Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-11-07 / 108. szám

——I— -­egyszersmind AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet. I \ Pozsonyi ügetßverseny-egyesület. Az Urlovasok szövetkezete. Országos magyar galamblövő egylet. A Budapesti Polo-Club. | A vidéki versenyegyletek s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos Közlönye. étisziai SL Előfizetési ára: egész évre 24 kor., '/« évre ápril— október végéig (a vers.-idöszak) 20 kor., V, évre január—junius 14 kor. és julius—deczember szintén 14 kor. Negyedévenként 8 kor. Az előfizetési pénzek a «Vadász-ós Versenylap» kiadóhivatalához (Ferencziek bazárja III. lépcső I. emelet) czimezendök. 108. szám. Telefon-szám 657. Budapest, 1904. hétfő, november 7. Távirati czim Versenylap, Budapest. XL VIII. évfolyam. Megjelenik a budapesti, alagi, karlsbadi, kottlngbronni és bécsi lóversenyek Ideje alatt minden versenynap előtti délelőtt, egyébkor hetenkint egyszer. HIVATALOS. Fellebbezés elintézés. A Marosvásárhelyen 1904. szeptember 23-án lefu­tott III. Hadseregi akadályversenyben arva leány lovasa, Sibrik Sándor hadnagy által a három első­nek helyezett ló ellen pálya tévesztés miatt emelt, a versenyintézöség által visszautasított, de megfelleb­bezett óvás ügyében, a Magyar Lovaregylet igazgató­sága következőleg döntött: A fellebbezésnek hely adatik s ehhez képest Árva leány helyeztetik elsőnek és a három előtte beérke­zett ló disqualifikáltatik. A letett 200 kor. óvadék fellebbezőnek visszaadandó. Indokok : A három elsőnek helyezett ló disqualifikálandó volt, mert habár a lovasok figyelmeztetve lettek, hogy egy, zászlók közötti gát a második körüllovaglásnál nem lesz ugratandó, s habár ezen gát el is távolit­tatott, a zászlók ott mégis állva maradtak, az aka­dály pálya irányául voltak tekintendők, s igy azon lovak, melyek e zászlók közt el nem lovagoltattak a versenyszabályok 189. §-a értelmében, távolozottak­nak voltak tekintendők. Ha a kérdéses zászlók nem voltak volna tekintetbe veendők, ugy ha már el nem távolittattak, legalább is minden lovas értesítendő lett volna, hogy a má­sodik körüllovaglásnál azok figyelmen kivül ha­gyandók, a mi pedig nem történt meg. Budapest, 1904. november 2. A Magyar Lovaregylet igazgatósága. URLOVASOK SZÖVETKEZETE. Versenyjelentés. Alagi versenyek. 1904. (Novemberi-meeting.) Második nap. Szombat. November 5. I. Eladók versenye. 1500 K. 1200 m. Gr. Batthyány E. 3é s h Rendetlen Gourmand Red Rose 51 Rothfus L. 1 Gr. Pejacsevich A. 4é s k Cassandra 54} Pretner 2 Mr. Albert Wood Bé p m Amarra 50} Klimscha 3 Mravik P. 3é p m Angolna 54 Székely 4 Gr. Forgách J. 3é stp k Ángyom 49 Hujber 0 Györgyei M. ur 4é stp m András 49 Gulyás 0 Bánat 9 ló. Tot. 10:18. Helyre 50:52 I., 50:52 II. A 2-ik helyen 10:17 Könyvf. pari Rendetlen, 1} Cas­sandra, 4 Amarra és Angolna, 5 András, 6 Ángyom Küzdelem után } h. nyerve, 2 h. 3-ik. A győztesre ajánlat nem történt. Ertek 1460 K I., 160 K II,, 60 K III., 420 K a szöv. pénzt. Idő 1T7»/,. II. Katonatiszti akadv. Hdcp, 15U0K. 4000 m. Hagelin H. száz. 4é s k Pauszowka Dobál— Gosling 65} Tul. 1 Samarjay G. thdn id h per St. Patrick 70 Tul. 2 Gr. Thun L. hdn 4é s k Érez 64 Br. Eitz 3 Kreisler Fr. fhdn 4é s her Bodri 65 Tul. 4 Koller Ö. fhdn 4é p k Wnuczka (fv) 65} Tul. 5 bartosch F. föállator. 6é s m Taranis 69 Tul. 0 Kisbánat 2 ló. Bánat 12 ló.Tot. 10:?8. Hely40:112 I, 50:146 II, 2-ik helyen 10:35. Könyvfog. 2 Érez, Wnuczka, 2} Pauszovka, 4 Bodri, 6 St. Patrick, 7 Taranis, ítélet 5 h. könnyenn nyerve, 4 h. III.-ik 4 h. IV.-'k Taranis elbukott. Érték 1.480 K I, 380 K II, 28') Kill, 180 K IV, 310 K szöv. pénzt. Tdij győztes lovasnak Idö 5-21,/'. III. Tilay akadályverseny. Handicap. 3000 K. 3600 méter. Bartosch F. főállatorv. öé p k Perkai Zsupán— Guttapercha 68} Tulajd 1 Bogyay A. fhd. 5é s m Hogy volt 65 Br. Eitz 2 Nagy A. száz. 5é p k Bieta 68} Zangen M. ur 3 Dr. Haber L. id p m Vendel 71 Gr. Thun hdn. 0 Klein Gy. ur 4é s k Bors conoours 63 Krause ur 0 Gr. Thun L. hd. 5é s h Orfraie 61 Raus fhdn 0 Kisbánat 2 ló, bánat 3 ló. Tot.: 10:39. Helyrefog. 50:84 I, 50:78 II. 2-ik helyen 10:31. Könyvfog.: pari Hogy volt, 3 Bieta, Perkai, 4 Hors concours, Orfraie, 6 Vendel. ítélet 15 h. köny. nyerve, 2 h. 3-ik. Érték 2900 K I, 300 K II, 100 K III, 870 K a szöv. pénzt. Idö 4'37 2/,. IV. Sikátori Gátverseny. Handicap. 5000 K. 2800 méter. Müller E. ur 3é p k Pillangó Gaga—Pistache 64 Shejbal 1 Lossonczy Gy. ur 3é p k Mámor 65 Smejda 2 Capt. Z. 4é p m Czipész 76 Csompora 3 Gr. Forgách I. 3é p m Kortes 62 Kollár 4 Schosberger L. ur 3é s m Gombás Fejes 0 Petanovits J. ur 3é p m Székely 69 Machan 0 Mr. Albert-Wood 3é s her Nikita 64 Gutái 0 Br. Inkey J. 3é p k Orne 63} Rémes 0 Br. Baich I. 3é p k Hamar 61} Vetter 0 Mr. Albert Wood 3é stp h Wigwam 57} Szigeti 0 Mohr C. J. ur 3é p h Walter Scott 53 Imre 0 Kisbánat 4 ló, bánat 5 ló. Tot. 10:83. Helyrefog. 50.142 I., 50:100 II., 50:146 III. A 2-tk helyen 10:67. Könyvf. 1} Gombás, 3 Mámor, 4 Pillangó, 5 Orne, 6 Székely, 8 Hamar, Kortes, Nikita, 10 Czipész, Wig­wam, 12 Walter Scott. 2} h. biztosan nyerve, 1 h. 3-k. Gombás és Székely elbuktak. A 3-ik ló lovasa által a 2-iknak helyezett ló ellen keresztezés miatt beadott óvásnak hely nem adatott, de a letett biz­tosíték visszaadatott. Érték 4900 K I, 700 K II, 300 K III, 1570 K szöv. pénzt. Idö 3:15. V. Kétévesek handicapja 1500 K. 1000 m. Öreglaki ménes p k Gondolat II. Phil—Gyöngy Ö7 Smejda 1 Zangen I. ur p m Liliomfi 55} Koblicsek f Gr. Pejacsevich A. p h Pártütő 51 Pretzner f Gr. Festetics T. p k Szende 53 Rothfuss 4 Br. Inkey I. stp m Iván bácsi 58} Szigeti 0 Gr. Wenckheim D. p m Aldus 58} Neumann 0 Mravik Pál p k Mákvirág 51 Székely 0 Schosberger L. ur p k Magda 49 Stehno 0 Kisbánat 3 ló, bánat 5 ló Tot. 10:39, Hely. 50:76 I, 50:126 Pártütő 50:70 Liliomfi 2-ik helyen 10:38. Könyvf. 1} Pártütő, 2 Gondolat II, 3 Ivánbácsi, 6 Liliomfi, Szende 8 a többi. ítélet küzdelem után } h. nyerve, holtvers. 2 h. lV-ik. Érték 1460 I, 160 K. a két II-ik mindegyikén k 500 K szöv. p. Idö 105. A győztesre ajánlat nem történt. VI. Katonatiszti sikverseny handicap 1500 K. 1600 m. Schev P. száz. 3é p k Oczi Friar Lubin— Pride of the Ocean 74} Br. Eitz 1 Sibrik S. hdn 5é p k Árvalány 68} Tul. 2 Lukács E. fhdn 3é s m Dr Izé 65 Tul. 3 Antal M. fhdn. 3é p k France 68} Bogyay fhdn. 4 Gr. Merweldt M. száz. 3é p k Catania 71 Kreisler fhdn. 0 Br. Kemény E. fhdn. 5é s m Pszt 70 Tul. 0 Reök I. fhdn Bé p h Little Kohn 65 Tul. 0 Bregant K. hdn. 3é s her Trefort 62} Hagelin száz. 0 Bánaf 8 ló, kfsbánat 3 ló. Tot. : 10:18. Helyrefog. 50:70 1, 50:116 II, 50:144 III. A 2-ik helyen 10:19. Könyvfog. 1-} reá Oczi, 3 France, 5 Catania, Der Izé, Trefort, 6 Árvalány, Little Kohn, 7 Pszt. ítélet küzd. után 1 h. nyerve, 1} h 3-ik. Érték 1480 K I, 380 K II, 280 K III. 180 K IV, 295 K szöv. pénztárnak. Idő l'öO 1/,. Harmadik nap. Vasárnap. November 6. Kétévesek eladóvers. 1500 K. 1000 m. Luczenbaeher M. ur p k Rosette Orwell—Noi­sette 50 Heidt 1 Nagy A. száz. s k Mary 51 Hujber 2 Dr. Fischl O. p h Irsky 47 Strouhal 3 Gr. Teleky Gy. p k Manczi 47} Drexler 4 Győrgyei M. ur stp k Érdekes 60 Ujka 0 — p k Frm at a Glance 47} Gulyás 0 Gr. Merweldt M. száz. p k Misratha 47} Kovács 0 Öreg'aki ménes p m György 52} Smejda 0 Gr. Pejacsevich A. p h Pártütő 47} Klimscha 0 Rohonczy G. ur p m Forgószél 51} Borbély 0 — s m St. Gellért 56} Kelemen 0 Stein R. ur p h Achilleon 51 Pretzner 0 Bánat 8 ló Tot. 10:35, Helyre 50:88 I, 50;424 II, 50:926 III, 2-ik helyen 10:34. Könyvf. 2 György, Rosette, 3 Érdekes, St. Gellért, 4 Pártütő, 5 Achil­leon, 7 Forgószél, Form at a Glance, 8 Manczi, Mary, Mistatha, 10 Irsky. ítélet küzdelem után 1 h. nyerve, } h. lll-ik. A győztes 2550 K.-ért visszavásároitatott Érték 1460 K 1, 635 K. II, 60 K. Ill, 1015 K. sz. p. Idö 1-05. II. Hadseregi akadályverseny 2000 K 5000 m. Nagy A. száz. 5é p k Bieta Panzerschiff—Alz­beta 76 Sibrik hd. 1 Kreisler F. fhd. 4é s h Bodri 70 Tulajd. 2 Br. Trauttenberg J. fhd. 4é p k Lisbeth 67 Gr. Thun fhd. 3 Samarjay G. fhd. id p h St. Patrick 78 Tulajd. 4 Hagelin H. száz. id p m Násznagy 76 Tulajd. 5 Lukács E. fhd. id p h Kontár 75 Tulajd. 0 Makay Gy. száz. 5é stp k Felicitas 73 Br. Eitz 0 Bánat 10 ló. Tot.: 10:255. Helyrefog. 60:172 I, 50:196 II, 50:268 III. A 2-ik helyen 10:280. Könyvf. 1} reá Felicitas, 1} Násznagy, 5 Bieta, Kontár, St. Patrick, 6 Bodri, 7 Lisbeth. ítélet 5 h. köny. nyerve, 2 h. 3-ik. Érték 1970 K I, 570. K II, 370 K III, 170 K IV. 360 K szöv. pénzt. Tdij a 3 első lovasnak Idö 6 38. III. Eladók versenye 1000 K. 1800 m. Czárán J. ur 3é p k Göta elf Gaga—Glennie 67} Tulajd. Krausz L. ur 3é s m Hborcz 65 Raus fhd. 2 Reök I. fhd. 3é s m Czéllövö 65 Tulajd. 3 Zangen M. ur 3é f k Standard 63} Stein ur 4 Gr. Forgách I. 4é p h Willy 67 Koller fhd. 0 — 3é stp k Ángyom 63} Kreisler fhdn. 0 Bánat 5 ló Tot. 10:15, Hely. 50:64 I, 50:86 II, 2-ik helyen 10:17, Könyvf. 3 reá Gőte elf, 5 a többi ítélet 4 h. könnyen nyerve rosz lll-ik A győztesre ajánlat nem történt. Érték 970 K. I, 170 K. II, 70 K. Ill, 255 K. sz. p. Idő 2-03 2V IV. Draghuut akadályverseny. Tdijak 100 drb. cs. és kir. arany 6000 m. Gr. Széchényi P. id s h Badacsony Master Kil­dare—Voltige 85 Tulajd. 1 Czárán J. ur 6é s k Szötyke (fv.) 80 Czárán Z. ur2 Gr. Csekonics E. 4é stp her Maniague 80 Gr. Wenckheim P. 3 Gr. Károlyi M. 6é sz her Cashcash 80 Tulajd. 4 Sándor A. fhdn 5é p h Marodeur 80 Lukács fhd. 0 Gr. Sigray A. id s k Triplesec 80 Tulajd 0 Könyvf. 2 reá Badacsony. 2} Szötyke, 3 Triple sec, 5 Marodeur, 8 a többi. ítélet 2 h. köny. nyerve, 2 h. 3-ik. Érték 990 K I, Tdij a 3 helyezett lovasnak. 140 K szöv. pénzt. V. Katonatiszti gátverseny. Handicap 1500 K. 2400 m. Bartosch F. föállator. 5é p her Perkai Zsu­pán— Guttapercha 78 Tulajd. 1 Br. Merweldt M. száz. 3é p k Catania 65 Kreisler fhd. 2 Antal M. fhd 3é p k France 64 Bogyay fhd. 3 Koller 0. fhd 4é p h Wnuczka (fv) 70 Tulajd. 4 Br. Kemény E. íhd 5é s m Pszt 71} Tulajd. O Hagelin H. száz. öé s k Kartal huga 71} Tulajd. 0 Sibrik S. hdn 5é p k Arvaldny 71} Tulajd. O Bogyay A. fhd 3é p k Partanna 65} Br. Eitz 0 Edlinger O. hdn 3é s m Pugris 63 Lukács fhdn. O Kisbánat 1 ló, bánat 14 ló. Tot.: 10:2«. Helyrefog. 50 78 1, 50:98 II, 50:140 111. 2-ik helyen 10:23. Könyvf. 2 reá Perkai, 2} Partanna, 5 Catania, 6 Árvalány, Wnuczka, 7 France, 10 a többi. ítélet _6 h. köny. nyerve, 1 h. 3-ik. Kartalhuga elbukott. Érték 1840 K 1, 380 K II. 280 K 111, 180 K IV. 395 K szöv. pénzt. Idő 2 .14%. VI. Bucsuverseny. 1200 K. 1600 m. Györgyei M. ur 6é s k Biri Vihar— Bess Craig 66} Czárán Z. ur 1 Legközelobbi számunk szombaton jelenik meg. — A mai szám ára 20 fillór

Next

/
Thumbnails
Contents