Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-09-19 / 89. szám
610 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1904. szeptember 16. Játszik, mikor speddel Katona nyomul föl s küzdelemre hívja fel Ivánkát. A harcz fejhosszal a kancza javára dölt el, mig Gavallér négy hoszszal harmadik Kinos előtt. A gátversenyben Parthenia a favorit. Suns- hine vezet lair Mortgage és a rosszul ugró Saratoga elótt, mig fele uton Sunshine-vel együtt meg van verve. A fordulónál Parthenia nyomul föl s Fair Mortgage-viil együtt marad az utolsó ugrásig, a hol könnyen elinegy mellette s egy hosszal veri meg. Sunshine rossz harmadik. A napot befejező kétéves handicapban tizennégy ló indul, kedveuczek Immortelle ésKaczérlány. Az utóbbi vezet Maduro ellőtt, de 300 méterrel a czél elótt meg van verve. Ekkor Immor- telle áll a mezóny élére, de csakhamar Pergola és Venezia nyomul föl s küzdelembe bocsátkozva az utóbbi nyak hosszal győz Pergola ellen, mig Immortelle három hosszai harmadik. A vasárnapi versenyeket hideg őszi időben futották, a közönség érdeklődése azonban ennek daczára élénk volt. Ezúttal is a legtöbb futásban kevéssé fogadott lovak győztek s a bookinakereknek, mint a meetingen már többször újra jó napjuk volt. Háromévesek gátverseny-handicapja nyitotta meg a napot. A 3000 koronás dijért kilencz hurdler állt starthoz, s a ringben Delit, Tlietist és Garast fogadták leginkább. Princes Nelly vezetet! az első gátig, a hol visszaesik s többé már szerephez sem jut. A field élén B.ona Grazia szinei latszanak Garas előtt, mig hátul Csevek és Orcus haladnak. Az utolsó gátnál Garas elhúz a mezőnytől s könyen őt hosszal nyer a nehezen kibocsátkozni tudó Deli ellen, melyet három hosszal harmadiknak Tlietis követ Gerda előtt. A Kétévesek eladóversenyében hét ló között Dulcsas reás favorit. Phonola jó startot kap, bár Dulcsas fele uton közelébe megy a Tokiokancza végig némi előnyben van s végül biztosan egy hosszal veri meg a kedvenczet, Korona II. harmadik Etta előtt, mig Play or l>ay, a melynek szintén jó esélye volt, mi szerephez sem jutott. A Gaga versenyben a ring bizalma egyformán oszlott meg Bon Amie és Junák között, a többi lovakat alig fogadták. Egy ideig Bon Amie vezet, majd Junák és Kevély szinei látszanak elől. Az utóbbi a távoszlopuál előnyre tesz szert s azt a czélig megtartva egy hosszal nyer Junák ellen, melyet Bon Amie harmadiknak követ Bona Dea előtt. Kevély mai győzelme meglepetés számba megy, a mén a Kladrubi dijban messze Junák mögött ért czélhoz s budapesti formája sem volt elég jó arra, hogy ma nyerését várni lehetett volna, Ha a vasárnapi verseny helyes volt, a miben kételkedni alig lehet, ugy a Harvester-ménben egyik legjobb kétévesünket kell keresni. Itt említjük meg, hogy Kevélynek a Kladrubi dijban való rossz futását lovasa az akkori a kedvezőtlen starttal menti. A mezőny többi lováról szólva, Junák ismét gyors kétévesnek bizonyult, mig Bon Amie absolut magas súlyával alig játszott valami szerepet s fele uton meg volt verve. Negomglen, annak idején egyik legjobb flyeriink most formán kivül van s utolsónak haladt át a czélon. A Jubileum dijra hét lovat nyergeltek föl s kedvencz MacdonakUett, amelyet végül l}:l-gyel fogadták. A felkanterezésnél az összes lovak kedvező benyomást tettek, s különösen Macdonald galoppja volt tetszetős. A start hamar sikerült s Macdonald vezetett Kapus előtt, mig mögöttük Futótűz és Nemes galoppoztak. Viribus unitis és Con Amore a hátvédben haladtak. Szemben a tribünökkel Nemes másodiknak nyomul föl, csakhamar pedig átveszi a vezetést es a rövid oldalon hosszakkal jár az eluyulót mezőny előtt. Az egyenesben Nemes, a mely ivet csinálva fordul be, meg vau verve, példáját Kapus és Futótűz is követik, 400 méterrel a czél előtt Viribus unitis bontakozik ki, s vezet a távoszlopig, a hol Con Amore és Sorrento rushhel előretörnek s elhagyván Viribus unitist, kemény tusát vívnak a czélig. A harcz küzdelem után fél hosszal Con Amore javára dőlt el, mig egy hosszal hátrább Viribus unitis az újra felnyomuló Macdonalddal holtversenyt fut a harmadik helyre. Con amore a két derby után tehát a Jubileumi dijat is meg tudta nyerni s ezzel korrigálta az Erzsébet királyné dijban mutatott formáját. A puha tatejon a mén sokkal jobban ment, mint Budapesten a kemény pályán s a távolság is inkább megfelelt neki. A .Matchbox-mén kétség kivül igen jó ló s a mellett azonban szerencsés is. A derbyben start elótt két legvesze delmesebb ellenfele Ma és Blocksberg estek ki a versenyből s ezúttal pedig a mély talaj jött segítségére. Javára szolt az is, hogy Macdonald már nem a régi ló. Sorrento pedig a három utolsó napon a kedveeőtlen időjárás s a rossz pálya miatt nem végezhette azt a munkát, melyet a mén megkívánt volna. Ezzel azonban nem akarjuk Con amore érdemeit kisebbíteni s konczedálni kell, hogy vele nem méltatlan ló nyerte meg a két derbyt. A mezőny többi lováról kevés a mondani valónk: Macdonald mint említettük már nem a régi, Viribus unitisnak csak másodsorban lehetett esélyt adni s a mén amellett, ugy látszik, állani se tud, mig Nemest az önmaga csinálta abnormis pace ölte meg, Futótűz nincsen nyári formájában, mig Kapus 65} kg. alatt szintén elenyésző szerepet játszott. A mén igen szerencsés körülmények között nyerte meg a Szent István dijat, annyi bizonyos. Az 1000 méteres handicapban Ismerős volt erős favorit, mellette Maluprit és Talvoltát fogadják. Ismerős vezet Maritima és Malupri elött. Fele uton már csak a két előlemlitett ló van versenyben s közülük Maritima biztosan öt hosszal nyer Ismerős ellen, mig négy hosszal hátrább Malupri harmadik a formán kivül lévő Barbarossa II előtt. A steeple chaseben Mystery vezet Willi és Hastrmann előtt, hátul Gyopár és Figyelem galoppoznak. A tribüuugrásnál az utóbbi elbukik s nemsokára Willi orrvérzést kap. Mystery most Hastrmann és Tokaj előtt jár, mig Gyopár egészen lemarad, Rathshérr pedig kitör. Az egyenesben Hastrmann nyomul Mystery mellé s a a két ló kemény harczba bocsátkozva küzd a czélig, melyet holtversenyben értek el. Tokaj tizenöt hosszal harmadik. Mystery lovasa uekilovaglás miatt óvást emelt Hastrmann lovasa ellen, az óvást azonban az igazgatóság visszautasította. A Beaten handicapban Lady Russel és St. Gellért a kedvenczek. Az utóbbi vezet Szürkület előtt a távoszlopig, a hol miudaketten megvannak verve s helyet adnak a kivül felnyomuló Forrásnak, melyet Cake Walk, majd a tribünök előtt Kapor vesznek üldözőbe. Forrás azonban megtartjaelőnyét s biztosanfél hosszal veri meg Cake Walkot, melyet harmadiknak két hosszal Kapor követ. Forrásra már Venezia tegnapi győzelme rámutatott s a kétéves kancza mai szereplése igen jó formát jelent. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1904. Szeptemberi meeting. Nyolczadik nap. Szombat, szeptember 17. 1 Nyeretlen kétévesek versenye 2000 K 1, 400 K II. 1300 m. Krausz L. ur p m Visegrád Dunure— Wilful 52} Vajda 1 Dreher A. ur p k Ebenzweier 54} Cleminson 2 Mr. Lincoln p k Thea 51 Rothfus F. 3 Grössinger S. ur p k Laretta 51 Rybensky 4 Mautner V. ur p k Bonair 51} Tarai U Gr. Trauttmansdorff L. p k Osalu 51 Stehno 0 Totalisateur: 10:26. Helyrefogadások : 50:72 II, 50:76 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 37Ebenzweier, 47 Thea, 58 Bonair, 108 Oialu, 203 Laietta. Könyvfogadások : 1} Visegrád, 3 Ebenzweier, 4 Thea, 6 Bonair és Laretta, 7 Osalu. Küzd. ut. } h. nyerve, 3 h. 3-ik. Versenyérték : 1970 K I, 400 K II, 180 K a versenypénztárnak. Idő 1 32 8/,o. II. Kétévesek eladóversenye. 2000 K I, 400 K II. 1100 m. MülleiE. ur s b Alom Abonnent—Lotti 45} Martinkovich 1 Luczenbacher M. ur p k Wonder 42 Janek 2 Hg. Hohenlohe-Oehringen s k Do 42 Stehno 3 Br. Königswarter H. stp m Grognard 42 Barton 4 Mr. Adrién p m Hunczut 45} Fetting 0 Löbl M. ur sz k Szürkület 40} Rybensky 0 Gr. Esterházy M. M. p k Czinka Tanna 41 Baines 0 Totalisateur : 10:53. Helyrefogadások : 50:90 1, 50:170 II, 50:75 III A többi ló quotája győzelem esetén: 30 Do, 39 Czinka Panna, 64 Grognard, 81 Hunczut, 162 Szürkület, 190 Wonder. Könyvfogadások : 1} Do, 4 Grognard, 5 Czinka Panna, 6 Álom és Szürkület, 7 Hunczut, 10 Wonder. Erős küzd. u. nyakh. nyerve, fejh. 3-ik, nyakh. a 4-ik előtt. A győztes 2800 kért visszavásároltatott. Versenyérték : 1970 K I, 750 K II, 600 K a versenypénztárnak. Idő III. Kétévesek versenye. 3000 K I, 400 K II, 1000 m. Gr. Festetics T. stp m Arató Duncan — Addy 54 Lewis f Gr. Wimpffen S. s k Liza Blitz Xaintrailles— Verve 52} Cleminson f Totalisateur: 1-0:8 Arató, 10:8 Liza Blitz. Könyvfogadások : 2} reá Arató, lf Liza Blitz. Holtverseny : Versenyérték: 1460 K, azonkívül 220 K a győztesek mindegyikének. 60 K a versenypénztárnak. Idö 1'12 ,/ 1 0 IV. Kohlmarkü dij. 5000 KI 4)0 K II, 1300 m. Gr. Batthyány E. 6é p h Ormód Gourmand— Orpheline 60} Lewis 1 Gr. Trauttmansdorff L. 3é s m Nugommorv 55 Krouzil 2 Baltazzi A. ur 4é p k Bon soir 57} Cleminson 3 Blaskovits Er. ur 5é p m Hazafi 59 Mitchell 0 Gr. Degenfeld I. 3é s m Mixi 55 Bonta 0 Br. Springer G. 4é p k Példa 57} Tarai 0 Totalisateur: 10:37. Helyrefogagások: 50:84 I, 50:90 II. A többi ló quotá|a gyö'.elem esetén : 34 Hazafi, 43 Nugommorv, 57 Példa, 82 Bon soir, 119 Mixi. Könyvfogadások : 2} Ormód, 3 Hazafi és Nugommorv, 4 Példa, 5 Bonsoir, 6 Mixi. Ig. könnyen 1} h. nyerve, 4 h. 3-ik. Versenyérték: öOOO K I, 4U0 K 11, 470 K a versenypénztárnak. Idő 1'28 3/ J 0 V. Eladó handicap. 3000 K I, 400 K II. 2800 m. Br. Springer G. 3é s k lráska Matchbox— Ironie 51 Lewis 1 Br. Herzog M. 3é s m Katona 51 Cleminson 2 Gr. Andrássy G. 4é p her Gavallér 60 Janek 3 Schosberger L. ur 3é p k Kinos 45} Pretzner 4 Gr. Trauttmansdorff L. 3é p k Epouseuse 47 Martinkovits 0 Br. Üchtritz Zs. 4é p m Ducrot 51} Baines 0 Mr. White 6é p her Parapluie 55} Fries 0 Totalisateur: 10:38. Helyrefogadások : 50:80 I, 50:90 II, 50:90 111. A többi ló quotája győzetem esetén : 47 Ducrot, 51 Gavallér, 74 Katona, 79 Kínos, 81 Epouseuse, 85 Parapluie. Könyvfogadások: 3 Ducrot és lráska, 4 Gavallér és Katona, 6 Epouseuse, és Kinos, 10 Parapluie. Erős küzd. ut. fejh. nyerve, 4 h. 3 ik. A győztesre ajánlat nem történt. Versenyérték : 2950 K I. 400 K II, 370 K a versenypénztárnak Idő 3.18«/,o VI. Nyeretlenen gát/ersanye. 1800 K. I, 500 K. II. 2400 m. Schindler L. ur 3é p k Parthenia Gaga— Parti- sane 60 Lawton 1 Dreher A. ur 3é p her Fair mortgage 60 Huxtable 2 Egyedi A. ur 4é s k Sunshine 69 Machan 3 Mautner V. ur 3é p k Saratoga 60 Slinn 0 Totalisateur : 10:23. Helyrefogadások: 50:80 1, 50:85 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 35 Saratoga, 38 Sunshine, 51 Fair mortgage. Könyvfogadások : I-} Parthenia, 2} Saratoga, 3 Sunshine, 4 Fair mortgage. Igen köny. 1 h. nyerve, )2 h. 3-ik. Versenyérték : 1770 K I, 500 K II, 120 K a versenypénztárnak. Idő 3 00. VII. Kétévesek handieapja. 2000 K I. 40o K II. 1000 m. Müller E. ur s k Venezia Vesuvian— Blitz 61} Martinkovits 1 Egyedi L. ur p k Pergola 53 Lewis 2 Gr. Fries M. s k Immortelle 52 Krouzil 3 Krausz L. ur stp m Tányérnyaló' 55 Fries 4 Mautner V. ur s k Trés comique 56 Tarai 0 Schindler L. ur p k Kitti 54} S. Bulford 0 Capt. Z. p m Obsitos 53} Bonta 0 Dreher A- ur p m Maduro 53} Cleminson 0 Br. Üchtritz Zs. s k Bona sera 50} Fetting 0 Gr. Degenteld I. p m Jakab 49 Janek 0 Rohonczy G. ur s k Madelaine 48} Kelemen 0 Rohonczy G. ur f k Kaczérlány 48 Pretzner 0 Schosberger L. ur s k Tornya 46} R. Poole 0 Löbl M. ur s m Bunkó 45 Raines 0 Totalisateur: 10:191. Helyrefogadások: 50:195 I, 50:104 II, 50:66 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 31 Immortelle, 53 Kaczérlány és Madelaine, 90 Pergola, 117 Trés comique, 118 Maduro, U0 Tányérnyaló, 193 Bona sera, 2 8 Bunkó, 212 Kitty és Obsitos, 270 Jakab, 453 Tornya. Könyvfogadások : 2 Immortelle, 3 Kaczérlány. 6 Maduro, 8 Obsitos és Pergola, 10 Bona sera és Venezia, 12 a többi ellen. Küzd. ulán nyakh. nyerve, 3 h. 3-ik. } h. a 4-ik elött. Versenyérték : 1950 K I, 100 K II, 970 K a versenypénztárnak. Idő 1 O8'/ 1 0 Kilenczedik nap Vasárnap, szeptember 18. I. Háromévesek gátversenye. Handicap. 3000 K I, 500 K II. 2400 m. Petanovits J ur s m Garas Ganache—Bon Appetit 61 Machan 1 Aresin-Fatton J. fhdn. s her Deli 71} Rosak 2 Gr. Fries M. s k Thetis 70} Huxtable 3 Schindler L ur s k Gerda 72} Healy 4 Mautner V. ur s her Csevek 64} Slinn 0 Boross J. ur s k Princess Nelly 59 Opatovsky 0 Mr. Paul p k Bona Grazia 58} Lawton 0 Brachfeld L. ur s her Orcus 58 Shoibal 0 Hg. Pálffy M. stp k Gauntlet 56 Rémes 0 Totalisateur: 10:36. Helyrefogadások: 50.67 1, £0:67 II. 50:69 111. A többi ló quotája győzelem esetén : 37 Deli, 44 Tlietis, 74 Csevek, 106 Bona Grazia, 155 Orcus, 159 Gerda, 29 4 Gauntlet, 813 Princess Nelly. Könyvfogadások: 3 Deli, 3} Garas és Thetis, 5 Bona Grazia, 7 Gauntlet, Gerda és Or-