Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-11-07 / 108. szám
——" ia04. november 14. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 745 ben galoppozott, de az egyenesen fokozatosan behúzta ellenfele.t, s uralva a helvzetet négy hoszszal érte el Ramathuri elölt a czélt. A kétévesek eladóversenyében lton kivül még csak Boite a suprise iránt volt nagyobb a bizalom. Eleinte Kapor vezetett, majd Sáfár állt az élre Sunstar előtt. A tribünöknél l'o bontakozott ki a mezőnyből s mihamar ura lévén a helyzetnek, egy hosszal könynyen gyözött Sáfár ellen, mely után egy hosszal Sunstar és Boite a suprise holtversenyben értek be. A vasárnapi megnyitó futamban csakhamar sikerült a start. Coma Berenice és Virgoncz vezetnek Thta és Télizöld előtt. Fele uton Coma Berenice viszszaesik s Virgoncz két hosszal vezeti a mezőnyt a távoszlopig, de itt Télizöld könnyen elhúz mellette s fél hosszal nyer. Harmadfél hosszal Thea harmadik fej hosszal Oos előtt. Az 1600 méteres Handicapban Lotto és Ordensfex vezetnek Pislants és Bútor előtt. Komm Carlinchen és Gránátos utolsók. Igy halad a széjjel nyúlt mezőny az egyenesbe fordulóig, a hol Lotto visszaesik, innen kezdve Ordensfex és Pislants együtt haladnak Agnes és ttntor előtt. Az emiitettek erös küzdelmet vivnak, a melyből Pulants kerül ki fej hosszal győztesként Ordenfex előtt. Félhosszal Agnes harmadik Bútor előtt. A Nyeretlenek versenyében a kis mezőny daczára soká húzódik a start, s egy alkalommal Mephisto, Floriform és Prater, miután a szalagot elszakították, 3— 400 méterre elviszik lovasaikat. A mikor végre sikerül a start, Prater vezet Mephisto és Ratisbona előtt, hátul Ueberraschung. Prater egész uton vezetve mint biztos nyerő halad a czél felé, s végül is két hosszal nyer Floriform ellen, fej hosszal Mephisto harmadik, két hosszal hátrább Ratisbona negyedik. Ueberraschung utolsó. A Prater handicapban Visegrád nyugtalansága késlelteti egy ideig a startot, végre mikor a starter elbocsájtja a mezőnyt, Droll vezet erös iramban Prototyp, Isar és Visegrád előtt, mig Forrás és Tisza vessző zárják be a széffel húzott mezőnyt. Az egyenesbe fordulónál Droll verve visszaesik és Prototyn vezet pár száz méteren át, de csakhamar Visegrád váltja fel. A távoszlop előtt Isar szabad utat talál s erélyesen lovagolva elhalad Visegrád mellett s mint biztos nyeiö azt két hosszal előzi meg a czélban, egy hosszal hátrább Lecturer harmadik, nyakhosszal Daru negyedik, Prototyp ötödik. Az eladó handicapban start után a reás favorit Salute vezet Reclame és Corfu előtt. Salute a távoszlopig könnyen halad hosszakkal a mezőny élén de ilt hirtelen ellankad s a kívülről speeddel jövö South Star megy az élre, s egy hosszal biztosan nyer Corfu ellen, fél hosszal hátrább Rotthal Express harmadik. A gátversenyben nagyon lassú iramban haladnak a lovak az első gátig, honnan kezdve Flying Drggon Vezeti a társaságot kissé jobb iramban a rövid oldalig, mellette Deli és Parthenia haladnak. Az utolsó előtti gáton át már Deli vezet Hying Dragon és Parthenia előtt, s innen kezdve Deli már nyerőnek látszik, de Flying Dragon energikusan lovagolva, mindég közelebb jön hozzá. Végül is erös küzdelem után fejhosszal Fying Dragon lesz elsö Deli előtt két és fél hosszal Parthenia harmadik. Benedictus utolsó. Az eladóversenyben Columbia vezetett félúton Camperdown, Master Jack és Angola előtt. Mielőtt a lovak a távoszlophoz érnek, Camperdoicn kiválik közülök s könnyen halad a czél felé s három hosszal igen könnyén nyer Angola ellen, mögötte két hosszal hátrább Czipó harmadik. Columbia fejhosszal negyedik. Versenyjelentés, Bécsi versenyek 1904. Második nap. Szombat, november 5. I. Háromévesek gátversenye. Handicap. 1800 K I., 500 K II. 2400 m. Brachfeld L. ur s h Orcus Orelio— Coulisse 58} Lawton 1 Aresin-Fatton J. thd. p m Teles 67} Rosack 2 Dreher A. ur p m RadiusGb Huxtable 3 Mautner V. ur sz m Verdun 75 Slinn 0 Mr. While p k Sommerfrische 66 Opatovsky 0 Schosberger L. ur s m Páros 57} Healv 0 Totalisateur: 10;58. Helyrefogadások: 50D0> I., 50:74 II. A többi ló quotája győzelem esetén: HöTelcs, 39 Radius, 45 Verdun, 75 Sommerfrische, 96 Páros. Könyvfogadások: 2} Teles, 3} Verdun, 4 Orcus, Páros és Radius, 6 Sommerfrische. Bizt. 1} h. nyerve, 1} h. 3-ik. Páros elbukott. Versenyérték: 1750' K I, 500 K. II. 380 K a versenypénztárnak. Idö 2 51. II. Kétévesek eladó handieapja. 2000 K I., 400 K II. 1200 m. Gr. Trauttmansdorff L. p k Madame Humbert Dunure—Panama 52 Krouzil 1 Mr. Lincoln p k Thea 55 Huxt .ble 2 Luczenbacher M. ur p k Wonder 55} Walkington 3 Mautner V. ur p m Lecturer 48} Baines 4 Br. Königswarter H. p k Dóra 56} Janek 0 Krausz L. ur p k Neveletlen bl Fries 0 Gr. Esterházy M. M. p k CziuJca Panna 52 Bulford 0 Schosberger L. ur s k Tornya 51} Aylin 0 Totalisateur: 10:96. Helyrefogadások: 50:99 1., 50:80 II, 50Í8C III. A többi ló quotája győzelem esetén : 28 Dora, 35 Tea, 56 Wonder, 115 Tornya. 159 Neveletlen, 195 Lecturer, 219 Czinka Panna. Eönyvfogadások : 1} Dóra. 3 Thea, 5 Madame Hum- bert és Wonder, 6 Neveletlen, 7 Tornya. 10 Czinka Panna, 12 Lecturer. Erös küzd. után fejh. nverve, rövid fejh. 3-ik. A győztest 4200 koronáért Mr. J. Hewitt megvette. Versenyérték : 1950 K I, 500 K II, 670 K a versenypénztárnak. Idő 118. III. Eladóverseny. 3000 K I, 400 K II. 1600 m. Schosberger L. ur 3é stp h Fogoly Kegyúr Fougére 49} Aylin 1 Br. Herzog M. 3é p k South Star 53 Janek 2 Mravik P. ur 3é s m Tyrann 47} Bocskai 3 Krausz L. ur 4é p m Camperdown 61} Fries 0 Wachsmann A. ur 3é p k Fruska 49} Fetting 0 Petanovits J. ur 3é p k Nyalka 47} Maas 0 Dreher A. ur 5é s m Ka' Gall 61} Cleminson 0 Györgyei M. ur 3é s m Mindjárt 54} Bulford 0 Mautner V. ur s h Csevek 49} Krouzil 0 Gr. Henckel A. 3é stp m Confrater 51 Walkington 0 Totalisateur: 10:108. Helyrefogadások: 50:177 I., 50:187 II., 50:497 III. A többi ló quotája győzelem esetén • 42 Camperdown, 43 Mindjárt, 47 Ka' Gall, 81 Fruska, 110 South Star, 156 Confrater, 170 Csevek, z33 Nyalka, 431 Tyrann, Könyvfogadások : 2} Camperdown, 3} Ka' Gall és Mindjárt 5 Fruska, 7 Fogoly és South Star, 8 Confrater 10 Nyalka, és Tyrann, 12 Csevek. bizt. 2 h. nverve,} h. 3-ik. } h. 4-ik előtt. Győztest megvette Müller E. ur 3000 K-án. Versenyérték : 2950 K I, 900 K II, 880 K a versenypénztárnak. Idö l-44 8/ioIV. Nyeretlen kétévesek handieapja. 4000 K I, 500 K II. 900 m. Gr. Wenckkeim D. p k Tommy Csillám—Triesting 52} Barton 1 Dreher A. ur p m Vino Tinto 60 Cleminson 2 Gr. Czernin T. s m Orlog 50 Krouzil 3 Krausz L. ur s k Nem bánom 50 Fries 0 Meichl T. ur stp m Sagloba 56} Bonta 0 Mravik Pál p k Rézi 51} Janek 0 Somosi ménes s m Büszke 53} Aylin 0 Györgyei M. ur p k Gohér 53} Bulford 0 Mautner V. ur s k Tres comique 52 Baines 0 Totalisateur: 10:63. Helyrefogadások: 50:85 I, 50:77 II. 60:124 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 21 Vino Tinto. 55 Rézi, 112 Büszke, 120 Nem bánom, 185 Orlog, 195 Sagloba és Trés Comique, 359 Góhér. Könyvfogadások: lf reá Vino Tinto, 3} Rézi, Büszke és Nem bánom, 7 Orlog, Trés comique és Tomny, 10 Góhér, 12 Sagloba. Köny. 1} h. nyerve, 3 h. 3-dik. Büszke a startnál 4 h. vesztett. Versenyérték: 3950 K 1, 5b0 K II. 700 K a versenypénztárnak. Idö 0'57 6/ 1 0. V. Handicap 2000 K I. 400 K ll. 1100 m. Gr. Henckel A. 3e s k Maritima Beldemonio— Maylily 50} Walkington 1 Dreher A. 3é p k Techtl Mechtl 46 Baines 2 Gr. Fries M. 4é p her Malupri bl Krouzil 3 Br. Üchtritz Zs. 3é p m Czipó 55 Cleminson 0 Mautner V. ur 4é stp m Daladu• 54 Seideman 0 Péchy A. ur 3é s k Aurelia 48} Fetting 0 Totalisateur: 10:43. Helyrefogadások: 50.107 I, 50: 30 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 40 Malupri, 38 Czipó, 58 TechtI-Mechtl, 85 Aurelia. 175 Dalader. Könyvfogadások : 2} Czipó és Malupri, 3 Aurelia, 4 Maritima, 5 TechtI-Mechtl, 12 Dalader. Küzd, után nyakh. nyerve, nyakh. 3-ik. Versenyérték : 1950 K I, 400 K II. 470 K a versenypénztárnak. Idő 1'08 8/ 1 0. VI. Akadályverseny. Handicap. 3000 K I., 500 K II. 3200 m. Aresin-Fatton J. fhd. 4é p k Marchense King Monmouth —Margot 70 Rosak 1 Dreher A. ur 4é p k Rama thur' i 66 Huxtable 2 Mr. Field 6é p h Hastrmonn 60 Healy 3 Mautner V. ur 6é p h Tokaj 68 } Slinn 0 Totalisateur: 1017. Helyrefogadások: 50:53 I, 50:53 II. A többi ló quotája győzelem esetén : 39 Rama thur i, 50 Tokaj, 68 Hastrmann. Könyvfogadások : 1} reá Marcheuse, 3} Rama thur'i, 4} Hastrmann, 5 Tokaj. Köny. 4 h. nyerve, 10 h. 3-ik. Versenyérték : 2950 K I, 500 K II. 180 K a versenypénztárnak. Idö 4'04 8/ 1 0. VII. Kétévesek eladóversenye 2000 K I, 400 K II. 1000 m. Br. Herzog M. p m lto Tokio— Intrigue 57 Cleminson 1 Petanovits J. ur p m Sáfár 50 Krouzil 2 Gr. Fries M. s k Sunstar 48} Pis f Br. Königswarther H. s k Boite A surprise 45 ! Barton f Wachsmann A. ur p k Cake Walk 48} Fetting 0 Egyedi L. ur s m Biberach 50 Rothfuss 0 Schosberger L. ur p k Kapor 48} Baines 0 Totalisateur: 10:21. Helyrefogadások: 50:54 I.. 50:56 II. 52 Sunstar. 52 Boite á surprise. A többi ló quotája győzelem esetén : 41 Boite ásurprise, 54 Sunstar. 94 Sáfár, 133 Kapor, 200 Biberach, 214 Cake Walk. Könyvfogadások: 1} reá lto, 3 Boite á surprise, 5 Sunstar és Sáfár, 7 Cake Walk és Tornya, 8 Biberach. Könny. I h. nyerve, 1 h. holtv. a 3-dik helyre. Gvöztest megvette Capt. Z. 7500 K-án. Versenyérték': 1950 K I, 2150 K II. 240 K a versenypénztárnak. Idö l"04 s/,oHarmadik nap. Vasárnap, nov. 6. I. Kétévesek eladó-handicapja. 2000 K I, 400 K II. 1100 m. Br. Herzog M. p k Télizöld Kegyúr—Fougére 49} Cleminson 1 Boross J. ur s m Virgoncz 49} Krouzil 2 Mr. Lincoln p k Thea 54 Huxtable 3 Gr. Chorinsky F. p m Oos 51} Walkington 4 Schosberger L. ur s k Coma Berenice 55 Aylin 0 Mr. Wheel p m Lancer 53} Fries 0 Gr. Degenfeld I. stp k Jégvirág 51 Janek 0 Müller E. ur s h Alom 50} Bulford 0 Totalisateur: 10:32. Helyrefogadások : 50:67 I, 50:83 11, 50:77 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 42 Thea, 57 Jégvirág, 69 Virgoncz, 99 Coma Berenice, 120 Alom, 164 Oos, 251 Albán, 501 Lancer. Könyv-fogadások: 2 Télizöld, 2} Thea, 4 Virgoncz, 5 Alom, 6 Coma Berenice és Jégvirág, 8 a többi. Igen köny. } h. nyerve, 2} 3-ik. fejh. 4-ik. A győztesre ajánlat nem történt. Versenyérték: 1950 K I, 400 K II, 550 K K a versenypénztárnak. Idő 112 V II. Handicap. 3000 K I, 400 K II. 1600 m. Br. Herzog M. 3é p k Pislants Matchbox— Triftless 48} Janek 1 Gr Arco-Zinneberg M. 3é s m Ordensfex 46} Fetting 2 Petanovits J. ur 4é p k Agnes 45 Baines 3 Dreher A. ur 3é p m Bútor 53} Cleminson 4 Péchy A. ur 3é p h Lottó 57} Huxtable 0 Gr. Degenfeld I. 3é s m Mixi 56 Bonta 0 Br. Königswarther H. 3é p k Komm Carlinchen 53 Barton 0 Pickenpack W. ur 3é stp m Gránátos 42} Pis 0 Totalisateur: 10:38. Helyrefogadások: 50:71 I, 50:108 II, 50:66 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 28 Agnes, 70 Komm Carlinchen. 77 Mixi, 96 Bútor, 112 Lotto, 186 Ordensfex, 277 Gránátos. Könyvfogadások : 2 Agnes, 3 Pislants, 4 Komm Carlinchen, 5 Bútor, 6 Ordensfex, 7 Lottó és Mixi, 10 Gránátos. Erös küzd. után fejh. nyerve, } h. 3-ik, } h. 4-ik. Versenyérték : 2950 K I, 400 K II, 610 K a versenypénztárnak. Idő: 1'47 4/ 1 0. III. Nyeretlen kétévesek versenye. 2000 K. I, 400 K II, 900 m. Br. Königswarter H. stp m Prater Pardon—Primula 52} Barton 1 Mautner V. ur sz m Floriform 56 Krouzil 2 Br.Üchtritz Zs. s m Mephisto 52} í'etting 3 Dreher A. ur s k Ratisbona 54} Cleminson 0 Somosi ménes s m Büszke 56 Janek 0 Weiss L. urnö p k Ueberraschung 54} Walkington 0 Totalisateur: 10 32. Helyrefogadások: 50:82 I, 50:115 II. A többi ló quotája győzelem esetén : 22 Mephisto, 65 Ratisbona, 83 Floriform, 92 Büszke, 331 Ueberraschung. Könyvfogadások: 1} Prater, 1} Mephisto, 3} Ratisbona, 7 Büszke és Floriform, 14 -Ueberraschung. Bizt. 2 h. nyerve, röv. fejh. 3-ik. A győztesre ajántat nem történt Versenyérték : l^TO K I, 400 K II,' IhO K a versenypénztárnak. Idö 0 >9 4/, 0 IV. Prater Handicap. 5000 K. I, 700 K. II, 300 K. III. 2é 1600 m. Gr. Arco-Zinneberg M. s k Isar Vesuvian — Irish Agnes 48 Fetting 1 Krausz L. ur p m Visegrád 51} Fries 2 Mautner V. ur p m Lecturer 41 Sz'lágyi 3 Br. Herzog M. sz m Daru 53 Janek 4 Capt. Z. s m Tiszavesző 62} Bonta 0 Müller E. ur p k Forrás 59 Bulford 0 Dreher A. ur p m Prototyp 52} Cleminson 0 Friedenlieb L. hdn. s m Prince de Galles 52} Fürst 0 Mravik Pál p m Rizi-Bizi 52 Bocskai 0 Schindler L. ur s m Droll 50} Aylin 0 Mr. Johnston A. p k Corea 49- Krouzil 0 Capt George s her Vitellius 48} Baines 0 Zombory R. ur s m Kuli 48} Walkington 0 Totalisateur: 10:83. Helyrefogadáhok: 50:133 I, 50:156 II, 568 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 60 Prototyp, 64 Cvrea és Visegrád, 66 Vitellius, 104 Daru, 130 Kuli, 139 Rizi-Bizi, 158 Forrás, 165 Tis'.avessző, 511 Droll, 532 Lecturer, 891 Prince de Galles. Könyvfogadások : 5 Corea. Daru. Protyp és Vitellius, 6 Isar, Kuli. Rizi-Bizi és Visegrád, 8 Forrás. 12 a többi. Bizt. 2 h. nyerve, 1 h 3-ik. Versenyérték : £000 K I, 700 K II, 300 K III, 950 K a versenypénztárnak. Idő l'47 6/ 1I r V. Eladók handieapja. 2000 K I., 400 K 11.1100 m. Br. Herzog M. 3é p k South Star Kendal— Soutfield 52} Cleminson 1 Br. Harkányi J. 4é p k Corfu 50} Janek 2 Gr. Arco-Zinneberg M. 3é p m Rotthal-Express 45 Bocskai 3 Capt. Z. 3é p m Salute 54} Bonta 4 Péchy A. ur 4é p h Reclame 55} Huxtable 0 Mautner V. ur 3é p m Hipparion 52} Krouzil 0 Mautner V. ur 4é stp m Dalader 52} Bulford 0 Krausz L. ur 3é s h Ismerős 51 Fries 0 Dreher A. ur 3é p k TechtI-Mechtl 44} Baines 0 Totalisateur : 10:96. Helyrefogadások : 50:125 I., 50:121 II., 50:185 HI. A többi ló quotája győzelem esetén : 20 Salute, 68 Corfu, 78 TechtI-Mechtl, 104 Dalader és Hipparion. 121 Reclame, 146 Ismerős, 201 Rotthal Express. Könyvfogadások : 1} reá Salute, 4 Corfu és Reclame, 5 South Star és TechtI-Mechtl, 6 Hipparion, 7 Ismerős és Rotthal Express, 10 Dalader. Könnyen 1 h. nyerve, nyakh. 3-dik. Győztest megvette Aresin-Fatton J. fhd. 7800 koronán. Salutet