Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-08-24 / 78. szám
1904. augusztus 24. VADÁSZ- ÉS VKHS&NY-LAP. 537 A nyolezadik nap. A nyolezadik napi versenyeknek két jelentősebb futása van : a 6000 koronával dijazott Budai dij és a Kétévesek nagy handieapja, ezenkívül a másodosztályú Eladóverseny is több, aránylag jobb képességű kétévest állithat starthoz. Egyébként a programm ezúttal is változatos s minden futásban nagy mezőnyök indulására van kilátás. A Kétévesek nagy handicapjának teherközlését sikerültnek lehet mondani, különösen a kisbánatjelentés után, mikor a kevés esélylyel biró lovakat istállóik már törölték. A topweight most Forrásé, mig a sort Almansor zárja be. A magunk részéről a chanceosabb lovakat Vtnezidban, Nézsában, Ezerjóban, Megintben, Náday ban és Heldinben látjuk, a mi csak azt mutatja, hogy a kombináczióra bö tér kínálkozik. Veneziánál mindenesetre el kell tekintenünk a harmadik napon mutatott formájától s szemünk előtt chanceaelbirálásakor kottingbrunni formái lebegnek. Ha ezt a képességet megismétli, ugy Veneziat a helyezettek közt lehet várni. Nézsa a Helenenthali díjban negyedik volt s legutóbb a Kettős Ivadékversenyben futott figyelemreméltóan, jóllehet, későn kapva lábra, már helyet nem tudott kapni. A negatív formák mindenesetre őt ajánlják, megbízható alapnak azonban a nemleges képességet elfogadni nem mindig tanácsos. Megint versenyről-versenyre javult ló s ha ugy halad tovább, mint elsö futásától a másodikra, ugy vei® is számolni kell. Nádayról ugyanez áll, direct forma szerint azonban Megint pártján vagyunk. Heldin 48 kg.-mal szintén jól áll papiroson. Ezeket tekintjük a chanceos lovaknak, az sincs azonban kizárva, hogy egyes régebben nem látott kétévesek az elmúlt idö alatt előrehaladtak kondiczióban, és igy meglepetést okozhatnak. A papírforma fazonban elsö sorban Nézsára utal s mellette Megint, továbbá Náday ama lovak, melyektől jó futást lehet várni. A Budai dijban tizenhárom ló állhat starthoz. A versenyre irányadóul leginkább a Csömöri dij szolgál, mert Lotto, Harczos, Prior, Mixi, Pusztán újra találkoznak. Miután a súlyviszonyok ezúttal alig változtak a lovak között az eredmény valószínűleg ugyanaz lesz, mint augusztus 21-én, s legfeljebb a 200 méterrel hosszabb távolság szólhatna a flyer Lotto ellen, s ekkor Harczost kell figyelembe venni. Azonban a Csömöri dijban résztvett lovakon kivül más telivért is látunk a futásban és pedig elsö sorban Nugommorvot, a mely súlyban se áll rosszul, tavaszi képessége szerint pedig egyike a jobb ílyereknek. Ha a távolságot állja, ugy a győztest benne kell keresni, másodsorban pedig Lottot jelöljük. A napot megnyitó 1600 méteres Eladó versenyben tizennégy lovat találunk kötelezve. Köztük aránylag jobb képességűeket is, mint Sommer frischet, Gloryt, Bátrant stb. jA súlyviszonyokat figyelembe véve arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a 2000 koronás dijban Sommerfrischének adjuk az első esélyt, de nincs kizárva, hogyCffory vagy Lennox keresztet húznak a számításon. A Nyeretlen kétévesek eladóversenyében, melynek 1400 méter a távolsága, a kötelezett tizenhét ló jobbára az átlagba tartozik. A futás teljesen nyíltnak látszik, s a chanceos lovakat Maintenon, Do, Wattman, Tornya és Lancer között kell keresni, melyek közül viszont Maintenon győzelmét várjuk, mig helyre Do és Tornya jöhetnek számításba. A másod osztályú Eladó versenyben huszonhárom lovat találunk nevezve, s közülük Play or Pay, Tokaj II. minösithetök az eddigi formák alapján a nevezettek legjobbjainak. A kanczáknak ugyan aránylag sok súlyt kell ellenfeleiknek leadni, de még igy is győzelmi esélyük van. Távollétük esetén jó futást várunk Bakancsostól, Coma Berenicetül és MindmétőlAz 1000 méteres Welter handicapban még tizenhat ló állhat starthoz. A top weight Saluteé(60), s a sort Elegendő (41) zárja be. A handicap meglehetősen nyilt, s Mámor, András, Rendetlen, Curieuse, Mon- tana és Solute a papiros számítás szerint csaknem egyforma esélylyel veszik fel a küzdelmet. Szűkebb választást téve, Curieuse pártjára állunk Montana előtt. Az Eladók handicapjában, mely 2400 méterre vezet, még tiz ló indulhat. A mérsékelt képességű társaságban az öreg sulyu Bátran a jelöltünk, mig mellette Páros és a Petanovics istálló lovai (Székely és Nyalka) érdemelnek figyelmet. Programm. Budapesti versenyek 1904. Nyári-meeting Nyolezadik nap. Csütörtök, augusztus 25. 3 00 I. Eladóverseny. 2000 K. a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K. a K-ikuak. 3é és id. lovak számára Táv. 1600™/. (ló aláírás.) 1. Mr. Albert Wood 4é s m Win 54%. 2. 3é p k France 48% 3. Egyedi L. ur 3ó p m Lennox 56% 4. Br. Herzog M. 6ó s her Glory 59% 5. Herr E. Müller 3é p m Etzel 50 6. I'échy A. ur 3é p k Titzi 55 7. Petanovits J. ur 3é p m Nyalka 50 8 . 3é p m Széktly 53 9. Herren \V. Schlesinger et Comp :-:é p k Derü 48% 10. Br. S ringer G. 3é p k Dulcinea 48%, 11. Hg Taxis M. E. lé stp m Never in doubt 54% 12. Br. Üchtritz Z 5é s k Boa 13. Mr. White 3é p k Sommerfrische 14. Zangen I. ur 3é s m Bátran Tip: Sommerfrische— Glory 8 30 11. Nyeretlen kétévesek eladóversenye. 20L0 K a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K. a 3-iknak. Táv. 1400™/. (19 aláirás.) 1. Mr. Adrién p m Hunczut 49 2. Gr. Arco-Zinneberg M. s k Rumpelstühlchen 51 % ~ ~ - 47% 49 51 53 47% 49 47 % 49 53 ÓL 49 49% 51 53 49 51 55 53 3. Gr. Degenfeld I. p k Maintenon 4. Gr. Esterházy Mih. p in Saitaphernes 5. Gr. Esterházy M. M. s m Wattman 6. Gr. Festetics T. p m Lancer 7. Br. Harkányi A. p k Peseta 8 Br. Herzog M. p in Simay 9. Hg Hohenlohe-Oehringen 2é s k Do 10. Löbl M ur s k Bunkó 11. Lossonczy Gy. ur p m Liliomfi 12. Mravik Pál p m Taps 13. Rohonczy G. ur p m Szt. Király 14. Schosberger L. ur s k Tornya 15. Gr. Sigray A. s m Donio Sabuk 16. Br. Üchtritz Zs. s m Patatras 17. Capt. Z. s m Henry Superieur Tip: Maintenon— Do 4 05 III Budai-dij. 6000 K. a győztesnek, 1200 K. a 2-iknak, 500 K. a 3-iknak. 3ó és id. lovak számára. Táv. lt',00™/. 15 aláirás.) 1. Gr. Arco-Zinneberg M. 3é p in Serenissimus 58% 2. Boroäs J. ur . é s k Bogár 53% 3. Gr. Degenfeld I. 3é s m Mixi 51% 4. Egyedi L. ur 3é p m Lennox 51% 5 . 3é p her Lotto 50 6. Gr. Festetics T. 4é stp m Donald 55 7 . 3é p m Harczos 51% 8. Br. Königswarter H.3é pk VergissmeinnichtőO 9. Mautner V. ur 4é p k Bonanza 57 10. Br. Springer G. 3é p ru Pusztán 51 % 11. Hg Taxis M. E. 4é p m Tolmács 62 12. Gr. Trauttmansdorff L. 3é s m Nugommorv 58% 13. Br. Üchtritz Zs. 3é s m Prior 51%, Tip: Nugommorv—Lotto 4 40 IV. Kétévesek nagy handieapja. 10000 K. a győztesnek, 200O K. a 2-iknak, 600 K a 3-iknak. Táv. 1100™/. (35 aláirás.) 1. Herr E. Müller p k Forrás 60 2. Gr. Trauttmansdorff L. p k Sage dank 58% 3. Györgyei M. ur p in lto 57 4. Müller E ur s k Venezia 57 5. Blaskovieh Elemér ur p m Nézsa 55 6. Egyaéi A. ur p m Kevély 54 7. Rohonczy G. ur p k Ezerjó 52% 8. Gr. Batthyány E. p m Megint 51 % 9. Miguel braganzai hg p k Runaway Girl 77.50% 10. Mr. Adrién p k Gage 11. So I osi ménes sz m Náday 12. Boross J. ur stp k Lady Russel 13. Gr. Festetics T. s k Heldin 14. Rohonczy G. ur s m St. Gellért 15. Mravik Pál s k Gyönqytyuk 16. Zombory R. ur s in Mmansor Tip: Nézsa-Megint—Náday 5 15 V. Il-od oszt Eladóverseny. 3000 K. a győztesnek, 300 K. a 2 iknak, 200 K. a 3-i nak. 2ó lovak számai a. Táv. 1000™/. (23 aláirás.) 1. Mr. Adrién p k Gage 2. Gr. Batthyány E. p m Mind me 3. Boross J. ur s m Blason 4 Rraohfeld L. ur stp m Gárdista 5. Egyedi A. ur s m Bakancsos 6 . s k Dulcsas 7. Gr. Festetics T. p k Szende 8.Br Herzog M. s k Tokaj 11. 9. megyeri Krausz L. p m Tányérnyaló 10. Liptay B. ur p k Hamishir 11. Löbl M. ur sz k Szürkület 12. Luczenbacher M. ur s k Play or pay 50%, 50'/, 48%, 48 46% 44 44 49", 51 51 52% 55%, 49% 49%, 55% 52%, 52% 48 57 13. Mravik Pál p k Mákvirág 49%, 14 . p k Toilette 49%, 15. Petanovits J. ur p m Sáfár 49%, 16. Rohonczy G. ur p m Forgószél 49", 17 . s m St. Gellért 51 18. Schosberger L ur s k Coma Berenice 49%, 19. Gr. Sigray A. s m Donio Sabuk 49%, 20. Söllinger R. száz. p m Löwenherz 52%, 21. Hg Taxis M. E. s k Rondelette 49%, 22. Br Üchtritz Zs. s m Patatras 49%, 23. Capt. Z. p k Topánka 49%, Tip: Play or pay— Tokaj II. 5-50VI. Welter-Handicap. 3000 K. a győztesnek, 1000 K. a 2-iknak, 400 K. a 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv. 1000™/- (29 aláirás.) 1. Capt. Z. 3é p m Salute 60 2. Lossonczy Gy. ur 3é p k Mámor 57 3. Petanovits J. ur 3é s k Montana 56 4. Györgyei M. ur 6: s k Biri 55 5. Br. Springer G. 4o p m Talvolta 55 6. Meichl T. ur 5ó stp k Tubiczám 54'/, 7. Eayedi L. ur 3é p m Master Jack 52 8. Gr. Batthyány E. 3é s her Rendetlen 52 9. Györgyei M. ur 4é stp m András 51 10. Meichl T. ur 4o p k Curieuse 51 11. Br, Harkányi J. 4é p k Corfu 50% 12. Br. Üchtritz Zs. 3é s k Gute Gabe 50%, 13. Zangen I. ur 3é p her Rother bon 50%, 14. Mravik Pál 3é s k Dercze 49'/, 15. Somosi ménes 36 s m Hanqyár 48%, 16. Schosberger L. ur 3é p k Elegendő 41 Tip: Curiense—Montana 6 20 VII Eladók handieapja. 2000 K a győztesnek, 500 K. a 2-iknak, 200 K.a 3-iknak. 3é és id. lovak simára. Táv. 2400™/. (15 aláirás.) 1. Zangen I. ur 3é s m Bátran 60 2. Petanovics J. ur 3é p m Székey 59 3. Br. Üchtritz Zs. 4é p m Ducrot 55 4. Petanovits J. ur 3é p in Nyalka 54%, 5 Gr. Forgách I lé p her Wily 53%, 6. Mr. Albert Wood 3é p k France 51%, 7. Schosberger L. ur 3é s m Páros 50 8. Gr. Forgách I. 3é stp k Ángyom 47%, 9. Stein R. ur 3é p k Elegie 47 10. Zangen I. ur J3é p k Lovrana 43 ' Tip: Bátran—Páros Lac^enLachei 1 F. j Lackenbacher F. fiókja IY„ SZÉP-UTCZA 3. SZ | VI., ANDRÁSSY-UT 1 Telefon : 650 j Telefon : 2653 Erzsébet kirAljné dij. pari 3 4 4 Con amore Keringő Blocksberg Jenkins 10 10 10 14 Lelkem Prior Hadur Camperdown Ezerkilenczszázegy Megegyezés szerint a többi. Angol St. Leger, IP, reá Pretty Polly 4 Ajax Megegyezés szerint a többi. Jlubllenindi j. 4 Sorrento 5 Monte Christo 6 Nemes 6 Zarina 8 Macdonald 8 Futótűz 2 Co • amore 3 Blocksberg 3 Ma 4 Pathos Bon marché Macdonald Tepp 8 Mariska 10 Con amore 10 Hadur 10 Moha 12 Kapus 16 Liubar Megegyezés szerint a többi. St. Leger 5 Keringő 14 Hadur 20 Tarai 20 Lelkem Megegyezés szerint a többi. Aniztria.diJ. 10 Bonnat 10 Likypia Megegyezés szerint a többi. 2o Prior 25 Rosenmontag 33 Barna bimbó A budapesti versenyekre «startodds» fogadások d. n. 3 óráig elfogadtatnak. BRACHFELD F. CSASZ. k »IRÁLYI UDVARI szállító ^(t , 4ura m.udvari jiálutí V, BUDAPEST DOROTTYA DTCZA 7. SZ.