Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906

1906-08-14 / 64. szám

1906. augusztus 14. nyomul, majd az egyenes közepén erélyesen üldözőbe veszi a vezető Kuropatkint, a mely azonban küzdelem után fél hosszal megVédi pozitióját a finishben kitört Duncan mén ellen, üt hosszal hátrább Oyama occupálja a harma­dik helyet Driveller előtt. Az eladók handicapjára Jatagány kivételével valamennyi állva maradt lovat felnyergelték. A start Pannika makranczoskodása miatt sokáig húzódik végül is azonban igen jól sikerül. Taxa­meter és Disappointment vezetik a zárt csomót, a melynek végén Bútor és Rosette fekszenek. A rövid oldal Közepén Taxameter mindinkább elhúz a mezőnytől, de a befutó elején már lankadni kezd s előbb Daczos, majd Malibran és Ben Nevis is elmegy mellette. A tribünök előtt Malibran elfogja az élre került Daczost és biztosan fél hosszal megveri. Ben Nevis négy hosszal harmadik, Taxameter negyedik. Az államdijban a Mautner istálló két lová­val, a nyerőnek jelentet Danubiussal és Viseg­ráddal, csak Drótostót vette fel a harezot. Viseg­rád hivatásának megfelelően jó iramban mutatta az utat, mig Danubius néhány hosszal feküdt a második helyen haladó Drótostót mögött. A be­futóig nem változott a kép, itt Danubius felment istállótársa Visegrád mellé, amelyet azután fél hosszal előzött meg a czélban. Drótostót másfél hosszal hátrább lett harmadik. A Kísérleti versenyben a háromévesek négy képviselőjével szemben két kétéves Tábornok és Capt. Jack állott sorompóba. A ring kedvencze Chiquenaude volt. Jól sikerült start után a favo­rit azonnal az élen van, mögötte Tábornok, Más­kor II. és Titania szinei látszanak. A könyök után Tábornok visszaesik, Chiquenaude pedig mindinkább elhúz a mezőnytől, hogy hat hosz­szal igen könnyű győzelmet arasson. A máso­dik pénzért folyó küzdelem közvetlen a czélban rövid fejhosszal Titania javára döl el, mig Más­kor II. mögött Walperl lesz negyedik. A Czinkotai dijban Useful jár az élen Ritour­nelle, Simeon és Kondor előtt. Fele uton Kondor eltűnik a hátvédben, mig a másik három front­ban fekvő ló között további a is megmarad a sorrend. Useful könnyen négy hosszal védi meg az elsőséget Ritournelle ellen, a melyhez Simeon háromnegyed hosszal lesz harmadik Illusion előtt. A nyeretlen kétévesek eladó handicapjában Bagó van leghamarább lábon és tiszta vezetés­sel halad Westminster, Granniejés Koczkás előtt. A forintos hely kezdetén Westminster visszaha­nyatlik, az élen levő Bagó mellé pedig Diana II. húzódik fel, majd a tribünök előtt el is hagyja és küzdelem után másfél hosszal megnyeri a versenyt. Koczkás az utolsó métereken rövid fej­hosszal a második pénztől is elüti Bagót. Negye­dik Grannie. A zárszámként szereplő 1400 méteres handi­cap hét főből álló fieldje kitűnően jön el a gép alól. A vezető szerepre Liebeslied vállalkozik követve Amateur és South Star által, mig a sort Carstone rekeszti be. Az egyenesbe fordulónál Liebeslied és Amateur mögé Slavonia nyomul, s a sorrend mindvégig ez is marad és Liebeslied másfél hosszal könnyen előzi meg Amateurl, melyet Slavonia másfél hosszal hátrább követ harmadikként South Star előtt. Edelstein Károly í bookmaker { ' BUDAPEST, YHI, Kerepesi ut 19. szám. ) (Szentkirályi-utcza sarkán.) I • Telefon 83—02. í WIEN, I., Adlergasse No. 6. 1 Elfogad fogadásokat az összes í belföldi versenyekre fix- és I = startoddsok mellett. ~ C 1 Ii |,W|I »I Az 1906. évi Klrálydi). Kárpáti dij és az ügető versenyek lefolyása mozgófényképekben élethűen látható esténként Velencze kávéházban VII., Ke­repesi nt 68. és a Mozgófényképek színházában VII., Erzsébet-körut 27. (a Gambrinus mellett.) A felvételek a vállalat saját gyártmányai. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Apróságok. — aug. 12. Alapos meglepetéssel kezdődött a budapesti mee­ting: a Dunai dijban a 2 reás favorit Visegrád tel­jesen megtagadta az engedelmességet, már a tribü­nökkel szemben verve látszott s végül nemcsak Gat­linger, de Tupilek előtt is meghajolni volt kénytelen. A nyerő Gatlinger e formája ritkaságszámba menő javulásról tett bizonyságot s ezt a háromévest, igen előnyös oldalról mutatja be, s a ménnek közelebbi szereplését érdeklődéssel várjuk. E versenyben bal­eset is történt, Szeleburdi már az ut kezdetén a ra­ilshoz nyomta lovasát Hollingert, a ki aztán tört lábbal lovagolta végig a futást. * A handicapban szép finish volt s végül a legjobb esélyű Mädi győzött Calabrius ellen, a mely csak fo­konként tudott előrenyomulni. A távoszlopig vezető Contre Coeur nyilván megnyer közelébb egy rövid versenyt, kivüle még Patatras futott jól. m Az Igazgatósági dijban Bon marché újra kifutotta azt a formát, a melyet idén már a Przedswit han­dicapban bemutatott s a mely akkor hihetetlennek látszott, mig ma az események ismételten aláhúzták reális voltát. Bon marché classisban egyike a legjobb lovaknak, a melyek nálunk az utóbbi időben [szere­peltek s kár volt vele az angol excursiót feladni. A második helyet az egykor roguenek tartott, most azonban mindig hűen futó Trocadéro occupálta fej­hosszal Kukuruz előtt, melyet a startnál megkésett Kara Mustafa követett. Egy ideig jól voltak verseny­ben Ida és Nénémasszony is, de egyikök sem állta a távolságot. 8 Nagy rámájú, még javulóképesnek látszó kancza nyerte meg a nyeretlen kétévesek diját: Gretchen, a mely Falbnak kétségkívül legtetszetősebb produktuma. A kétéves starttól czélig vezetve szép stylusban győzte le Teremet és Napsugárt, mig a field másik része erősen széjjelhuzva haladt át a czélon. * A kétévesek eladó versenyében Nicht doch, a melynek exterieurjén meglátszottak a kottingbrunni fáradalmak, meghajolni volt kénytelen Grado előtt, mig az eladóversenyben Ormod győzött Malupri ellen, a mely a tüzelt lábu heréltnek ugyancsak nehézzé tette a diadalt. A vasárnapot befejező Welter handi­capban Jeannttte újra kifutotta jó formáját s könnyen verte meg Gavotteot, Mind met és San Sirot. A favo­rit Gomorrha, a mely tudvalévőleg Love Letternek volt egyik próba-lova, sehol se volt, ebből azonban ter­mészetesen mi következtetés se vonható le a Hele­nenthali dij nyerőjére. — aug. 13. A napot sikerült plunge nyitotta meg, a mely Kuropatkint tette meg a favorittá, s e nagy kaliberű mén, bár küzdelem után, tényleg megverte a finish­ben kitörő Sans atoutot, mig a többiek messze a nyerő mögött végeztek. * Az eladók handicapja nem kiván kommentárt, mig az Államdijban Danubius, noha nem allright ment harezba s mereven is tért vissza a mázsálóba, megelőzte istállótársát, az ezúttal kedvvel futó Visegrádot s a mérsékelt Drótostótot. Danubiust 5, 6, 8 reával is fogadták s még a befutót is szívesen vették 2} reával. A Nyári Kisérleti versenyben a háromévesek vol­tak frontban és Chiquenaude teljesen igazolta kotting­brunni utolsó formáját, sőt oly képességet mutatott, a mely még a kancza legbuzgóbb híveit is meglepte. Titania ugyan valamivel formán alul szerepelt, de kottingbrunni futását mindenesetre korrigálta s jól tartotta magát Máskor II. is. Tábornok nem a leg­jobban került el a starttól, ám végeredményben a mént első classisnak minősíteni távolról sem lehet, a mi azonban mitse von le Love Letter formájából; ez a kancza végre[is igen könnyen verte meg Bisam­berget és Tábornokot. Igy tehát a Helenenthali dij értékéről még csak később lehet nyilatkozni, erre alkalom talán a Kettős Ivadékversenyben lesz, a hol Love Letter Museval s Elmoreval akad össze. < 473 A Czinkotai dijban a jóképességü Useful nyert könnyen Ritournelle ellen, a mely nem volt képes a kanczának 5 kg-ot czédálni és Simeon se mutatott javulást. A többi ló messze a trio mögött végzett s a lietermaritzburgtól származó Illusion negyedik helye sem érdemel nagyobb figyelmet. * A nyeretlen eladók handicapját mérsékelt formával Diana II. nyerte meg a jobbra-balra kitörő Koczkás és az állani aligha tudó Bagó ellen. A napot befe­jező handicapban a már sokszor fogadott Liebeslied végigvezetve könnyű győzelmet aratott Amateur és Slavonia ellen, mig Carstone egy lépést sem akart társaival galoppozni. A harmadik és negyedik nap. A szerdai és csütörtöki versenynapon csak kisebb jelentőségű futások szerepelnek a programmon, a sport azonban ismét igen jó lesz. A harmadik nap legjobban dotált futása a háromévesek nagy handicapja, mig a negyedik nap számai a nyári handicap körül csoportosulnak. A szerdai futások megnyitó száma a Városliget dij, a melynek mértföldes távolságán a Szt. István dij favoritja, Giddy Girl is sikra szállhat, mig ellen­felei sorából a most jó formában lévő Master Jack, továbbá Ida, Kara Mustafa, Orsini és Kristály nevei érdemelnek felemlitést. Giddy Girlt ez évben még nem láttuk, ha azonban a Matchbox kancza szerepet akar játszani a Szt. István dijban, ugy e versenyben legalább is helyezve kell lennie. Giddy Girlnek tavalyi legjobb formája birtokában is Master Jack-kal szemben mi előnye sincs és a két ló körülbelül egyenlő esélylyel megy harezba. A többiek közül Orsininek kell közel lennie a két nevezett telivérhez. A kétévesek eladóversenyében ri.érsékelt képes­ségű piaterek találkozhatnak. A kötelezettek sorából Margareta, Tototte,Makacs és Apatin a jóbbak. Szűkebb választás után — tekintve vasárnapi jó futását — Apatin a jelöltünk, mellette Tototte nevét említve meg. A háromévesek nagy handicapjában, a mely a nap legértékesebb száma, huszonkét telivérért fogad­ták el a kirótt terhet. A verseny top wieghtjét, 64 kg-ot Mac G. kapta, mig a legkisebb sulylyal, 43} kg-mal Sans atout szállhat sikra, igy az esélyek ki­egyenlítésére 41 fontot vett fel a handicapper. Szem­lélve a súlyviszonyokat, a munka jól sikerültnek látszik, bár egyes lovak képessége talán enyhe el­bírálást nyert. Ily telivér első sorban Palikám, mely 53 kg-jával igen enyhén került a skálába és az Allee handicap alapján, a hol Probust és even wieght Mas­ter Jackot volt képes megverni, első esélylyel in­dulna a starthoz. Igen előnyös a súlya Zápolyának is, a melynek két utolsó futása alapján szintén jó esélyt lehet adni, különösen a mióta Jeannette meg­mutatta, hogy Wackerow ur az aug. 5-iki handicap értékét alábecsülte, úgyszintén engedett a handicapper legjobb formáiból Dehogynak és Meglionak is, mig a közép súlyúak közül Pokolba és Kristály tetszik ne­künk leginkább. A többiek sorából még Szeleburditól és Sans atouttól lehet jobb futási várni. Összegezve véleményünket jelöltünk, miután a távolság Falilcám­nak kissé hosszú lesz, Zápolya, Meglio és Palikám előtt. A kétévesek versenyére jobb classzisba tartozó youngsterek is kötelezettséget nyertek. A nevezettek sorából Ritournelle, Blizzard, Terem, Soros, Simeon, Mataswitha, Ikrény, Napsugár és Karline mutattak eddig figyelemre méltóbb formákat, a melyek közül Ritournellet illeti meg az elsőség s reá leginkább Karline lehet veszélyes, de a többiek közül Simeon, Ikrény, Blizzard szintén közel lesznek Karlinehoz. Az 1100 méteres eladóversenyre 19 jobb képességű plater nyert kötelezettséget, a melyek sorából Tury, Claviqo, Arató, Royal Flush, Malupri és Itó az esé­lyesebb combattánsok. Az adott súlyviszonyok mel­lett legjobb formája birtokában Itót illetné meg az elsőség, a Tokio mént azonban hosszabb idö óta nem láttuk, s igy inkább Royal Flush birja bizalmunkat, a melyet esetleg istállótársa, Malupri is jó esélylyel helyettesíthet. Másodsorban Clavigo jöhet combi­natióba. A Nursery handicap 900 méteres távolságán azt hisszük Mariánka, Pallos, Broker és Bagó szállhatnak

Next

/
Thumbnails
Contents