Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-07-29 / 68. szám
464 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1904. augusztus 10. A negyedik és ötödik nap. A negyedik és ötödik kottingbrunni versenynap legértékesebb futása a 40000 koronás Helenenthali dij, a melyről külön czikket talál az olvasó. E helyen sorra vészük a többi futásokat, megjegyezve, hogy a chief event mellett szombaton az 5000 koronás Államdij, vasárnap pedig a nyári akadályverseny handi- cap érdemelnek figyelmet. A szombati futásokat nyeretlen kétévesek versenye nyitja meg. A pályán már megjelent lovak közül Ebenzweier és Partenza mutattak oly formát, melynek alapján esélylyel indulnak, s ha kevésbbé nervozus mint kedden, ugy Galanterie is chance-szel veszi fel a harczot. A sötét lovak sorából Runaway Girl II-t előzi meg hir. Az 1200 méteres eladóversenyben Parányi képviseli a legjobb classist s ha a kancza még nyugodott volna, ugy benne látnók a győztest, mig ellen" felei közül Rózsa Lili, Torquade és Frittura tetszenek nekünk leginkább. A kétévesek versenyében elsö napi formája szerint Bona Deának meg kellene előznie Altvatert s igy bizonyára többi ellenfeleivel szemben is jelentős esélye van. A két emiitett ló mellett még Partenza és Soge Dank a figyelemre méltó pályázók. A 3200 méteres Allamdijban csak kis mezőny álj starthoz, miután Elpenor az elsö napon sántán tért vissza s Fakir is valószínűleg boxjában marad. Nemest e versenyben aligha lehet megverni s mellette lletourt emiitjük meg. A kétévesek handicapjában, tegnapi formája szerint Rose BerndnaV. van első esélye s mellette Önkéntes urat jelöljük. Egyébként e versenybe is kis mezőny fog starthoz állani. A nyeretlenek gátversenyében Ambrosius, a mely a Schönaui dijban negyedik volt, starthoz áll s nehezen lesz leverhető. A második esélyt Vadőrnek adjuk. A napot kétévesek eladó handieapja rekeszti be. A kötelezett lovak classisát illusztrálja, hogy a topwieght Szürkületé. A sok mérsékelt lovak közül legjobban még Jaj de fáj tetszik nekünk s mellette Bunkót jelöljük Immortelle előtt. A vasárnapi versenyeket háromévesek gátversenyhandicapje nyitja meg. A topweight Vadőré 66} kgmal, a melyet Augustin (66) követ. Kínosnak (64}) a Szentendrei gátverseny szerint Hamart és Augustint tartania kellene, inig ellenfelét Bedachtban látjuk. A kétévesek eladóversenyében az adott súlyviszonyok közt az engedménynyel futó Rose Bernd tetszik nekünk leginkább, azonban Heidelbeertvel szemben helyzete nem lesz könnyű. A Helenenthali dijról külön czikkben számolunk be. Az 1800 méteres handicapban csak kis field áll starthoz, a bánatjelentés után őszesen kilencz ló maradt állva, melyek közül a top weight Paprikáé (66). Azt hiszük a neki megfelelő távolságon Cassandránalc (46}) van a legjobb esélye, s mellette Ducrot a tipiink. A 9000 koronás akadályversenyben Aconité (71}) a topweight, a Mautner-istállót kivüle Rosoglio (72) és Socius (70}) képviselhetik. Ezek bármelyikét képesnek tartjuk rá, hogy az értékes dijat megszerezzék, s mellettük Mysteryben van bizalmunk. Az Eladók handicapjában Epouseuse, Rózsa Lili és Angola a chanceos lovak, de ha DavensbergneJc kedve van futni, ugy felette se lehet napirendre térni. A Helenenthali dij napját Kétévesek handieapja zárja be. Tokaj II. mindenesetre jó esélylyel veszi föl a harczot s azt hisszük nehezen talál legyőzőre. Helyre Rose Berndet és Satibort várjuk. Egy pár jueker-ló, 4—7 éves kanczák hibátlanok, 151—152 magas, fekete vagy barna, melyek az országúton 2 perez alatt egy kilométert futnak, megvételre kerestetnek. Ajánlatok «G. H. 100» alatt e lapok szerkesztőségébe kéretnek Programm Kottingbrunni versenyek 1904 Negyedik nap. Szombat, julius 30. I. Nyeretlen kétévesek versenye. 2000 K I, 400 K II. 1000 m. 1. Hg Braganza M. s k Coma Berenice 54} 2. — p k Runaway Girl II. 54} 3. Blaskovieh Ernő ur p k Éljen 54} 4. — p k Gyere be rózsám 54} 5. Boross J. ur p m Advance Guard 56 6. Gr. Degenfeld I. s m Claymore 56 7. Dreher A. ur p k Ebenzweier 54} 8. Capt. George s her Vitellius 54} 9. Hg Hohenlohe-Oehringen p m Defassa 56 10. Jaross S. ur s k Galanterie 54} 11. Mautner V. ur s m Trinidad 56 12. — p k Anode 54} 13. Hg Pálffy M. p m Glättolin 56 14. Br. Springer G. stp m Jugurtha 56 15. — p k Partenza 54} Tip: Partenza — Ebenzweier II. Eladóverseny. 2000 K I, 400 K II. 1200 m. 1. Baltazzi A. ur 3é s k Füged 49} 2. Blaskovits E. ur 3é s k Parányi 49} 3. Gr. Degenfeld I. 6é p k Rozsa Uli 50 4. Egyedi A. ur 4é s k Sunshine 55 5. M. E. de Essort 6é stp k Heimchen 50 6. Gr. Henckel A. id. s k Menyecske II 50 7. Br. Königswarter H. 3é p k Vergissmeinnicht 49} 8. Luczenbacher M. ur 3é s m Vinga 51 9. Mautner V. ur 4é p k Angoia 50 10. Meichl T. ur 5é stp k Tubiczám 55 11. — 4é p k Curieuse 50 12. Péchy A. ur 3é p k Frittura 49} 13. Schlesinger W. és társa 3é p k Derü 44} 14. Br. Springer G. 3é stp m Lennox 46 15. Gr. Trauttmansdorff L. 3é s k Toquade 49} 16. Br. Waldbott K hdn. 5é s m Quid nunc 56} 17. Zangen 1. ur 3é stp her Rother bon 49} Tip : Toquade — Frittnra III. Kétévesek versenye. 4000 K. 1000 m. 1. Hg. Braganza M. p k Runaway Girl II. 53} 2. Blaskovieh Ernö ur s m Róna 55 3. — p k Gyere be rózsám 53} 4 Dreher A. ur p m Prototyp 55 5. Egyedi A. s m Bakancsos 59 6. Egyedi L. ur p k Forrás 53} 7. Györgyei M, ur p m Ito 55 8. Jaross S. ur s k Galanterie 53} 9. Mautner V. ur s m Trinidad 55 10. — s k Bona Dea 53} U. Hg. Pálffy M. s m Altvater 57} 12. Br. Springer 6. p k Partenza 53} 13. Gr. Trauttmansdorff L. p k Sage Dank 53j 14. Capt. Z. s m Horkay 55 15. — f m Junák 57} Tip : Bona Dea — Altvater IV. Allamdij. 5000 K I., 1000 K II. 3200 m. 1. Blaskovieh Ernö ur lé p m Nemes 56} 2. Dreher A. ur 6é s m Retour 56 3. Gr. Fries M. lé p m Csurgó 55 4. Mautner V. ur id s m Fakir 55 5. Br. Springer G. 4é p m Elpenor 59} Tip: Nemes — Retour V. Kétévesek handieapja 2000 K. I, 400 K. II, 1200 m. 1. Müller E. ur s k Venezia 60 2. Gr. Fries M. s k Rose Bernd 53 3. Dreher A. ur p m Maduro 52} 4. Gr. Pálffy I. p m Ben Nevis 51 5. Krausz L. ur s k Visszhang 47} 6. Gr. Esterházy M. M. p m Önkéntes ur 45} 7. Gr. Fries M. s k Immortelle __ 44 Tip : Rose bernd — Önkéntes ur VI. Nyeretlen báromévesek gátvrsenye. 3000 K I, 500 K II. 2400 m. 1. Br. Baich I. p k Hamar 65 2. Baltazzi A. ur s k Füged 65 3. Brachfeld L. ur s h Orcus 65 4. Gr. Chorinsky F. p k Lagosta 65 5. Mr. Lincoln s m Vadőr 65 6. Mautner V. ur sz k Gilea 65 7. Müller E. ur p k Pillangó 65 8. Mr. Paul p m Flying Dragon 65 9. Schosberger L. ur s m Ambrosius 66 10. Gr. Wenckheim I. stp m Ostromló 65 11. Zombory R. ur stp m Calderon 65 Tip : Ambrosius — Vadőr VII. Eladó kétévesek handieapja. 2000 K I, 400 K II, 1000 m. 1. Löbl M. ur sz k Szürkület f0 2. Mr. Burnett p m Curry 55 3. Györgyei M. ur p m uram 51 4. Egyedi L. ur p k Gondolat 5t 5. Stein R. ur p k Achilleon öl 6. Dreher A. ur s m Bunkó 50} 7. Gr. Trauttmansdorff L. ur s k Dubios 50 8. G r. Esterh ázy M. M. p k Czinka Panna 50 9. Gr. Fries M. s k Immortelle 50 10. Egyedi A. ur p k Mente 50 11. Krausz L. ur p k Osztrolenka 48} 12. Blaskovieh Ernő ur s k Jaj de fáj 48} 13. Mautner V. ur s m Kuli 48 Tip: Jaj de fáj — Bunkó Ötödik nap. Vasárnap, julius 31. I. Háromévesek gátversenye. Handicap. 3000 K 1. Mr. Lincoln s m Vadőr 66} 2. Mr. Paul p h Augustin 66 3. Br. Baich I. p k Hamar 64} 4. Schosberger L. ur p k Kinos 64} 5. Gr. Fries M. s k Lassie 62 6. Aresin-Fatton J. fhdn. s k Bedacht 62 7. Müller E. ur p k Pillangó 61 8. Gr. Chorinsky F. p k Lagosta 60 9. Zombory R. ur stp m Calderon 60 10. Dreher A. ur p m Ebensee 60 11. Brachfeld L. ur s her Orcus 60 Tip: Kinos — Bedacht II. Kétévesek eladóversenye. 2000 K 1, 400 K II. 1200 m. 1. Aresin-Fatton J. fhdn p k Heidelbeere 54 2. Blaskovieh Ernö ur s k Jaj de fáj 54 3. Boross J. ur s m Blason 49} 4. — p k Lady Russel 54 5. Egyedi A. ur p m Karikás 55} 6. Egyedi L. ur p k Penniless 54 7. Gr. Fries M. s k Rose Bernd 54 8. Br. Königswarter H. p k Dóra 54 9. Krausz L. ur p k Czafrang 54 10. Luczenbacher M. ur p k Rosette 54 11. Mautner V. ur sz m Ftoriform 49} 12. — p k Anode 54 13. Gr. Trauttmansdorff L. s k Dubios 58 14. Weiss L. urnö p k Üeberraschung 48 Tip : (Rose Bernd) — Heidelbeere Lady Russell III. Helenenthali dij. 40000 K 1., 4003 K II., 2000 K III. 2évesek. 1000 m. 1. Blaskovieh El. ur p m Nézsa 56 2. Gr. Degenfeld I. s m Claymore 56 3. Dreher A. ur p m Buddhist 56 4. Egyedi A. ur p m Menydörgös 66 5. Gr. Festetics T. stp m Arató 56 6. — p m Benvenuto 56 7. Hg Hohenlohe-Oehringen s m Dorn 56 8. Mr. A. Johnstone s m Lord Lucifer 56 9. Br. Königswarter H. p m Egerlánder 56 10. Krausz L. ur p m Visegrád 56 11. Mautner V. er p m Kukuruz 56 12. — p k Bonair 54} 13. Söllinger R. száz. p m Löwenherz 56 15 Br. Springer G. p m Jugurtha 56 15. — p m Orbene 56 16. Hg Taxis M. E. p m Népszó 56 17. Br. Üchtritz Zs. p m Grignano 56 18. Gr. Wenckheim D. p m Aldus 56 19. Capt. Z. s m Horkay 56 20. — p m Sovánka 56 Tip : Horkay— Nézsa—Orbene IV. Handicap. 2000 K I., 400 K II. 1800 m. 1. Krausz L- ur 4é s m Paprika 60 2. Dreher A. ur 5é s k Amras 60 3. Gr. Henckel A. 5é s m Mediateur 58} 4. Br. Üchtritz Zs. 4é p m Ducrot 56} 5. Br. Herczog M. 3é p k Matador 55} 6. Br. Springer G. 3é p m Thorane 53} 7. Mautner V. ur 3é sz m Verdun 52} 8. Aresin-Fatton J. fhd. 3é p k Cassandra 46} 9. Boross J. ur 4é p k Thibet 45 Tip: Cassandra — Ducrot V. Kottingbrunni nyári akadályverseny handicap 9000 K I, 1500 K II, 500 K 111. 4000 m. 1. Mautner V. ur 5é stp m Aconit 75 5. Mautner V. ur 4é p h Rosoglio 72} 3. Mautner V. 6é s h Socius 70 4. Dreher A. ur 6é s m Kalauer 66} 5. Br. Morpurgó A. 6é p h Mystery 66} 6. Thassy Á. ur 4é p k Figyelem 62} 7. Mr. Paul 4é p k Mirage 60 8. Mr. Field 6é p her Hastrmann 60 Tip Mautner istálló — Mystery VI. Eladók handieapja. 2000 K I, 400 K II, 1200 m. 1. Péchy A. ur id. s m Davensberg 60 2. Gr. Degenfeld I. 6é p k Rozsa Lili 59} 3. Mautner V. ur 4é s k Angola 56} 4. Gr. Trauttmansdorff L. 3é s k Épouseuse 56} 5. M. E. de Essort 6é stp k Heimchen 55 6. Luczenbacher M. ur 3é s k Semmi 51 7. Krausz L. ur 3é s her Ismerős 51 8. Dreher A. ur 3é p her Fair mortgage 48} 9. Br. Herzog M. 3é s her Donath 46} 10. Boros J. ur 3é s k Snip-snap 45} 11. Schlesinger W. és társa 3é s k Derü 44 12. Hr. Pállfy J. 3é stp k Gauntlet 44 Tip: Epouseuse — Angola legjobb ruházkodási = rendszer DEUTSCH F. KAROLY* BUDAPEST, AN DRÁSSY-UT 1.