Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906
1906-05-21 / 35. szám
295 kancza kitűnően jön el, nyomában Hírei. A távoszlopnál ez utóbbi készen van, mig Patina mindinkább javit pozitiojáu. Szita és Patina a tribünök elótt heves fiuisht viv, Szítanak azonban küzdelem után fejliosszal sikerül megvédeni az elsőséget. Másfél hosszal hátrább a speeddel jövó Szeretlek lett harmadik. A nyeretlen kétévesek versenyében Comme qui dirait-ot reával is szívesen fogadják A Gomba ivadék a start után azonnal az élen van és elhúzva társaitól öt hosszal igen könnyen nyer a folyton mögötte jövő Bathseba ellen, mely viszont három hosszal előzi meg a starttól fogva harmadik helyet elfoglaló Erkát. Negyedik Majd egyszer. A szombati napot bezáró eladók handicapjában Neiddrache volt a kalauz, mögötte Gyöngyössi és Tutbury foglaltak helyet. Az egyenesben Gyöngyössi ragadta magához a vezetést és másfél hosszal könnyen utasította vissza a tribünök előtt felhozott favorit Virago támadását. Neiddrache hét hosszal lett harmadik Tutbury előtt. Vasárnap. Vasárnap egy mértföldes eladók handicapjában találkoztak először a telivérek. Egy hamis startnál az egész mezőny átgaloppozik a szalagon, a mely Taralt lerántja lováról. Mikor végre útnak ered a mezőny, Sáros ugrik el a vezetéssel, nyomában Alice Rooseweldt és Lám lám. Alice Ruoseweldt az egyenesbe szabad vezetéssel fordul be, a melyet végig megtartva 2} hosszal igen könnyen győz. Sáros második, 1 hosszal Ortegái elótt. A Fóthi handicap tizenhárom föböl álló fieldje kitűnően jön el a starttól. A kalauz szerepét Blair vállalja magára, mögötte Prototyp és Orsini helyezkedik el, hátul Daczos, a mely nehezen kapott lábra. A befutó elején Blair-nek még mindig tiszta vezetése van, a mögötte ostor alatt jövó Orsini azonban mindinkább közeledik a Blair/inde ménhez. Blair végül meghajlik Orsini támadása elótt, s az utóbbi küzdelem után egy hosszal veri meg. Háromhosszal hátrább az egyenesben feljövő Dehogy harmadik Tatár előtt, a mely Mindjárttól ajándékba kapja a negyedik helyet. Az Alagi dijban nyolcz ló száma lett láthatóvá a mázsáló zöld tábláján. A nyergeiében nagyközönség nézte a crackek öltöztetését. Szemre legjobb conditioban Elzevir volt, igen tetszetős volt azonban Theodosius is, Mac G. nem a legjobb benyomást keltette, Morpeth a felciinterezésnél erősen izadott. A ring kedvencze Elzevir volt, mellette Mac ff.-re és Tóih ff.-re jött több pénz. A start az első kisérletre sikerült. Pillanatra Taréj szinei látszanak az élen, majd csakhamar Theodosius lesz a kalauz, nyomába Tóth ff. és Morpeth szegődnek, a sort pedig Mac ff. zárja be. Tóth ff. ötszáz méter lefutása után fokonkint visszaesik, helyére Elzevir nyomul. Ez a kép nem változik az utolsó fordulóig, hol Theodosius is készen van erejével, s a mezőnyt Elzevir kalauzolja be az egyenesbe, a hol Morpetli melléje nyomul. A két ló heves küzdelmet viv, a mely végül nyakhoszszal Morpetli javára döl el. A harmadik helyen a forintos, tribünig Theodosius és Sulla fekszenek, itt a speeddel jövő Méltó és Mac ff. elmennek mellettük és a harmadik helyet három hoszszal Elzevir mögött, Méltó occupálja fejhoszszal előzve meg Mac G.-t. A Nákó dij szép tiszteletdíjáért Titina kivételével az összes chanceos lovakat felnyergelték. A kitünö fleyerek közül Petur és Máskor II. lettek a ring kedvenczei. Start után lto és Petur vannak leghamarább lábon, mögöttük Tárirat. lto a könyöknél elhúz az élen levőktől mig a kívülről Lucy húzódik fel, a tribünök előtt el is fogja a Szemere lovat és biztosan egyhosszal előzi meg a czélban. Másfélhosszal hátrább Távirat lett harmadik Petur előtt. A nyeretlen kétévesek versenye tiz youngstert eyiijtött startjához. Fanfaron jár elöl, mögötte Seenymphe és llfracomba. A távoszlopnál Seenymphe kerül a frontba, ugyanekkor Soros fokról-fokra javit pozitióján és közvetlen a czélban erős küzdelem után rövid fejhosszal elüti a gr. Trauttmansdorff lovat az első dijtól. Harmadik négy hosszal hátrább Fanfaron, Trente et quarante előtt. Az eladó kétévesek versenyében Molirenseele nagy favorit. Adott jelre Sódar, Korhely, Mohrenseele, Gyere be sorrendben indulnak el a lovak s a sorrend pillanatra sem változik és Sódar két hosszal előzi meg Korhelyt, mig Mohrenseele fél hosszal lesz harmadik. a nap utolsó számában, a 2500 méteres handicapban Foglaló jó iramban mutatta az utat Drótoslót és Benvenuto előtt, hátul Veruda galoppozott. A víztoronynál Daru vállalja magára a kalauzolást, különben nem változik a sorrend. Az egyenesben lassan felhúzódó Drótostót még a távoszlopnál elfogja a vezetőt és biztosan háromhosszal nyeri versenyét. A második helyet Benvenuto biztosítja magának nyakliosszal az újra versenybe hozott Foglaló elótt. Apróságok. — május 19. A Váczi dij az osztrák Oaks favoritjának Faithnek bemutatkozását hozta meg. A kancza szép kondiczióban van s bár lábain valta volt, ez nem a iái) gyengeségének oka volt, hanem, mert Faith böre oly érzékeny, hogy a legcsekélyebb súrlódásra is reagál, éppen azért a hároméves fürészporon is áll s tisztogatásnál is nagy kíméletet kiván. Faith a versenyt ugyan némi felszólítás után nyerte meg, de nála figyelembe kell venni, hogy hajtós ló és végül is a kancza szép stylusban húzott el társaitólMonte Saldo még sötét ló lévén, rajta keresztül Faithot megítélni nem lehet, ránk a kancza azonban általában jó benyomást tett. » Az Államdijban egy ideig Horkaynalc is felszólításra volt szüksége, de aztán ő is nagy stylben verte meg Verébet, mig Nemes, ä mely köhögött, csak harmadik lett. A verseny megfelel a papírformának s hozzá nincs megjegyzésünk. * A St. Gellért handicap óvással végződött, a melynek a stewardok helyt is adtak. A futást Mindjárt legjobb formáját futva ki nyerte meg a holtversenyben beérkező Őserő és Emir ellen. Mindjárt kissé mereven tartatott föl, egyébként a ló már pénteken egész nap jégben állott. Ugy Őserő, mint Emir a versenyben akadályozva voltak s tényleg akármelyikük megérdemelte volna a dijat. A nehezen kibontakozó Tommi/ harmadiknak helyeztetett, rosszul futott vi szont a lassan lábrakapó Megint és a togadott Bonair. * A Tattersall dijban egyik plunge a másikat érle s négy ló közt előbb Ravennat, majd 'liny Timet, végül Maczót fogadták. A két utóbbiról oly jó hirek keringlek, hogy ha csak félig is valók, ugy e telivérek kiváló classist képviselnének. Magában a versenyben csak Tiny 'lim és Gyuri játszottak szerepet s a morális nyerő az utóbbi, mert társának (Tarai túlsúlyával együtt) 4} kg.-ot adott s csak rövid fejjel volt megverve. liny timet Pis igen szépen lovagolta s lovát közvetlenül a rails melletti egéruton dobva versenybe, oly jeles lovast, mint Tarai megtudott lepni. * Az I. oszt. eladóversenyben a gyors Szita hoszszakkai vezetett s a speeddel jövő Patina már nem volt képes utóiérni a szintén Tokiot&l származó kanczát. A nverö nem rossz képességű ló, de ajánlat rá az árverésen nem volt. * A nyeretlen kétévesek versenyében Comme qui dirait elszaladt társaitól, mögötte Bathseba, majd Erka következtek, ez a kép pillanatra se változott meg. Tekintettel Comme. qui dirait elözö futásaira ez a társaság nem lehetett nagy képességű, a mit egyébként Bathseba helye is igazol. » Az eladók handicapjában a jó esélyű Viragonak hosszú volt az ut és Gyöngyössi könnyű győzelmet aratott a kancza ellen, sok mondani való e futásról nincs, mint az, hogy a nyerő formája elég tetszetős. — május 20. Mérsékelt piaterek táláikoztak a napot megnyitó eladó handicapban és a futásról csak azt kell feljegyezni, hogy egy hamis startnál Alice. Rooseweldt ledobta a szalagban megakadt lovasát s aztán pár galoppugrást téve meg jockey nélkül, visszafordult es meghagyta magát fogni. A kancza aztán igen könnyen verte meg Sárost és Ortegáit. m A Fóthi handicapban papir szerint a szombaton disqualiíikált Mindjártnak lett volna jó esélye, de a mén egész merev volt s ép ugy nem tudott érvényesülni, mint Carstone. Igen jó formát mutatott a tribünökig elöljáró Blair, a melyet Orsini csak a czél előtt volt képes elfogni. Az utóbbi mén féltestvére Sorrentonak és fokozatosan emelkedő tormát mutat, a mely ma már meglehetős magasra helyezi a háromévest. Mindjárt mint ötödik végzett, Carstone sehol se volt. * Az Alagi dijban Morpeth ujabb, mintegy 6 kg.-nyi javulást mutatott, a melylyel most már a háromévesek sorában — legalább ez időszerint — Rother Stadl mögött a második helyet foglalja el. Ha a mén tovább javulna, ugy a derbyben első esélyhez jutna, három emelkedés a formában azonban egyike a legritkább dolgoknak s így Morpetli a Király dij nyerőjének ma mintegy 6 fonttal helyezendő alája. A Morgan ménben mindenesetre igen jó ló rejlik, a milyet gr. Wenckheim Dénes áldozatkészsége régen megérdemelt. Morpeth révén Petti nd is szép sikerhez jutott, s Luczenbacher Miklós ur mint tenyésztő e napon még Orsinivei is figyelemreméltó eredményt ért el. A mi az Alagi dijat egyébként illeti, Elzevir itt is hűen megmutatta formáját, mig harmadik a szép exterierü Méltó lett, Mae G. előtt. Az u lobbit ma várásra lovagolták, de ez sem segített rajta, a mén nincs formában s ugy látszik — a mire tavalyi carrierje utal — hogy késüi ló. Mac G. mai formája, minthogy 10 kg.-mal áll tavalyi legjobb képessége alatt és igy a derbyig sokat kellene javulnia, hogy ott esélylyel menjen harczba. Mar G. mai veresége egyébként a Nemzeti és Hazafi dij s azon keresztül a Kanczadij és a Kettős Ivadékverseny megitélére is alapul szolgál. Rosszul futott Sulii is, de a mén nem volt egészen rendben, mig Tóth G. ezúttal is utolsónak haladt át a czélon. * Az uj formában kiirt Nákó dij igen jó fiyerek állított a starthoz. lto még nem futotta ki legjobb formáját, mig Lucy viszont kondicziója tetőpontján lévén, képes volt a mént megverni. T/onak egyebként a finishben a fejszerszáma lecsúszott, ez is talán akadályozta képessége kifejtésében. Mint előre volt látható, az idősebbek végeztek frontban, de viszont köztük Petur csalódást okozott. Az utóbbi mén a start előtt a ligetben egy fának vitte neki lovasát, a ki le is bukott róla. * A nyeretlen kétévesek versenyében újra egy plater Seenymphe futott jól s ezzel igazolta azt a föltevést, hogy az eddigi youngsterek közt alig egy-kettő áll az átlag fölött. A kétévesek eladóversenyében Sódar cserélt gazdát, a napot befejező handicapban pedig végre Drótostót aratott diadalt Benvenuto ellen, mig a lovasát elragadó Foglaló csak harmadik lett. A tizedik nap. A keddi versenynap, az előrehaladott tavaszi sea- son daczára még mindig igen érdekes programmal szolgál és elsősorban a Tavaszi kísérleti verseny az a futás, a mely a figyelmet már csak azért is felkölti, mert benne a két és háromévesek egymáshoz való viszonyáról kaphatunk felvilágosítást. Nagy fieldjével még a Háromévesek handicapja és a jóyoungsti'reket starthoz ál 1 itó Ruperra dij is élénk futásnak Ígérkezik. A napot nyeretlenek dija nyitja meg. A tavaszi meeting folyamán, mint láttuk, ilyen fajla futás megnyeiéséhez meglehetős nagy képesség kell. A versenyre 14 lovat köteleztek és sorukból a jobbak Monte Saldo, Jägerndorf, Furcsa legény, Rauchenwarth. IIa Monte Saldo múltkori futása helyes, ugy a ménben lát|uk a nyerőt Jägerndorf előtt. A 2000 méteres eladóversenyben csak oly lovak futhatnak, a melyek eladóverseny kivételével, korteherverseny t nem nyertek. Ez a pont magyarázza meg a nevezések aránylag korlátolt számát. Az adott körülmények közt a Zombory istálló van legjobban képviselve (az istálló nyilván a lovasengedményt is igénybe veszi) Irigy és Mafalda révén. Mellelte Alice Rooseweldt érdemel figyelmet. A Háromévesek handicapjában nagy mezőnyre van kilátás. A kötelezettek sorából nekünk leginkább Hadak utja telszik, a melynek vannak magasabb formái is, de a ménnek ugy lehet a mértföld már kissé hosszú lesz. Mellette a Jeannette vonal Vészfék II. jó esélyére utal s ha a kanczának nem lesz hosszú a táv, benne is jó esélyű ló rejlik. A többiek közül Dehogy, Rauchenwarth és Tünemény érdemelnek figyelmet. A Tavaszi kísérleti versenyben jelentős kulcsot kaphatnánk a két- és háromévesek között. A korteherskála 1000 méterre májusban 12 kg., a propozicziók ezt 15 kg.-ra szélesitik ki, ennek daczára e futást többnyire az idősebbek nyerik meg. Valószínűleg igy lesz ez az idén is, a mikor az öregebbeket oly gyors kancza, mint Chiquenaude képviseli. Jobb idősb lovak ntég Faragó és litánia is, ezek azonban leg utóbb hosszabb távra lévén trainirozva, aligha mutálják be teljes speedjüket. A kétéveseket legjobban Ritournelte képviselhetné, de a kancza nem indul. A Ruperra dijban kétévesek futnak. Az eddigi for mák alapján Ritoumelle, Bluette, Aranyos III., Comme qui dirait ama lovak, amehekben a nyerőt keresni kell. Ritoumelle Comme qui dirait-ot, az utóbbi sulyengedménye daczára is ktpes volt megverni, de Bluette is az átlag fölött álló youngster s igy kettejük mérkőzése igen érdekes esemény lehet. A magunk részéről inkább Ritoumelle-ben bíznánk Bluette előtt, miután az utóbbi a Szt. Lipót dijban even weights nem előzte meg annyival Comme qui dirait-1, mint az utóbbit Ritoumelle Budapesten, azonban Ritournelle aligha áll starthoz. A nyeretlen kétévesek eladóversenyében mérsékeltebb lovak találkoznak; e futásban egyébként belföldi lovasok szállnak nyeregbe. A kötelezett társaságban aránylag jobb lovak Paula, Tünde és gróf Festetics Tassilo kétévesei: Gallant és Lady bird.