Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-08-19 / 76. szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1904. augusztus 19 ORSZÁGOS MAGYAR GALAMBLÖVŐ EGYLET Érdekes poule volt szombaton délután a Margitszigeti galamblövő pályán. A poulet gróf Batthyány Elemér, gróf Károlyi István és Lossonczy Gyula, a régi lövögárda bajnokai vívták. A küzdelem szép vetélkedés után Lossonczy Gyula ur győzelmével végzódött, aki különben állandóan részt vesz az Országos Galamblövő Egylet versenyein. Az Országos Magyar Galamblövő Egylet nyári versenyeinek első napja kedden volt. A megnyitó napon ugyan nem volt sok lövő, de ugy hisszük, a fokozatosan emelkedő programmhoz mérten a lövészek gárdája is tömörülni fog. A mérkőzés délután 2 órakor vette kezdetét, s a poulekon kivül a Megnyitó dij került döntésre. A küzdelem Zichy Kázmér gróf és Libits Adolf között holtversenyben ért véget. A nap legsikeresebb lövői külömben is ők voltak, mert majdnem minden egyes számot megnyertek. A legközelebbi lövönap pénteken lesz, mikor a Gellérthegyi dij (Handicap), (450 korona,) 5 galamb és az Újpesti dij (400 korona,) 5 galamb, 25 méter kerül döntésre. Az első nap részletes eredménye a következő : Megnyitó dij. 500 korona. Ebből 350 korona I., 100 korona II., 50 korona III. Tét 30 korona, 7 galamb, 26 méter. Keglevich Gyula gróf 1, 0, 2, 3, 0, 4 Libits Adolf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 I. Kelcz Gyula 0, 1, 2, 0 Lossonczy Gyula 1, 2, 3, 4, 5, 0, 0 Dóra Szilárd 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 0 III. Zichy Kázmér gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 I. A dij nyertesei egyenlő számmal Zichy Kázmér gróf és Libits Adolt leltek, mig a harmadik dijat Dóra Szilárd kapta. Poule. 26 méter. 10 korona. Lossonczy Gyula 1, 0 Dóra Szilárd 1, 2, 3, 4, 5 I. Kelcz Gyula 0 Libits Adolf 1, 2, 3) 4, 5 I. A poule holtversenyben Libits Adolf és Dóra Szilárd között ért véget. Poule. 26 méter. 10 korona. Lossonczy Gyula 1, 0 Dóra Szilárd 1, 2, Kelcz Gyula 1, 2, Libits Adolf 1, 2, Nyertes Libits Adolf lett. 3, 0 3, 4, 5, 6, 0 3, 4, 5, 6, 7 I. Ponle handicap. 5 galamb. Tét 20 korona. 24 Keglevich Gyula gróf 1, 2, 0, 3, 4 26 Libits Adolf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7 22 Lossonczy Gyula 1, 2, 0, 3 26 Dóra Szilárd 1, 0, 2, 3 25 Zichy Kázmér gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7 I. A handicap holtversenyben Zichy Kázmér gróf és Libits Adolf között ért véget. Ponle. 28 méter, 7 galamb. Tét 20 korona. Keglevich Gyula gróf 1, 0, 2, 3, 4, 5, 6 Libits Adolf Lossonczy Gyula Zichy Kázmér gróf Petényi Vendel 1, 2, 0, 3, 4, 0 1, 2, 0, 3, 4, 5, 0 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7 0, 1, 0 A poulet Zichy Kázmér gróf nyerte. Ponle handicap. 5 galamb. Tét 20 korona. 24 Keglevich Gyula gróf 1, 2, 3, 0, 0 26 Libits Adolf 1, 2, 3, 0, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12 1. 22 Lossonczy Gyula 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 0 28 Zichy Kázmér gróf 0, 1,2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12 I. Érdekes küzdelem után a verseny Zichy Kázmér gróf és Libits Adolf között holtversenyben végződött. Ponle. Táv. 30 méter. 3 galamb. Tét 20 korona. Libits Adolf 1, 2, 3, 4 I. Lossonczy Gyula 1, 2, 3, 0 Zichy Kázmér gróf 1, 2, 3, 4 I. A poulet Zichy Kázmér gróf és Libits Adolf nyerték. ÜGETÖ-YERSENYEK.ÜGETÖ-TENYÉSZTÉS A Champion-ship. Vasárnap futották le Badenben a Champion-shipet, mely tudvalevőleg a monarchia legnagyobb heat versenye s mely rendesen a legelsöbbrangu amerikai anyagot gyűjti a starter zászlójához. Az idei champien ship nagy mezőnyből alakult s az amerikai jmportok kiválóbbjai mind részt vettek, közöttük s a tavalyi nyertes Wig-Way is. A verseny lefolyása a következő volt: Az első heatben változatos kép után Nelly Gay és Contralto jönnek a finishbe, a hol feljön Dolly Dillon és Belle Kuser, de ezeket Contralto könnyen veri meg, mig a a vezető Nelly Gay teljesen visszaesik. A második heat hosszu startja után, mely Contralto elveszett patkója felveretése folytán késlekedik, Wainscott vezet végig s nyer Belle Kuser és Dillon Boy ellen. Contraltot, mely Belle Kusert akadályozti, disqualifikálták. A harmadik heat előtt ugyancsak késedelem áll elő, mert Contralto ismét elveszti ugyanazon patkóját. Nagy sokára a mezőny elindult. Eleinte Contralto vezet, de egy hiba folytán ismét verve esik vissza s Wig Wag veszi át a vezetést s nyer Axmere és Dolly Dillon ellen. A negyedik heatben Contralto ismét rendben van s a másik két heat nyerőjét Wig Wagot, mely soká a hátvédben van, könnyen veri; harmadik a még nem aklimitizált Wainscott. A végeredmény e szerint a következő : Contralto I Wig Wag II. Wainscott III. Belle Kuser IV. Rossi mester a gyengelábu Contraltot igen jó kondiczióban hozta ki s ha a második és harmadik heatban baja nem történik, ugy hamarább végzett volna a társasággal. Wig Wag mindenesetre megnyerhette volna ismét a Champion shipet, de hajtója Mitchell gyenge fisicumu s nem birta kellő erélylyel támogatni a nagyarányú mént. Említésre méltó még Wainscott jó futása, a (mén ha teljesen aklimatizálva lesz, mindenesetre még revansot fog venni eme vereségéért. A Champion ship eddigi nyertesei a következők: 1895 Spofford 2:15' (1:24*) 1886 Mattié H. 2H7» (1:25') 1897 Bravado 2:17» (1:25 9) 1898 Quee Allen 2:17« (1:19») 1899 « 2:08* (D19 8) 1900 Caid 2:10' (1:20«) 1901 Athanio 2:09' (1:20') 1902 Greenbrino 2/10 (1:20») 1903 WigWag 2:1C> (1:23') 1904 Contralto 2:11 9 (1:21') Verseny feltételek aj «Beregvármegyei Urlovasok Egyesülete» által Beregszászban rendezendő 1904. évi őszi versenyekre. Nevezési záridö: 1904. szeptember hó 18. déli 12 óra. A nevezéseket az egyesületi pénztárnok Dr. Csánk Béla ur Beregszász fogadja el, a kin kivül az érdek lödőknek Dercsényi Ferencz ur Nagy-Bégányban, (sürgöny Beregszász) bárminemű felvilágosítással és útbaigazítással a legkészségesebben szolgál. A helyért (startszám) való húzás minden verseny előtt egy negyedórával történik. A beregszászi pálya 864 méter hosszu s a »Pozsonyi Ügetöverseny Egyesület» által hivatalos pályának lett elismerve. A versenyek délután 1 óra 30 perczkor kezdődnek. Első nap: Szombat, szeptember hó 24-én. I. Heatverseny (kettőt a háromból) 700—200—100 korona. — Távolság: kétszer a pálya köre (1728 m.) Indulhat az egyesület tagjainak bármily származású és recordu 3 éves és idősebb lova. Oly ló melynek kilometer recordja 1: 50 vagy ennél roszszabb a startról indul, minden jobb másodperczért 10 m. térhátrány. Két külömböző tulajdonos legalább három lovának kell indulni különben nincs verseny, ha négy ló nem indul a harmadik dij ki nem adatik. — Távoszlop 150 m. Tét 50 korona, ezenkívül a második napi 11-ik számú versenyre kötelező a nevezés, erre tét 25 k. Minden induló ló 20 korona indulási pénzt fizet. f. v. f. 11. Tenyészverseny kettes fogatok részére. Tiszteletdíj az I. II. Ill-iknak. Távolság 4000 m. — Indulhat minden egyesületi tagnak Beregvármegyében ellett és nevelt 3 éves és idősebb lova; négy kerekű kocsiban ; oly ló melyben amerikai vagy orosz vér van 100 méter, ha első dijat nyert a ló 100 m., ha pedig 1904-ben nyert elsödijat 150 m. térhátrányt kap: háromévesek egyenként 100 m. terelőnyben részesülnek — Tét 20 korona de kötelező nevezés a II. napi III. és V. számú versenyekre is (15 és 10 korona.) f, v. f. 111 Heatverseny folytatása. IV. Beregvármegyei Urkocsisok Egyesületének dija: kettes fogatok részére, 700-200-100 korona. Távolság: 5000 m. — Indulhatnak az egyesület tagjainak bármily származású lovai ; 2 : 10 vagy roszszabb kilometer recorddal biró lovak a startról indulnak, a 2: 10-nél jobb 2:00-ig minden jobb másodperczért 10 m., a 2 : 00-nél jobb (2 : 10-töl számítva) minden jobb másodperczért 15 m. térhátránnyal. — Tét 40 korona, ezenkívül kötelező a nevezés a II. napi III. és V. versenyre (20 és 10 k.) f v. f. V. Heatverseny folytatása. VI. Elnöki dij : kettes fogatok részére. Tiszteletdij az I. II. és 111-iknak. Távolság 5000 m. — Ezen versenyben az egyesület tagjainak, de csakis beregvármegyei lakos vagy birtokosnak bármily származású lova indulhat, melyek 1904. szeptember 1-töl hona fide tulajdonát képezik ; 2 : 20 vagy rosszabb kilométer record vagy menő képességgel birók a startról indulnak, 2:20-nál jobbaknak 2:00-ig minden jobb másodperczért 5 méter, 2:00-nál jobbakeak minden jobb másodperczért (2:20-tól számítva) 10 m. térhátr. Ezenkívül a mult évi Asszonyságok és a folyó évi Elnöki dij első diját nyert fogatok lovai egyenként 75 méter térhátrányt kapnak, háromévesek 75 méter térelönyben részesülnek. — Tét 30 korona de kötelező nevezés a II. napi III. és V. számú versenyekre (15 és 10 korona) f. v. f. VII. Heatverseny folytatása. VIII. Egyes fogatok versenye: 150, 50 korona adja a «Pozsonyi Ügetöverseny Egyesület» és tisztelet dij az I. II. és IH-nak. Távolság 3000 méter. — Indulhatnak az egyesület tagjainak 3 éves és idősebb lovai ; 2:00 vagy ennél rosszabb kilometer recorddal biró lóvak a startról indulnak, minden jobb másodperczért 15 méter térhátrány, a folyó évi első meetingen egyes versenyt nyert ló 100 m. külön térhátrányt kap, három évesek 100 m. térelőnyben részesülnek. — Tét 20 korona és a II. napi Il-ik számú versenyre kötelező a nevezés (15 k.) f. v. f. Második nap. Vasárnap, szeptember hó 25. I. Úrhölgyek tétversenye kettesfogatok részére. Tiszteletdij az I. II. és Ill-iknak. Távolság: 3600 m. — Ezen versenyben indulhat az egyesület tagjainak bármily származású és korú valamint recordu lova, bármily négykerekű kocsiban úrhölgyek által hajtva urbirókkal. Olyan fogat, melynek lovaiban sem amerikai, sem orosz vér nincsen, lovanként 100 méter térelönyben részesül; mult évi úrhölgyek tétversenyének első diját nyert fogat lovai egyenként 50 m. térhátránnyal indulnak. l:50-nél jobb kilométer recorddal biró fogat minden jobb másodperczért 20 méter térhátrányt kap. — Tét 40 korona f. v. f. utónevezés a oszlopnál is kettős téttel megengedve: a IV. és V. számú versenyekre ezenkívül kötelező a nevezés (20 és 10 k.) II. Egyes fogatok vigaszversenye Handicap 250—150-100 korona. Távolság: 3000 m. - Ezen versenyben részt vehet minden az első napon az I. és VIII. számú versenyben indult ló a mely a czélon átment, elsödijat nem nyert, ha távolozva nem lett. Indulási dij 30 korona. III. Kettes fogatok vigaszversenye Handicap. 400-200-100 korona. Távolság: 4000 m. — Ezen versenyben indulhat az első napon a II. IV. és VI. számú versenyekben részt vett, de czélon átment oly kettes fogat mely első dijat nem nyert. Indulási dij 30 korona. IV. Úrhölgyek vigaszversenye (Handicap.) Tiszteletdij az I. II. és Ill-iknak. Távolság: 3600 méter. — Ezen versenyben résztvehet az úrhölgyek tétversenyében indult czélon átment, de első dijat nem nyert kettes fogat úrhölgyek által hajtva urbirókkal, Indulási dij 40 korona. V. Zárverseny Handicap. 1/ dij egy ügető ló, apja Juan Bryant. Adja : Báró Senney Béla ur, tisztelet dij a Il-iknak. Ezen versenyben indulhat minden kettes fogat, mely a folyó meetingen valamely kettes fogatú versenyben indult és a czélon átment. Indulási dij 25 korona. VI. Mezőgazdák vágtaversenye. 100-60—40—20 korona, adja a «Beregvármegyei Gazdasági Egyesület.» Ezen versenyben résztvehet minden Beregvármegyében lakó kisbirtokos mezőgazda saját nevelésű 3 éves és idősebb nyergeletlen lovával. Nevezés a titkárnál a verseny megkezdése előtt egy félórával. Általános határozatok 1. A versenyekre az egyesület saját miniszterileg jóváhagyott alapszabályai mellett a Pozsonyi Igetöverseny egyesület versenyszabályai a mérvadók.