Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-06-25 / 55. szám
388 VADÁSZ- ÉS VKRSENY-LAP. 1904. junius 25. Marche, Ezerkilenczszázegy fogjákképviselni. Elsőnek e három telivér chanceait mérlegeljük, s nem a sovinizmus, hanem a tények késztetnek bennünket annak a nézetünknek kifejezésére, bogy a német Derby az idén—tizennegyedszei — is hozzánk kerül. A három emiitett ló közül Ezerkilenczszázegynek lehet a legkevesebb esélyt adni. Eltekintve attól, hogy a Jack o' Lantern mén a Király dijban hét fontot kapott Bon Marchetól, három fontot Con Ámorétól s ezek mögött végezte futását, továbbá, bogy a Kettős Ivadék versenyben egyenlő suly alatt harmadfél hosszal maradt el Hadur mögött, amely Con Amore és Keringő után mérsekelt harmadik volt a bécsi Derbyben, Ezerkilenczszázegy chanceai ellen szól az is, hogy a 2400 méter, még a könnyű horni pályán is hosszu lesz neki. Másik két lovunk közül feltétlenül Con Amore a jobbik, s még ha Bon Marche legjobb formájában is állna a starthoz, akkor is a Matchbox mén hat-hét fonttal tartaná a Springer istálló crackjét. A két mén az idén már kétszer került egymással szembe, A Trial stakesben Bon Marche a még nem kész Con Amore előtt érkezett be, a Király dijban ellenben a Bona Vista mén ellenfelének négy fontot adva, Con Amore mögött hat hosszal maradt el. Bon Marche idei futásai különben arról tettek bizonyságot, hogy a Helenenthali dij nyertesénél a kitartás hiányzik, már pedig bármilyen könnyű legyen is a horni pálya, a Derbyben, melyben starttól fogva erős az iram álló-képesség nélkül győzni bajos dolog. De tekintve azt, hogy ha nem is egészen directe formák alapján azt kell hinnünk, hogy a német háromévesek classisa a mieinknél sokKal közepesebb (jóllehet az idei Derby fieldje nálunk sem volt kimagasló), Bon Marchet a nagy futásban helyre lehet várni. A győztest Con Ámoréban keressük, feltéve, hogy trainerje a mént megtudta abban a formában tartani, melyben a Matchbox mén három héttel azelőtt volt. Az istállóból kiszivárgott hirek e mellett tanúskodnak. Con Amore állandóan jó munkát végez, s igy hinnünk kell, hogy gróf Trauttsmandorff Lajos ménje megismétli a kettős derby recordját, a mely eddig, 1869 ófa, csak Tartarnak és Zsupánnak sikerült. A német háromévesekre áttérve a sort a legjogosultabb jelölttel Patkóssal kellene kezdeni. Ez a Carnage vagy Habenichtstól származó mén, az Unionban aratott győzelmével arról tett bizonyságot, hogy évjáratának élén áll. A graditzi ménes crackjére az utóbbi napokban nemcsak Németországban, hanem nálunk is nagy fogadásokat kötöttek, sőt volt nap, mikor Pathos a fogadási jegyzékekben az első helyen állott. Annál kinosabb meglepetést keltett szerdán az a távirati hir, hogy Pathost a Derbyböl törölték. Ezzel a mi lovaink iegkomolyabb ellenfelüktől szabadultak meg, s igy még valószínűbbé válik az, hogy a győztes Con amore mellett Bon marche is helyezve lesz. A starthoz álló többi német háromévesről a következő képet rajzolhatjuk meg. Az angol származású Rettungs-Medaille ez ideig váltakozó formákat mutatott. A Prwte-kancza tavaly négyszer startolt, s egyszer győzött, kétszer pedig harmadik volt. Első versenye Németország kétéveseinek első futásában, a Kanczák kísérleti versenyében volt, melynek 23-as mezőnyében Hast és Antipathie után harmadik lett. Egy héttel később azonban már egy 1000 méteres versenyben a később jó formákat mutatott Giselbertet, Fideliot s más tizenhét kortársát, köztük a Kanczadij idei nyertesét Luccat verte le. Rettungs Medaille ezután Baden-Badenben a Hamilton versenyben mérsékelt harmadik volt négyes mezőnyben Gregor és Confidence után, majd a hoppegarteni Unverhofft versenyben nem kapott helyet. A Pt ide kancza az idén eddig háromszor futott. A Sperber versenyben Nephrit után második volt, a május 24-iki Doni versenyben Ivanhoe és Bänkelsänger után mérsékelt harmadiknak érkezett be, végül a német Kanczadijban, a Preis der Dianaban nem kapott helyet. Ezek a formák alapján Rettungs Medaille a derby finisliében nem jöhet számitásba. Lucca a németek legjobb hároméves kanczája. A Cazabat ivadék utoljára a Preis der Dianaban küzdelem után fejhosszal győzött Hecuba, Myritz Generalin, Obilot, Rettungs Medaille, Bravour és Elisa ellen. Ezt megelőzőleg a hoppegarteni Ard Patrick-versenyben megverte Ballerinat, Prellert és Bonitot. Lucca ámult évben kilenczszer futott s háromszor győzött, a többi között a frankfurti októberi meeting 1400 méteres nagy kétéves versenyében 55 kiló alatt könnyen két hosszal verte le Giselbertet (59$) Real Scotchot (59$) s más hat kortársát. A kancza formái elég türhetőek, de még sem olyanok, hogy miután neme is ellene szól, vele komolyan foglalkozni lehetne. Was mers dennt tőlünk vitték ki. Tudjuk, hogy az Ausmärker—Waldfee mén tavaly nálunk négyszer futott, s mindannyiszor a vert mezőnyben végezte futását, s ha azokat mérlegeljük, ugy az év végén mondhatni 50 fonttal állott Ma alatt. A mén Németországban a háromévesek elitéjébe küzdötte fel magát. Első startja ez idén az urlovasok által lovagolt frankfurti Feldberg versenyben volt, melyet báró Tautphoeus hadnagygyal a nyergében feltartva négy hosszal nyert meg Salta, Bohne, és Senorita ellen.: A hoppegarteni IV. oszt. Allamdijban a mént egyenlő suly alatt Real Scotch csak fejhosszal tudta megverni, majd május 18-án az 1800 méteres Gastgeber versenyben Schultz W. úrral a nyergében Nero és Simili ellen gyózőtt. Ezt követte idei legjobb formája. Az Ausmärkermén a hoppegarteni Jubileum dijban két fontot adva a jóképességü ötéves Irminnek ezzel boltversenyben nyerte meg a 20000 márkás dijat Jamaica, Verflixt, Sliker, Zahlmeister, Real Scotch és Sirocco ellen. Ezután Was-mer's denn még egyszer futott két hót előtt a berlini III. osztályú allamdijban, melyben ugyan Nephrit egyenlő suly alatt küzdelem után három negyed hosszal megverte, de a dij mégis a Ball istálló volt ménjéé lett, mert Nephrit et keresztezés miatt disqualiíicálták. Was mer's dennek különösen a Jubileum dij bau mutatott formája arról tanúskodik, hogy a mén tavaly óta javult, viszont pedig az is tény, hogy Was mers den a tavasszal még Ordeusfex-xel sem tudott galloppozni, s igy inkább arra kell következtetni, liogy a német háromévesek a mieinknél alacsonyabb classisuak. Real Scotchot Oppenheim báró, ki már kétszer nyerte meg a bécsi derbyt Good Hope-val és Sapliirral, de hazája- derbyjében még nem voltak győztesek szinei, kezdettől fogva derby lónak tartotta, s hogy uagy esélyt adnak neki, bizonyltja az is, liogy Kempton Canuont szerződtették lovaglására. Real Scotch az Unionban második volt Pathos mögött, ezt megelőzőleg a a Realist— Schotland mén a berlini Jubileum dijban 50 kiló súlya alatt nem kapott helyet a holtversenyben beérkezett Was mers denn (47) és lrmin mögött. Ellenben megnyerte a Henckel versenyt Nephrit, Fidelio, Sliker, Waldteufel és Nelusco ellen és egyenlő suly alatt fejhosszal verte meg a berlini IV. osztályú Allamdijban Was mers dent, továbbá Pellert és Aristidest. Tavaly Real Scotch nyolezszor startolt, s egyszer győzött a Kölni Preis der Flora versenyben, melyet Verflixt, Govi, Tancred, Miguel, Siegfried és Cunebert ellen nyert meg. Magas formája volt tavaly utolsó futásánál is, a 35000 márkás Preis des Wiuterfavoritenben, .a hol 56 kiló alatt küzdelem után Dyakhosszál ért be másodiknak az akkor nagy formában levő Bravour (54$) után, mely alkalommal Real Scotch megelőzte Gabiniust, Luccat, Tireliautot, Giselbertet és a legjobb kétévest Georgot. Real Scotch e formái nem rosszak, mégis többre becsüljük nála a névsorban utolsó helyen álló Somalit, a mely ha az összformák alapján nem is mutatkozik olyannak, mint a Realist-mén, vau azonban egy oly formája, a mely a Weinberg-istálló kandidátusát az előtérbe hozza. Somali tavaly hat startjánál mindössze egyszer, október 12-én Hoppegartenben az 1400 méteres Emilius versenyben tudott győzni mérsékelt ellenfelek, mint Granit, Maskt stb. ellen. Az idén a Missal mén, a mely Namouna féltestvére, háromszor állt starthoz. Első kísérleténél a május másodikán Hornban diilőre került Godeffroy versenyben Normanne, Walther von der Vogelweide, Empereur után nem kapott helyet, majd istállója 5000 márka eladási bejelentéssel megindította a junius tizediki Seeschlacht versenyben. A futásban Somalit a Weinberg istálló uj amerikai apprenticeje Meidling lovagolta, ki alatt a mén többször kitört, a fiuishben is, és igy fél hosszal második lett a hatéves Maecen után, melynek tizenkét fontot adott. E leveretése után harmadnapra Somali oly formát mutatott, a mely reá tereli a ügyeimet. Somali ugyanis a 2400 méteres, 10000 márkával díjazott Ezüst pajzs versenyben állt starthoz 53 kilóval a nyergében s korteher alatt állott ki ellene Leander I., a hamburgi Nagy dij győztese. Az eredmény az volt, hogy Somali biztosan ötnegyed hosszal gyözött Laurin ellen, mig Leander 1. ugyanannyival harmadiknak érkezett be. E forma alapján Somalit legalább tiz fonttal lehet Leander fölé helyezni. Leander a hamburgi Nagy dijban nyolcz fontot adott istállótársának Patkósnak, mely második lett hozzá. Ha el is fogadjuk azt a nézetet, hogy Leander csak a kijelentés alapján nyerte meg a dijat, mégis, ha az Ezüst pajzs verseny reális eredményű, ugy Somali egyforma jóságunak mutatkozik Patliossal. Ezek a derbyben pályázó háromévesek formái. A végkövetkeztetéseket vonva le, a német derbyre első helyen Con amore a jelöltünk, utána Bon Marchét várjuk a czélnál, a harmadik helyet illetőleg pedig Real Scotch és Somali a legjogosultabbak. : PAAR JÁNOS ÉKSZERÉSZ BUDAPEST, IY„ KORON AH ERCZEG-UTCZA 3. SZÁM ' L NAGY YÁLASZTÉK SPORTTÁRGYAKBAN KÜLÖNLEGESSÉGEKBEN, YERSENyI s t álló -m e s t er i vagy traineri állást ügető ménesben keresek. Levelek «R. 1150» jelige alatt I laasenstein és Vogler-hez Bécs I. intézendők. Angolországban és Amerikában az előkelő világ itala a „Hunter" Baltimore "Rye WhiskyX X X Legfinomabb gyomorerősítő, emésztést elősegítő szeszes izgatószer.Mint liqueur melegít. Szik. viz- vagy ásványvízzel a legkellemesebb üdítő Ital. XXX Egyszeri kísérlet állandó használatra vezet. Kaphatő az összes szakbavágó üzletekben. Minden káuéházban kapható. <T IJALTIMOREF^ , BOTTUDLH WMUNAMANASON BALTIMORE