Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-10-05 / 96. szám
666 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1904. szeptember 26. az egyesület kárára ne legyen, végül, hogy a kormánytól állami segélyeket kérjen. Az értekezlet elhatározta, hogy ezen központ szekhelye Budapesten lesz, s a M. Ü. V. E. választmanyaba minden egyesület az évenként adandó verseny dijainak megfelelóleg küld kiküldöttet és pedig minden egyesület legalább egyet, minden további 25000 korona dij után ismét egy-egy tagot. Ezen központ az egyes egyesületek közgyűléseinek jogérvényes határozata után fog megalakulni. A központ létesitásét, az összes ügető körök, sót még az osztrák ügetó sajtó is nagy örömmel vette tudomásul, s reméljük, hogy működése meghozza Magyarország ügetó sportjának végleges kialakulását, s áldásdus működését. a Magyar ügetőversenyegyesiilet e hó 12-én d. u. 3 órakor tartja elnökválasztó közgyűlését, a Köztelek termeiben. A közgyűlés után választmányi gyűlés lesz, mely az igazgatóságot, ügyvezető igazgatót és a hivatalnoki kart fogja megválasztani. Kérjük ezen az uton is a minél nagyobb számban való megjelenést. ÜGET5-VERSENYEK,ÜGETÖ-TENYÉSZTÉS Beregszászi versenyek. A Beregvármegyei urkocsisok egyesülete által évenként rendezni szokott ügető versenyek öszi meetingjét szeptember 24 és 25-én tartották meg Beregszászban az egyesület pályáján, előkelő közönség jelenlétében. Az idő a versenyek napjain szép és meleg volt. Az előkelő közönség soraiban ott láttuk Sennyey Pálné, Senney Béláné, Fiáth Mária, Horváth Ferenczné, bárónőket, Vay Ádámné, Willcsek grófnőket, Bárczay Sándorné, Bay Györgyné, Dr. Beöthy Pálné Dr. Csánk Béláné, Eötvös Jenöné, Dercsényi Ferenczné, Fedák Sári, Kállay Leopoldné, Uray Imréné úrnőket» továbbá gróf Dessewffy Miklós, gróf Vay Ádám, Br. Sennyey Béla Br. Sennyey Géza, Willcsek grófot Szmrecsányi Béla, Orosz György kamarásokat, Vecsey Zoltán és Kiss Ernő urakat és id. gróf Lónyay Gábor és Bárczay Sándor urak vezetésével az egész verseny intézöséget. A benevezett lovak oly classist képviseltek, hogy az ország bármely pályáján is megállták volna helyüket és méltó feltűnést is keltettek volna : — igy annál sajnálatosabb, hogy a vezetőség egy tagja által áldozattal beszerzett több fogat nézésére berendezett verseny óra nem mutatta pontosan az időket, minek következtében nem voltak megállapíthatók a pontos recordok. Az első napi verseny a heat versenynyel kezdődött, melyben a benevezett tizenkét ló közül nyolcz vette fel a versenyt. Az adott jelre elsőnek Kiss Ernő ur Fruska szürke kanczája ugrott el s vezetett az egész uton. Igen könnyen fölénynyel nyerte meg versenyét, — második Vencsellő, harmadik Dolly, negyedik Altmeister, ötödik Való, hatodik Pista, hetedik Queen of Sheba, nyolczadik Legény lett. A második heatban hét ló indult, a vezetést most Vencsellő ragadta magához, de egy kör után ismét Fruska került pz élre s mint biztos nyerő került ki a küzdelemből, s e futásával végleg eldöntötte a heat sorsát. Második Dolly, harmadik Vencsellő, negyedik Altmeister, ötödik Való, hatodik Pista, hetedik Queen of Sheba volt. A tenyészversenyben három fogat vette fel a küzdelmet. Vezetett id. gr. Lónyai Gábor Pacsirta és Köleséje, melynek nagy térelönye volt és kitűnően ment, igy az utánna jövö két fogat nem volt képes behozni a' térhátrányt és feltartva nyerte meg a versenyt. Második id. gr. Lónyay Gábor Puskás B.— Lexije, illetve a Sennyey Béla fogata lett, a ki verseny előtt megvette azokat. Harmadik Dercsényi Ferencz ur Dóra és Georginája volt. A Beregvármegyei urkocsisok egyesületének dijáért négy fogat állott ki, melyek közül Orosz György ur fogata vezetett. Egy kör után a vezetést Vecsey Zoltán ur fogata vette át az utolsó körben felnyomult hozzá a hátul indult Puskás B. és Lexi, s erös küzdelem után elsőnek érte el a czélt. Vecsey Zoltán ur, fogata második lett, harmadik a Vencsellöi ménes, negyedik Orosz György ur fogata. Az Elnöki dij igen szép tisztelet dijaiért három fogat vette fel a küzdelmet. Vezetett két körben Dercsényi Ferencz ur fogata, melytől a vezetést id. gróf Lónyay Gábor ur fogata vette át s feltartva nyerte meg a versenyt. A második di,ért erös küzdelem fejlődött ki, melyből Bárczay Sándor ur fogata került ki győztesként. Az egyes fogatok versenyében hat ló mérkőzött. Vezetett Róheim Zsiga ur Bőskéje, melytől a vezetést csakhamar átvette Dercsényi Ferencz ur Legénye, mely a befutóig az élen volt,hol a tempóba jövö Kóhner Willy ur Kevélye beérte s igen könnyű nyerőként haladt át a czélon. Második Legény, harmadik Gentleman, negyedik Volna, ötödik Mátka, hatodik Böske. I!. nap szeptember 25. Az Úrhölgyek tétversenyének lefutása iránt nagy érdeklődés nyilvánult. A szép tisztelet dijakért hat fogat mérkőzött. Vezetett br. Sennyey Béla ur MadárZsófija hajtva Sennyey Béláné bárónő által, melytől a vezetést két kör után a Fiáth Mária bárónő által hajtott Sennyey Géza báró fogata Pista—Való vette át, s mint biztos nyerő haladt át a czélon. Fcdák Sári fogata Dan R.—Fdina, melyet a művésznő maga hajtott, a nagy térhátrányt igen szépen behozta de egy pár hibát téve második lett. Harmadik br. Sennyey Béla Puskás—Lexije, melyet Willcsek grófnő hajtott. Negyedik Kohner Willy ur fogata hajtva Kóhner Willyné, ötödik Bárczay Sandorné, s hatodik Sennyey Béla báró ur második fogata lett Sennyey Béláné bárónő által hajtva. Az egyes fogatok vigaszversenyében hat fogat állott ki a mérkőzésre. A vezetést Mátka vette át s erős küzdelem után előnyét mindvégig megtartva, félhosszal elsőnek ért a czélhoz, a többi lovak érdekes küzdelmet vivtak a helyekért, s második Vencsellő, harmadik Legény, negyedik Dolly, ötödik Gentleman, hatodik Altmeister lett. A kettős fogalok vigaszversenyében négy fogat állott ki a mérkőzésre. Vezetett Bárczay Sándor ur fogata hajtva Dercsényi Ferencz ur által, melyet Orosz György ur fogata, melyet a tulajdonos hajtott, nemsokára beérte, de két körön keresztül folytatolt küzdelem után visszesett. Ekkor a Iegháfulról induló Vécsey Zoltán ur fogata Róth Sándor ur által hajtva beérte s a két fogat között párját rikitó küzdelem fejlődött ki, mely két körön tartolt s végeredményül holt versenyben ért véget. Harmadik a Vencsellöi ménes fogata, a tulajdonos gróf Dessewfy Miklós által hajtva, negyedik Orosz György ur fogata. Az Úrhölgyek vigaszversenyében négy fogat indult. Vezetett br. Sennyey Béla ur Madár—Zsófija, melyet Sennyey Béláné báróné hajtolt, a második helyen Bárczay Sándor Furcsa—Legénye ment, Bárczay Sándorné úrasszony által hajtva, hátul Fedák Sári úrhölgy Dan R— Edinaja, a tulajdonos által hajtva és Kóhner Villy ur Csinos —Pompása Kóhner Villyné urnö által hajtva. Fedák Sári úrhölgy fogata hatal mas tempóban nyomult előre, a harmadik kör végén be érte a vezetőt s igen könnyen nyerte meg a versenytMásodik Kóhner Villy ur, harmadik br. Sennyey Béla, negyedik Bárczay Sándor ur fogata lett. A zár versenyben (handicap) három fogat állt ki. Vezetett Orosz György ur fogata, mely végig az élen lévén könnyen nyerte meg versenyét. Második erös küzdelem után Vecsey Zoltán ur, utolsó Bárczay Sándor ur fogata. Versenyeredmény • I. nap szeptember 24. I. Heatverseny Kiss E. ur 6é sz k Fruska Happy Promise — Boglár 1728 m. l Vecsey Z. ur 3é p k Dolly 1728 m. Poluntyák T. 2 Vencsellöi ménes 4é stp m Vencsellő 1738 m. 3 Kohner W. ur 6é p m Altmeister 1858 m. Nobel 4 Br. Sennyey G, 8é stp m Való 1778 m. Tulajd. 5 — 9é stp m Pista 1858 m. Nagy 6 Roheim Zs. ur id f k Queen of Sheba 1938 m. Archer J. 7 Bárczay S, ur ?é p h Legény 1728 m. Tulajd. 8 II. Tenyészverseny. Id. gr. Lónyay G. ur 3é p k Pacsirta Bravado —Pergő. 3é p k Köles Bravado—Kökény 4000 m. Br. Sennyey G. 1 Gr. Lónyay G. illetve br. Sennyey B. 4é p h Puskás B, 4é p h Lexi 4500 m. Br. S-nnycy B. 2 Dercsényi F. ur 8é sz k Do a, 8é s k Georgina 4300 m- Tulajd. 3 IV. Beregvármegyei urkocsisok Egyesületének dija Br. Sennyey B. 4é p h Puskás B. Bravado— Puskás, 4é p h Lexi 5165 m. Tulajd. 1 Vecsey Z. ur 5é f k Volna, lé sz k Lymbus 5000 m. Róth S. ur 2 Vencsellöi m-nes 4é stp h Ábel, lé sz k Ilona 5000 m. Tulajd. 3 Orosz Gv. ur 5é s h Czimer, lé s h Vőfély 5000 m. Tulajd. 3 VI. Elnöki dl]. Id gr. Lónyay G. ur 5é p k Szöcske Star Midleton—Szárcsa D., 4é p h Gránát Bravado—Gyémánt 5065 m. Br. Sennyey G. 1 Bárczay S. ur lé sz k Furc a, öé p k Vicza 5065 m. Dr. Csánk B. 2 Dercsényi F. ur 8é sz k Dora, 4é s k Georgina 5000 m. Tulajd. 3 VIII. Egyes fogatok versenye. Kohner W. ur 8é stp k Kevély 3360 m. Nobel 1 Dercsényi F. ur 6é sz m Legény L. R. 3100 m. Punyku J. 2 Kóhner W. ur 9é f m Gentleman 3360 m. Vasas 3 Vecsey Z. ur öé f k Volna 3100 m. Poluntyák T. 4 Roheim Zs. ur 4é p k Mátka 3100 m. Archer J. 5 — 3é f k Böske 3000 m. Flesch J. 6 II. nap. Szeptember 25. I. Úrhölgyek tétversenye. Br. Sennyey Géza ur 9é stp m Pista (Ajándék —Pique Dame), 8é stp mValó(Cupid— Virgoncz) 3780 m. Fiáth M. bárónő 1 Biró br. Sennyey Géza. Fedák S. úrhölgy 7é p h Dan It., 6é s k Edina 3880 m. Tulajd. 2 Biró Dercsenyi Ferencz ur. Br. Sennyey Béla ur 4é p h Puskás B., 4é p h Lexi, 3600 m. Willcsek grófné 3 Biró Orosz Gy. ur. Kóhner W. ur lOé p k Csinos, 10c p k Pompás 3920 m. Kóhner W -né 4 Biró Dr. Csánk Béla. Bárczay S. ur 7é sz. k Furcsa, 8é p h Legény 3600 m. Bárczay S.-nc 5 Biró Bárczay S. ur. Br. Sennyey B. ur id. s k Madár, lé p k Zsófi 3600 m. II. Egyes fogatok vigaszversenye. Roheim Zs. ur 4é p k Mátka Johnesville — Flanczos 3100 m. Archer J. 1 Vencsellöi ménes 4é stp m Vencsellő 3460 m. Balázs 3 Dercsényi F. ur 6é sz m Legény L. R. 3130 m. Punyku T. 3 Vécsey Z. ur 3é p k Dolly 3495 m. Poluntyák F. 4 Kóhner W. ur 9é f m Gentleman 3529 Róth S. 5 — 6é p m Altmeister 2637 m. Nóbei 6 III. Keltosfogatok vigaszversenye. Bárczay S. ur lé sz k Furcsa (Koma—Fáni I.), 5é p k Vicza (Happy Promise — Viola) 4150 m. Dercsényi F. 1 Vecsey Z ur 5é f k Volna, lé s k Lymbus 4330 m. Róth S. 2 Vencsellöi ménes 4é stph Abel, 4é stp k Ilona 42 0 m. Gr. Dessewffy M. 3 Orosz Gy. ur óé s h Czimer, lé s h Vőfély 4'200 méter Tulajd. 4 IV. Úrhölgyek vigaszversenye. Fedák S. úrhölgy lé p h Dan R. (Allen Kenney—Riga), 6é sz k Edina (Deputy— Wjätka 3960 m. Tulajd. 1 Biró Derecsényi F. ur Kóhner W. nr lOé p k Csinos, lOé p k Pompás 3960 m. Kóhner W.-né 2 Biró Br. Sennyey G. ur. Br. Sennyey Béla ur id s k Madár, lé p k Zsófi 3600 m. Sennyey Béláné báróné 3 biró : Sennyey Béla ur Bárczay Sándor ur lé sz k Furcsa, 8é p h Leg ny 3600 m. Bárczay Sándorné uraszony 4 V. Zárverseny, (handicap) Orosz György ur öé s h Czimer, 76 s h \ őfély 4000 m. tulajdonos 1 Vecsey Zoltán ur 5é f k Volna, lé sz k Lymbus 4200 m. tulajdonos 2 Bárczay Sándor ur lé sz k Furcsa 8é p h Legény 4250 m. Tul. 3 Versenyjelentés^ Eperjesi ügetőversenyek 1904. Vasárnap, október 2. I. Sárosi kisérleti kocsiverseuy. KetL's fogalok. Dij 600 K. 12000 m. Irinyi Csaba ur id öé f h Sarolta, v d h Mágnás Tul. 1 21 p. 09 mp. Gr. Vengerszky H. Rózsi, Bolyó 26 p. 37 6 mp. Szinnyei M. J. 2 Kirchmayer V. nr id. p h Hájas, id. p k Pluvia 27 p. 44 mp. Tul. 3 II. Ügető kocsiverseny. Kettős fogatok. Dij 500 K. 10000 m.