Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906

1906-03-24 / 13. szám

138 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1Í»U6. márczius 24. ÜGETÖ-YERSENYEK.ÚGETÖ-TENYÉSZTÉS Bécsi ügetőversenyek. A Bécsi Ügi-töverseny Egyesület tavaszi meetingje vasárnap vette kezdetét a Krieauban. A megnyitó napnak szép idö kedvezett, igy a látogatottság is nagy volt, az egyes futások lefolyását pedig nagy mező­nyök és szén küzdelmek tették érdekessé. A nap főszáma a háromévesek számára föntartott Jugend Preis volt, a melynek 5000 koronájáért hét traber vetélkedett. A versenyben a két első helyet Deave trainernck, illetve Häuser Lipót urnák lovai foglalták el, a melyek közül a Miller által hajtott Charlotte (p. k. ap. Mc. Vera, a Lillian Bluett) haladt át első­ként a czélon biztosan vervén istállótársát Charley-t. A két ügető közül kétségtelenül Charley a jobb, a mely azonban megoldódott bandagejai miatt nem tudta teljes képességét kifejteni. A harmadik helyet Ditmar R. M. ur Champion Bourbon-ja foglalta el, a mely igen jól ment a futásban és tulajdonosának még sok örömet szerezhet. A többi résztvevők közül Daun nyugtalanságával esélyét teljesen tönkre tette, mig a negyediknek beérkezett Cirber, valamint Fred Warwick még sok munkát igényelnek. Charlotte a 2200 méteres távot 3 perez 33' mp. alatt ügette be, a mi l^'-es kilóméter recordnak felel meg, ez pedig nem mondható nagyon jónak. A megnyitó verseny­ben magyar istálló, a Vencsellöi ménes szinei jutot­tak diadalra a J. Brown által idomított Puzsi-lánya révén. A négyéves kancza most igen jó kondiczióban van és győzelmét szép stílusban aratta Botha és a 60 méter térhátrányát már szépen behozott, de egy hiba miatt ismét visszaesett Ibolya ellen. Admiral, Löwenritter és P ince Charlie tisztátalan ügetés miatt disqualificálva lettek. A 2500 méteres Preis von Linzben Liselotte szép győzelmével kárpótolta a Mor­genstern és Ruzicka istállót Ibolya szerencsétlen futásáért. A Lee Simmons kancza rendkívül könnyen győzött a Ryerson által szépen hajtott Wien, továbbá Achilles és Praeata ellen. Achilles azonban a czélon át galoppozott, Prasata pedig tisztátalanul ügetett, igy őket disqnalificálni kellett és a harmadik hely Adele f/. nak jutott. A Cupid verseny angol mértföl­des távolságán ismét a fiatalok mérkőztek. A futás Chmura zsákmánya lett, a melylyel Keefe a startnál szép térelönvt szerzett és győzelme már itt kétség­telen volt. Második Itt van már lett Rabló P. és Alba előtt, a mely utóbbi minden valószínűség szerint mihamar revancheot fog venni legyőzőin. A Preis von Wola meghozta az év első meglepetését. Cres­cens és Levente, a derbv két első favoritja vereséget szenvedett az ötéves Ideáltól Tappan e versenyben ismét elsőrangú hajtónak mutatkozott. A kitűnő trai­ner gyönyörű számítással vezényelte Ideal-t, a mely alig valamivel verte meg Crescens-t, mig Levente elég jó harmadik lett. Cresceus-t tulajdonosa szerencsét­lenül vezényelte és a mén professionista hajtó kezé­ben feltéllenül meg nyerte volna a versenyt. Levente harmadik helye jó teljesítménynek mondható, mert a derby favorit 30 métert adott a két első lónak, a mit pedig két oly jó classisu ügetönek mint Ideal és Cresceus alig lehet behozni. Az Amateurfahren igen érdekes lefolyású volt és mr. Winnifred Cham­yws-ának győzelmével végződött, a melyet Schönin­ger A. ur vezényelt. A második helyet Sonntagskind foglalta el Evzonos előtt. A napot egy fiáker verseny­zárta be, a mely Kupiinger Károly Blasel és Carol­ból álló fogatának zsákmánya lett. A második nap futásai csütörtökön állandó hóesés mellett kerültek eldöntésre. A hó oly nagy tömeg­ben esett, hogy a pály&t teljesen befödte és a Prog­ramm utolsó számában, az Amateur fahrenben a pálya íulsó oldalán haladó mezőnyt már nem is lehe­tett figyelemmel kisérni. Az eredmények mindennek daczára nem végződtek meglepetésekkel, s a favori­tok csaknem az egész vonalon győzedelmeskedtek, a rendkívül mély pálya és szél miatt azonban az elért idők néhány másodperczczel rosszabbak voltak, mint az e'sö napon. A nap főszáma, a háromévesek szá­mára fentartott Andal Preis, Alba zsákmánya lett, König Gyula ur kanczája azonban csak disqualificá­lás utján jutott az elsőséghez. A verseny győztese erős küzdelem után Chmura volt, a melyet azonban disqualifikálni Kellett. A második hely Champion Bourbon-nak jutott, mig a harmadik dijat a Jugend Preis győztese Charlotte kapta. A nap másik nagyobb futásában a Preis von Nizzában Cresceus letette idei maidenségét. A mén végig vezetve könnyen nyerte versenyét istállótáisa Aspcisia ellen, a melyet azon­ban a czélon átgaloppozás miatt disqualifikáltak, s i try a második pénzt Argonaut, a harmadikat pedig \\ inlce' Schreiber kapta. A napot megnyitó Begrussungs rennenhen a Wolai ménes szinei könnyű diadalt arattak Botho révén, mig a második helyet Top Boy foglalta le Cicero előtt. Ä Preis von Salzburg csak­hamar meghozta Ibolyának a kárpótlást első napi szerencsétlen szerepléseért. A szürke kancza, a mély pálya daczára, l'36 8-es elég jó idővel könnyen győ­zött a hűen futó Wien és Interval B. ellen. A Carig­nano rennen csak négy lovat gyűjtött a starthoz. A pályázók mindvégig Deficit, Bruder Straubinger, Gyömbér II, Gölsen thaler sorrendben haladnak és a czélon is igy mennek át. A Rotunden Preis második győzelmét hozta a König istállónak. Brian­zino könnyen győzött Wieselburger és Achmed Karl ellen, mig a napot bezáró Amateurenfahren Evzonos biztos győzelmével végződött. A meeting harmadik napja vasárnap kerül eldön­tésre és programján a négyévesek első államdija szerepel főszámként. Az 5000 koronával díjazott ver­senyben még hét ügető állhat starthoz, a melyek közül azonban Cresceus neve erősen kimagaslik és mivel a versenyben poenalitások nincsenek, a Rys­wood mén győzelme mondhatni holtbizonyosnak tekinthető. A nap többi versenyei közül a három­évesek részére fentartott Revolver Preis a legérde­kesebb, a melynek 11 kötelezettje közül Alba és Champion Bourbon a jobbak. A csütörtöki negyedik nap programmja a 3100 koronás Preis von Moskau és a 2300 koronával dotált Stutzer Preis körül van csoportosítva. Az előbbinek 2700 méteres távolságán 10 ügető talál­kozhat, köztük Aventurier, Cresceus, Argenaut és Winkelschreiber. Aventurier, ha tavalyi formájában van, mindjárt debutjét győzelemmé avathatja, ellen­kező esetben Cresceus tarthat leginkább számot a dijra. A Stutzer Preisben 11 hároméves vetélkedhet, s közölük Chmura, Alba és Champion Bourbon a legjogosultabb pályázók. A Budapesti Ügetőverseny Egyesület vezetősége azon fáradozik, hogy az év valamely meetingje kere­tében a világ egyik legjobb poroszkáját egy galoppló kíséretében vezesse elő, a pályán. A máv. igazgató­sága ujabb területet bocsájtott a Budapesti Ügetőver­seny Egyesület rendelkezésére s igy a már tervezett istállókon kivül még ujabb boxokat is épit az egye­sület, ugy hogy már a májusi meetingre 150 ló fér el az egyesületi istállókban. A vasárnapi megnyitó napon starthoz állt derby candidatusok következő kilométer recordokat tud­tak elérni: Levente 1 30 3, Cresceus 1:30*, Bluff 1:31 4, Liselotte 1:32 4, Wien 1:32 6, Coeur dame 1 33 8, Her­mann B. 1:44. Bárczay Sándor ur négy jukkerét Borosshoz adta trainingbe, a melyek a budapesti kettes és négyes fogatú versenyekre készülnek. Kohner Willy nr, mint jó forrásból értesülünk, active szerepet szándékszik venni az ügető versenye­ken és egyelőre kilencz jobb képességű ügető vásár­lását határozta el. A budapesti tavaszi meetingre eddig hat istálló­tulajdonos 61 boxot foglalt le a versenyeken részt­venni szándékolt lovai részére. Ypsilanty Tivadar hg. kilencz, a Wienerwaldi mé­nes pedig 15 lóval fog résztvenni a budapesti tavaszi versenyeken. A Budapesti Ügetőverseny Egyesület f. hó 20-án tartott választmányi ülésén a f. évre az igazgatóságba: gr. Keglevich Gyula, gr. Kornis Károly és Graner Albert urakat, — a választott bíróságba pedig: gr. Szápáry Pál, gr. Keglevich Gyula, Grarer Albert, Muslay Gyula, hg. Ypsilanty Tivadar, gr. Csáky Jenő, gr. Dessewffy Miklós, gr. Wrbna Kaunitz, gr. Lónyay Gábor urakat választotta be. Bécsi és német szaklapok egybehangzóan azt jelentették, hogy a budapesti ügető versenyekre három bookmaker működési engedélyt kért és kapott a Budapesti Ügetőverseny egyesülettől. Mint illetekes forrásból értesülünk, e hir nem felel meg a való­ságnak. A Budapesti Ügetőverseny Egyesület tavaszi ver­senyeinek propozitioit a poenalizálások tekintetében uj alapokra szándékozik fektetni, a melyek minden tekintetben elönyösebbek és helyesebbek lesznek az eddigieknél. Mac Vera Girl Bodimerhez került trainingbe. Schvarcz József és Társa Műszaki üzlet. — Gépszijgyár. Központ: Budapest, Váczi körút 26. Karbidi-aktárak : Budapest nyug-oti pályaudvar. Fiume és Trieszt. — Kénraktárak : Catauia, Messina Transitraktár : Fiume. A hírneves angol Burman gyár kepvisolelc. — Burmán gyárt­mányú ló- és juhnyiró ollók és gépek legjobb kivitel­ben szállíttatnak és raktáron tartatnak. ~ Külön árlap kívánatra. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS, Az osztrák törvényhozó testület mindkét házá­ban oly kérdések kerültek tárgyalás alá az ujoncz létszám megszavazása alkalmával, a melyek a ló!e­nyésztéssel is összefüggésben vannak. Az elhangzóit beszédek közül legérdekesebb Hardegg Dominik grófé volt, a ki beszédében rámutatott arra a szomszéd­országban régen keresett útra, a melyen haladva Ausztria lótenyésztése a hadvezetőség szempontjá­ból a legjobban volna felépíthető. Hardegg gróf be­szédjében többek között a következőket mondotta: «Reánk osztrákokra a mozgósitás kérdése sokkal fontosabb mint más európai államra, mert nálunk a békelétszám relative a legkisebb és azért a béke létszám megváltoztatása fontos, s ezzel kapcsolatban a remonda tenyésztés reconstruálásáról is gondos­kodni kell. Galiczia és Bukowina a remonda tenyész­tésre leginkább alkalmasak és azért igen hasznos kí­sérlet volna a hadvezetőségnek ezen két államban oda törekedni, hogy ezek lótenyésztés tekintetében ugy fejlődnének ki mint keleti Poroszország. Itt van továbbá Szilézia, Cseh- és Morvaország egy része, továbbá Alsó Steiermark, Krajn i és Karinthia egy része, a melyek ép ugy alkalmasak a remonda te­nyésztésre, mint Németország egyes vidékei. Ausztriá­ban a remonda tenyésztés közel 40 év óta teljesen el van hanyagolva és a delegatio elé kerülő majd­nem összes költségek, a melyek a remonda vásár­lásra vannak szánva, a monarchia másik felének, vagyis Magyarországnak lesznek megszavazva. Igy olyan állapotok álltak elő, a melyek által Ausztriá­ban a hidegvérű lovak tenyésztése állandóan emel­kedik oly annyira, hogy csaknem Galicziáig kiterjed. Félő — ha ennek gátat nem velünk — ez a dolog oda fejlődik, hogy rövid időn belül nem lesz elég had­viselésre alkalmas lovunk. Érett megfontolás után azon meggyőződésre jutunk, hogy a honvédelem részére évente szükséges 1600 darab hátas remonda beszer­zését csak ugy biztosíthatjuk, ha azokal német minta szerint hároméves korukban közvetlenül a tenyésztőktől vásárolják és — ugy mint Németor­szágban — remonda telepeket állítunk fel. Azonkí­vül szükséges lenne még remonda és tenyész dija­kat kitűzni, a melyek creálása által a békében meg­kívánt átlag állandósítva lenne.» Austriában az utóbbi időben, mint tudjuk, ismételten hangoztatják hogy a meleg vérű lovak nevelését elő kell mozdí­tani, tényleg azonban a hidegvérű lovak egyre erö­sebben terjeszkednek. Gr. Hardegg indítványa a he­lyes intenczió daczára aligha fog e tárgyban ered­ményre vezetni, mert a melegvérű lovak nevelése nem az a kérdés, a melyet máról-holnapra el lehet intézni, ennek gyökeret kell vernie, az időbe és pénzbe kerül s ezenkívül bizonyos fokú passió is szükséges hozzá, rcntebilitás dolgában a tenyésztés­nek ez ága a hidegvérüekkel s főleg a marhatenyész­téssel konkurrálni nem tud. Versenyistállótulajdonos és tenyésztő uraknak verseny-, vadász- és tenyészlovak szállítására bel- és külföldre ajánlkozik ABELES ZSIGMOND I ó s z á 11 i t ó. BÉCS, XIV., Sechsliausstrasse 64. Interurbán—telefon 7643. sz. A legtöbb istállótüiajdonos szállítója. YERSENYDIJAK I mindennemű sportra, állandóan ^ gazdag választékban találhatók gS SCHUCH L. UTÓDAI I »III 6, és SZLAVIK * diszmüáru-üzletében. BUDAPEST, Kigyó-u. 4. jjjpj IÍ

Next

/
Thumbnails
Contents