Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-04-20 / 29. szám

212 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1904. április 20. 22, 23, 20, 20, 30. tartandó gyakorlatokra és az összes 1904. évben rendezendő versenyekre és mér­kőzésekre érvényes. A Magyar Lovaregylet május másodikán vá­lasztmányi, majd közgyűlést tart, mely alkalom­mal megvitatásra kerül az igazgatóság ama fon­tos javaslata, hogy a Magyar Lovaregylet Alagon egy béristállót, továbbá a pavilion helyébe egy szállodát, egy beteg ló-istállót és egy hullaége­tőt épittessen. A Woodman steeplechase (7000 kor. 5000 m.) mely vasárnap kerül dülóre, nyolcz aláirással zárult. E handicapra nevezve vannak: Prima, Kalauer, Hastrman, Socius, Aconit, Mystery, Tromf és Grinzinger. Prima és Grinzinger abban az Eladó akadály­versenyben, melyben tegnap másodiknak, illetve harmadiknak érkeztek be, tavaly is startoltak. Prima akkor győzött s Grinzinger pedig ugyan­csak harmadik volt. A Dyer istálló tegnap nyerte első versenyét Moha révén. A Morgan mén a jó elöhirnek meg­felelő stylusha győzött. A Hyams istálló teljesen formán kivül van. A tavaly oly sikeres istálló még egy versenyt sem tudott eddig nyerni, s tegnap is Iráska, Bonomodo verve haladtak át a czélvonalon. Wassmersdenn, melyet a minap adott el gr Arco-Zinneberg Linder Frigyes urnák, ennek szi­nében vasárnap Frankfurtban megnyert egy 2500 márkás sikversenyt. Macdonald eddigi pályafutása a következő: fut. I. II. korona 2éves 4 2 1 6840 3éves 5 4 1 177900 4éves 5 2 — 49620 óéves _) 1 — 8000 összesen: ló 9 2 242360 Fr. Hesp sikeresen kezdi az évet. A fiatal trai- ner gondjaira bizott kis anyaggal a,z eddigi öt nap alatt már négy versenyt nyert, kettőt-kettőt Vadonczczal és Gyopárral. A Víztorony dijra (6000 korona 2800 méter) mely vasárnap kerül dülóre, nevezve vannak: Nemes, Semper idem, Lope de Vega, Picador, Monte Christo, Aristides, Jongleur és Carmin. Tud győzött a meráni meeting harmadik nap­ján a nagy akadályversenyben Blizzard, Döntnök és lxion ellen. Henry the First és St. Amant vereségei után az angol Derbyre a fogadási piacz más jelöltek után néz, s ujabban Blanc telivéreit, Gouvernan­tot és Ajaxot, továbbá a Porter istállóban álló Rydal Headot fogadják. Czipót nevezték a szombaton dűlőre kerülő Kisbóröcscse versenyre, AZ 1200 méteres futás­ban a jó formában levő Páratlan ménen kivül Fügéd, Mixi, Radius, Reve d'or, Maritima, Colum­bia, Pajtás, Tepp, Dercze, Ambrosius, Fadinard és Frundsberg vannak nevezve. Bhodope fogja képviselni a Metcalf istállót a budapesti Kanczadijban. Kölnben vasárnap kerül dűlőre a 20000 már kával dijazott Kölni nagy handicap. Az 1600 mé­teres futásban a következő mezőnyt várják a startnál: 5é Sirocco 62} Boardman 5é Irmin 61} Meade 4é Skemming 61} Busby id Andiamo " 60 Hill 4é Armbrust 59} Warne 4é Poste Restante 55} Van Dusen 4é Fremdling 55} Weatherdon 5é Repnitz 53} Elewood 4é Reginald 59} ? 4é Colenso 58} ? A versenynek ez időszerint Skemming a favori­teja 3:1 odssal, utánna Ambrust és Sirocco 4:1 odssal szerepeinek. Midas hétfőn reggel az akadálypályán galop­pozott, s a Medmenham mén sok talentumot árult el a nehéz akadályokon. Midas még e meetingen egy steeplechaseben starthoz áll. Fischer Mihály urat a Lovaregyletek az 1904 évre urlovasnak minősítették. Takaros vasárnap Dresdábau megnyerte a Preis von Reick sikversenyt 1200 méter távolsá­gon Hickelstein. Parma és Gaukler ellen. A dresdai Armee Jagdrennent, melyre Délipók is nevezve volt, vasárnap gróf Frankenberg had­nagy 5éves Nordpol']». (70). melyet Wallenberg R. ur lovagolt, nyerte meg, Steuerman (gr. Scheer Thoss hdn.) és Narciss (gr. Eulenburg hdn.)ellen. A versenyben Baltavár is startolt, de 80 kg. alatt nem kapott helyet. Szomjast mr. Albert Wood eladta báró Harkányi i Andsrnak. Serenissimus-ért Péchy Andor ur minden kö- | telezetségében bánatot jelentett. Lángos, melyet az ősszel adott el Szemere Miklós ur. most Bajor országba került ki. Bátrant berezeg Taxis Miksa eladta Zangen Ignácz urnák. Gyöngyszigetet gróf Andrássy Gézától Mauthner Viktor ur vette meg. A szombati Gátverseny (4000 kor.) érdekes versenynek Ígérkezik, mert a 2800 méteres fu­tásra Boka, Applaus, Sunyi, Tannhäuser, J'insiste, Sphinx, Toldi és Figyelem vanuak nevezve. Con Amoret a bookinakerek már csak reával jegyzik a Trial stakesre. Keringőt az utóbbi napokban erősen fogadták a Trial stakesre, ugy hogy a Pardon-mén odssa ma már csak 5:1 ellen. Passepartout,, Aha, Roman, Rotherbon és Da- vensberg elhagyták a Freudenaut s Tatára tértek vissza. Augurt a Trial stakes napján dűlőre kerülő Krieau \ersenyre kötelezték. Az 1100 méteres futásban még Negomglen, Tepp, Reve d'or, Mixi és Teles tartoznak a jobbik classisba. A Bálvány handicap nyertesei fennállása óta: 1885 4é Kate Grenaway 50} Coates 1886 3é Algy 47 Ballantine 1887 6é Chalili 65 Sopp 1888 id. Chalili 58 Sopp 1889 5é Vinagirette 53} Coates 1890 4é Resolute 53 Martin 1891 4é Csalfa 59 Coates 1892 4é Khalif 60} Planner 1893 4é Prímás II. 65 Liddiard 1894 4é Gourmand 64 Huxtable 1895 3é Nemkell 50 Brown 1896 öé Ignácz 57} Sharpé 1897 4é Bátor 55 Barker 1898 3é Vivó 53 Wilton 1899 6é Bátor 52} Pooie 1900 5é Nickerl 57 Poole 1901 4é Topromene 55 Doggett 1902 4é Várnagy 47 Russel 1903 4é Limonade 48 Millburn Akadály jockeyink mai recordja: Csompora 4 F. Lawton 1 Slinn 4 Machan 1 H. H. Huxtable 3 Shejbal 1 Fejes 2 Shea 1 Rosak 2 Cleminson 1 Healy 1 Leigh idomárt és Brooks jockeyt a íranczia stewardok csütörtökön maguk elé idézték, hogy Morency feltűnő külöinböző futásairól felvilágo­sítást adjanak. A stewardok a két professionatus felvilágosításával meg voltak elégedve. Sikverseny jockeyink mai recordja: Janek 6 Bichler 2 Tarai 5 Martinkovich 2 Baines 2 Bocskay 1 Fries 2 Fetting 1 Seideman 2 R. Huxtable 1 Southey 2 Waikington 1 A Szemere Miklós nr bőkezűségéből kiirt lóver­seny tudvalevően május hatodikán kerül Szent-Lő­rinczen dűlőre. A versenyt rendező bizottsága érte­siti a résztvevőket, hogy Szemere Miklós ur engedé­lye folytán már most gyakorolhatják magukat a puszta-szent-lörinczi lövöldében. Az igazolványt a B. E. A. C. rendező-bizottsága állítja ki egyetemi he­lyiségében. A verseny-jury tagjai lesznek: gróf Szé­chényi Béla koronaőr elnöklete alatt, gróf Esterházy Mihály v. b. t. t., a Balatonfüredi Yacht-Club elnöke, gróf Károlyi Lajos főrendiházi tag, herczeg Solms­Braunfets Sándor cs. és kir. kamarás, a Baden er Schützenverein elnöke, gróf Szápáry Pál főrendiházi tag, a Park Club elnöke, gróf Széchényi Emil, dr. Thomas Eduard udvari tanácsos. A műszaki bizott­ság tagjai : Bolgár Ferencz orsz. képviselő elnöklete alatt Járitz András, a Budapesti Polgári LövészEgye­sület föiövészmestere, Khose Ágoston, Libits Adolf udvari tanácsos, Molnár Dezső vezérkari őrnagy, Pogány Géza főhadnagy, Vándory József, az Orszá­gos Lövészegylet alelnöke. A rendező-bizottság elnöke dr. Klupathy Jenő egyetemi tanár, a B. A. C. alelnök \ Laptulajdonos és kiadó : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Főszerkesztő : FERDINANDY BÉLA Felelős szerkesztő : LOYIK KÁROLY. Lackenbacher F. fiókja: YI. ANDRÁSSY-UT 1. Telefon : 2653 L&dpbachßi 1 F. 1 Y.,SZÉP-UTCZA 3 SZ Telefon: 650 Az összes bel- és külföldi t versenyekre fix- és start-odds mellett fogadásokat elfogad. Trial-Stakes. I'/« Con amore 5 Augur 8 Réve d' or 2', Boil marché 6 Tarai 8 Ezerkilenczszázegy 8 Bob Adams 6 Moha 12 Hadúr Megegyezés szerint a többi.. öé Sirocco bé Skemming id Andiaoo 5é Armbrust 5é Irrain \ag,v Kölni laraszi haudica|> 7 5é Abschluss 10 5é Saperloter 10 4é Flaviue 10 4é Poste Restante 4 Bonamie 5 Mariska 4 Zarina 6 Lelkem 62'/, 61'/, 60 59'/, 61'/, Megegyezés szerint a többi. Magyar Kanczadij. 6 Parányi 7 Jacqueline 6 Toquade 10 Sada Jacco 7 Barua bimbó 10 Charmante Megegyezés szerint a többi. 49'/, 65 60'/, 56'/, KirAlydij. 3 4é Jenkins 61 10 3é Uncas 51 3 3é Coi> amore 51 10 3é Bob Adams 53 6 4é Cipész 57 12 bé Macdonald 66'., 6 3é Bon marche 53 12 3é Blocksberg 48 6 4é Beregvölgy 64", 14 4é Pompás 61 8 3é Tarai 48 16 Ezerkilenczszázegy 49'/, 10 4é Elpenor 51 4é Elpenor Megegyezés szerint a többi. On/lrák Kanczadlj. 4 Zarina 6 Mariska 10 Bon amie 6 Parányi 7 Toquade 10 Sada Jacco 5 Lelkem 8 Jacqueline 10 Charmante 6 Barna bimbó Megegyezés szeriut a többi. Osztrák Derby 3'/, Ma 12 Tarai 16 Hadúr 3'/, Hon amore 16 Uncas 16 Gondos 6 Galahad 16 Viceversa 25 Ezerkilenczszázegy 7 Hirmondó II. 16 Augur 25 Revé d'or 12 Bob Adams 16 Blocksberg Megegyezés szerint a többi. Hainbiirgi nagy dij. 5 3é Georg 51'/, 8 3é Bajo 49 G 3é Waldteufel 49 8 3é Quadrat 48 6 4é Hans Sachs 59'/, 8 Senatorin 50 10—25 a többi Angel Derby. 12 Royal Heab 14 Glonmell 14 Bobrinski 14 Fiancee 14 John of Gaunt Megegyezés szerint a többi. Német derby. 16 Deutschmeister 20 Clavigo 16 Lucca 20 Waldteufel 16 Tarai 20 Nephrit 16 Augur 25 Gabinius 16 Sliker 25 Habsburg 16 Ezerkilenczszázegy 25 Pathos 20 Heliograph 25 Ivauhoe 20 Réve d'or Megegyezes szerint a többi. Doable- és Treeble-eventek. Halmozott 4 St. Amant 4 Heny First 7 Gouvernant 12 Bass Rock 12 Lancashire 2 Con amore 6 Bon marché 7 G( org 7 Real Scotch to Bob Adams 10 Gajus 12 Bravour 12 Galahad fogadások. Pension Anglo-Américaine. Ouverte nouvellement. Grand luxe et comfort, cuisi­nier frangais, domesticité bien stylée. Concert pendant le five o'clock tea. Vlenne, IX., Ferstelgasse 6. Seulement pour le beau monde § Englistj-AnjeriGan Pension. Reopened, endowed with the finest luxury and com­fort. French cook, properst service. — During the five o'clock tea concert. Vienna IX., Ferstelgasse 6- For the High Life only. — Anglo-Américaine Pension. Ujonan megnyitva, a legelőkelőbb luxussal és kényelemmel berendezve, franczia konyha, iskolázott szolgaszemélyzet. Five o'clock tea alatt haugverseny Bécs, IX., Ferstelgasse 6. For the High Life only. Pallas részvénytársaság nyomdája Budapest, V., Kálmán-utcza 2.

Next

/
Thumbnails
Contents