Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-09-16 / 88. szám

600 VADÁSZ- ÉS VKRSENY-LAP. Közlemény. A Magvar Lovaregylet igazgatósága fenntartja ma­gának a jogot ring jegyek kiadását bárki részére belátása szerint megtagadni és esetleg a már ki­adottat, ha jónak látja, az ár visszatérítése mellett bármikor bevonni. Budapest, 1904. szeptember 14. A Magyar Lovaregylet igazgatósága. Figyelmeztetés. Azon egyénekről, kikről az igazgatóság megitélése szerint kellően beigazoltatik, hogy üzletszerűen fog­lalkoznak a bookmakereknél való fogadások közve­títésével, a fogadási körbe szóló jegyek el fognak vonatni. Budapest, 1904. szeptember 14. A Magyar Lovaregylet igazgatósága. Közlemény A t. cz. közönség felkéretik, hogy totalisateur foga­dásait azonnal a számok kitétele után tegye meg, mert a versenyközöket ugy a lovak esélyei érdeké­ben, mint a versenyeknek tul későn való végzésének elkerülése végett lehetlen annyira elnyújtani, hogy a késedelmezők fogadásaikkal le ne maradjanak. Budapest, 1904. szeptember 14 A Magyar Lovaregylet igazgatósága. TEUVEREK ES VER SENYEK. Bécsi versenyek — Hetedik nap. — A csütörtöki versenyeknek sem kedvezett jó idó. Egész éjjel s a futás napjának délelőttjén esett az eső s a pálya erősen átázott. A ver­senyeket kis közönség nézte végig. A napnak két értékesebb dija völt: a 10000 koronás Ver­neuil handicap és az 5000 koronás A^lamdij. Az előbbiben tiz ió indult s napok óta nagy favo­rit Barbár volt, melyet a bookmakerek csak parival irtak ki. AZ értékes handicapot Ragtail nyerte meg Satyr és Forrás ellen, mig a favo­rit a vert mezőnyben volt. Az 5000 koronás Államdijban mindössze három ló indult. A favo­rit itt is vereséget szenvedett. Kikeletet Gazette előzte meg a czélnál. A napot megnyitó eladók gátversenyében hat mérsékelt képességű hurdler között Gomb volt a kedvencz, de fogadták Ambrosiust is. AZ utóbbi több hosz előnnyel vezetett Bona Grazia és Gomb elótt, hátul a rosszul ugró Reporter ha­ladt. Ambrosius végig vezetett s jóllehet a két utolsó ugrásnál erós hibát csinált, mégis négy hosszal verte meg a speedre lovagolt Rama thurit, mely mögött Bona Grazia lett harmadik. Az 1600 méteres handicapban Nyalka, illetve Vergissmeinnicht voltak a ring kedvenczei. Rabu­list vezetett Nyalka elótt, hátul Vadőr galop­pozott. A távoszlopnál Rabulist még nyerőnek látszott, de aztán nem állta a távolságot és a speeddel felnyomuló Thorane könnyen ment el mellette s három hosszal nyerte meg a versenyt Rabulist ellen, melyhez háromnegj ed hossznyira Nyalka lett harmadik a szépen felzárkózó Vadőr előtt, A Verneuil handicapban tiz ló között úgy­szólván csak Barbárt fogadták, mellette elvétve Satyrnak és Ragtaűnak akadtak hivei. A start sokáig elhúzódott, mikor pedig a szalag felleb­bent Satyr vezetett s mögötte St. Gellért ós Bar­bár szinei látszottak, mig Népszó állva maradt. Satyr a távoszlopnál még könnyű nyerőnek lát­szik, mig Barbár már itt meg van verve. A tribünök előtt a hátvédből Ragtail bontakozik ki, üldözőbe veszi a láthatólag fáradó Satyrt, s a czélban küzdelem utáu fejhosszal megveri. For­rás harmadik Venezia előtt. Ragtaűnak nyilvá­nos forma szerint esélyt kellett adni, a Tenyész­tők dijábau jól futott Patienceval, bécsi elózö szereplésénél pedig már a startnál elvesztette a versenyt. Az Achilles Il.-mént mindig is jó lónak tartottuk, ma pedig stayert ösmertünk meg benne. A mély talajon a kétéves nehezen kapott lábra, csak a tribünök elótt tudott tár­saihoz csatlakozni, de végül már csak ó tudott az egész fieldben menni. A szép exterrieurü ménből jövő évre lesz igazán ló, s remélhető, hogy hibás csáukja nem fogja képessége kifej­tésében akadályozni. Igen nagyformát mutatott az orosz Satyr, a mely 4 kg.-ot adott Ragtaű­nak s e futása alapján szintén kétéveseink elite­jebe került. Forrás harmadik helyét inkább annak köszönhette, hogy a többi lovat már nem lovagolták ki teljes erélylyel. A favorit Barbár csekély szerepet játszott a versenyben; a táv­oszlopig az elsó fieldben volt, de aztán egészen lemaradt. Lehet, hogy a mély talaj nem volt kedvező s közelebbi szereplését kell bevárni, mig Ítéletet mondhatunk fölötte. A kétévesek eladó handicapjában a ringnek nincsen határozott kedvencze, leginkább még Sáfárt fogadják. Kaczérlány vezet Coma Berenice és Sáfár elótt. A távoszlopnál az utóbbi veszi át a vezetést s némi küzdelem után egy hosszal veri meg Kaczérlányt melyhez Czafrang fut ki harmadiknak a nehezen lábrakapó Boite a surprise elótt. Az Államdijban a favorit Kikelet vezet Gazette és Veruda előtt, mely utóbbi az egyenesbe fordulónál kész van erejével. A távoszlop elótt Gazette harczba bocsátkozik Kikelettel s végre egy hosz­szal veri meg a Pardon kanczát. Veruda nyolcz hosszal harmadik. Kikelet ugy látszik már vissza­megy formában, a mi nem csoda, hisz a kancza tavasz óta talpon van és sok nehéz verseny­ben vett részt. Az első osztályú Eladóversenyben az egyes startszámu Xama a favorit, jóllehet a papiros­forma Rose Berndre utal. Egy ideig a kedvencz vezet, azután Rose Bernd nyomul előre és két hosszal utasítja vissza a speeddel jövő Bakancsos és Tokaj IL támadását. Közülök Bakancsos két hosszal második lesz, mig Xama a negyedik he­lyet foglalja el. Rose Bernd egyike leggyorsabb kétéveseinknek, a mely a mellett hü ló s a mee­tingen négyszer futva mindig kimutatta formá­ját. Xama ugy látszik még nem allright — a kancza Budapesten köhögött — ellenben Bakan­csos korrigálta utolsó futásait. A steeple chaseben Gyopár vezet a tribün­ugrásig, a hol hibát csinál s azután minden ugrást rosszul vesz. Igy Kalauer vezet a favorit Marcheuse előtt, a mely az utolsó előtti gátnál elhúz ellenfelétől és igen könnyen négy hosszal nyer a mén ellen. Gyopár rossz harmadik. ® YERSENYD1JAK * mindennemű sportra, állan­dóan gazdag választékban találhatók PELZMANN F­ittBrmsi ii kátéim PANNÓNIA SZÁLLODA. Kitűnő étkezési helyiség, egészen megújítva és újonnan berendezve; a nagy terem a mellékhelyiségekkel és téli kerttel villamos villágitással a fő­és székváros látványosságai közé tartozik. § I SCHUCH L. UTÓDAI (r­| EDLAUER g. és SZLÁVIK | | diszmüáru-üzletében. 5} I BUDAPEST, Kigyó-u. 4. | Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1904 Szeptemberi meeting Hetedik nap. Csütörtök, sí'ptcmber 15. I. Eladó-gátverseny. 1800 K I, 500 K II. 2400 m. Schosberger L. or 3é s m Ambrosius Acrobat — Ambrosia 55} Smejda 1 Dreher A. ur 4é p k Rama thur'i 70 Huxtable 2 Mr. Paul 3é p k Bona Grazia bl Lawton 3 Egyedi A. ur 4é s k Sunshine 70 Maehan 0 Mautner V. ur lé s k Gomb 66 Slinn 0 Schindler L. ur 3é p m Reporter 58 Fürst 0 Totalisateur: 10:33. Helyrefogadások: 50:100 I, 50:91 II. A többiló quotája győzelem esetén: 26 Gomb, 42 Rama thuri, 95 Bona Grazia, 99 Sunshine, 228 Reporter, Könyvfogadások: 1} Gomb, 2} Ambro­sius, 3 Rama thuri, 4 Sunshine, 6 Bona Grazia, 8 Reporter. 4 h. felt. nyerve, } h. 3-ik. A győztest megvette gr. Chorinszkv F. 4900 k-ért. Versenyérték : 1770 K I, 800 K II, 270 K III, 480 K a versenypénztár­nak. Idö 2 57 3/ 1 0. II Handicap. 2000 K I, 400 K II 3éveseknek. 1600 M. B-. Springer G. p m Thorane Dunure—Thessa 45 Fetting 1 Dreher A. ur s m Rabulist 55 Cleminson 2 Petanovits J. ur p m Nyalka 51 L<-wis 3 Mr. Lincoln s m Vadőr 48} Janek 4 3r. Königswarter H. p k Vergissmeinnicht 51 Krouzil 0 Boross J. ur s k Oyster Bay 45} Pretzner 0 Krausz L. ur p m Voltaire 45} Martinkovich 0 Totalisateur : 10:67. Helyrefogadások : 50:94 I, 50:94 II. £0:74 III. A többi ló quotája győzelem esetén: 28 Vergissmeinnicht, 37 Nvalka, 58 Vadőr, 76 Rabulist, 223 Voltaire, 231 Oyster Bay. Könyvfoga­dások : 2 Nyalka, 2} Vergissmeinnicht, 4 Vadőr, 5 Oyster Bay és Thorane, 8 Rabulist és Voltaire. 3 h. köny. nyerve, } b. 3-ik. } h. a 4-ik előtt. Verseny­érték : 1950 K I, 400 K II, 440 K a versenypénztár­nak. Idő lM9 p/,o­III. Vernull Handicap 10.000 K I, 1500 II, 500 K III. 2éveseknek 1200 m. Gr. Batthyány E. s m Ragtail Achilles IL— Rose 55} Bonta 1 Lazareff M. ur p m Satyr 59} Tarai 2 Müller E. ur p k Forrás 56} Bulford S. 3 Müller E ur s k Venezia 54} Janek 4 Jaross S. s k Galanterie 52} Martinkovich 0 Egyedi L ur p m Bn-bár 51 Lewis 0 Mautner V. ur s m Trinidad 49 Baines 0 Hg. Taxis M. E p m Népszó 48 Krouzil 0 Rohonczy G. ur s m St. Gellért 45} Pretzner 0 Gr. Festetics T. s k Heldin 45} Holmes 0 Totalisateur: 10:124. Helyrefogadások : 50:1911, 50:104 II, 50:475 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 24 Barbár, 59 Satyr, 76 Heldin, 97 St. Gel­lért, 98 Galanterie, 123 Forrás és Venez:a, 146 Népszó, 572 Trinidad. Könyvfogadások : pari Barbár, 6 Satyr, 8 Galanterie Heldin, és Ragtail 10 Népszó és St. Gellért,, 12 Forrás és Venezia, 14 Trinidad. Erős küzd. után fejh. nyerve, 5 h. 3-ik. Népszó a start­nál állva maradt. Versenyérték : 10.000 K I, 1500 K II, 500 K III, 2280 K a verseny pénztárnak. Idő l"22 s/,o IV. Kétévesek eladó handicapja 2000 K I, 400 K II. 9C0 m. Petanovits J. ur p m Sáfár Bogdány—Sárika 56} Bulford S. 1 Rohonczy G. ur f k Kaczérlány 51 Pretzner 2 Krausz K. ur p k Czafrang 51 Fries 3 Br. Königswarter H. s k Boite á surprise 56} Smejda 4 Boross J. ur s m Virgoncz 58 Tarai 0 Schosberger L. ur s k Coma Beren'ce 57 Aylin 0 Capt. Z. p m Obsitos 56} Bonta0 Mr. Adrién p k Gage 54} Janek 0 Wachsmann A. ur p k Cake TT alk 50} Weisse 0 Br. Üchtritz Zs. p k Nyalánk 49 Fetting 0 Baltazzi A. ur s k Thérése Raquin 48 Krouzil 0 Totalisateur: 10:43. Helyrefogadások: 50 102 I, 50:208 II, 50:196 III. A többi ló quotája gvőzelem esetén : 49 Thérése Raquin, 52 Virgoncz, 99 Boite á surprise, 125 Gage, 126 Coma Berenice, 133 Czafrang, 182 Cake Walk és Obsitos, 184 Nyalánk, 254 Kaczér­leány. Könyvfogadások : 3} Sáfár, 5 Czäfrang, Gage, Thérése Raquin és Virgoncz, 6 Coma Berenice, 7 Obsitos és Boite á surprise. 10 Kaczérlány és Nya­lánk, 12 Cake Walk. 1 h, bizt. nyerve, 1 h. 3-ik. A győztesre ajánlat nem történt. Versenyérték : 1950 K I, 400 K II, 650 K a versenypénztárnak. Idö 101«/ 1 0 V. Államdi] 5000 K I., 1000 K II. 2800 m. Br. Königswarter H. 4é p k Gazette Gaga— Glennie 56} "" Tarai 1 Schosberger L ur Bé s k Kikelet 53} Aylin 2 Egyedi L. íjr 3é p m Veruda 52 Lewis 3 Totalisateur : 10:32. A lobbi ló quotája győzelem esetén: 18 Kikelet, 35 Veruda Könyvfogadások: 1} reá Kikelet, 2 Gazette, 3 Veruda. Küzd. után 1} h. nyerve, 8 h. 3-ik,Versenyérték : 5000 K I, 1000 K II, 230 K a versenypénztámak. Idö 315»/,« VI. I. oszt eladóverseny. 4000 K I, 400 K II. 2é. 1000 m. Gr. Fries M. s k Rose Bernd Gomba— Fair Rent 63} Krouzil 1

Next

/
Thumbnails
Contents