Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905
1905-09-04 / 88. szám
egyszersmind AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az Urlovasok szövetkezete, A Budapesti Polo-Club, A Pozsonyi ügetöverseny-egyosület, Országos magyar galamblövő egylet. A vidéki versenyegyletek Cusztai SL UWfaTTUilt s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos közlönye. Előfizetési ára: egész évre 24 kor., s/i évre ápril—október végéig (a vers.-idöszak) 20 kor., 1/ i évre január—junius 14 kor. és julius—deczember szintén 14 kor. Negyedévenként 8 kor. Az előfizetési pénzek a «Vadász-ós Versenylap» kiadóhivatalához (Ferenoziek bazárja III. lépcső I. emelet) czimezendök. 88. szám. Teleion-szám 657 Budapest, 1905. hétfő, szeptember 4. Távirati czim: Versenylap, Budapest. XLIX. évfolyam Megjelenik a budapesti, alagi, karlsbadi, kottingbrunni és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenynap előtti délelőtt, egyébkor betenkint egyszer. HIVATALOS. Szabályzat az Urlovasok Szövetkezete által rendezett alagi ver" senyekre érkező idegen lovak számára. 1. §. Az alagi versenyekre érkező lovak számára szükséges istállók mindenkor az alagi pályafelügyelőségnél rendelendők meg, a hol is a lovak részére szükséges takarmány kapható. 2. §. A lovak a mindennapos munkát kizárólagossan a «Réti pályán végezhetik, a hol egy 2000 m. hosszú homok körpálya áll rendelkezésre, továbbá hetenkint kétszer, u. m. kedden és pénteken ugyancsak a Réti pályán készített gát- és akadály pálya van nyitva. A réti pályához a vasúttal párhuzamosan fekvő ut vezet. 3. §. Minden meeting előtt hetenkint kétszer a sik versenypálya, egyszer a gát- és egyszer az akadályversenypálya áll rendelkezésre. Ezen napokon a lovak jártatása a versenytér nyergelő udvarán eszközölhető. 4. §. A verseny tartama alatt, nemkülönben azt megelőzőleg 6 nap és annak befejezése után 2 nap a 3. §-ban körülírt módozatok melleit a versenypályák, egyébként pedig a Réti pálya dijtalanul áll rendelkezésre. Oly lovak után azonban, melyek a Réti pályát a fentemiitett idö előtt vagy után használni kívánják, lovankint és hetenkint 19 korona pálya-használati dij fizetendő. 5. §. A nagy training pályákon csak azon idegen lovak dolgozhatók, melyek után a Magyar Lovaregylet Igazgatóságától előzetessen kért engedély mellett az egész évre járó pálya használati dij fizettetik. Egyébként a nagv training pályákon idegen lovakkal tartózkodni, jártatni vagy dolgozni tilos. 6. §. Trialokra bármely pálya az előirt lovankint 30 korona dij lefizetése mellett — a fennálló pálya használati szabályzat keretén belül — használható de legalább egy nappal előbb kérendő. 7. §. Minden idomár vagy lótulajdonos köteles megérkezésekor az érkezett lovak számát és neveit a pálya felügvelőségnél bejelenteni. 8. §. Büntetések: a) lovaglási rend be nem tartásáért esetről-esetre 100 korona, b) elzárt pálya önhatalmú kinyitásáért esetrőlesetre 110 korona, c) pályán vagy azon keresztül kocsival járásért esetröl-esetre 50 korona, d) pály án ügetés vagy lépésben járásért esetrölesetre 20 koronáig terjedhető birság. Jogosítva van a pályafelügyelö a fentiektől eltéröleg a szükség szerint egyes pályákat elzárni vagy megnyitni. Alag, 1905. augusztus 31. A Magyar Lovaregylet igazgatósága. URLOVASOK SZÖVETKEZETE. Nevezési zárnapok. Az Urlovasok Szövetkezete titkárságánál. Budapest Újvilág ntcza 19. Szeptember. 5. IV. napi Eladók versenye. 1000 k. 1200"y Nevezés. — • Conjuror akadályverseny. 1800 k. 1000™/ • — • Tápiógyöngye gátv. 1600 k. 2400™/ . — • Háromév. nyeretl. gátv. 1500 k. 2400™/ • — • Sashegyi dij. 1500 k. 2800«y • — • Kevesek eladóversenye. 1200 k. 1600™y • — III. napi Oszi akadályv. Hdcp. 1600 k. 4800"^ ... Törlés. — • Eladók gátv. handicapja. 1500 k. 2400™« • • Kétév. nyeretl. eladó hdcpja. 1200 k.1000")/ Nevezések. Alagi versenyek 1905. Szeptemberi meeting. Harmadik nap. Péntek, szeptember 8. I. Eladók versenye. 1000 K 1800 m. 1. Br. Baich 1. 3é p h Svihák 1000 2. Br. Born F. 3é p h Ben Nevis IOOO 3. Geist G. ur 3é p m law 2000 3. — 3é p k Rézi 2000 5. Jankovich B. Gy- ur 3é s m lom 2000 6. Lipthay B. ur 4é sz k Potya 1000 7. Markovits J. fhd 3é s h Kiboko 2000 8. Mr. Othello öé p h Disappointment 2000 6. Gr. Pejacsevich A. 3é p h Pártütő 1000 10. Petanovics J ur öé s h Alfonso 1000 11. Seprősi ménes 4é s m Parnassus 1000 12. — oé s m Donió Sobuk 2000 13. Stein R, ur 3é p k Osztrolenka 1000 14. Szögyény K. ur 4é p k Fecske 1000 II. Ujo'nczok akadályversenye. 3000 K. 3200 1. Br. Baich 1. 3é s k Csalán 2. Geist G. ur 3é p k Toilette 3. Mr. Goon 3é p k Albán 4. Liptay B. ur 3é stp m Futár 5. Mr. Othello 3é s m Rampolla 6 Stein R. ur 3é p her Achilleon 7. Zangen I. ur 3é s k Dubios 8. Zangen K. önként. 3é p her litan III. őszi akadályverseny handicap. 1600 4800 m. 1. Mr. Albert Wood 4é s m Kozák 2. Bogvay A. fhdn. 4é p her Mardonius 3. Gr. Esterházy M. id. s her Barry Sullivan** 4. Geist G. ur 4é s k Dercze 5. Geist G. ur 4é p k Szemes 6. Geréb Tibor hdn. id. stp her Filon (fv.) 7. Seprösi ménes id s k Szötyke (fv.) 8. Zangen I. ur 4é s m Páros IV. Eladók Gátv. Hand. 1500 K. 2400 m. 1. Mr. Albert Wood 4é p her Wight 2. Geist G ur 3é p k Mákvirág 3. Jankovich B. Gy. ur 3é s k Oyster 4. Lipthay B. ur 3é p k Parittya 5. Gr. Orssich P. Ihgy. 5é p her Portos 6. Gr. Pejacsevich A. 3é s k Trés comique 7. Gr. Pongrácz J. 3é p her Guba 8. Rohonczy G. ur 3é p m Forgószél 9. Seprösi ménes 3é s m Donio Sabuk 10. Stein R. ur 4é p k Elegie 11. Zangen J. 4é p her Rother bon 12. Zangen J. ur 3é s k Dubios V. Mogyoródi dij. 1200 K. 1400 m. 1. Br. Baich 1. 3é p h Svihák 2. Blaskovich Elemér ur 3é s k Gamine 11. 3. Geist G. ur 3é p b Taps 4. — 3é p k Rézi 5. Gr. Goon 3é p k Albán 6. Hesp F. ur 5é p h Marco Folo 7. Jankovich B. Gy. 3é p m Iván bácsi 8. Gr. Károlyi I. 3é sz k Motyó 9. Comp. K. B. F. 3é s m Parola 10. Liptay B. ur 4é sz k Potya 11. Gr: Pejacsevich A. 3é p m Oglander 12. — 3é s k Trés comique 13. Petanovits J. ur 5é s her Alfonso 14. Schey P. száz. 3é s k Gohér 15. Seprösi ménes 3é p k Creature 16. — 3é p k Flóra 17. — 3é s k Nembánom 18. Stein R. ur 3é p k Jeanette 19. Steiner K. ur 4é s k Aurélia 20. Szögvény K. Kr 4é p k Fecske 21. Mr. Wheel 3é p k Freyja 22. Zangen K. önk. 3é p h Titan VI. Kétév. nyeretlen eladók handicapja. 1200 1000 m. 1. Geist G. ur s m Nicotin 2. Geist G. ur p k Másli (fv.) 3. Hesp F. ur s her Coalitio K. 4. Hesp F. nr p k Igazán 5. Lipthay B. ur p m Sehonnai 6. Lövik K. ur p k Felséges 7. Luczenbacher M. ur p m Mr. Paul 8. Gr. Pejacsevich A. stp m Estók 9. Gr. Pejacsevich A. s K Mátka II. 10. Schey P. száz. p m Palikám 11. Br. Springer G. p k liméless Versenyjelentés. Alagi versenyek 1905. Szeptemberi meeting. Első nap. Vasárnap, szeptember 3. I. Eladók handicapja. 1500 K. 1600 m. Gr. Pejacsevich A. 3é p her Pártütő Ganache — Partisane 50} Pretzner 1 Jankovich-B. Gy. ur 3é s k Oyster 52 Barton 2 Seprösi ménes 4é s m Parnassus 56 Fürst 3 Rohonczy G. ur 3é s m St. Gellért 54 Kelemen 4 Comp. K. B. F. 3é p k Maintenon 58} Vajda 0 Geist G. ur 3é p m Taps 55 Bocskai 0 Zombory R. ur 3é s m Almansor 52 Müller 0 Liptay B. ur 3é p k Parittya 50} Székely 0 Slein R. ur 3é p k Osztrolenka 49 Hujber 0 Koller 0. száz. 3é p m Panicz 50} Kramser 0 Kisbánat 7 bánat 5 ló. Tot. : 10:23. Helyre I. 50:66, II. 50:92, III. 50:98. 2-ik helyen 5:12. Könyvfog. 2 Pártütő. 4 Maintenon, Ovster, Parnassus, 5 Taps. 6 Almansor, Osztrolenka, St. Gellért, 8 Parittya, 12 Panicz. ítélet 3 h. könnyen nyerve, 2 h. Illik. A győztesre ajánlat nem történt. Érték 1460 K 1, 260 K II, 60 K III, 620 K egyl. pénztár. Idö l'44 a/ 6 p. II. Rhadost akadályvers. Hcdp. 1600K 4000 m. Stein R. ur 4é p k Elégia Ganache—Electra 62} Kollár l Brachfeld L. ur 6é p k Gyopár 70 Machan 2 Geist G. ur 4é s k Dercze 70 Csompora 3 Zangen I. nr lé s ra Páros 69} Vetter 0 Kisbánat 6, bánat 2 ló. Tot: 10:42. Hely: 50:116 I, 50:228 II, 2-ik helyen 50:21. Könyvfog. ÍJ Elegie, 2 Páros, 2} Dercze, Gyopár. ítélet: számtalan hosszal nyerve. Gyopár kitört. Dercze és Páros megvált lovasától. Érték : 1560 K I, 360 K II, 580 K a szöv. pénzt.-nak III. Kísérleti akadályverseny. 1500 K. 3200 m. 3évesek. Bánat 7 ló. Tot. : 10:29. Helyre 50:70 I, 50:74 II, 50:80 III. 2-ik helyen 5.14. Könyvfog. 2 Jeanette, Tom, 4 Durczás, Homely, Rézi, 5 Potya. 8 a , többi ítélet: küzdelem után 1 h. nyerve, 1 h. Ill-ik. Érték : 1175 K 1, 275 K II, 75 K III. 330 K szöv. pénzt. Idő l'57 4/ 6 p. VI. Kétéves nyeretl. eladóv. 1200 K. 1000 m. Lossonczy E. ur s k Lutri Abonnent— Little Nellie 55} Mr. Fr. Hesp p k Igazán 53} Lovik K. ur p k Felséges 53} Liptay ß. ur p m Sehonnai öl Gr. Berchtold L. p m Saucy Boy 55 Geist G. ur s m Nicotin öl Luczenbacher M. ur p m Mr. Paul öl Bánat 2 ló. Tot. 1055. Helyre 50:76 Heidt 1 Vajda 2 Barton 3 Gallo 4 Maas 0 Bocskai 0 Pretzner n l. 50:62 50:68 III. 2-ik helyen 5:21. Könyvf. 1} Igazán, 2 Felséges. 3 Lutri. 4 Mr. Paul, 5 Sehonnai, 6 Nicotin, Saucy Boy. ítélet: 6 h. könnyen nyerve, 1 h. 3-ik. Gr. Berchtold L. hamis szín miatt 20 kor. birságban elmarasztaltatott. A győztes 1050 k-ért visszavásároltatott. Érték 1175 K I, 200 K II, 75 K III, 230 K . 'szöv. pénztj Qdő 1'05 . BipIayTL ur stp m Futár Pardon— The Fawn 68} Smejda 1 Geist G. ur p k leniette 60 Székely 2 Zangen K. önk. p h Titán 62 Vetter 3 Mr. Othello s m Rampolla 63 Machan 4 Br. Baich I. s k Csalin 60 Kovács I. 0 Bánat 4 ló. Tot. 10:19. Helyre 50:78 I., 50:138 II 2-ik hely 5:9. Könyvf. Pari Futár, 3 Rampolla, Titan 4 Toilette, 5 Csalán. ítélet • 3 h. biztosan nyerve. 2 Legközelebbi számunk szerdán jelenik meg. — Egy szám ára a Favorit sportlappal együtt 20 fillér.