Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-10-05 / 96. szám
96. szám. I Budapest, 1904. szerda, október 5. 1jj** j XLVIII. évfolyam. Megjelenik a budapesti, alagi, karlsbadi, kottingbrunni és bécsi lóversenyek ideje aiatt minden versenynap előtti délelőtt, egyébkor hetenkint egyszer. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP EGYSZERSMIND A Magyar Lovaregylet, Az Urlovasok szövetkezete. A Budapesti Polo-Club, A Pozsonyi ügetöverseny-egyesiilet. Országos magyar galamblövő egylet, A vidéki versenyegyletek s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos közlönye. Előfizetési ára: egész évre 24 kor., s/i évre ápril—október végéig (a vers.-idöszak) 20 kor., */s évre január—junius (4 kor. és julius—deczember szintén 14 kor. Negyedévenként 8 kor. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Versenylap» kiadóhivatalához (Ferencziek bazárja III. lépcső I. emelet) czimezendök. Az olvasóhoz. A Vadász- és Versenylap szerkesztésében és kiadásában a inai nappal a következő változások lépnek életbe: £ j Sárkány János Ferencz, a szakirodalom terén kifejtett hosszú működés után a jól kiérdemelt nyugalomba vonul s a lap tulajdonjogát Lövik Károly vásárolta meg. Ferdinandy Béla, a lap eddigi főszerkesztője, ki más oldalú nagy elfoglaltsága miatt, a lapuál való tényleges működéstói már hónapokkal ezelőtt visszalépett, ez állásáról lemond s igy a szerkesztői teendőket Lövik Károly egyedül fogja ellátni. Engedje meg a Vadász- és Versenylap olvasóközönsége, hogy a fenti közleményhez a magam részérói néhány szót fűzzek: Mikor sportirodalmuuk legrégibb szaklapját átveszem, nem tehetem a nélkül, hogy első sorban is meg ne emlékezzem elődömről, Sárkány János Ferencz úrról, a ki évtizedeken át szerkesztette, majd pedig kiadta ez újságot, a melynek egy érdemekben gazdag, muukás életet szánt. Hogy e lap sportköreink tetszését megnyerte, első sorban az ő érdeme, a ki soha nem apadó munkaszeretettel, ambiczióval és akaraterővel buzgólkodott e lap szerkesztése körül. Elórehajlott kora és szemének gyöngesége Sárkáuy János Ferencz urat már harmadéve arra késztette, hogy a szerkesztői teendőkről lemondjon, most pedig a lap vezetésétől teljesen visszavonul a jól megérdemelt nyugalomba, hová minden sportbarát rokonszenve kiséri. Hasonlóképpen nehezemre esik megválni Ferdinandy Béla úrtól, a ki a lapnak hét éven át volt felelős szerkesztője, majd legutóbb a lap főszerkesztője volt. Kipróbált tolla és szakértelme nagy segitsége volt a lapnak, a mely nehezen fogja a távozásával beállott hiányt pótolhatni. Egyébként a lap szerkesztősége nem változott: a régi munkatársak megmaradnak sfóuri világunk számos tagja, a kik a múltban nagyérdekü czikkeikkel keresték fel az újságot, a jövőre nézve is megígérték azt. E mellett arra törekszem, hogy a laphoz uj erőket hozzak, a kik a versenyzés és tenyésztés terén országos nevüek s bizonyára beillenek a régi keretbe, lu a magam részéről egész ambicziómat, munkaerőmet a Vadász- és Versenylapnak fogom szentelni s munkálkodásomat az olvasó eddig is tapasztalt s hálára kötelező jóindulatába ajánlom. Iparkodni fogok e lapot eddigi szinvonalán megtartani, sót ha A Vadász- és Versenylap a jövőben is az marad, a mi volt: az országos lótenyésztés lapja, a melynek minden sora igaz meggyőződéssel és buzgalommal, a nemzetgazdaság e fontos ágát kívánja szolgálni, elsősorban a versenyügy támogatásával. Futtatás és tenyésztés szorosan összetartozó tényezők, a melyeknek fejlettsége aranyban áll a közgazdaság és a honvédelem érdekével. A versenysport nagy felvirulása hazánkban a Magyar Lovaregylet érdeme s e lapnak büszkesége s ereje, hogy ez egyletnek hivatalos lapja lehet. Ezt a jellegét a Vadász- és Versenylap, mint örömmel jelenthetem, továbbra is megtartja s e helyen is igaz, mély köszönetemet és hálámat fejezem ki a Magyar Lovaregylet igazgatóságának, elsősorban érdemdns elnökének gróf Batthyány Elemér urnák, hogy ezt a megtisztelő feladatot reám ruházta: iparkodni fogok, hogy e bizalomuak eleget tegyek, s czélom legjobb tudásommal, a Magyar Lovaregylet érdekeit szolgálni. A Vadász- és Versenylap egyúttal továbbra megmarad az összes lótenyészbizottmányok közlönyének s ezért viszont a földmivelésügyi minisztériumnak tartozom köszönettel. A lótenyésztés érdekeit ez újság a jövőben is, ugy mint a múltban, sót ha lehet: még fokozottabb erővel fogja támogatni, s e hasábok mindig rendelkezésére állanak a nemzetgazdaság ügyének. Az Urlovasok Szövetkezete szintén meghagyta a hivatalos jelleget a Vadász- és Versenylapnak s érte e helyen is kifejezem hálámat az egylet érdemekben gazdag elnökének, Inkey Antal urnák. Ugyancsak hivatalos lapja marad az újság a többi \ersenyegyletnek is, a melyeknek vezetősége iránt szintén a legnagyobb hálára vagyok lekötelezve, hogy jóindulatukkal támogatnak a kezdet nehézségeiben; a Vadász- és Versenylap érdemesnek fog mutatkozni e bizalomra a többi sportegyletekkel szemben is, a melyek szintén hivatalos jelleget adtak az újságnak. Ilyen támogatás és a jóindulat ennyi megtisztelő jele mellett kezdve meg uj hivatásomat, feladatom nehézsége félannyira csökken s reám úgyszólván csak az a feladat háramlik, hogy megfeleljek a belém helyezett bizalomnak. Még egyszer az olvasóközönség jóindulatába ajánlom e lapot, s magamat és remélem, hogy a Vadász- és Versenylappal és személyemmel, mint szerkesztővel szemben tanúsított eddigi jóakaratot a jövőre nézve is fönt fogom tudni tartani. Ezt lankadatlan munkával akarom kiérdemelni és ambiczióm legszebb jutalma lesz, ha czélomat megközelíteni sikerül. Lövik Károly. hivatalos. Versenyhatárnapok 1904-ben. Október. Budapest (1) 6, 8, 9, 11. Kolozsvár (24) 9, 16. Zomhor (82) 9 10. Kagykikinda 16. Kisvárda __ ... 16. Bécs 16, 18, 20, 22, 23, 25, 27, 29, 30. Arad 22, 23. Pardubitz 30. November. Alag (4) 3, 5, 6. Nevezési zárnapok. A Magyar Lovaregylet vezértltkirságánál, Bndapest Nemzeti Casino. « Október. 6 X. napi Nyeretlenek versenye. 3000 k. 200!)"/ Nevezés. — XI. napi Kétévesek versenye. 3000 k. 1400™/- * " ' Eladók Hdcpja 2000 k. 1600™/. _ _ « Kétévesek eladóv. 2000 k. 1400"y. ... _ • Nyeretl. 2év. vers. 3000 k- 1000"/. . _ « II. oszt. Eladóverseny. 3000 k. 1000"y. « Welter-Handicap. 3000 k. 2000"/. ... • Kétévesek Hdcpja. 3000 k. 1000 m/ ... Kisb. jel. Handicap. 3000 k 1600"y.... _ ... « Nyeretl. el. 2é hdcpja. 2000 k. 900"y. • Welter-Hdcp. 3000 k. 1000"/ • Eladóverseny. 2000 k. 1400"/. — _ ... El. árb. Nyeretlen 2é elad. vers. 2000 k. 1100"/ « E adóverseny. 2000 k. 1600"/. _ ... • Kétévesek eladóversenye. 2000 k. 1000"/. • 7. D. u. 4 ó. XII. napi Eladók Hdcpja. 2000 k. 1600 "/. Teherk. — « • Welter handicap. 3000 k. 2000"y. • 8. XII. napi Eladók Handicapja 2000 k J600"/. Kisb.jel. — « Welter handicap. 3000 k. 2000"y — • Kétév. eladóversenye. 20CO k. 1400 f. Elad. árb. — « II. oszt. eladóvers. 3000 k. 1000"/.... • — XII. napi — , — # — c — X. napi — < — XI. napi — t — X. napi — < — XI. napi Helyreigazítás. Az 1904-iki aradi verseny-feltételekben, (lásd Vad. és Vers. lap 46. számát) elsö nap I. versenyszámban, lélvérek gátversenyének feltételeiből, a «nyeretlen» szó kihagyandó. Az «Aradi versenyegylet igazgatósága. Hirdetmény. Hesp Tamás abrakmester egy lovászfiuval szemben tanúsított durva bánásmódért 100 k. birságban marasztaltatott el. Budapest, 1904. oktober 4. A Magyar Lovaregylet igazgatósága. lehet, élénkiteni és tovább fejleszteni, méltó legyen félszázados mulyához. hogy Hirdetmény. Miután Rolhtuss Lajos apprentice szolgálati helyét Planner Ch. trainernél szerződésének letelte előtt elhagyta, töle a lovaglási engedély megvonatik s figyelmeztetnek az istálló tulajdonos urak és trainerek, hogy a versenyszabályok 145. és 146. §-ai értelmében öt szolgálatukba nem fogadhatják. Budapest, 1904. oktober 4. A Magyar Lovaregylet igazgatósága. Nevezések. Budapesti versenyek 1904. Öszi-meeting. Tizedik nap. Szombat október 8. II. Eladóverseny. 2000 k. a győztesnek, 300 k. a 2-iknak, 200 k. a 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv. 11007- (17 aláirás.) 1. Mr. Albert Wood 3é p k Caudry 2. Egyedi L. ur 3é stp m Master Jack 3. Gr. Festetics T. 3é p m Harczos 4. Györgyei M. ur 3é s m Mindjárt Legközelebbi számunk pénteken reggel jelenik meg. — A mai ezám ára 20 fillér