Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-09-23 / 91. szám
1904. szeptember 23. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 625 A Futurity stakes. C7A világ legértékesebb kétéves versenye nagy meglepetéssel végződött, az erősen favorizált Sysonsby vereséget szenvedett, s csak harmadik lett. Sysonsby vereségének mentsége egyrészt az, hogy a legnagyobb pönalitással a nyergében állt starthoz, másrészt pedig abban is üldözte a balszerencse, hogy lovasa Redfern a legszélső startszámot, a 16-ost húzta s igy a nagy mezőnyben Sysonsbynek kezdettől fogva nem sok kilátása volt. Ami a verseny lefolyását illeti, alig három percznyi késedelem után csaknem egy vonalban indult el a tizenhat kétéves. Artful rögtön az élen termett, mögötte Tunya, Tradition, Woodsaic, Hot Shot és legszélről Sysonsby galoppoztak, a mely utóbbin Redfern aggódva leste azt a pillanatot, a mikor az egész mezőny előtt keresztezve a pályát a belső oldalra juthasson. Artful lovasa Hildebrand észrevette ezt a szándékát s erősen lovagolta a kanczáját, a mely példát csakhamar Tanya, Tradition és Woodsaw lovasai is követték. A képzelhető leggyorsabb iramban jöttek a lovak fordulóba s itt sikerült Sysonsbynek annyi előnyre szert tenni, hogy a szabályok értelmében a belső oldalra igyekezhetett, és ez sikerült is neki annyiban, hogy a többi lovak előtt Artful mellé jöhetett, de már ezt a belső oldalról le nem szoríthatta. Ez az őrületes küzdelem, az a nagy iv, a melyben Sysonsbynek jönnie kellett és végül az a 13 font, a mennyivel többet vitt a nyergében, mint Artful, annyira kimerítették Sysonsbyt, hogy az egyenesben maradozni kezdett és az utolsó pillanatban még a Lucien Lyne által lovagolt Traditiout is kénytelen volt maga elé bocsájtani, de a harmadik helyet megvédhette a többiek ellen. Artful elég könnyen nyert három hosszal Tradition ellen, a melyet egy nyakkal hátrább Sysonsby követett. A verseny nyerője, Artful, a Futurity stakest megelőzőleg már két ízben győzedelmeskedett s alacsony súlya mellett eminens esélylyel indult a versenyben. A verseny tartama 1 perez 11% mpercz volt, igen jó átlag, de a recordot Yankee tartja, mikor 1901-ben 1 perez 9% mperez alatt gyözött. A verseny értéke 43530 dollár (217.650) korona volt a győztes részére. A Futurity Stakest először 1888-ban tartották meg. s akkor Proctor Knott nyerte meg. Két évvel később Potomac győzött és győzelme arról nevezetes, hogy abban az évben volt a verseny legértékesebb, a mennyiben Potomac tulajdonosa 67,675 dollárt kapott. Tavaly a futásban Hamburg belle gyözött, a mely épen ugy, mint Artful, Hamburgnak leánya s ugyanaz nap, mikor Artful a Futurityt megnyerte. Hamburg Belle a Fall Handicapben gyözött. Artfnlnak anyja Martha II, Bandié Dinmont-tó 1 származik, s igy a nyerőnek ereiben orthodox amerikai vér csergedezik. Hamburg különben jövö hónapban a Mr. Whitney hagyatékába tartozó egész ménessel együtt nyilvános árverésre kerül. KÜLFÖLDI GYEPEK. Páris, szeept. 18. Prix de Sablonville. 10000 frk. 2éves. 1100 m. Möns E. Blanc s m Adam Flying Fox—Amie 56 Stern 1 Due de Gramont p k Pomaté 54} Bellhouse 2 Mons. Champion s m Valhambra 56 J. Reiff 3 Helyezetlenül futottak: Augustus 56, Proud 56, Famosa 54}. Tot. 10:11. Helyre. 10:12, 22. Könyvf. 5 reá Adam, 10 Porr.aré, 20 Augusztus, 25 Proud és Valhambra, 33 Famosa. Idö 110. Prix Royal Oak, 79.500 frk. 3év. 3000 m. Möns. M. Caillault stp m Macdonald II Bay Ronald—Myrtledine 58 J. R iff 1 Mons E. Blanc s m Gouvernant 58 Stern 2 Möns M. Caillault s m Grand Due 58 L. Spencer 3 Mons E. de St.-Alary s m Monsieur Charvet 58 4 Tot. 10:31. Helyre. 10:11, 10. Fog, 2 reá Gouvernant, 9:4 Macdonald 11, 16 Grand Due, 20 Monsieur Chavret. Idő 318. Omnium 40200 m. Handicap. 2400 m. Möns Ch. R. Halbronn s m Dominos Masqué —Dancing Princess 45 Bellhouse 1 Mons J. Vanneck 4é p m Marengo 50 J. Lane 2 Comte de Fels 3é s k Fatinitza 43} G. Bartholomeus 3 Helyezetlenül futottak : 4é Flaneur 55, 4é Etna 55, bé Mile de St. Come 52}, 3é Issoudun 52, 4é Laby- rinthe, 50 3é Baryton 50, 4é Alerte 47, 4é Astaroth 45, 3é Ambleteuse 45}, 3é Madianite, 3é Erinne 40j. Tol. 10:72. Helyre. 10, 23, 46.80 Fog 9:4, Issoudum 4 Dominos, 8 Madianite, 12 Etna, Mile, de St. Come és Marengo, 14 Flaneur, 20 Baryton és Ambleteuse, 25 Labyrinthe, Astaroth, Fatinitza és Erinne, 50 Alerte. Idő 2 38. Fogadások az angol öszi nagy handicapokra : Cesarewitcb. Szerda, október 12. 3600 mét r. 10:1 3é Foundling 45 20:1 4é Roe O'Neil 50} 100:8 3é Dean Swift 44} 20:1 3é Gahzal 48} 100:7 4é St. Patrik's Day 45 25:1 4é Sandboy 50} Cambridgeshire. Szerda, október 26. 1800 méter. 8:1 3é Delaunay 55} 25/1 3é Barbette 43 100:7 4é Wild Oats 53 100:3 4é Hakl. Pridé 55} 20:1 3é GoldenSaint 41| 100:3 4é Cherisier 45} AGARASZAT. Verseny-naptár. Az Országos Agarász Szövetség közgyűlése a hazai agarász egyletekkel az 1904. évi saisonra a következő határnapokat állapította meg : A Torontál megyei agarász és lovas egylet kölyök agárversenye 1904. évi október 15-én. Az Országos Agarász Szövetség által rendezendő agár-Derby 1904. évi október hó 18 — 19 és 20-án. A Csanád megyei agarász egylet kölyök agárversenye 1904. évi október hó 25-én. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei agarászegylet elegy agárversenye 1904. évi október 26—27-én. A Zemplén megyei agarász egylet elegy agárversenye 1904. évi október 28—29-én. A Torontálmegyei agarász és lovas egylet elegy agárversenye 1904. évi november 3. és 4-én. A Szabolcsvármegyei agarásztársulat elegy agárversenye 1904. november 5- és 6-án. A Bács-Bodrog vármegyei agarászegylet kölyök agárversenye 1904. november 6. és 7-én. A Bihar vármegyei agarász egylet elegy agárversenye 1904. november hó 7. és 8-án. Az Országos Agarász Szövetség által rendezendő országos agárverseny 1904 november 10. és követkedö napjain. A Csanádmegyei agarász-egylet elegy agárversenye 1904. november 15. és 16-án. A Bács-Bodrog vármegyei agarászegylet elegy agár versenye 1904. november 20 és 21-én lesz megtartva. A csanád megyei agarász egylet közhírré teszi, hogy a kölyök agár verseny határnapját oktober 23áról október 25-ére, úgyszintén az ügető versenyt oktober 24-éröl oktober 26-ára helyezte át. A változás oka az,hogy az eredeti terminusok az aradi lóversenyekkel összeestek. A kölyök agárverseny nevezésének határideje a változás folytán oktober 24-én este 10 óra. A «Torontálvármegyei Agarász és Lovasegylet» kölyökagár versenyét október hó 15-én fogja Nagykikindán megtartani. Tiszteletdíj az elsőnek, titzteletdij a másodiknak. Futhat minden egyleti tagnak 22 hónaposnál nem idősebb agara, mely 3 hónapos korában az illető egyleti tagnak már tulajdonában volt. Nevezési dij agaranként 10 korona. Nevezések az agár nevének és színének pontos megjelölésével a versenyt megelőző napon este 8 óráig Nagykikindára az egyleti titkársághoz intézendők. A versenyt megelőző este 8 örak or a benevezett agarak sorshúzás utján való összevetése, ezután társas összejövetel a «Nemzeti szállodán külön termében. Október hó 16 án délntán 1 órakor lóverseny. Lakások, istállók és agárkocsik biztosítását T Vachteil Leó ur, a város rendőr főkapitánya volt szives elvállalni, ezek miatt tehát október hó 8-ig egyenesen hozzá kell fordulni annak kitüntetésével, hogy hány személyre szükséges lakás és hány lóra istálló. Nagykikindán, 1904. évi szeptember hó 20-án. Wiszkidenszky fhd. s. k. Karácsonyi A. s. k. egyl. titkár. egyl. alelnök. YADASZAT, L0YESZET. Agancs kiállítás. A Budapesten évenkint rendezni szokott agancskiálitást ez idén október 20—25. közötti napokon, a budapesti «Royal» szálloda (Erzsébet körút) erre alkalmas termében tartják meg. Miként eddig, ugy ezúttal is csak az idén. Magyarország területén lőtt szarvas- és őz-agancsok, zergekampók és egyéb vadásztropheák lesznek kiállithatók. A kiállítás tárgyát, első sorban a szarvasagancsok fogják képezni es ppdig a szerint, a mint azok: nyilt vadász területen, vagy vadaskertben lövettek ; továbbá kiállithatók dámlapátok, őzagancsok, zergekampók, végre erdei vadkanok agyarai és egyéb érdekes vadász tropheák (pl. szabálytalan agancs, stb. fejlődmények). A bírálatnál az eddig követett eljárási módot fogják ezúttal is alkalmazni és pedig akként, hogy ezúttal is nemcsak a nyilt vadászterületen, de a vadas kertek- i ben lött szarvas-agancsok közül is külön-külön a 3 legjobb szarvas-agancs s ezenkívül a 3 legjobb őzagancs, illetve dámlapát és zerge-kampó lesz díjazva és a szokásos érmek, illetve ezeket helyettesítő jelvények ezen tropheák mindegyikének ki fog adatni. ORSUGOS MAGYAR GALAMBLÖVŐ EGYLET «A Honti Sport Club» e hó 18-án és 19-én tartotta meg öszi galamblövő versenyeit Ipolyságon. Az egyes versenyek eredménye a következő volt: Megnyitó dij : első Wimmer Károly 5—5, második Gáspárdy Béla 4—5, harmadik Lits Gyula 5—6. Hölgyek dija: első Somogyi Béla 6—7, második Szokoly Alajos 7—9, harmadik id. gr. Waideck Frigyest 6—9. I. Poule : első Wimmer Károly és id. gr. Waldeck Frigyes 2—2. II. Poule: első Somogyi Béla 3—3. III. Poule: első id. gr. Waldeck Frigyes és Gáspárdy Béla 3—3 IV. Poule : első Landauer Béla és id. gr. Waldeck Frigyes 4—4. V. Poule: első id. gr. Waldeck Frigyes és Landauer Béla 5—5. Vigaszdíj : első id. gr. Waideck Frigyes második Czobor Imre 4—5, harmadik Kazy Lázár 3—4. Második nap. Clubdij : első Gáspárdy Béla 10—10 második „Wimmer Károly 9 — 10, harmadik Soltész István 8—10. II. Vigaszdíj : Első Landauer Béla 3—3. I. Poule: első gr. Waideck Frigyes és Wimmer Károly. II. Poule: első id. gr. Waideck Frigyes és Wimmer Károly. III. Poule: első Gáspárdy Béla és Wimmer Károly. IV. Poule : első gr. Waideck Frigyes és Wimmer Karoly. V. Poule : első Wimmer Károly VI. Poule : első gr. Waideck Frigyes . VEGYES. Az Öszi Kisérleti verseny valószinü indulói: Menydörgös Lewis Xama S. Bulford Rieuse ? Tepp Smejda Ezerkilenczszázegy Walkington Satyr Janek Bona Dea Krousil Bitva Cleminson Bon Amie Tarai Fonóka v. I o • Doute | Balne s Miidi startjáról a Kisérleti versenyben istállója még nem döntött, ha a kancza fut, ugy Cleminson száll a nyergébe, s akkor Bitvát Pretzner fogja lovagolni. King Rob, a Hesp istálló kitünö kétévese, az idén már nem jön többet pályára. Mitchellel a gödi istálló a bécsi szeptemberi meeting végén felbontotta a szerződést. Kapus és Gombát>• szerdán végezték elsó galoppjukat a sövények közt s mindakét ló jó ugrási talentumot árul el. Southey, kiről megírtuk, hogy vakbélgyulladásban megbetegedett, még mindig a bécsi Fürth-féle sauatoriumban fekszik, s nincs remény, hogy a tevékeny professionátus az idén nyeregbe szállhasson. A Földmivelésügyi minisztérium dijának valószinü indulói: Ka Gall Cleminson Viribus unitis Lewis Macdonald Tarai Aristides ? Sorrento Bonta Nemes csak akkor áll a Földmivelésügyi minisztérium dijában a starthoz, ha a pálya nem lesz mély. Bona Vistának tegnap két ivadéka győzött, Bonanza és Katona. Kapus vasárnap a Pásztor dijban vesz részt, s azután a mén visszatér Tatára. F. Butters istállójába került a két utolsó évben a Prince of Wales handicap dija, Blockade illetve Bonanza révén. Con Amore másfélszeres pénzzel favorit a St. Legerre, mig Ma és Keringönek 2} az oddsuk. A St. Legerből tegnap este tizenkét lovat töröltek, de csak olyanokat, a melyeknek külömben sem volt keresni valójuk a futásban. A töröltek a következők : Babszi, Barnabimbó, Gondos, Hadur, Hangyár, Hírmondó II., Kingdom, Pathos, Tarai, Tepp, Vaduz és Veruda. A Lovaregyleti dijból tegnap este mindössze csak Bátort, Fadinardot, Llubarf, Vaduzt, Verudát és Zarinat törölték. Bolivar, melyet karlsbadi győzelme után Wolf százados, majd ettól Komierowski ur vett meg, az orosz kormány tulajdonába ment át, amely a Bona Vista mént a szentpétervári méntelepen állítja föl.