4é stp h Sáfár 55} Fetting A. 8 Gr. Wenckheim D. 3é p k Muszáj 52} Rigby 9 Br. Herzog M. 3é s k Tury 58} R. Huxtable 10 Zombory R. ur 3é s k Erica 59 Fries 11 i Totalisateur : 10:80. Helyrefogadások : 20:43 I., ! 20:82 II., 20 54 III. A többi ló quotája győzelem | esetén : 34 Tury, 76 Arató, 84 Hírmondó II., 87 Boite j á surprise, 106 Jongleur, 133 Muszáj, 150 Sáfár, 155 j Erica, 176 Espérance, 385 Vineta. Könyvfogadások : ; 1} Tury, 5 Arató és Boite á surprise, 6 Erica, Hírmondó 11., Jongleur, Muszáj és Sáfár, 8 a többi. Biztosan 2 h. nyerve, 2 h. 3-ik. Győztesre ajanlat nem történt. Versenyérték : 1950 K 1., 400 K II., 640 K a versenypénztárnak. Idő: l'21'/f0 III. Badeni dij. 4000 K I., 500 K II. 1600 m. Szeraere M. ur 4é s m Horkay Matchbox — See me 61 Tarai 1 Mautner V. ur 4é p m Kukuruz 61 Birkenruth 2 Egyedi A. ur íé p m Menydörgös 52} Lewis 3 Totalisateur: 10:15. A többi ló quotája győzelem esetén: 26 Kukuruz, 67 Menydörgös. Könyvfogadások: 1} reá Horkay, 1} Kukuruz, 5 Menydörgös. Igen könny. 6 h. nyerve, 4 h. 3-ik. Birkenruth jockey felszólitatott, hogy a jövőben erélyesebben lovagoljon. Versenyérték : 3940 K I., 500 K II., 320 K versenypénztárnak. Idő l'44 2/ í 0 IV. Verneuil-handicap. 10000 K 1., 1500 K II. 500 K III. 2éveseknek. 1200 m. Gr. Wenckheim D. s m Old Coin The Owl — Golden Coin 58} Rigby 1 Meichl T. ur p k Gardenia 47} Southey 2 Schindler L. ur s k Marie Louise 50} Heidt 3 Petanovits J. ur s k Majd egyszer 55} Lewis 4 Gr. Meran J. p m Ikrény 60 " Tarai 0 Gr. Trauttmansdorff L. p m Bélus 59 pj s o Mr. Redgrey p m Galant 58 Fries 0 Lossonczy Gy. ur p m Antus hl Fetting A. 0 Mautner V. ur stp k Chose á guerre 57 Birkenruth 0 Hg. Hohenlohe-Oehringen p m Perencz 55} R. Huxtable 0 Dreher A. ur s m Ecarté 56} Carslake 0 Baltazzi A. ur s k Patina 54} Krouzil 0 Egyedi L. ur s k Szita 50 Anderson 0 Totalisateur: 10:199. Helyrefogadások: 20:90 I., 20:77 II., 20:75 III. A többi ló quotája győzelem esetén: 29 Patina, 57 Ferencz és Majd egyszer, 131 Marie Louise, 156 Galant, 160 Gardenia, 191 Chose á guerre és Ikrény, 193 Antus, 351 Ecarté, 387 Bélus, 612 Szita. Könyvfogadások: 1} Patina, 3 Majd egyszer, 6 Ferencz, 8 Antus és Marie Louise, 10 Chose á guerre, Galant, Gardenia és Old Coin, 12 a többi. Biztosan 2 h. nyerve, 3 h. 3-ik, } h. 4-dik. Galant a startnál 4 hosszat veszitett. Szita megvált lovasától. Ver-senyérték: 10000 K I., 1500 K II., 500 K HL, 2490 K a verseny-pénztárnak. Idő : l-22"/ 1 0 V. Kétévesek handieapja. 2000 K I.. 400 K II. 1000 m. Br. Herzog M. p m Castor II. Ganache— Guttapercha 62 Southey 1 Egvedi A. ur stp m Pallos 54} Lewis 2 Novotny L. ur stp m Na also! 55} R. Huxtable 3 Gr. Degenfeld I. s m Ilfracombe 52 Fetting A. 4 Br. Born F. p k Napsugár 60} Pretzner 0 Dreher A. ur p k Lamballe 59} Carslake 0 Gr. Trauttmansdorff L. s k Koryphäe 56 Krouzil 0 Br. Tornyay-Schosberger L. p m Levente 54 Tara) 0 Br. Tornyay-Schosberger L. p k Vinga 52} Fries 0 Gr. Wenckheim D. p k Surrey 49 Anderson 0 Br. Harkányi J. p m Bosnyák 48 Baumgartner M. 0 Totalisateur: 10:191. Helyrefogadások : 20:85 I., 20:41 II., 20:52 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 36 Pallos. 58 Bosnyák, 60 Levente és Vinga, 80 Lamballe, 86 Koryphäe, 89 Na also!, 182 Napsugár, 210 Ilfracombe, 227 Surrey. Könyvfogadások : 3 Pallos, 4 Bosnyák, 5 Ilfracombe, Levente és Vinga, 6 Koryphäe és Na also!, 7 Lamballe és Surrey, 8 Castor II. és Napsugár. Küzd. után } h. nyerve, 3 h. 3-dik, } h. 4-ik. Verseny-érték : 1950 K I., 400 K 11., 760 K a'versenypénztárnak. Idö : 1'08 8/ 1 0 VI. Eladók gátversenye. 3000 K I., 500 K II. 2400 méter. Mattausch H. ur 3é p h Double tip Tip-Top Double X 55} Pache 1 — 5é s h Orcus 71 Slinn 2 Reeves M. ur 3é p k Du auch ? 54} Stehno 3 Dreher A. ur 6é s k Testa 67 H. H. Huxtabb- 4 Mautner V. ur 3é p m Taleteller 62 Dillon 5 Hg Pálffy M 3é s m Jägerndorf 58} Fejes 6 Meichl T. ur 3é p k Appetitlich 57 áhejbal 7 Gr. Chorinsky F. 3é p h Alakos 56} Hornik 8 Totalisateur: 10:23 (Orcus és Double tip.) Helyrefogadások : 20 36 I., 20:ö8 II., 20 58 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 30 Taleteller, 86 Jägerndorf, 90 Testa, 112 Du auch?, 168 Appetitlich, 259 Alakos. Könyvfogadások : 2} Taleteller, 3 Double tip és Orcus, 5 Du auch ? és Jägerndorf, 6 Testa, 8 Alakos és Appetitlich. Mattausch H. ur kijelenté, hogy Double tippel akar nyerni. 1 h. nyerve, nyakh, 3-ik. Győztesre ajánlat nem történt. Versenyérték : 2960 K 1., 500 K II., 330 K a versenypénztárnak. Idő : 2'48. VII. Kétévesek eladó handieapja. 2000 K I., 400 K II. 1100 m. M*. Lincoln p k Macache Vesuvian—Macca 56 Fetting A. 1 Pache J. ur stp k Diana II. 49} Sharpies 2 Zombory R. ur p k Sódar 53 Fries 3 Gr. Sigray A. p k Grannie 55 Tarai 4 Egyedi L. ur p k Vera 53 Lewis 0 Schindler L. ur stp k Medusa 52} Rigby 0 Br. Üchtritz Zs. s k Ab ovo 51 Heidt 0 Gr. Trauttmansdorff L. p k Freia 50} Krouzil 0 Dreher A. ur p k Dodue 47} Southey 0 Totalisateur: 10:81. Helvrofogadások: 20:59 I., 20:64 I!., 20:32 111. A többi ló quotája győzelem esetén: 33 Sódar, 48 Grannie, 73 Freia, 74 Áb ovo, 85 Vera, 137 Diana II , 222 Medusa, 349 Dodue. Könyvfogadások: 2} Grannie és Sódar, 4 Freia, 5 Vera, 6 Ab ovo, Diana II. és Macache, 8 Dodue és Medusa. Erös küzd. után fejh. nyerve, fejh. 3-dik. A győztesre ajánlat -nem volt. Versenyérték : 1950 K I., 400 K II., 570 K a versenypénztárnak. Idö : 1*15 3/ 1 0 Mr. H. Milne tulajdonából pénteken, szeptember hó 14-én a Freudenauban nyilvános árverésen, azonnali készpénzfizetés mellett a következő telivérek kerülnek eladásra. Anyakanczák : 1. Silver Belle, p k ell. 1887, SterlingArea Belle, Beadsmantól (méncsikóval Falbtól, ell. 1906. márczius 30) fedezve Macdonald által. (Utolsó fedezési nap május 26.) 2. Veracity-kancza, p k ell. 1894, Veracity—Solo, Bruartól (pej méncsikóval Falbtól, ell. 1906. április 8.) fedezve Falb által. (Utolsó fed. nap jun. 4.) — A Veracity-k. Simeon anvja. 3. Corbeille, p k ell. 1886, Bruce — Corvedale, Wenlocktól, (pej kanczacsikóval Falbtól), fedezve Doria által. 'Utolsó fedezési nap márcz. 29.) 4. Red Pepper, p k ell. 1895, Pepper and Salt — Devonia, Cbevrontól, (pej méncsikóval Falbtól) újra fedezve Falb által. (Utolsó fed. nap márcz. 25.) 5. Charity Ball, p. k. ell. 1893. Beau Brummel— Charity, Scottish Chieftől (fedezve Dória által). (Utolsó fedezési nap február 15.) Charity Ball, Curry és Csorba anyja. 6. Módra, p k ell. 1891. Trapéze— Mischief, Siderolitetöl, fedezve Doria altal. (Utolsó fedezési nap márcz, 1) 7. Lotis, p k ell. 1892. Kilwarlin—Lotus, Doncastertöl, fedezve Falb által. (Utolsó fed. nap ápr. 6.) — Éves-méncsikóját Fitz Simontól, Mautner V. ur vásárolta meg. Az idei csikó Raeburn után kimúlt. 8. Osalu, p k ell. 1902. Friar Lubin—Sacha, Petertöl, fedezve Doria által. Évesek: 9. S m ell. 1905. Falb— Red Pepper 10. S k ell. 1905. Falb—Módra 11. P k ell. 1905. Falb— Silver Belle 12. P m ell. 1905. Vesuvian— Silver Box 13. Sk ell. 1905. Orelio—Wallneria Idomítás alatt lévő lovak : 14. Zsandár, s m, ell. 1903., Ganache— Sardinia Chariberttöl. 15. Modéle p k, ell. 1903. Falb—Módra, Trepézetöl. 16. Good for nothing, p k, elL 1904., Orelio—Moneta, Kisbér öcscsétöl. 17. Old Style, stp k, ell. 1904., Vesuvian— Silver Box, Matchboxtól. 18. Useful, stp k, ell 1904, Bogdány—Vicomtesse A., Kisbér öcscsétöl.