Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905

1905-05-29 / 43. szám

351 Apróságok. — Máj. 27. Nyeretlen kétévesek versenyével kezdődött a szom­bati nap, a mely már az első futással érdekes cseme­gét nyújtott. A díjért számos nagyratarlott youngstert nyergeltek, igy ELzevirt, Elpenor féltestvérét, a mely az előzetes hirek szerint a Hyams-istálló legjobb kétévese s egyáltalán kiváló classisu ló legyen, továbbá Niagarát, egy tetszetős Galifard-mént, a melynek szintén jó próbája volt Tatán, Tatárt, a Napajedl-Stakes favoritját, a melyről nemkülönben jó hirek keringtek már tavasz óta. Az utóbbi egy durva vonású látszólag még növésben lévő Tukio­mén, erős point-ekkel. Egy másik Napajedl-Stakes jelölt a sárga Tilly, a gyors HWíz-családból, racing­11ke, de riem feltűnő külsővel. Ha még hozzátesszük, hogy Gallantról és a nagy kaliberű felette t'tszelös Azonnahól is sokat beszéltek, ugy látjuk, hogy a szombati első verseny igen jó sportot igért. Az eredmény a várakozásnak csak részben felelt meg. Komolyabb szeiepet mindössze a győztes Elze- vir és a másodiknak helyezett Azonnal játszottak, kivülök még Niagara tudta magára vonni a figyel­met. Elzevir, «gy szép, Gagára valló mén, mint 2 reás favorit startolt, de győzelme nem volt könnyű, sőt talán erösebb lovas alatt Azonnal közelebb is lehetett volna hozzája. Elzevir, mint sportnyelven mondani szokás, zölden futott, nem tudott egyenes irányt tartani, sőt egy érdekes ugrást is tett. A kis tribün fölött tudvalevőleg átjáró van az olcsó hely­hez s a gyöp ez a része egészen szét van taposva, ugy hogy az ut fakó szint mutat. Elzevir az átjáró előtt kissé meghőkölt, de azután szép slylusban ug­rott át a széles mesgyén, a mit Mautner Viktor ur bizonnyal megjegyzett magának. A többi ló közül a Elzevirtöt eltekintve Azonnal futott a legjobban, de tekintve a súlyviszonyokat, a l'hil-mén nem emelke­dik tul Niagarán, a mi azt is megmutatta, hogy Galifard fölött korán lett volna eddigi ivadékai alap­ján pálezát törni. Tilly néhány száz méteren á' frontban volt, aztán megbotlott és eltűnt az előtér­ből : gyors lónak látszik és istállója meg volt elé­gedve debutjével. Tatár nem tudta magára vonni a figyelmet, nehezen is kapott lábra és ugy hisszük, csak későbbi lónak igérl.ozik. A Napajedl Stakes ezek szerint csak mérsékelt sportértékü verseny lesz, mert az eddig bemutat­kozott jelöltek : Marque le roi, Tóth G. Tilly és Tatár ha nem is akarunk egy futás után fölöttük Íté­letet mondani — kiemelkedő classisl nem képviselnek. Hátra volna még Betsy Bouncer, gr. Esterházy Ferencz kanczája, a melyet a munkában ismételve volt alkalmunk látni, igy Bajmesterrel és Daladerrel vivott trialjában is s a kanczát gyors lónak tartjuk, a a melynek az adott viszonyok közt jó chanceot kell adnunk. A kétéves egyébként a verseny előtt nem fog bemutatkozni, jóllehel tegnap este már a Freu­denauba érkezett. # A handicap szép finisht hozott Vadőr és a soha szívesen nem menő Gondos közölt, a mely az előbbi javára dőlt el. Visegrád, a mely sokáig nem tudott a mezőnyhöz csatlakozni jó harmadik South Star előtt, a mely ltiOU méterre talán megnyerte volna a futást. A kétévesek versenyében Ver éh bebizonyította, hogy aránylag magas ára daczára jó vétel volt s a kétéves biztosan is verte meg a sprinlernek látszó 7artarint, továbbá Rodaunt, a melynek a talaj kemény volt. A többi ló. nem játszott szerepet. * A Marchfeldi dij meglepetéssel végződött, a favo­ritok kudarczo^ vallottak és Rabulist, a mely mellett csak kedvező súlya szólt, könnyen végezett Con amoreval, Partenzaml, Xamaval stb. A verseny ered­ménye hamisnak látszik s ennek oka az is lehet, hogy az 1300 méteres startgép mint az indítótól halljuk, nem működött kifogástalanul, helyesebben csak lassan ugrott föl, s igy néhány ló rosszul került el a starttól. Legtöbbet a szalagtól megijedő Trocadéro vesztett — a hivatalos jelentés szerint négy hosszat — de Con amore is rosszul került el. Rabulist ma kétségtelenül legjobb formáját mutatta mig Con amorenak a már jelzett körülménytől elte­kintve, a táv is rövid volt. A tavalyi derby nyerő egyébként blooming conditioban jelent meg a star t nál. Partenza Xama előtt harmadik lett s ez az ered­mény is irreálisnak tetszik. Az utóbbi kancza 1000 méterig igen jól tartotta magát, aztán pillanat alatt készen volt, ezzel megezáfolva a budapesti kancza­dij rája vonatkozó eredményét, a mely szerint a háromévesnél állóképességet lehetett föltételezni. Bon amié, mint mindig, 1C00 méterig tudta a figyelmet magára vonni, Trocadéro pedig a startnál vesztett területet semmikép sem tudta jóvá tenni. A Kétévesek eladóversenyének eredménye csak annyiban érdemel figyelmet, hogy Tarai szép finisht lovagolt, a melyért zajos óváczióban részesült, mig a aátvorsenyben Negomglen, a Schönaui dij másodikja a lovasengedmény daczára nem tudta a ké: ü őszszel nagy formákat mutatott Gerdát megverni. Negomglen mentségére csak azt lehet fölemii'i ni, hogy kezét vette lovasának s a vezetéssel aláásta chance-át. A H. Reeves istálló másik jelöltje: Nugommorv még rosszul ugrik. A napot bezáró Lobaui dijban, mint már jeleztük, King Rob tényleg starthoz állott s vele a harezot csak Padua vette föl. King Hob szokása szerint erő­sen hajtva jó iramban vezetett s végül igen köny­nyen nyert a Dunure-mén ellen. A nyerő startoddsa 14 reá volt s kuriozomnak följegyezzük, hogy még igy is fogadták. — máj. 28. Ragyogó nyári nap, zsúfolt tribünök, élénk han­gulat. A versenyeket a Stadlaui dij nyitotta meg, a melynek érdekességet az adott, hogy az Olaszországba készülő Tarai is részt vett benne. A mén tavaly óta sokat fejlődött, de meg is nehezedett s ma még nincs tip-top kondiczióban. Ennek daczára — a neki alkalmatlan távolságon — figyelemreméltóan futott s hisszük, hogy a nagy olasz versenyhen első sze­repet fog játszani. Tarai egyébként ezt megelőzőleg még egy versenyben fog starthoz állani s csak azután indul útnak. A Stadlaui dijat a gyors Siess nyerte meg, a mén egyike a jobb sprintereknek, a mit már a Tavaszi kísérleti versenyben is igazolt. Lucy a távoszlopig kiemelkedő szerepet játszott, de ö is csak flyernek látszik. Rosszul futott a hosszakkal a mezőny mögött beérkező Sage Dank, neki idő kell, mig tavalyi nagy formáját visszanyeri. * Az első osztályú eladóversenyben a szombaton futott Faith 24 óra alatt korrigálta rossz formáját, tehát ugylátszik erős dolgot kivánó kancza, ellentét­ben Titaniaval, a mely aránylag sok versenyben vett részt, s a csütörtöki nehéz futást aligha heverte ki. A nyerő Faith öt lónál 24 szeres quotát fizetett. * A Kanczadijban Patience tiz reás favorit volt, jól­lehet az a hir terjedt el róla, hogy tegnap délután köhögött. A kitünö hároméves ma a nyergelésnél igen izgatott volt, a mi tekintettel arra, hogy sürü embergyürü vette körül, nem is csoda; rúgott, ágas­kodott és ki is izzadt. Annál nyugodtabb volt azon­ban a pátyán és próhagaloppjával mindenkit meg­vesztegetett. Patience-on alig látszik, hogy sokat dol­gozott s erős versenyei voltak, ha némelyek kissé könnyűnek vélik, ez nem csoda oly lónál, mely for­mája tetőpontján áll. A derbytöl már csak néhány nap választ el, addig Planner ügyessége bizonyára kondiczióban tudja tartani a kitűnő háromévest. Magáról a Kanczadijról nincs sok mondani valónk, Bonair sebes versenyt iparkodott csinálni, de Patience állandóan ura volt a helyzetnek s feltarva verte ellen­feleit, melyek közül csak a speedre lovagolt Rozsa­bimbó tudott közelebb férkőzni. A kitünö Podagra­ivadék tehát megmutatta, hogy állóképessége is van, — az idő igen jó, — a mi talán még az egyetlen argumentum lehetett volna ellene. Ennek daczára a derbyben szédületes pace-szal próbálják Patience képességét megtörni. A Hesp istállót Menydörgös-1 fogja pacemakernek harezba küldeni — ilyen ló régen nem teljesített ehhez hasonló szolgálatot és Szemere Miklós ur Horkay támogatására Rizi-Bizit jelölte ki. Visszatérve magára a versenyre, említsük föl, hogy Patiencet detektivje, a ki az ünnepi alkalomra stíl­szerű elegancziával öltözött ki és a gróf Festetics­szinekot mutató kravátlit viselt, hűségesen elkísérte a pályára, a starthoz, söt még a mázsáló előtt el­kerített helyre is s vasbotjával ugyancsak ügyelt, nehogy valaki kárt tegyen a kanczában. Az illető detektív külömben magyar ember, de a sporthoz, bár évek óta ö őrzi a derby crackekat, nem sokat érthet, mert mikor a lovak a Kanczadijban a táv­oszlopnál jártak a körülállók élénk derültségére busán igy kiáltott fel: — Patience meg van verve. . . . Annál büszkébb volt azonban, mikor Patience mégis bejött elsőnek, s ő kiszaladhatott eléje, hogy fütykösé­vel védelmébe vegye. • A kétévesek versenyét Bravó nyerte meg ; a mén a Vinea versenyben csak azért futott rosszul, mert, mint megirtuk, rosszul került el a géptől. Ma meg­mutta, hogy a jobb kétévesek közé tartozik, mig i speedre lovagolt Távirat ismét csak második letl Matterhorn és az állani nem tudó Tivoli előtt. Az egy pillanatra sem szerepet játszó Godelureau megmutatla, hogy a piaterek messze állanak a jobb kétévesek alatt, a mi az évjárat jóságára vallhatna. * Mind me, bár inai a hippologusokat joggal ej Illet­nék kétségbe, megnyerte az eladóversenyt, söt már a futás előtt is gazdát cserélt, mig tegnap br. Königs­warter Hermann vette meg, ma pedig nyerése után Zangen Ignácz ur tulajdonába került, a ki Krakóra készül vele. A szintén erősen fogadott és szintén rossz lábu Tárnok pillanatra se jutott szerephez. • A nagy bécsi akadályversenyben mind a hat állva maradt ló starthoz ment s a futás végig változatos képet nyújtott s erös finish-se! végződött Aconit és Moloch közt, mely az utóbbi javára dölt el. Disap­pointment fele uton gyors iramban vezetett, aztán teljesen kimerült, Pillangónak egyik kengyelszija elszakadt s Rosak lebukott lováról, ellenben jó dara big figyelemre méltó szerepet játszott Grinzinger, ;, mely még nem a múlté. A napot befejező handicapban a szokott nagy mezőny állt starthoz s szép finish után Salute és Cabdirias holtversenyt futottak. A nagy sulyu lovak közül Columbia, Fonóka és Tepp jó szerepet játszot­tak. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1905. Második nap Szombat, május 27. I. Nyeretlen kétévesek versenye. 3000 K. 1., 400 K. II. 1000 m. Br. Springer 'G. p m Elzevir Gaga—Elspeth 06 Tarai 1 Jankovich-B. Gy. ur p m Azonnal 52} Barton 2 Dreher A. ur p m Niagara 56 Cleminson 3 Johnstone A. ur p m Gallant 56 Krousil 4 Egyedi L. ur p in Tatár 56 Lewis 0 Br. Harkányi J. s m Probus 66 Janek 0 Gr. Henckel A. p m Quinto fo<-o 56 Walkington 0 Comp. K. B. F. p m Kristály 54} Fries 0 Mautner V. ur s m 7 illy 56 R. Huxtable 0 Totalisateur: 10:19. Helyrefogadások: 25:30 I, 25 50 II, 25:34 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 46 Niagara, 69 Tatár, 77 Probus, 163 Azon­nal, 236 Gallant, 279 Tilly, 1654 Kristály, 2274 Quinto foro. Könyvfogadások : 2 reá Elzevir, 4 Nia­gara, 6 Probus és Talár. 7 Tilly, 12 Azonnal, Gal- lant és Kristály, 14 Quinto foro. Bizt. 1 h. nyerve, 1 h. 3-ik. Versenyérték: 2960 K I. 400 K II, 460 K a versenypénztárnak. Idő 1:02 9/ 1 0 II. Handicap 2000 K I, 400 K II. 2000 m. Mr. Lincoln 4é s m Vadőr Orelio— Water Lily 56} Lewis 1 Blaskovich Ernő ur 4é s m Gondos 57} Janek 2 Comp. K. B. F. 3é p m Visegrád 44} Fetting 3 Mautner V. ur 4é p k South Star 58 Krouzil 4 Schosberger L. ur 5é p ra Kapus 65 Aylín 0 Dreher A. ur 6é s m Ka' Gall 61} Tarai 0 Br. Herzog M. id. s h Glory 55 Cleminson 0 Capt. George 5é s h Alföld 55 Southey 0 Szemere M. ur 3é p m Makerló 50} Bocskai 0 Schindler L. ur 3é p k Kitty 40} Kisziváth 0 Totalisateur: 10:145. Helyrefogadások : 25:103 I, 25:54 II, 25:42 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 29 Makerló, 37 Visegrád, 53 Gondos, 104 Ka Gall, 130 Alföld 140 Glory, 322 South Star, 708 Kitty, 843 Kapus. Könyvfogadások: 1} Makerló, 3 Visegrád, 4 Gondos. 6 Álfőld, Glory és Vadőr. 8 Ka Gall, 12 a többi. Erős küzd. után nyakh. nyerve, 3 h. 3-ik. Versenyérték : 1950 K I, 400 K II, 600 K a versenypénztárnak. Idő 2'10'/, 0

Next

/
Thumbnails
Contents