Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-05-13 / 39. szám

EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az ürlovasok szövetkezete, A Budapesti Polo-Club, A Pozsonyi ügetöverseny-egyesület, Országos magyar galamblövő egylet, A vidéki versenyegyletek tvfül. SC­s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos közlönye. Előfizetési ára: egész évre 24 kor., !/ 4 évre ápril —október végéig (a vers.-idöszak) 20 kor., x/ a évre január—junius 14 kor. és julius—deczember szintén 14 kor. Negyedévenként 8 kor. Az előfizetési pénzek a «Vadász-ós Versenylap» kiadóhivatalához (Ferencziek bazárja III. lépcső I. emelet) czimezendök. 39. szám. Telefon-szám 657. Budapest, 1904. péntek, május 13. T e S p0s t. XLVIII. évfolyam. Megjelenik a bndapesti, alagi, karlsbadi, kottingbrnnni és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenynap előtti délelőtt, egyébkor hetenkint egyszer. HIYATALOS. Hirdetmény. A versenyszabályok 49. §-a alapján Cain György ezennel a Magyar Lovaregylet felügyelete alatt álló összes pályákról és versenyhelyekről kitiltatik. Budapest, 1904. május 10. A Magyar Lovaregylet igazgatósága. Nevezések. Budapesti versenyek 1904. Tavaszi meeting. Tizedik nap. Kedd, május 17. II. Eladoverseny. 2000 K. a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K. a 3-iknak. 3é és id. lovak szá­mára. Táv. 1000%. (7 aláirás.) 1. Mr. Albert Wood 3é stp k France 2. Egyedi A. ur 3é s m Pugris 3. Egyedi L. ur 3é p k Bona Grazia 4. Mravik Pál 3é s m Tyrann 5. Gr. Pejacsevich A. 3ó stp k Monna Vanna 6. Schosberger L. ur 3é p k Elegendő 7. Gr. Wenckheim D. 3é p m Amarra III. Háromévesek-Handicapja. 4000 K. a győztes­nek, 1000 K. a 2-iknak, 400 K. a 3-iknak Táv. 1600%. (14 aláirás.) 1. Blaskovich Ernő ur s m Gondos 2. Boross J. ur s k Bogár 3. Gr. Festetics T. p m Harczos 4 . s m Réve d'or 5. Györgyei M. ur s m Mindjárt 6. Br. Herzog M. s k Santoy 7. Mr. Lincoln stp m Rengő Versenyhatárnapok 1904-ben. Májns. Budapest (1) ?... 14, 15, 17, 19. Bécs .. ... - 22, 23, 26, 28, 29, 31. Kassa (27) — — — 22, 23, 24. Czernovitz — — — 22, 24. Kisjenő (21) - - - —15. Alag (4) - — 29, 31. Jnnins. Bécs - 2, 4, 5, 7, 9. Alag (4) - - — 2, 26, 28, 29. Nyíregyháza (30) — — — — 5. Törökszentmiklós ... — ... 12 Krakkó - 12, 14, 16, 18, 19. Tata (1) ... — 19. Reichenberg _ — 19. Krakkó 26, 29. Nevezési zárnapok. A Magyar Lovaregylet vezértitkárságánál, Budapest, Nemzeti Casino. Májns. 13 D. u.4ó. X. napi Háromévesek hdcaja. 4000 k. 1600"y. Teherk. . Welter-Handicap. 3000 k. 1400"y ... « 14. X. napi Nyeretlenek dija. 3000 k. 1800"/. _ ... Nevezés — • Rnpera-dij. 4000 k. 1000 _ . — XI. napi Nákő-dij. 200 drb ar. 2437"/. ... ._ • Eladók hdcapja. 2000 k. 1600"/ _. « — J Zär-Handicap. 6000 k. 2000"/ _ • — • Beaten-Handicap. 3000 k. 1100"/ — X. napi Eladóverseny. 2000 k. 2000"y. Eladási árbejel — u Nyeretl. kétév. eladóvers. 2000 k. 1000"y_. . 15 XI. napi Nyeretlen kétév. vers. 3000 k. 1000"/. ... Nevezés. « Eladó kétévesek veisenye. 2000 k. 900"/.... • — X. napi Háromévesek hdcpja. 4000 k. 1600"/ Kisbjel • Welter-Handicap. 3000 k. 1400"/ 16. D. u. 4 ó. XI. napi Eladók hdcapja. 2000 k. I600"y. _. . — « ff Zár-Handicap. 10,000 k. 2000"/. ... . « Beaten-Handica . 3000 k. 110 "/.... 17. XI. napi Eladók hdcapja. 2000 k 1600"/. Kisbánatjelentés. — > Zár-Handicap. 10,000 k. 2000"y. — • — « Beaten-Handicap. 3000 k. 1100"/. — _ — « — « Eladó kétévesek versenye. 2000 k. 900"/. Elad. árb 8. Luczonbacher M. ur p k South Star 9. Mautner V. ur sz m Verdun 10. Hei rn E. Müller p k Pillangó 11. Petanovits J. ur p m Székely 12. Schosberger L. nr p m Bátor 13. Br. Üchtritz Zs. s m Victor 14. Zangen I. ur s m Bátran IV. tavaszi kísérleti verseny. 10,000 K. a győz­tesnek, 1600 K. a 2-iknak, 600 K. a 3-iknak. 2é és 3é mének és kanezák számára. Táv. 1000%. (10 aláiiás.) 1. Gr. Arco-Zinneberg M. 2é p m Michelangelo 2. Gi. Festetics T. 3é p m Harczos 3. Br. Herzog M. 3é s k Columbia 4. Br. Königswarter H. 3é p m Tepp 5. Petanovits J. ur 3é s k Montana 6. Rohonczy G. ur 3é p m Ezerkilenczszázegy 7. Schosberger L. ur 3é s m Gombás 8. Br. Springer G. 3é p m Pusztán 9 3é s k Fonóka 10. Hg Taxis M. E. 3é p m Frundsberg VI. Nyeretlen kétévesek eladóversenye. 2000 K a győztesnek, 300 K. a 2-iknak, 200 K. a 3-iknak. Táv. 1000%. (19 aláirás.) 1. Gr. Batthyány E. p m Mind me 2. Gr. Degenfeld I. p k Télizöld 3. Egyedi A. ur p k Mente ** 4. Egyedi L. ur p k Penniless 5 . s her Alom 6. Gr. Esterházy M. M. p k Kocsonya 7. Gr. Fries M. p k Heidelbeere 8 . s k Immortelle 9. Györgyei M. ur p m Áram 10. Br. Herzog M. s k Amié 11. megyeri Krausz L. ur p k Megyer 12. Mr. Lincoln p her Per 13. Mravik Pál s m Calabrias 14 . s m T cz. 15. Gr. Pejacsevich A. p k Kapor 16 . s k Vagy vagy 17. Hg Taxis M É. s k Waluga 18. Br. Üchtritz Zs. s m Alarich 19 . s k Boite ä surprise VII. Welter-Handicap. 3000 K. a győztesnek, 1000 K. a 2-iknak, 400 K. a 3-iknak. 3é és idősb, lovak számára. Táv. 1400%. (21 aláirás.) 1. Mr. Albert Wood 4é s m Win 2. Aresin-Fatton J. fndgy 4é s k Cassandra 3. Blaskovich Elemér ur 3é s k Charmante 4 . 3é s k Ez az 5. Blaskovich Ernő ur 3é s m Gondos 6. Dreher A. ur 3é p m Bútor 7. Egyedi L. ur 4é stp her Marineur 8. Gr. Festetics T. 3é stp k Lotterie 9. Br. Herzog M. 3é s k Coralie 10. Jankovieh B. Gy. 3ó s m Pajtás 11. Mr. Lincoln 3é stp m Rengő 12. Schosberger L. ur 4é p k Cambridge 13 . 3é s m Páros 14 . 3é p k Kinos 15. Gr. Orssich P. 3é p m Flying Dragon 16 . 3é p her Augustin 17. Br. Üchtritz Zs. 5é s m Sardou 18 . 3é p m Roman 19. Gr. Teleki L. 4ó p k Jövőre 20 . 3ó p m Medve Jankó 21. Zangen J. ur 3é p her Rother bon Kassai versenyek 1904. Első nap. Vasárnap, május 22. I. Földmivelésügyi m. kir. minister dija. 1000 K a győztesnek, 200 K a 2-iknak, 100 K a 3-iknak. 3é és id. belföldi lovak számára. Táv 2400%. (22 ; láirás.) 1. Antal M. fhdn. 4é p her Susárló 2. Bodnár Z. fhdn. id. p her Savoyard 3. Bogyay A. fhdn. 5é s m Hogyvolt 4 . 4é p k Colibri • 5 . 3é p k Partanna 6. Borbély Gy. nr 3é p m Game 7 . 3é p k Bokräa 8. Czárán Z. ur 5é stp k Felicitas 9 . 4é s m Hallatlan 10 . 3ó p k Göta elf 11. Folberth J. fhdgy 3ó p her Walter Scott 12. Guzmann M. száz. öé p k Roulade 13. Hahmann V. fhdn 4é p k Jövö lt. Koller E. fhdn. 5é s her Lididrip 15. Liptay B. ur 3é s m Czéllövö 16 . 3ó s m Újdondász 17. Nagy Ákos száz. öé p k Bieta 18. Raus F. fhdn. 3é s m Gurulj 19. Reök I. fhdn. 3é stp her Little Kohn 20. Stein R. ur 4é s k Mind you 21 . 4é p her Innocent 22. Supp T. hdn. 4é p m Piszlicsár II. Handicap. 1000 K a győztesnek, 300 K 2-iknak, 200 K a 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv 1600%. (23 aláirás). 1. Antal M. fhdn. 4é p her Susárló 60 2. Bodnár Z. fhdn. id. p her Savoyard 60 3. Liptay B. ur 3é s m Czéllövö 59 4. Stein R. ur 4é s her Rozmaring II. 59 5. Reök I. Ihdn. id. f k Diving Bell 59 6. Mr. Albert Wood 3é p k France 57% 7. Schey P. száz. 3é p k Oczi 56% 8. Raus F. fhdn. 3é s m Gurulj 56% 9. Bogyay A. fhdn. 3é p k Partanna 56 10. Gr. Pejacsevich A. 3é s k Sipircz 56 11. Stein R. ur 4é s her Buzálka 55% 12. Czárán J. ur 3ó s m Parnassus 55 13. Schey P. száz. 4é s k Reineclaude 55 14. Stein R. ur 3é p k Elegie 55 15. Czárán Z. ur 3ó p k Göta elf 54% 16. Borbély Gy. ur 4ó p her Vigécz 54 17. Koller E. fhdn 4ó p m Mormglen 54 18. Liptay B. ur 3é s m Újdondász 53 19. Czárán J ur 3é stp k Girr-Gurr 53 20. Antal M. fhdn.3é p k Tövis 51 % 21. Koller E. fhdn. 5é s her Lididrip 51% 22. Bogyay A. fhdn. 5é p k Colibri 51 23. Nagy Akos száz. 4é p k Bieta 49 III. Széplaki akadályverseny. 1200 K a győztes­nek, 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. 4é es id. belföldi lovak számára. Táv 4000%. (19 aláirás.) 1. Abonyi A. száz. 4é p her Strauss 2. Mr. Albert Wood id p her Különcz 3. Bogyay A. fhdn. 5é s m Hogy volt 4. Czárán Z. ur 5é stp k Felicitas 5 . 4é s m Hallatlan 6. Fornbach K. ur 4é s her Hűség fv 7. Folberth J. fhdgy 4é p m Va banque 8. Koller E. fhdgy id p m Maikönig fv. 9. Kreisler F. fhdgy 6ó p m Basrelief 10. Liptay B. ur 4é p k Páfrány 11. Lukács E. fhdgy 6é s m Biztos 12 . 5é p her Marodeur 13. Nagy Á. száz. 5é p k Bieta 14 . öé a her Zobnaticza fv 15. Gr. Pejacsevich 5é s her El Batidor 16. Schwarz K. fhgy 6é p her At random fv 17. Stein R. ur 4é s k Mind you 18 . 4é p her Innocent 19. Supp T. fhdgy. lé p m Piszlicsár IV. Hadseregi akadályverseny. 70 drb. arany a győztesnek, 20 drb. arany a 2-iknak, 10 drb arany a 3-iknak. 4é és id. cont. lovak számára. Táv 4000%. (10 aláirás.) 1. Bodnár Z. fhdgy id s her Celestin 2. Bogyay A. fhdgy 4ó p k Frag' nicht 3. Edlinger 0. hdgy 5é p k My Lady 4. Koller E. fhdgy 5é p k Liszka (fv.) 5 . 4é p m Mormglen 6. Kreisler F. fhdgy 4é p her Bodri 7. Lukács_ E. fhdgy öé p her Marodeur 8. Nagy Á. száz. 6é s her Honi II. (fv.) 9 . 5é s her Zobnaticza fv. 10. Schwarz K. fhdgy. 6é p her A random fv. V. Forgách dij. Tiszteletdij a győztesnek, 2-iknak, 3-iknak, 4-iknek. Félvér lovak számára. Táv 2400%. (6 aláirás.) 1. Bodnár Z. fhdgy id. s her Rigó Legközelebbi számunk hétfőn reggel jelenik meg. — A mái szám ára 20 fillér

Next

/
Thumbnails
Contents