Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906

1906-09-10 / 74. szám

1906. szeptember 10. 682 VADÁSZ- ÉS VKRSKNY-LAP. 1906. A hatodik nap esélyeiről. A keddi versenynap programmja kisebb jelentö­J ségij futásokból van összeállítva, a melyek közül 5 sportszempontból a kétévesek számára kiirt 10,000 koronás Verneuil handicap és a Badeni dij a fonto­sabbak. A versenyek ez alkalommal is jó sportot t helyeznek kilátásba és a nap minden számában nagy mezőnyök fognak állani az inditó zászlaja elé. A napot nyeretlen kétévesek 800 méteres versenye nvitja meg. A futásra kilencz telivért köteleztek, köztük a Helenenthali dij egyik résztvevőjét: Wooz­lebeastot. Elfogadható formát a nevezettek közül még egyik telivér sem mutatott, s még legmagasabb érté­kelést Ecarténak Turkefir, Justice és Méllány mögött elfoglalt helye érdemel. Jelöltünk ez alapon a Dreher istálló kancza ja, amelyre W oozlebcast lehet leginkább "veszélyes. Az eladók handieapjában régi formája szerint hírmondó II-nek van a legjobb esélye s ha az ötéves még valamit megőrizett egykori képességéből tulaj­donképp nehéz is megverni. Mellette Appetitlich, Muszáj s Boite á surprise a jobb esélyű telivérek, a melyek közül leginkább Boite á surpriseben bizunk. A mértföldes távolságú Badeni dijban a Szemere islálló Horkay és Kuropatkin révén igen jól van képviselve. Közülök Horkay kimagasló chanceszal veheti fel a küzdelmet, ha azonban istállójának Kuropatkin lenne a kiválasztottja, ugy ez utóbbi­nak Kukuruzzal szemben nem lesz könnyű helyzete, hár papíron öt illeti meg a jobb esély. Jelöltünk a" Szemere szinek hordozója Kukuruz előtt, mig a többiek közül Santoytól várunk jó futást. A Verneuil handicapban Ernst urnák eredetileg 34 ló esélyét kellett kiegyenlíteni. A teherközlés eleve annyiban is már érdekes volt, mert az Esterházy memorial után készült s igy képet adott róla, Ernst U', milyen kaliberűnek minősiti a szombati nagy verseny helyezetteit: Hieronymus t. i. nevezve volt a Verneuil handicapra. Nézve az eredeti teherközlést abban Soros 60 és Hieronymus 58 kg.-ot kapott volt, c szerint Styriant Ernst ur egy vonalba helyezi Sorossal, tehát mintegy 4—5 kg.-maí a legjobb két­évesek alá. A mi magát e versenyt a bánatjelentés u!án illeti, nézetünk szerint papíron a legjobb esélyű ló Patina, a mely 47} kg.-ma), illetve az emelkedett skála folytán 54} kg.-ma), valóban enyhén került ki a sulyeloszló kezei alól s nyilván, mint a favoritok egyike indul. Patina mellett Chose á guerre, Nicht doch, Ferencz, Majd egyszer, Szita a chanceosabb lovak s általában el lehet mondani, hogy a Stron­zian handicap fieldje enyhe megbirálásban részesült s a nyerőt e verseny helyezetteiben tehát Patinában l'erencz előtt kell keresni. Harmadik jelöltünk Majd egyszer. A kétévesek handieapjában népes mezőnyre van kilátás. Strikte papiros szerint Pallosnak, Sub rosa­nak és Gardéniának kellene jobb chanceot adni, de Bosnyák múltkor 1000 méterig oly jól futott, hogy a neki ma alkalmas távolságon kis súlyával nehezen lesz megverhető. Jelöltünk Bosnyák, Pallos előtt. Az eladók gátversenyének nevezettjei közül Orcus, Double tip, Talateller és Jägerndorf erősen kimagasla­nak s a nyerő előreláthatólag közülük fog kikerülni. Bizalmunkat a Mattausch ur istállójának kiküldöttje •(Orcus, Double tip) viszi a starthoz, a melyhez leg­közelebb Talatellert várjuk. A futásokat eladó kétévesek handicapja rekeszti be, a melyben véleményünk szerint Grannie, Sódar, Mohrenseele és Diana II. vehetik fel jobb chanceszal a harezot. E Olivérek között keresve a nyerőt, a vasárnap jól futott Sódar és Diana II. közt várjuk a finish eldöltét; az első esélyt Sódat mk adva. Slavoniai vetőmakk, kocsányos tölgy-.makk, (Quercus pedunculata,) ko­-esánytalan tölgy-makk (Quercus sessiliflora), a sla­voniai világhirü erdőségekből, csiraképességért jót­állással, az öszi és tavaszi idényre, továbbá bükkmakk (Fagus silvatica) tetszés szerinti minőség­ben szállít Spitzer Jakab, Vinkovce, (Slavonia). TTTTTTTTTTfTYYTT Programm, Bécsi versenyek. 1906. Szeptemberi meeting. Hatodik nap. Kedd, szeptember II. I. Nyeretlen kétévesek versenye. 2000 K I., 400 K II. 900 m. 1. Gr. Arco-Zinneberg p k Is a-so-nix 54} 2. Gr. Degenfeld I. s m Larkspur 56 3. Dreher A. ur s m Ecarté 56 4. Gr. Esterházy M. s m Woozlebeast 56 5 Gr. Festetics T. p m Bajtárs 56 6. Gr. Henckel A. p k Metropole 54} 7. Hg. Pálffy M. p m Gessler 56 8. Schindler L. ur stp m Peterl 56 9. Gr. Wenckheim D. p m Windhoek 56 Tip: Ecarté—Woozlebeast II. Eladók handicapja. 2000 K I., 400 K II. 1200 méter. 1. Egyedi A. ur öé p m Hírmondó II. 60 2. Zangen I. ur 3é p k Jttana 60 3. Zombory R. ur 3é s k Erica 59 4. Mr. Redgrey 4é stp m Arató 59 5. Br. Herzog M. 3é s k Tury 58} 6. Neidl K. ur 6é s m Jongleur 58 7. Novotny L. ur 3é p k Vine'a 55} 8. Petanovits J. ur 4é stp h Sáfár 55} 9. Meichl T. ur 3é p k Appetitlich 55 10. Gr. Chorinsky F. 4é s k Boite á surprise 53 11. Gr. Wenckheim D. 3é p k Muszáj 52} 12. Dreher A. ur 5é p m Bútor 61 13. Zangen 1. ur 3é p k Espérance 48} Tip: Hírmondó II.—Boite ä surprise III. Badeni dij. 4000 K I., 500 K II. 1600 m. 1. Gr. Batthyány E. 3é p m Rátartó 52 2. Dreher A. ur 3é p m Emir 48} 3. Egyedi A. ur 4é p m Menydörgös 52} 4. Gr. Festetics T. 4é p m Benvenuto 52} 6. Br. Herzog M. 5é s k Santoy 54} 6. Hg Hohenlohe-Oehringen 3é stp m Eloquio 48} 7. Mautner V. ur 4é p m Kukuruz 61 8. Péchy A. ur 5é s m Tarai 52} 9. — 3é p m Monte Saldo 52 10. Szemére M. ur 4é s m Horkay 61 11. — 3é p m Kuropatkin 52 12. Br. Üchtritz Zs. 3é p m Khedice 55} 13. Gr. Wenckheim D. 5é stp h Master Jack 51 Tip: Szemere ist—Kukuruz IV. Verneuil-handicap. 10000 K I., 1500 K II. 500 K III. 2éveseknek. 1200 m. 1. Gr. Meran J. p m Ikrény 60 2. Gr.. Trauttmansdorff L. p m Bélus 59 3. Gr. Wenckheim D. s m Old Coin 58} 4. Mr. Redgrey p m Galant 58 5. Lossonczy Gy. ur p m Antus 57 6. Mautner V. ur stp k Chose á quérre 57 7. Egyedi A. ur s k Nicht doch 57 8. Br. Tornyay-Schosberger L. s m Héja 56} 9. Hg. Hohenlohe-Oehringen p m Ferencz 55} 10. Petanovits J. ur s k Majd egyszer 55} 11. Dreher A. ur s m Ecarté 56} 12. Baltazzi A. ur s k Patina 54} 13. Gr. Trauttmansdorff L. s k Seenymphe 52} 14. Schindler L. ur s k Marie Louise 50} 15. Egyedi L. ur s k Szita 50 16. Meichl T. ur p k Gardenia 47} Tip: Patina—Ferencz—Majd egyszer V. Kétévesek handicapja. 2000 K I., 400 K II. 1000 m. 1. Hg Taxis M. E. p m Turkefir 67 2. Br. Born F. p k Napsugár 60} 3. Dreher A. ur p k Lamballe 59} 4. Mr. Lincoln p k Macache 56} 5. Gr. Trauttmansdorff L. s k Seenymphe 56} 6. Gr. Trauttmansdorff L. s k Koryphäe 56 7. Pache J.. ur stp m Na also ! 55} 8. Egvedi A. ur stp m Pallos 51} 9. Br. Tornyay-Schosberger L. p m Levente 54 10. Br. Tornyay-Schosberger L. p k Vinga 52} 11. Br. Herzog M. p m Castor II. 52 12. Gr. Degenfeld 1. s m Ilfracombe 52 13. Meichl T. ur p k Gardenia 51} 14. Meichl T. ur s k Sub rosa 51} 15. Reeves H. ur stp k Wohlklang 49} 16. Gr. Wenckheim D. p k Surrey 49 17. Br. Harkányi J. p m Bosnyák. 48 Tip: Bosnyák—Pallos VI. Eladók gátversenye. 3000 K I., 500 K II. 2400 méter. 1. Aresin-Fatton J. fhd. 4é p k Corea 2000 66 2. Gr. Chorinsky F. 3é p h Alakos 3000 58 3. Dreher A. ur 6é s k Testa 1000 67 4. — 3é s k Kattegat 3000 58 5. Egyedi L. ur 3é p m Qua bon ! 2000 57 6. Hesp M. urnö 3é p h Toborzó 3000 58 7. Mattausch H. ur őé s h Orcus 5000 71 8. — 3é p h Double tip 4000 59 9. Mautner V. ur 3é p m Taleteller 7000 62 10. Meichl T. ur 3é p k Appetitlich 2000 57 11. Hg Pálffy M 3é s m Jägerndorf 5000 60 12. Reeves M. ur 3é p k Du auch ? 6000 58 13. Schlöcht J. Ilid. 5é s m Angolna 2000 68 Tip: Mattausch ist. —Taleteller VII. Kétévesek eladó handicapja 2000 K I., 400 K II. 1100 m. 1. Zombory R. ur p m Apatin 60 2. Mr. Lincoln p k Ma-ache 56 3. Gr. Sigray A. p k Grannie 55 4. Szemere M. ur p k Ravenm 53 5. Zombory R. ur p k Sódar 53 6. Egyedi L. ur p k Vera 53 7. Schindler L. ur stp k Medusa 52} 8. Reeves H. ur stp k Mohrenseele 51} 9. Br. Üchtritz Zs. s k ai ovo 51 10. Meichl T. ur s k Sub rosa 51 11. Gr. Trauttmansdorff L. p k Freia 50} 12. Pache J. ur stp k Diana II. 49} 13. Br. Herzog M. p k Fityu 47} 14. Dreher A. ur p k Dodue 47} Tip: Sódar— Diana II. POZSONYI ÜGETQVERSENYEGYESÜIET. Pozsonyi ügető versenyek. Harmadik nap. A Pozsonyi Ügetöverseny Egyesület őszi meeting­jének harmadik napja is várakozáson felül jól sike­rült. A versenyeket ez alkalommal is nagy közön­ség nézte végig, a mezőnyök ismét népesek voltak s szép küzdelmekben sem volt hiány. A nap eredménye a kővetkezők : I. Förévi dij. 803, 300. 150, 100 K. 2500 méter Mr. Charlie 4é o. p m Pandolo Endymion — Balestra 2500 Neidl 1 4 01 2 (1'36 5) Mr. Horsefool 5é m. stp k Baronesse 2640 Ryerson 2 Szt. Ábrahárni ménes őé o. p h Flash 2820 Rose 3 Futottak még : Arak 2480, Döblinger 2520 Reser-. vist 2840. Krampus 2560 és Clo-CIo 2640. Tot.:, 10:43 Helyre: 25:45. 60, 58. Küzd. után ny. II. Bánhilmi dij. 900, 350, 150, 100 K. 2500 m. Wöss M. ur 4é m. p k Saska Bravado—Flos­sie B. 2540 Tulajd. 1 « 3'53 (l'3l 7) Kund H. ur 4é m. p k Azmon Girl 2540 Switzer 2 Morgenstern Gy. és Ruzicka S. urak 4é o. s m Tutti-frutti 2500 Tappan 3 Futottak még: Reservist 2500, Lola Warwick 2500, Mamsell Senator 2520. Kurucz 2540, Clo-CIo 2540, és Prince Gayton 2600. Tot.: 10:154. Helyre: 25:62, 37, 52. Heves küzd. után ny. III. Körmendi dij. 1000, 450, 250, 200 K. 2500 m. Schuster K. ur 7é o. p her Wieselbnrger Prince Warwick—Valéria 2560 Dieffenbacher 1 3-47 (T28") Morgenstern Gy. és Ruzicka S. urak 4é m. sz k Ibolya 2515 Tappan 2 Vencsellöi ménes 4é m. s k Puzsi lánya 2545 Brown 3 Futottak még: Bora 2500, Wilburn T. 2515, Adele H. 2530, Samer' s 2530, Colonel Willan 254o, Alice N. 2545, Wien 2545 és Little Ship 2575. Tot.: 10:120. Helyre: 25:43, 50, 32. Heves küzd. után ny. IV. Trabersport-Club dij. 500, 150, 100, 50 K. Tdij a három első ló hajtójának. 2G00 m. Bauer R. ur 9á 0. stp m Hermin Quarter­master-Azalia 2760 Tulajd. 1 4T7 G (t'33 s) Ditmar M. R. ur 4é o. stp k Cleopatra 2700 Hg. Ypsilanti T. 2 Fuchs Ernő ur 6é m. p k Irénke 2640 Tulajd. 3 Futottak még: Arak 2600, Ciril 2660, Gut genug 2660, Prinz Tonquin 2680, Friedau 2680, Nacht­schatten 2680. Franzi K. 2760. Tot.: 10:44. Helyre: 25:38, 87, 46. Heves küzd. után. ny. V. Pozsony szab. kir. város dija. 900, 350, 150, 100 K. 2000 m. 3éveseknek. Mr. Horsefool o. p m Bruder Straubinger Lee Simmons —Balestra 2060 Rosimer 1 3'08 9 (1-31') Hauser L. ur o. f k Cyclonea 2015 Miller 2 Morgenstern Gy. és Ruzicka S. urak m. sz k Itt vau már 2060 Tappan 3 Futottak még : Panni 2015, Schamrock III. 2015, Fred Warwick 2015. Charlotte 2045, Maxi 2075 és Dora 2120. Tot.: 10:47. Helyre: 25:56, 67. Heves küzd. után ny. VI. Kettős fogatú nrkocsis verseny. (Jukker dl].) 1000, 500, 300, 200 K. 6000 m. Br. Moser J. 8é o. p k Tototte Allén Keney— Tata, 6é o. p k Telephonistin Mc Vera— Lillian-Bennett 5940 Tulajd. 1 1P12 6 (1-53 2) H». Ypsilanti T. 6é o. p k Schneewitchen R, 4é o. p k Victoria 6240 Tulajd. 2 Vencsellöi ménes 6é m. s k Estrella, 4é m. p h Tiszaháti 6030 Gr. Dessewffy 3 Futottak még : Akság (Aranyos)—Kun Vezér 6030, Csitó— Prinz Senator 609Ö, Bandi—Zsarnok 6120, Belle Bird—Marv Simmons 6150, Mary Simmons— Lucy 6150, Honfi—Téns ur 6180 és Brava 0.— Diablesse 6570. Tot.: -10:31. Helyre: 25:42, 56. A mai t>

Next

/
Thumbnails
Contents