Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-04-02 / 21. szám

1904. márczius 19. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 171 Francziaországbau a sikverseny jockeyk közül szombatig Shields, Turner öt, Stern négy, Robert, Bellliouse három és Ransch, Wilson, Mclntyre két győzelmet arattak. Hamilkart a porosz királyi ménes megvásárolta. Hamilkárra, mely évjának halározotlun legjobb lova volt, már tavaly ősszel folytak a megvételre von t­kozó tárgyalások, de akkor nem vezettek ered­ményre. A most ötéves Hannibal ivadékot a mult szombaton az Unio-ménesbe vitték, bot próbakép­pen fedezett is egy kanczát, de Lehndorff gróf, a királyi ménesek főparancsnoka még nem határozott végérvényesen, hogy melyik ménesben lesz felállítva. A Trial Stakes, a mely április 24-kén kerül dű­lőre, az utolsó bánatjelentés után legaktuálisabb fu­tásunk lett. A Przedswit és a Háromévesek nagy handicapja időben ugyan megelőzik e versenyt, de jelentőségben a klasszikus dij természetesen fölöttük áll s ma már élénken foglalkoztatja a sportsmane­ket és a fogadó piaezot. Az utolsó töilés után még 24 ló futhat a Trial Stakesben. A törlött lovak közt vannak Blocksberg, Galahad, Gombás. Ma, Mixi, Vice versa és Wood Péter, a melyek ma nincsenek abban a kondiczióban, hogy három le t múlva fitten állhas­sanak starthoz. Az emiitett lovak közül a fogadó piaezon egyébként is csak Vice versa játszott némi szerepet, a mén köhögése azonban megakasztotta munkáját. A 24 állva maradt ló közül többet talá­lunk, a melyeknek tavaly óta sokat kellett volna javulnia, hogy szerephez jussanak. Ezek: Kendetlen, Gondos, Keringő, Rabulist, Réve d'or, Wermuth, Har­ezos, Moha, Totila, Saratoga, Flying Dragon, Rosen- montag, Tarai, Ambrosius, Tepp. Ha e teli vérektől eltekintünk és hozzátesszük, hogy Hadar, Ezer­kilenezszázegg és Jacqueline sem mutatkoztak első classzisu lovaknak, ugy tulajdonképpen c?ak Hir­mondo //-vei, Bob Adamsszdó. Augurral, Bon Marché­vul és Con Ámoréval kellene számolni. Ez öt ló kö­zül mindegyiknek lehet reális esélyt adni. t.hanceaik megítélésére a legjobb kulcsot az Austria dij adja. Itt Con Amore (51) ugy a harmadiknak beérkezett Bon Marchét, mint a helyezetlenül futott Bob Adanist könnyen maga mögött hagyta. Igaz, hogy 3) kilóval kevesebbet vitt, mint azok, de azt hisszük, hogy egyenlő suly alatt se lett volna más az eredmény. Hírmondó II. Augart a Nil Desperandum verseny szerint biztosan tartja, Con Ámoréhoz való viszonyát azonban nem világítja meg közvetlen forma. Papi­roson a kél ló közt alig néhány font van a gróf Trauttmansdorff ménje javára HirmondóII azonban ma még kétes induló a Tril Stakesben s igy azt hisszük, hogy Cou Ámorénak elsősorban Bon Mar­ciiéval kell erejét összemérni. A versenyre különben módunkban lesz még ismételten visszatérni, addig csak annyit, hogy Con Amore egy tévesen elterjedt hir ellenére biztosan reszt vesz a nagy díjban s nyilván mint annak favoriteja is áll starthoz. Laptulajdonos és kiadó : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Főszerkesztő : FERDINANDY BÉLA Felelős szerkesztő : LCYIK KÁROLY GyoFsaníejlődő telivér magvar bikák, pekingi kacsák, endeni ludak, sárga, fehér, Orpingtonok, kopasznyaku tyúkok^ fü-, óvári répa- és más kitűnő vetőmagvak legna­gyobb lenyésztilepe Gróf leleki Arvéd drassói uradalmában, posta : Koncza Duplacsövű puskák, kakasokkal vayg azo k nélk ül, valamint önfesz Ula — — hármasok :— a Jager-féle fe^ ravaszu készülékkel (szabadalmazva az összes államokban.) = Ausztria-Magyarország főraktára = PETERLONGG JÁNOS, fegyvergyára Innslrrnckban 72 szám. (Tirol) árjegyzék ingyen. ÍOOO. Párisi világkiállítás GRAND PRIX. Kwizds-fcle H e s tí tu ti onsf íu í d és kir. szab. mosóviz lovaknak ára : egy üveg 2 K. Sfl fillér. 0 év óta használják u ivari istállókban, na­gyobb katonai és polgári istállókban; nagvobb megerőltetések előtt és után erösitöszer az erő viszaszerzésére, továbbá az izmok merevsége felvétetnek J esetében stb.; a lovakat • r— a trainingben erőpró­bákra képesíti. elap részere Mezei Sándornál KWIZDA-féle Restitutions­fluid csak akkor valódi, ha ezen védjegygyei van ellátva. FŐRAKTÁR: KWIZDA FERENCZ JÁNOS cs. és kir. osztrák-magyar, román kir. és bo'iár fejedelmi szállító, körgyógyszerész Bécs melletti KORNEUBURGBAN. 8 arany-, 20 ezüstérem, 30 tisztelet- és elismerő oklevél. Alapíttatott 1853-ban. I. ! VI. Cssngeri-u. 45. II. "SaZit-Clnö p>-3zsgröToor. Aubertin & Cie ä Chalons s/M. Ezennel tudomásra hozzuk, hogy liagyarorszagon a képviselőséggel BORHEGYI F. urat bizínk meg BUDAPEST, (fiáiét Gizella-tér 1., BÓlTC2l8t Efsyeteica-viteza 2., a hol a következő árban lehet pezsgőborailikat kapni: Carte Blanche, Budapesten bérmentve 12, 30 és 60 palacz­kos ládákban __ 3.— Carte Blanche, 1 palaczk 3.50 Carte noire bérmentve 12—30—60 üveg palaczkos ládákban 2.20 « «1 palaczk __ ... 2'50 Cremant rosé ládában 2 frt 20 kr. 1 palaczk 2.50 Cabinet cuvée reservée 4.— Aubertin <& Cie. Ezen elsőrendű cognac szintén itt kapható: Cognacs Garantis, Marque Comand.on et Cie. Á EeLeg állatok szánalomra méltók I t)j vadászpuska Legújabb, eddig tul nem szárnyalt vadász-ismétlö-puska. 1800. évi modellje az Ausztriai Fegyvergyár részvénytársaságnak (llannlicber­Schönauer szabadalom). 6­6 'kaliberű. Töltények füsttelen lőporral. Lövegek nikkel köpenynyel. A Bisley városában Angliában megtartott hivatalos meetingen ez a puska győztes maradt összes konkurrenseivel szemben. ECYEDULI KEPYISEL0K: SPRINGER JAN0S 6rSk6s e' CSÁSZÁRI ÉS KIRÁLYI KAMARAI SZÁLLÍTÓK 4 BÉCS, I. GRABEN 10. * „ÁNTEGRIN használati II háziállatok óv- és gyógypora, disznónak, szarvasmarhának, juhnak és tollasoknak, sitás szerint (3—4-szer naponta 2- 3 evökana la,, sor ós nagyság szerint) adat k azonnal, amint rendetlenül e-z­nek és szeke eljtik megszűnik. Az .Antegr n- disznók éivá ylatansága. Iesovónyodása,rosz enies/tése és.-zék­reked se, gl is-lák ellen kitűnően hat; lovak e vagy­h ánya, keh ebből eredő nehéz h g és eilen, tu etetés­nél es vertieztitóul : tehenek véres vagy rósz, vsli m ut kevés tejelese, pufladtsága e len ; tollasok bura a ellen. Által ban egy egyszeri adag síig kerül 3 kraj­czárba, melylyel > agy kárt elhárítanak a,ok, a kik óvszerképen es étvág\ge jesztöül hébe-kori a adva, hizlaláskor is mindig i á előre m'gremiel'k peld 100 drb sertés közt a dögöt me.­szüntetni 10—15-20 kilogramm zukséges. I gy te eres ára 2 kor -n on ly elég két süldő me-'ment-só f.gy kilogramm ára 4 korona. K es fél kilogrammot tiz sertésre e.­magolással 10 korona 32 .fillérei már bérmentve is kü.döm. Öt kii ­gramm 20 korona helyett 19 korona, •!o 10 ki ogramm csak 34 korona. — Kapható posta vagy utánvéttől kii dve csakis Dr. DAVID VIKTOR gyógyszerész-tudor, a m. kir. termé­szet udományi társulat rendes tagja szent-István király gyógyszertárában, ESZÉK, als'oturos.

Next

/
Thumbnails
Contents