Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903

1903-12-24 / 109. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1903. deczember 24

. Vadászemlékek. Irta : báró Vodmanicskn Géza. Vadászni 1853-ban kezdtem el, akkor lőttem az első vadat. A vadászatot azonban már korábban és pedig a czinege-fogással kezdtem. Tökbe fogtam óket, s nemsokára nagyobb vadra, varjú fogásra mentem kukoriczát zsinórra fűzve fogtam őket. De szerencsétlenségemre varjuk helyett baromfiakat is fogtam s a gazdasszony panaszt tett ellenem. Puskalövéstől ekkor még nagyon féltem. Helytelen nevelés következménye, hogy a gyermekeket nein tiltják el a fegyverekhez való nyúlástól, hanem csak a fegyvertől való félelemre oktatják. Végre 13 éves koromban vadászok (mind csehek voltak) kivittek magukkal és igy csakhamar megbarátkoztam a puskával. Szükségesnek tartom megemliteni, hogy az akkori vadállomány a mostanihoz képest 20°/o-os arányban volt ugy, hogy nap, az olyan számot jelentett, amit egyedül mondani tanú nélkül Jägerlateinnak számított volna. A vadászati törvény életbeléptetése előtti időben tilos vadászterület nem volt, legfeljebb egyes nagy uradalmaknak ugyanabban a megyében lévő fele területüket volt szabad tilalmazni. Igy tehát lehet mondani szabad volt minden vidék. Bolyongtunk össze vissza s miután pénzem nem volt, minek a csőszökre hatása lehetett, egy más talizmánom akadt, melynek nagyobb hatása volt, mint most a bankónak s azvolt a«klipitklapatorium» vagyis a kulacs. Első szarvasomat igy 1856-ban lőttem, több napi les után az aszódi és kállai erdő sarkán. A vadásztörvény életbeléptetése után az egész helyzet megváltozott. Tiltott terület, a vad kimélése, szaporodása, a hátultöltő fegyver behozatala által a számok más arányban tűnnek fel. Mindenki saját birtokán és bérelt területén nemoda Morva-Sziléziából s ezek oly szépen elszaporodtak, hogy volt esztendő, hogy 35 bak is teritékre került és köztük olyanok is, melyek, lia nem is voltak az agancs kiállításra valók, de a kapitális elnevezést megérdemelték. Gödöllóhöz közel lakván, () felsége vadászataira gyakran hivatalos voltam, mely vadászatok leirása nem tartozik e czikk keretébe. Ezen vadászatok közül csak egyet emlitek meg, midőn első nap szabad területen tizennégy, másnap pediglen hét vaddisznót lőttünk. Ezek között volt egy erös nagy kan, mely az én golyomtól jött a teritékre s annak agyara magyar diszruhâmna-k ma is egyik kiegészítő része. Vadászataimnak két különös epizódja volt,melyeket feljegyzek.A baghi erdőben,hajtáskor,mindjárt annak elején, egy szarvas jött reám, melyre reá lőve, az összerogyott. De mivel láttam, hogy még nincs egészen kimúlva, még egy lövést tettem reá. A hajtás bevégződvén, oda mentem vadászaz akkori vadászok a mostaniakkal versenyt búzni közelről sem bírnának. Mert még akkor, lia évente 100—200 vadat ejtettek, nagy eredmény volt, most ezen számok ezrekben mennek. Természetesen ennek főoka a vadhiány, továbbá a lővésiigyességben való fokozatos gyakorlat és a fegyverek tökéletesbülése. Akkor nagyon meg kellett gondolni minden lövést, nehéz volt a töltés. Jelenleg a töltés nem vesz számitásba vehető időt igénybe. Nagyon tekintetbe kellett venni akkoriban a puskaporfogyasztást is, mert ez időben csak waífenpaszszal negyed, évenkint legföljebb egy fonthoz ^lehetett | kapni puskaport s csak a gutgesinntek kaphattak többet is. Elösmeréssel kell lennem, akkor fiatal gyermeknek 7гШег füszerkereskedö iránt, kinek a Dorottya utcában volt boltja ésjegyediili elárusitási joga puskaporra. Köhler a fiatal emberek iránt szeretettel volts lia többet is adott port, mint az előirt rendelet, azért sem hazafiságában sem tisztességében csorbát nem szenvedett. Még az ötvenes években itt a vidéken, lia társaságban husz nyulat lőttünk egy csak a pusztulást akadálykozta meg, hanem a vad rohamos szaporodását mozditotta elő. Igy történhetett, hogy a baghi vadászterületet bérelve, magam sajátkezüleg 1874-ben 24 szavast lőttem. Ez volt a legnagyobb szám, amit, lovadban, elértem. Gróf Károlyi Victor meghívott több éven keresztül nagy károlyi vadaskertjébe. Ott egy évben hatan puskások 82 vaddisznót lőttünk. Nagyobb vadászatokon, a kengyelin, a vedrődin, a gyuláin és a téglásin is részt vettem, hol már nem darabszámra, de ezrekre ment az elejtett vadak száma. Nyirbaktán elkezdvén a fáczántenyésztést, a nyirfajdokat akartam ott szaporítani. Nyirfajdokat Svédországból kaptam, de egy esztendő múlva már egyet sem láttam, valamint a fáczán is sok gondozás és költekezés után kellő eredményrefnemjvezetett, mert a legjobb esztendőben 240 kakasnál több lelővésre nem került. Igy tehát a tenyésztést abbahagyam, és csak kis mértékben tenyésztettem. Mert mig ezen vadak tenyésztését abbahagytam, őzeket telepitettem társaimmal a szarvast megnézni, ű társaim között volt Beniczky Ferencz jelenlegi pestmegyei főispán és Fáy Béla urak. A szarvast körülálltuk a bajtókkal, egyszerre csak az felemelkedett, megindult — mi a bajtóktól rá nem lőhettünk — mindig sebesebben kezdett futni, eltűnt s oda van a mai napig. Hasonlóképen az ecskendi erdőben egy szarvasom tűzben összerogyott s mig a vadászom az agancsait fogta a földön s én a szarvaskéssel kegyelemszurást akartam neki adni, mikor a szarvas felugrott, agancsával vadászom ruháját kettéhasította, elment s azóta hirét sem hallottam. Sajnálom, hogy ötven éves vadászatom alatt naplót nem vezettem, de lia az mindjárt az akkori kornak s az én viszonyaimhoz képest szép eredményű is volt, de a mostani kor viszonyaihoz képest összehasonlíthatatlanul kevés volna. Ezelőtt negyven évvel 2—300 lövést tenni vadra egy évben tűrhető volt, a mostani vadászoknál tízezer I patront egy évben kilőni nem ritka eset.