Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905

1905-09-18 / 94. szám

652 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1905. szeptember 16. mely el is buz Katiczától s a végén könnyen két hosszal nyeri meg a futást. Katiczát az utolsó ugrásokban Valus leszorítja a második helyről is, Potya feltartatott. A Szentmártoní gátversenyben négy ló vette fel a harczot. Start után Fort unió vezet Nyalánk és Futár eiött. A tribünöknél pár pillanatra Nyalánk van elöl, de hibát csinál és visszaesik. A tribünökkel szem­ben Edinát lovasa feltartja s itt a mezőny tömörülni kezd. Az utolsóelőtti gátnál Futár elhúz Fortuniotól és igen könnyen harmadfél hosszal megveri. Nyalánk rossz harmadik. Az Iklódi gátversenyben ismét csak négy ló számát húzták fel a jelző táblára. Honi IJ. jó iramban kalauzol Maikönig előtt. Fanatika és a Souvenir kancza ege­szen elmaradnak. Az egyenesben Maikönig elhúz Honi II -tői s (eltartva két hosszal győz ellene, mig Fanatika rossz harmadik. A liadseregi akadályversenyben hét lóból alakult a mezőny, Bieta vezet nagy térelönynyel Judith és Lidictrip elölt, mig a többi résztvevő teljesen lema­rad. A második körnél a tribünökkel szemben Bírta elfárad s maga elé ereszti Koller főhadnagy által lo­vagolt Natiezát, mely elhúz tőle s a czélban igen könnyen két és fél hosszal megveri. Judith rossz harmadik, mig Krzizak és Snip-Snap feltartattak. A napot berekesztő 2100 méter távolságú Boné­kuli dijban hét ló vette fel a küzdelmet. Start után, melynél Claymore állva maradt, Mary vezet Kiboko és a zárt mezőny előtt. Az egyenesben Kiboko támadást in­téz a vezető ellen, de az szívósan védi pozitióját s végül biztosan félhosszal nyeri meg a futást Kiboko ellen, mely mögött Gohér rossz harmadik Lovrana előtt. A második napi futások ismét eladóversenynyel kezdődtek. A versenyre öt lovat nyergeltek fel, melyektöi Kiboko kap leghamarabb lábra s nagy térelönynyel vezet Matador és Hamishir előtt. Az egyenesen Hamishir nyomul fel, de csak második lesz Kibukó után, mig Matador nyakhosszal hátrább harmadik. A nagy akadályverseny 5000 méteres távolságán öt ló indult. Előbb Biéta vezet, majd Calderon áll az élre s végig uralva a helyzete t 15 hosszal nyer a fordulóban jövő Szötyke ellen, mig Judith rosz har­madik lesz. A Szálkai gátverseny volt a nap szenzácziója. Tisza István grót is nyeregbe szállott Dóra nevü lován. Boa II. van az élen, de az egyenesen Dóra mellé kerül. Az utolso gálát együtt veszik s a sikon Dóra heves küzdelem után elhúz Boa Il-től, melyet a czélban hosszal előzött meg. A Hadseregi gátverseny három indulója közül előbb Fortunio, majd Lidictrip vezet. A rövid oldalon Lidict­rip elhúz a mezőnytől s előnyét megtartva könnyen ötnegyed hosszal veri az egyenesen felnyomuló Maryt. Fortunio harmadik. A Zerge akadályversenyben Krzizak kalauzol az egész uton. A rövid egyenesen Maikönig elhúz mel­lette s igen könnyen két hosszal nyeri a futást. Krzi­zakot az utolsó gátnál szépen felnyomult Olyan Kincs is megelőzi. A két napos meetinget befejező Vigaszversenyben öt ló vette fel a harczot. Claymore a startnál elugrik s bevezetve két és fél hosszal veri Pártütőt. Góhér harmadik. Versenyjelentés. Második nap. Vasárnap, szeptember 17. I. Eladóverseny 1800 K 1800 m. (17 aláírás,) Markovits J. fhdn. 3é s her Kiboko Vesuvian— Reprise 65} Krause K. ur 1 Liptay B. ur 3é p k Hamishir 68} Zangen M. ur 2 Nagy A. száz. 4é p her Matador 65} Sibrik S. hd. 3 Seprösi ménes 4é s m Parnassus 67 Czárán J. ur 4 Bogáthy M. hdn. 4é p k Lovrana 67 Tutajd. 0 Tot.: 10:24, 4:8. Győztesre ajánlat nem történt. 2} h. nyerve, nyakh. 3-ik. II. Nagy akadályverseny. 2200 K. 5000 m. (13 aláirás). Paxi K. fhdgy 4é stp m Calderon Ganache— Cascata 73 Tulaj. 1 Seprösi ménes id. s k Szötyke fv. 77} Czárán J. ur 2 Gr. Mervveldt M. száz. 4é p k Judith 70 Szakonyi 3 Gr. Orssich P. fhdn. 5é p her Portos 72} Krause ur 4 Nagy A. száz. 6é p k Bieta 77} Sibrik S. hd. 0 Tot.: 10:16, 4:6. Felt. 15 h. ny., 20 h. 3-ik. III. Szálkai gátverseny. 1000 K. 2400 m. Gr. Tisza 1. 5é p k Dóra fv. ap. Dali 78 Tulajd. 1 Markovits J. fhdn. 5é sz k Boa II. 78 fv. Czárán J. ur 2 Tot. : 10:10, 4:4. Rizt. Íj h. ny. IV. Hadseregi gátverseny. 1200 K. 2600 m. (8 aláirás.) Koller É. fhdgy. 6é s h Lidictrip Dictator—Y. Tripaway 78 Tut. 1 Nagy Á száz. 3é s k Muiy ü7 Sibrik S. hd. 2 Gr. Mervveldt M. száz. 3é p m FoGunio 67 Paxy K. fhdn. 2 Tot.: 10:20, 4:8. Könnyen s/ 4 h. ny.. 15 h. 3-dik. V Zerge akadályverseny. 1000 K 4200 m. (7 alá­irá-). Koller E. fhdgy. id p m Maikönig fv. Mayboy fv. —C.iva 77} Tul. 1 Nagy Á. száz. 4é s m Oh/an kincs fv. 70 Sibrik S. hdn. 2 Szakonyi M. fhd. id f h Krizák tv. 74} Tul. 3 Tot.: 10:14, 4:4. Igen könnyen 2 h. ny., 3 h. 3-ik. VI. Vigasz verseny. 1100 K. 1600 m, Dr. Horváth 1. 3é s m Claymore Culloden— Chrysantheme 70 Czárán J. ur 1 Markovits I. fhd 3é p h Pártütő 68} Krause ur 2 Schey P. száz. 3é p k Góhér 68} Raus fhdn. 3 Ribrik S. hdn. 3é p k Nyalánk 68} Tulajd. 4 Gr Mervveldt M. száz 3é p k Ragusa 68} Paxy 0 Tot. 10:22. 4:8. Könnyen 2} hosszal nyerve, 4 b. 3-ik. VII. Mezei gazdák versenye. 200 K. 1500 m. Szentmiklósi M. ur 8e p k Lujza Tul. 1 — 3é s k Szellő Szentmiklósi 1. ur 2 Krupka K. ur 5é f k Gttnár Krupka I. ur 3 Könnyen ny. VIII. Match' Akadv. dfOO m. Tdij a győztesnek. Liptay B. ur 4é f k Bogár 67} Liptay 1.. ur t Seprösi ménes 4é p m Fiufity 67} Czárán J. ur 2 Tot.: 10:20, 4:8. Küzd. után nyakh. ny. VEGYES. A csütörtökön kezdődő öszi meeting elsó napjának, valamint a szombaton zárult többi versenyek nevezéseit a hivatalos rovatunkban közöljük. Az egyes versenyekre, mint az előre­látható volt, nagy számban érkeztek nevezések, a mi az idén is a meeting sikerének egyik kulcsa marad. Az elsö nap hat futására 97 érvényes nevezés érkezett, a mi 16-os átlagnak felel meg. Ebbö! a nap két főszámára a Kladrubi dijra tiz. a Prince of Wales handicapra pedig 27 nevezés esik. Az előbbire oly jó youngstereket köteleztek, mint Bajmester, Kara Mustafa, Néném­asszony, Emir, Máskor II., Vierkleur, az utóbbi­ban pedig Ma, Megint, Rieuse, Charmante, Szeli csend, Siess Likypia stb. Blaskovics Ernő ur lovai az év végén Rey­nolds keze alá kerülnek, a ki még gr. Wenek­lieim Dénestől és Luczenbacher Miklós úrtól is kap trainingbe néhány lovat. Reynolds ezzel kapcsolatosan nem költözik át Alagra, hanem Tatán marad. Egyike legelőkelőbb sportsmanainknek a télen Angliából uj trainert szándékozik hozatni. Santoy vasárnap reggel megütötte lábát, ugy hogy startja még déíelött kétes volt. Délutánig azonban a kancza állapota annyira javult, hogy a négyéves starthoz állhatott a Jubileumi dijban. Teppet szombati veresége után br. Königs­warter Herman elvette Spademantól és F. Hesp gondjaira bízta. Nugommorv lovasául a Kahlenbergi dijban Fejes lett szerződtetve. Beesőn istállójából a Kahlenbergi dijra két ló készül: Kikeletés Gombás. Fejes ismét megvált gr. Chorinsky Frigyes istállójától. Kapousek munkalovasul a sövények közti pályára készülő lovak részére Beesőn istállójá­hoz szerződött. Nem kevesebb mint 16 ló került a bécsi ver­senyek alatt Stiassny klinikájára. Styles hosszabb betegsége után ma újra ki tudott jönni a versenytérre. Blason a vasárnapi gátverseny handicapban orrvérzést kapott. Sorrento valószínűleg még a jövó évben is trainingben marad. Az Országos Magyar Galamblövő egylet őszi galamblövő versenyeit október havában tartja meg Margitszigeti pályáján. A versenyek hat napon át a kővetkező napokon fognak megtar­tatni : 9, 11, 20, 21, 24 és 24. A díjért való lövések déli egy órakor kezdődnek. Metcalfról azt irja a bécsi Sport, hogy az év végén a magánéletbe szándékozik visszavonulni. A Metcalf gondjaira bizott lovak egyrészét W. Reynolds veszi át, a ki Tatán marad, a második rész Fred Webb az egykori jeles lovas gondo­zása alá kerül. Az Öszi kisérleti verseny, mely a szombati nap főszáma, 16 nevezéssel zárult. A futás egyike lehet a meeting legszebb versenyeinek, mert egyrészről Rieuse, Trocadero. Lucy, Likypia, Siess, másrészről Nénémasszony, Faragó, Titania, Bapnester, Chiquenaude, Azonnal, Vierkleur talál­kozása érdekes sportot nypjthat. Daru Mauthner Viktor 'ur tulajdonába ment át, a ki szürke Fair Head mént zászók közt fogja kihasználni. Á Földmivelésügyi minisztérium dijáért a kővetkező hét ló pályázhatik: Ma, Divat, Vadőr, Kapus, Con amore. Nugommorv és Prior. A Hatvani dijra, mely kedden kerül eldön­tésre, 15 nevezés érkezett. A jobbik klasszist Nénémasszony, Faragó, Titania, Azonnal, Kara Mustafa, Elzevir, Vierkleur és Chiquenaude kép­visélik. A Freudenaui telivérárverés nagyon köze­pes eredménynyel végződött. Az árverésre került anyag mérsékelt is volt, s ehhez képest az árak nagyrészt ezer koronán alul maradtak. Az ismert teli vérek köziil Thetis 1600, Tilinkó 700, Jugurtha 31)0, Altrater 1400, Boniourmacher 400. Önkéntes ur 600, Czinka Panna 1600, Téli­zöld 800, Rainy Day 900, Gyöngytyúk 16(10 koronáért cserélt gazdát. Forgó, Tisza István gróf félvére a nagy­váradi versenypályán reggeli galoppozás köz­ben lábát törte s a lovat le kellett lőni. Sir Tatton Sykes, a leghíresebb angol tenyész­tők egyike, mint minden évben, ugy az idén is kalapács alá bocsájtotta éveseit. Az árverésre, mely Doncasterben folyt le, kileucz telivért vezettetett elő, a melyek közül az Amphion — Florizette-töl származó sárga kancza nem lett eladva, inig a másik nyolez lóért 10.340 guineat (248.160 kor.) fizettek, ami 15,402 korona átlag­árnak felel meg. A legnagyobb árat a Flying Fox—Flower of Wit-töl származó pej mén érte el, a melyért mr. G. H. Freeman 120.000 koro­nát fizetett. Caiust, mons Blanc kitűnő telivérét, német számlára 300.000 francért megvásárolták. Caius­ban (Révérend— Choice) elsőrangú és sokat igérö fedezőménhez jutottak a németek, a mely hivatva lesz a német tenyésztést felfrissíteni. Az ötéves mén hazájában egyike volt a legjobb telivéreknek és négy évi pályafutása alatt fél­millió francon felüli összeget nyert verseny­dijakban. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : L0YIX KÁROLY. ERHARDT LAJOS fi® „VELOCIFOR" elsőrangú gyorsnyiró gépek lovak, marhák, juhok stb. részére. Elárusító telep Magyarország részére a Kereskriletrot és ipar banknál Budapesten, a hol «VELOCIFOR. gyorsnyiró gépek részletfizetés mellett is kaphatók. Világhirü Browning 5 lövetű ismétlő serétes fegy­ver, elsőrangú cockerill csövekkel, kitűnően belőtt. Ara 225 korona. Serétes és golyós vadászfegy­verek, flobertek és revolverekben legolcsóbb be­vásárlási forrás. Régi fegyverek njakkal becseréltetnek Javítások olcsón. Árjegyzék ingyen. FÖLDES! L Budapest, Muzeum-körut 3. N. PA1LA» RÉSZVÉNY TÁRSAS ÁO NYOŰHDAM BUDAPESTÉN-

Next

/
Thumbnails
Contents