Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906

1906-07-12 / 53. szám

F 1906. julius 12. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 411 Tátra-lomniczi versenyek. Első nap. Az Urlovasok Szövetkezete ez évben rendez elő­ször versenyeket a tátra-lomniczi kies versenypályán, a melyen eddig a Mvgyar Lovaregylet tartott volt meetingeket. A három napra terjedő tattatások az alagi keretnek megfelelő mederben mozognak és a program­mon két nagyobb szám is szerepel: a 4000 koroná­val dotált hároméveseknek fentartott Lomniczi gát­verseny és az 5000 koronás Hölgyek dija, s igy re­mélhető, hogy az urlovasok ez uj vállalkozását is a szokott siker fogja koronázni. Az első nap programmján nagyobb szám nem szerepel és a meetinget a 2000 méteres Csorbái dij nyitja meg, a melyben hároméves és idősebb teli­vérek mérkőzhetnek. A kötelezettek sorából Carstone, Lady's Maid és Dehogy emelkednek ki, a mehek eddig jobb társaságokban is megállották helyüket, s igy közöttük kell várnunk a finish eldöltét. Az adolt súlyviszonyok mellett azt hisszük Lady's Maid áll legtöbb esélylyel a starthoz és a Petanovits ur kan­czájának győzelmét várjuk Carstone előtt. A kétévesek eladóversenyében a fiatal évjárat mérsékeltebb piaterei adnak egymásnak találkozói. Sorukból eddig Tototte, Vág és Peia mutattak jobb formákat, a melyek között keresve a futás nyerőjét Totottenak. adjuk az első esélyt, hozzá legközelebb Peiat várva. Az eladók versenyében nagyobb mezőnyt lehel a starthoz várni. A Liptay istálló két lova (Hétem van, Mátyás) Siófokon jó formákat mutatott s ez alapon az istálló kiküldöttjében bizunk. A második pénzre Nem bánom, továbbá a Jankovich istálló választottja (Trapper, Sziszi) tarthatnak leginkább számot. A Tátrafüredi dij gátverseny hároméves telivérek részére van fentartva. A kötelezettek legnagyobb része még nem szerepelt, zászlók között, s igy a kombinációkat a sikversenyekben mutatott formákra kell alapitanunk. A nevezettek sorából Darabont és Hadak utja nevei erősen kimagaslanak, a melyek ha otthonosak már a sövényeken, előreláthatólag egy­más közt fogják elintézni a verseny sorsát. Bizalmun­kat elsősorban Darabont birja, mig a többiek közül Qua bon ? nak és a Jankovich istálló kiküldöttjének lehet némi helyesélyt adni. Az eladók gátversenyében hét hurdler cserélhet gazdát. Az eladási árak által szabályozott súlyviszo­nyok Parnassusra terelik a figyelmet s igy a Timothy mén birja bizalmunkat. Mellette Mary jöhet számí­tásba. Jó futást lehet várni még Meteortól is, mely Siófokon mutatott legutóbb elfogadható formát, söt ha Disappointment a régi volna, ugy ö is könnyen beleszólhatna a verseny íinishébe. te VERSENYDÍJ AK mindennemű sportra, állandóan ^ gazdag választékban találhatók gg i • te SCHUCK L. UTÓDAI I 11111111. és Hilf 1 jg diszmüáru-'üzletében. te BUDAPEST,Kigyó-u. 4. Programm. Tátralomnlczi versenyek 1906. Első nap. Vasárnap, julius 15. I. Csorbái dij. 1800 K 2000 m. 1. Geist G. ur 4é p k Rézi 75} 2. Jankovich-B. Gy. ur 3é p k Gyönyörű gyöngy 61} 3. Liptay B. ur 3é p her Mátyás 68} 4. Lossonczy Gy. ur 4é p m Carstone 76 5. Nagy Á. száz. 3é p m Alászolgája 66 6. — 3é p m Kukoricza Jancsi 68 7. Gr. Pejacsevich A. 3é p k Dehogy 7U 8. Petanovits J. ur 3é p k Lady's Maid. 61} 9. Supp T. hdn. 3é s m Luli 63 10. Hg. Taxis M. E. 3é p k Romanesque 61} 11. Mr. Winner 3é p her Sáros 61} Tip: Lady's Maid - Carstone II Kétévesek eladóversenye. 1500 K. 1000 m. 1. Capt. Don p k Tototte 2000 52} 2. Egyedi L. ur s m Makacs 1000 49 3. G. ist G. ur p m Remete 1200 50 4. — p k Treff Dam 1600 50} 5. Br. Harkányi A. p k Aversa 1000 47} 6. Dr. Horváth J. s k Váa 3000 57} 7. Liptay B. ur p k Peii 1600 50} 8. Gr. Pejacsevich A. stp k Komoly 1000 47} 9. — s k Meg 3000 ' 57} 10. Hg Taxis M. E. p k Diana 2000 52} Tip: Tototte—Peia III. Eladók versenye. 1200 K. 1400 m. 1. Czernin A. hdgy 3é p m Gladiator 1800 69 2. Jankovich B. Gy. ur 3é s m Trapper 1800 (9 3. — 3é s k Sziszi 1000 63} 4. Liptay B. ur 3é s her Hétem van 1000 63} 5. — 3é p her Mátyás 1800 67} 6. Nagy Á. száz. 5é p k Tövis 1000 68} 7. Gr. Pejacsevich A. id s m Quid nunc? It.00 70 8. Reeves J. ar Be p k Baliverne 1000 63.1 9. Seprösi ménes 4é s k Nem bánom 1600 71} 10. Sibrik S. hdgy 6é p k Thibet. 1000 68} 11. Supp T. hdgy 3é s m Luli 1200 66 12. Hg. Taxis M. E. 3é p k Romanesque 1400 65} Tip: Liptay ist.— Nem bánom IV. Tátraíüredi dij gátverseny. 1800 K. 2400 m. 3évesek. 1. id. Benson V. ur p k Pannika 63 2. Egyedi L. ur p m Qua bon ? 63 3. Geist G. ur s m Gatlinger 63 4. — p m Postás 63 5. Jankovich-B. Gy. ur p m Sir Robycon 65} 6. — p her Próféta 63 7. — p k Gyönyörű gyöngy 63 8. Lossonczy Gy. ur p m Don Carlos 63 9. — p m Hadalc utja 63 10. Markovits I. fhdn. p k Eglantine 63 11. — p k Va bene 65} 12. Sibrik S. hdn. stp k Idylle 63 13. — p k Mania £3 14. Mr. Stone p m Darabont 63 15. Dr. Wetzel Gy. ur p k Lady Margery 63 16. Mr. Winner p m Hogyne 63 17. — p her Sáros 63 Tip: Darabont—Hadak utja V. Eladók gátversenye. 1500 K. 2400 m. 1. Geist G. ur 4é p m Taps '2000 70 2. Jantsch F. ur 4é p k Toilette 1000 65 3. Nagy A. száz. 4é s k Mary 3000 7t> 4. Gr. Pejacsevich A. 4é s k Trés comique 2000 70 5. Seprösi ménes 5é s m Parnassus 1800 71 6. Sibrik S. hdn. 4é p m Meteor 1800 69 7. Supp T. hdn. 6é p h Disappointment 1200 68 Tip: Parnassus— Mary Angol czikkck mindenféle sporthoz különleges uri fehérnemüek és divatáruk HOLLÓS J. uri divattárában BUDAPEST, V., Dorottya-u. 10. A rzégiiek, mely 1867-ben alapult, nincsen ttóktlzlet A newmarketi telivérárverés. dzon vásárlások közül, melyek Newmarketben magyar számlára lettek megkötve, a minap ösmer­tettük a méneket, mai feladatunk a kanczák üsmer­tetése. Noha a kanczák legtöbbjénél vevő gyanánt Luczenbacher ur szerepel, azért egy sem jön a pet­tendi ménesbe, amennyiben Luczenbacher ur azokat csak megbízásból vásárolta barátai és üsmerösei részére. Mindjárt a legelső kanczát, a mely kalapács alá került, Luczenbacher ur vette meg. Ez Her Ring, egy pej kancza (ell. 1895.), melynek apja Xaintrailles, anyja Belimveria Kisbértől. Her Ring a maga idejé­ben több kisebb versenyt nyert, melyek közül még a stocktoni Istland Platet (100 font) és a Yorki Cornolation Scramblet (225 font) emeljük ki. Ivadékai közül a Count Schombergt.öl származó Riviére tavaly, mint kétéves a curraghi Midsummer Platet (262 font) nyerte meg és több izben helyezve is volt. Her Ring az l-es versenyzöcsaládhoz tartozik. Van mellette egy BothweUtöl származó pej kancza csikó, mely február 10-én látott napvilágot és ugyancsak ez a mén fedezte is, utoljára április 27-én. Bothwell egy arány­lag kevéssé ösmert mén, melynek apja Galopin, anyja Scotch Agnes, ennek apja Scottish Chief anyja Brown Agnes, Gladiateurtöl. A kancza és csikaja ára 90 guinea volt és gr. Wenckheim István részére lett megvéve. Carafe egy hatéves kancza, a jól ösmert Glas Jug ­nek féltestvére. Apja Best Man (Gavallér apja), anyja Ampthora, versenynyerö és Sundrigde-nck, néhány év előtt az anaol pályák legjobb flyerének a testvére, a mennyiben az ö apja is Amphion és az anyja Sierra, Sainfoin testvére. Carafe a 2-es verseny­ző családba tartozik. Van mellette egy kancza csikó (első csikója) Desmond (apja St. Simon, anyja L'Abbesse de Jouarre az Oaks nyerője) után, a mely április 22-én jött világra és újra fedezte Ayrshire, az angol derby nyerője, utoljára május 3-án. Carafe-t és csikaját Luczenbacher ur vette meg, szintén a nagy lévárdi ménesnek, 550 guineáért. Black Meg (Black Fancynuk édestestvére és Bay Ronaldnak, Black Cherrynek és Galaposnak féltest­vére) egy hatéves kancza, melynek az apja a derbynyerö Ladas, az anyja Black Duchess, ennek apja Galliard, anyja Black Corrie Sterlingtől. Black Megnek Bendigotól származó féltestvére Black Cherry, a tavalyi Oaks nyerőjének Cherry Lassnak és a fogadóknak annyi kelemétlenséget okozó Black Arroicnak az anyja s igy Black Meg olyan családból származik, a mely elsőrangú versenylovakat adott a túrinak. A 3-as örökitö és versenyző családba tar­tozó kanczának csikaja nincsen, de fedezve van (utoljára márczius 31-éo) Orvieto által. Luczenbacher ur vette meg 170 guineáért Wenckheim István gróf számlájára. Lady Belhaven (ell. 1897) egy sötétpej kancza, mely­nek Quickly Wise (Wisdom— Quick Stream, Trumpeter­töl) az apja, mig az anyja Hall Mark, ennek apja Standard, anyja Catalonia Lord Clifdentöl. A 2-es versenyző családba tartozó Lady Belhaven nyereségei meghaladják a 28.000 koronát, győzelmei közül az Earl Spencera Platet emeljük ki. Van mellette mén­csikó Orvietotól és újra fedezte február 28-án Racon­teur, Childwicknek öcscse (apja St. Simon anyja Plaisan­terié). Luczenbacher ur vette 260 guineáért, Schwar­zenberg Alajos herczegnek. Lotus Land kilencz éves kancza, melynek apja Satiety (Isonomy fia), anyja Lilythorn, ennek apja Hampton, anyja Jersey Lily Beauclerctöt. Lotus Land a hires Agnes család ivadéka, tehát a 16-os családba tartozik. Van mellette egy mén csikó Galloping Lad (apja Galopin, anyja Braw Lass) után és újra fedezte, utoljára márczius 12-én Orion, a pettendi ménes most vásárolt uj ménje. Orion, mint megírtuk, Bend' Omak fia és ösmerve azon fényes eredményeket, a melyeket Bend' Or és fiai 16-os családbeli kanczák­kal párosítva értek el, a várható ivadék képességeire szinte kíváncsiak vagyunk. A kanczát csikajával 360 fontért vette Luczenbacher ur gr. Wenckheim I. részére. Dusky Queen szintén kilencz éves, sötét pej kancza. Apja St. Simon, anyja Virginia Shore, ennek apja John Davis, anyja Distand Shore Hermittöl. Virginia Shore­nek egy féltestvére, az Isonomgtól származó Arcadia, Bona Vistával párosítva Cgllenenek és a gr. Károlyi István ménjének, Teneriffenek lett az anyja s igy

Next

/
Thumbnails
Contents