Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-08-10 / 73. szám
490 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1904. augusztus 10. 10 kor. (tiz korona) élelmezési átalány térítendő meg azon lótulajdonos, vagy megosztva azon lótulajdonosok által, a kinek vagy a kiknek felszólítására a jockey állandó lakhelyét elhagyta. A lovászfiú lovaglási dija egy nyert versenyért 60 kor. (hatvan koronában), egy vesztettért 30 kor. (harmincz koronában) állapittatik meg. Ennek fele azon idomárt illeti, a kihez a lovászfiú szerződtetve van, ha pedig a szerződés az istállótulajdonossal köttetett, ugy ennek-idomárját illeti, a másik fele pedig a lovászfiú javára a pénztárnoknál letétbe teendő, ki is ezen összeg felét minden versenyév végével, a másik felét pedig a tanulási idö leteltével a lovászfiúnak kiszolgáltatja. A lovászfiukat tanulási idejüknek letelte után megillető összegek a pénztárnok által a lovászfiuk nevére szóló takarékpénztári könyvben őrzendők meg. 145. §. a) Egy idomárnak sem szabad valamely istállóbeli alkalmazottat, ki előzőleg egy más istállóban működött, mindaddig felfogadni, mig arra vonatkozólag előbbeni szolgálatadójától kielégitö Írásbeli elvilágositást nem szerzeit. b) A meeting tartama alatt istállókbani alkalmazott helyét szabályszerű f elnwndás esetén sem hagyhatja el ellenesetben idomár öt többé szolgálatba nem veheti. 146. §. Mindazon idomár, aki ezen szabályok, ellen vét és istállójában ily alkalmazottat azután is foglalkoztat, miután annak előbbeni szolgálatadójától vagy a bejelentési hivataltól óva intetett, a JockeyClub igazgatóságának feljelentendő. 147. §. Mindazon istálló-alkalmazott, a ki ezen szabályok következtében szolgálatot nem kap, vagy szolgálatát elveszili, joga van ebbeli panaszát a Jockey-Club igazgatóságánál benyújtani. 177. §• a) A versenyre kitűzött idö előtt legalább is egy negyedórával, köteles magát minden jockey az erre kitűzött helyen a mázsáló által kimázsáltatni: mire a számok lehetőleg mindjárt felhuzandók. Kivételes esetekben, vagy ha az előző futam kesedelme által a kitűzött idö betartható nem lenne, a versenyintézöség a lovasok kimázsálásának idejét és a számok felhúzását későbbre halaszthatja. b) Az illető versenyre szánt lovuk legalább egy fél órával a versenyre kitűzött idö előtt tartoznak a nyergi-lőben vagy a versenyintézöség által kitűzött más helyen megjelenni és mihelyt a jockey kimázsáltato't, ugyanott fe/nyergelendbk. Ez elleni kihágás a versenyintézöség által a 37. §. intézkedése szerint büntethető. Rendkívüli esetekben joga van a versenyintézöségnek tgges lovaknál a közös segélyalapot illető 200 korona bírság lefizetése mellett kivételes intézkedéseket tenni. 180. §. Ha egy ló fejtakaróva), szemellenzőt él, szájkosárral, martingale, külön szárral, szügyelöszij vagy takaróval fut, ugy ezek a mázsára hozandók. és a jockey terhébe betudandók. 181. §. Ostor vagy bármi más ezt hel\ettesitö, valamint kantár, patkó, bandage vagy boots, a mázsára nem vihetők, sem a kimázsálásuál, sem a viszszamázsálásnál. 183. §. Minden lónak a versenyintézöség által meghatározott időben indulásra készen az oszlopnál kell lennie, mielőtt azonban az induláshoz kilovagoltatnék, minden egyes ló kötelezve van a birói páholy előtt elvonulni, ha csak a versenyintézöség ettől el nem áll. Utóbbi esetben ez az idomár által a bírónak minden egyes esetben külön bejelentendő. IIa a versenyintézöség a verseny előtt a tribün előtti elővezetést rendelné él, ugy a lovaknak abban kivétel nélkül részt kell venniük és az elmaradást a versenyintézöség a versenyszabályok 37. §. értelmében büntetheti. 186. §. a) A lovak, amennyire lehetséges, ugyanazon sorrendben (jobb kéztől számitva) állitandók fel az oszlopnál, mint amely a mázsálás alkalmával a versenyintézöség által esetleg elrendelt sorsolás alkalmával a jockeyk között megállapittatott. b) Ha az indítás valamely ló csökönyössége miatt hosszabb késedelem után se sikerülne, ugy jogában áll a versenyintézöségnek az indítót utasítani, hogy tekintet nélkül az illető lóra, az indítást eszközölje. 187. §. Ha egy ló egy másikat a versenyben keresztez és ha nem állapitható meg, hogy a keresztező ló a keresztezés pillanatában két teljes hosszal a keresztezett ló előtt volt, ugy a keresztező ló disqutdifikálandó, mihelyt kitűnt, hogy a keresztezés áltat a keresztezett vagy egy másik lónak esélye befolyásoltatott. De ha a versenyintézöség arról van megggözödve, hogy a keresztezés által a verseny kimenetele nem befolyásoltatott, uyy a disqwilifikdlástól eltekinthet, de a hibás lovas 'megbüntetendő. 187. §. (Gát- és akadályversenyeknél). Ha egy ló egy másikat az utolsó akaddlg ugrása után keresztez és nem állapitható meg, hogy a keresztező ló a keresztezés pillanatában két teljes hosszal a keresztezett ló elótt volt., ugy a keresztező ló disqualifikálandó, mihelyt kitűnt, hogy a keresztezés által u keresztezett vagy egy másik lónak esélye befolyásoltatott. De ha a versenyintézöség arról van meggyőződve, hogy a keresztezés altal a verseny kimenetele nem befolyásoltatott, ugy a disqualifikálástól eltekinthet, de a hibás lovas megbüntetendő. 229. §. Továbbá a következő bejelentési illetékek fizetendők : 1. Egy meghatalmazás beiktatásáért, a melynek alapjan valaki a tulajdonos általános helyettesítésére batalmaztatik fel, 10 korona. 2. Minden egyes felvett álnév beiktatásáért vagy álnév megváltoztatásáért 2C0 korona. 3. Társas viszonyok vagy azokbani változások beiktatásáért minden egyes alkalommal 10 koroa. 4. A versenyszineknek évenkinti beiktatásáért 10 korona. 5. Élettartamra bejelentett versenyszinek beiktatásáért 100 korona. 6. Külföldi és állatorvosi bizonyítványok beiktatásáért (a 102. §. határozata szerint) 10 korona. 7. Jockeyval kötött szolgálati szerződés beiktatásáért 10 korona. Ezen szakaszban emiitett illetékek a közösen kezelt segélyalapba szállitandók be. Budapest, 1904. julius 28. A Magyar Loraregylet igazgatósága. Nevezések. Budapesti versenyek 1904. Nyári-meeting. Elsö nap. Vasárnap, augusztus 14. I. Dunai-dij. 3000 K. a győztesnek, 800 K. a 2-iknak, 300 K. a 3-iknak. 3ó és id. cont. lovak s zámára. Táv 2400™/. (11 aláirás.) 1. Egyedi L. ur 3é p m Lennox 2. Gr. Festetics T. 4é stp m Donald 3. Gr. Forgáeh I. 5ó s in Pázmán 4 . 3é p m Kortes 5. Br. Herzog M. 3c s k Sada Jacco 6 . 3ó s her Nikita 7. Mr. Lincoln 3é s ni Vadőr 8. Mravik Pál 3é s m Tyrann 9. Schosberger L. ur 4é'p m Kapus 10. Cap. Z. 3é p k Menyecske IL. Zangen I. ur 3é s m Bátran IV. Nyeretlen kétévesek versenye. 3000 K. a győztesnek, 800 K. a 2-iknak, 300 K. a 3-iknak. Táv, 1000™/. (26 aláiiás.) 1. Miguel bra anzai hg p k Runaway Girl II 2. Ur. Batthyány E. p 111 Megint 3. i laskovich Ernö ur s m Róna 4. Boross J. ur p m Advance Guard 5 . s m Virgoncz 6. Brachfeld L. ur stp in Gárdista 1. Gr. Degenfeld I. p m Szomszéd 8. Dreher A. ur p m Buddhist 9. Egyedi L ur p m Koma 10 . 8 k Irigy 11. Gr. Esteiházy'Mib. p m Saitapliernes 12. Gr. Eostetics T. p m Benveuuto 13. Györgyei M. ur p m Ito 14. Gr. Henckel A. s m Mineral 15. Hr. Herzog M. p in Simay 16. Mravik Pál p m Buborék 17. üreglaki ménes p m Siess 18. Gr. Pejacsevich A. p m Oglander 19. Rohonczy G. ur p m Forgószél 20. Gr. Sigray A. p k Cakeicalk II. 22. Söllinger R. száz. p m Löwenherz 22. Somosi ménes sz m Náday 23. Br. Springer G. p k Fletta 24. Gr. Teleki Gy. p k Manczi 25. Br. Üo. tritz Zs s m Patatras 26. Capt. Z. p ra Obsitos Második nap. Hétfő, augusztus 15. I. Nyeretlenek-dija 3000 K. a győztesnek, 800 K. a 2-iknak, 300 K. a 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv. 1600'"/. (13 aláirás) 1. Gr. Esterházy P. 3é p k Small money 2. Br Herzog M. 3é s her Donath 3 . 3ó p her Matador 4. megyeri Krausz L. ur 3ó p m Voltaire 5. Mr. Lincoln 3é s m Generális 6. Mravik Pál 3é s m Angolna 7. Schosberger L. ur 3ó s m Páros 8. Söllinger R. száz. 3é p m Tamerlan 9. Somosi méné- 3é s m Hangyár 10. Br. Springer G. 3ó s k Iráska 11. Br. Üchtritz Zs. 4ó s ni Bojár 12. Capt. Z. 3é p m Partner 13 . r 3é p k Pislants III. Allam-dij. 4000 K. a győztesnek, 1000 K. a 2-iknrtk, 400 K. a 3-iknak. 4é és id. cont. mének és kanczák számára. Táv. 2400™/ (5 aláirás.) 1. Gr. Festetics T. 4ó stp m Donald 2. Gr. Forgáeh I. 5ó s m Pázmán 3. megyori Krausz L. ur 4é s m Viribus unitis 4. Mravik Pál 5é s m No-good 5. Schosberger L. ur 4é p m Kapus IV. Nyári kísérleti verseny. 10,000 K. a győztesnek, 1600 K. a 2-iknak, 600 K. a 3-iknak 2é és 3é cont. mének és kanczák számára. Táv. 1100™/. 16 aláirás.) 1. (>r. Arco-Ziuneberg M. 2é p m Michelangelo 2. Gr. Batthyány E. 2ó s in Ragtail 3. Dreher A. ur 3o s in Rabulist 4 . 2ó p in Ratibor 5. Gr Festetics T. 2ó p ni Benvenuto 6. Br. Herzog M. Hé s k Columbia 7. Mr. Lincoln 2é s k Xama 8. I.ossone./y Gy. ur 3é f k Barnabimbó 9. Hg Pálffy M 2é s m Allvater 10. Rohonczy G. ur 3ó p m Ezerkilenczszázegy 11. Schosberger L. ur 3é s in Gombás 12. Br. Springer G. 3é p m Pusztán 13. Gr. Trauttinansdoiff L. 3ó p m Negomglen 14. Br. Üchtritz Zs. hó p m Czipó 15. Gr. Wenckheim D. 2ó s m Vadkan 16. Ca( t. Z. 3c p in Salute V. Czinkotai dij. :.000 K. a győztesnek, 800 K. a 2-iknak, 300 K. a 3-iknak. 2é lovak számára. Táv. 1100'"/. (18 aláirás.) J.Miguol braganzai hg p k Runaway Girl II. 2. Gr. Arco-Zinneberg M. s m Onkel Fritz 3. Gr. Batthyány E. p k Rieuse 4. Blaskovi h Elemér ur p m Nézsa 5. Blaskovich Ernő ur p k Gyere be rózsám 6. Boross J. ur stp k Lady Russel 7. Dreher A, ur p ra Buddhist 8. Egyedi L. ur p m Barbár 9 . p m Koma 10. Gr. Forgáeh 1. p m Tárogató 11. Györgyei M. ur p in Ito 12. Johnstone A. ur p k Corea 13. Br Königsvvarier H. p Vi Janelte 14. Mravik Pál p k Rézi 15. Hg Pálffy M. s m Altvater 16. Söllinger R. száz p m Löwenherz 17. Br. Sp. inger G. p k Partenza 18. Capt. Z. í m Junák Harmadik nap. Szerda, augusztus 17. VI Nursery Handicap. 3000 K a győztesnek, 1000 K. a 2-iknak, 400 K. a 3-iknak. láv. 900'"/. (33 aláirás.) 1. Miguel braganzai hg s k Coma Berenice 2. M . Adrién p in Hunczut 3. Gr Battyhány E p m Mind me 4 . s m Ragtail 5 . p k Rh use 6. Blaskovich Ernö ur p k Éljen 7. Boross J. ur s m Arizom 8 . s m B.ason 9. Biaehfeld L. ur stp m Gárdista 10. Dreher A. ur p m Prototyp 11. Egyedi A. ur p k Mente 12. Egyedi L. ur s k Irigy 13. Gr. Festetics T. p k Szende 14. Gr. lienckel A. s k Save me 15. Br. Herzog M. s k Amie 16. Hg Hohenlohe-Oeluingen p k Daisy 17 . s k Do 18. Liptay B. ur p k Hamis hir 19. Mravik Pál p m Rizi Bizi 20 . p k Mákvirág 21. Gr. Pejacsevich A. p m Oglander 22. Petanovits J. ur p m Sáfár 23. Rohonczy G. ur s m St. Gellért 24 . p k Ezerjó 25. Söllinger R. száz. p m Löwenherz 26 . s ui Mondsee 27. Somosi ménes stp m Nyári betyár 28. Br. Springer G. p k Doute 29. —— p k Fletta 30. Hg Taxis M. E. s k Rondelette 31. ür. Trauttmansdorff L. s k Dubios 32. Gr. Weneklu im D. s k Barázdás 33. Capt. Z. s m Henry Superior VII. Welter-Handicap. 3000 K. a győztesnek, looO K. a 2-iknak. 400 K. a 3-iknak. 3ó és id. lovak számára. Táv. 3300™/. (11 aláirás.) 1. Gr. Forgáeh I. 3e p m Kortes 2. Gr. Henckel A 4é p m Plumassier 3. megyeri Krausz L. ur 4é s m Paprika 4. Mravik Pál öé s m Tyrann 5 . 3é p k Csiriz 6. Schosberger L. ur 3é p k Babszi 7 . 3é p k Kikelet 8. Br. Üchtritz Zs. 5é stp m Darling 9 . 4é p m Ducrot 10. Capt. Z. 3é p m Scoroncontolo 11. Zangen I. ur 3é s m Bátran Negyedik nap. Csütörtök, augusztus 18. IV. Nursery-Handicap. 3000 K. a győztesnek, 1000 K. a 2-iknak, 400 K. a 3-iknak. Táv. 1000™/. (34 aláirás.) 1. Miguel braganzai hg p U Runaway Girl 11. 2. Mr] rtdrien p m Hunczut 3 . p k Gage 4 Gr. Arco-Ziniieherg M. s k Isar 5. Baltazzi A. ur s k Therese Raquin 6. Gr. Battyhány E. p m Mind me 7 . p k Rieuse 8. Blaskovich Ernő ur p k Elien 9. Boross J. ur stp k Lady Russel 10. Gr. Degenfeld 1. p k Jégvirág 11. Dreher A. ur s k Tigra 12. Egyedi A. ur s m Bakancsos 13 t p k Mente 14. Egyedi L. ur s k Irigy 15. Gr. Esterházy M. M. p ni Önkéntes ur 16. Gr. Festetics T. s k Heldin 17. Gr. Porgá h P p m Tárogató 18. Gr. Fries M. s k Sunslar 19. Ca. t. George s her Vitellius 20. Br. Herzog M. s k Amie 21. Mravik Pál s k Gyöngylyuk 22. Hg Pálffy M p m Gldttolin 23. Gr. Pejacsevich A. p k Foglaló