Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903
1903-10-26 / 97. szám
680 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1903. november 14. Az Eladók lmiidicnpjábau leginkább Liquettet fogadják. Áldózat jó startot kapván, vezet a távoszlopig. a hol La plata utoléri. Ez az igen hűen futó kancza végül elhúz Áldozat mellett, s egy hosszal biztosan győz ellene. Faineant jó harmadik lesz. A főszámot képező Hucsu Handicapra 16 lovat nyergeltek. Ka' tía'l, Orion, Paprika vannak leginkább fogadva, de Gazette melyről jó liirek vannak forgalomban, szintén talál barátokat. Útnak eredvén a mezőny, Javorina, Futótűz, Csurgó, Carte Blanche, Ka Gall és Gazette vaunak az elővédben. Az egyenesen, a hol Javorina és Kagall már verve vissza esnek a vezető Gazettehez és Futótűzhöz Ugyanaz és Carmin szegődnek, végül pedig még Csurgó jön fel hozzájuk. Az érdekfeszítő íinishból } hosszal Gazette, kerül ki mint nyerő s Ugyanaz mögött 1 hoszszal Carmin lesz harmadik Csurgó, Futótűz s a többiek előtt. Gazette az alagi juaiusi meeting óta nem volt formában, ma végre klasszisához mérten futván, kedvező terhével sikert arathatott. Ugyanaz és Carmin balsors által üldözött lovak az idén. De kettőjük kö'.ül egyik sincs a tavalyi képességének birtokában. Sok ló a mély talaj miatt nem futott fel formájához, s ezekhez tartozik Ka Gall is, mely már az egyenes elején megelégelte a tócsában való gázolást, s messze hátul végezett. A Kétévesek handicapja felette nagy meglepetéssel végződött. Saratoga és Parthenia voltak a legkeresettebb lovak, s Saratoga egy darabig vezetett is. De már az ut felén Totila frontba jön, elhúz ellenfeleitől, s öt hosszal igen könnyen gyóz Bonjourmacher, In spe, Confrater s a többiek ellen. Helyre nem lovagoltak a jockeyk, s igy Bonjourmacher második helyének értéke a helyezetlen lovakkal szemben legalább is kétes. a Pratersterni dijban Camperdown és Aachen közt oszlott meg a bizalom. Egy pillanatig Aachen vezetett, de már néhány száz méter után Camperdown van elől. A távoszlop előtt Valus és kívülről Donald jönnek előre, elhúznak Camperdowntól, s Valus három hosszal igen könnyen győz Donald ellen, mig Camperdown csak harmadik lesz. Valus meglepő formát mutatott, melyet azonban alighanem csak a mély talajnak lehet tulajdonítani. A Gátversenyben 12 ló indult, s Fertő volt a kedvencz. Vezet Portos, Alle Wiese, Frag nicht Вата thur'i s a többiek előtt. Az utolsó előtti gátnál jön Suli inx, frontba megy s igen biztosan győz a végén felnyomuló Bamatlmri ellen, Fragnicht pedig harmadik lesz Portos elótt. Fertő egész uton sehol. A zárszámot képező Eladóversenyben eleinte Latourdicot fogadják, később Alfteri iránt nagyobb az érdeklődés, vezet Rózsa Lili, a távoszlop előtt Latourdic megy frontban, kívülről Alfteri törekszik elóre, s a tribünök előtt elfogván a vezetőt Alfteri három hosszal könnyen győz ; Latourdic mögött 3 hoszszal hátrább Rózsa Lili harmadik. A nyertes Alfteri jó klasszisu versenyló, s nem eladó versenybe való. Tulajdonosa örülhet, hogy csekély ráfizetéssel megtarthatta, ami azonban még egyszer nem igen fog Péchy urnák sikerülni. Hetedik nap. Gyönyörű verőfényes idő kedvezett végre a versenyeknek, s főleg ennek a körülménynek lehet tulajdonítani, hogy a Freudenau látogatott volt. A mi a sportot illeti, ezt fóleg azért lehet pompásnak nevezni, mert a papírforma — kevés ^ kivétellel — jó formán az egész vonalon teljesen bevált, s különösen a nap nagy sikversenyóben annyira érvényűit, hogy még a helyzett lovak is azok voltak, melyeknek második, respektive harmadik esélyük volt. A Tokio versenyben Monte Christo győzött, mely miután nálunk fut, négy verseuyt nyer szakadatlan sorban. A nap főszámát képező Henckel emlékversenyt pedig a mezőny legjobb lova Сем amore oly stylben nyerte meg, hogy Ma utan őt kell legjobb kétévesünknek tartani. A megnyitó számot képező Handicapban Bátornak volt a legreálisabb esélye ; mellette főleg Nikitát fogadták. Az ut } részén nagy terhével Bogár volt elöl, de már a távoszlop előtt Bátor és Octavius varnak frontban, melyek igen heves küzdelembe bocsátkoznak, mely a czéinál nyakhoszszal Bátor javára dől el. A titkos tip : Ordenfex harmadik lesz. A Tokio verseny, daczára nem éppen gazdag díjazásával elsőrendű eseménnyé nőtte ki magát, főleg a résztvevő lovak klasszisánál fogva, mert St. Leger nyerő és Sz. István dij nyerő is volt a versenyhen. Barbarossa II-öt, Sorrentot és végül Monte Christof fogadják leginkább, mely utóbbi határozott favorittá lesz. A mint a mezőny útnak ered, eleinte Orbian vau elől, de nemsokára felváltja őt Monte Christo, vezet Kegyencz és a többiek előtt. Az egyenesen szépen nyomul fel Sorrento, Donald és végezetül Széli csend, de Monte Christot egyik sem tud ja beérni, s Péchy ur ménje küzdelem után ötnegyed hosszal győz Sorrento ellen, inig Szellcsend a harmadik helyet foglalja el Barbarossa IL, Donald és a többiek elótt. Sorrento és Széllcsend bizonyára legjobb formáikhoz futottak fel, de egyik sem volt képes Monte Christonak 18, respective 15 fontot leadni, Monte Christo reális jó ló, szive vah küzdeni s mindig anyit ad ki magaból, a mennyi épen a verseny megnyerésére szükséges. Barbarossa II. már régen nincs legjobb képessége birtokában. A nap főszámát képező Gróf Henekel Emlékversenybeü estik öt ló indult, s tekintettel Austriadijbeli nagyszerű formájára Con Amore keresett_ kedvenczként indult. Helyre leginkább Viceversát és Hadúrt fogadták. Útnak eredvén a mezőny, Hadúr vezet a nagyon felzárkózott lovak előtt. Még a rövid vonalon Con Amore megy frontba, az egyenesen játszik ellenfeleivel s igen könnyen hat hosszal győz Viceversa ellen, mely nyakhosszal bár, de legalább 5—7 fonttal tartja meg a második helyet Hadúrral szemben. Ezerkilenczszázegy nagy terhével negyedik lesz a már ki nem lovagolt Jacqueline előtt, A verseny teljesen papir szerint folyván le, az eredményt nem kell kommentálni. Talán csak azt az egyet lehet megjegyezni, hogy Con Amore még könnyebben nyert, mint várható volt s hogy Ma után kétségkívül legjobb kétévesünk, mely még szép tettekre lehet hivatva. Az I. oszt eladóverseny jó dolog volt RoyalFlusli számára, mely egész után frontban volt, s igen könnyen két hosszal győzött a végén f'elnyomuló Rugyiero ellen. Egy hosszal hátrább Durban harmadik Székely, Kikelet s a többiek előtt. Az Akadályversenyben annyi akczidens adta magát elő, hogy próbára tette a legedzettebb idegeket is. Mongolin vezet kadonezz a többiek előtt az egész pályán az utólsó sarokig, ahol elbukik, s egyúttal Vadoncz bukását is elő segiti. Mindkét jockey (Huxtable és Barker) eszmélet nélkül terülnek el a földön, s Mongolin élettelenül fekve marad, meg Vadoncz lovas nélkül száguld be a nyerő egyenesbe. E szerencsétlen bukások után Mademoiselle' de Deols ós Torpedo mennek frontba, idő közben Applaus elbukik az utolsó előtti gátnál s az egyenesen Mademoiselle de Deols elhúz Torpedotól s könnyen győz. Keresztezés miatt óvás vau a nyerő ellen, melynek azonban az igazgatóság nem ad helyet. Huxtable és Barker komolyabb természetű sérüléseket szenvedtek, Applaus lovasának Fejesnek ellenben mi baja sem történt. A zárszámot képező Eladó Handicapban főleg Légyottot fogadják. A versenyből azonban a fogadásokban meglehetősen elhanyagolt Hamis kerül ki könnyű győztes gyanánt, mely 2? hoszszal Takaros előtt ér czélhoz, mig a harmadik helyre Légyott és Rigó holt versenyben érkeznek be. Con Amore pedigreeje : St. Simon 11 Match Girl 22 Annetta 2 Galopin 3 Vedette 19 Galopin 3 Flying Duchess 3 St. Angela 11 King Tom 3 Adeline 11 Plebeian 11 Joskin 5 Plebeian 11 Queen Elizabet 11 Fusee 22 Marsyas 12 Fusee 22 Vesuvienne 22 Cambuscan 19 Newminster 8 Cambuscan 19 The Arrow 19 Lady Pa roness 7 Buccaneer 14 Lady Pa roness 7 Louise Bonne 7 Kettledium 3 Rataplan 3 Kettledium 3 Hybla 3 Ideal Carnival 14 Ideal Impetuous Bess 2 Versenyjelentés. Bécsi versenyek. 1903. Októberi meeting. Hatodik nap. Szombat, október 24. I. Nyeretlen kétévesek versenye. 3000 К I., 400 К II. 1200 m. Ifj. Dávid E. ur p к Ortrud Orelio— Rom 52} Neuhold 1 Luczenbacher M. ur p m Moha 56 Van Dusen 2 Gr. Arco-Zinneberg M. p m Rothai Exqwess 56 Lewis 3 Schosberger L. ur p к Babszi 54} Bulford 4 Ifj. Dávid E. Ur s h Deserteur 51 Murray 0 Dreher A. ur s m Wermuth 56 Cleminson 0 Schindler L. ur p m Reporter 56 Bonta 0 Br. Springer G. s m Majtény 56 Tarai 0 Totalisateur : 10:97 (Deserteur és Ortrud). — Helyrefogadások : 50:208 t., 50:185 II., 50:367 III. - A többi ló quotája győzelem esetén^; 25 Wermuth, 46 Majtény, 54 Moha, 84 Babszi, 85 Reporter, 266 Rothai Express. — Könyvfogadások : 1} Wermuth, 2 Reporter, 5 Majtény, Moha és Ortrud, 6 Babszi, 10 Deserteur és Rothal Express ellen. Erös küzd. után jo fejh. nyerve, 8 h. hátrább a 3-dik. — Versenyérték : 2960 К I., 400 К II. és 330 К a versenypénztárnak. — Idö: l'26 2/,„. II. Kétévesek eladó handicapja. 2000 К I., 400 К II. 1000 m. Rohonczy G. ur s к La Plata Marin — Lapály 48 Holmes 1 Mr. Redgrey s m Áldozat 55} Tarai 2 Gr Trauttmansdorff L. p m Faineant 47} Krouzil 3 Blaskovich Elemér ur s к Ezaz 49} Patterson 4 Schosberger L. ur p к Kinos 41 Pache t> Mautner V. ur p к Partanna 48 Southey 6 Gr. Degenfeld I. p к Liquette 43} Martinkovich 7 Luczenbacher M. ur p к France 41 R. Poole 8 Gr. Degenfeld I. f к Panache ,1 Milburn 9 Szemere M. ur stp m Akarat 53} Bonta 10 Hg Hohenlohe-Oehringen s к Cichuczko 45} Baines 11 Totalisateur: 10:60 — Helyrefogadások: ÔU:123 I-, 50:180 11., 50:141 III. — A többi 16 quotája győzelem esetén : 39 Liquette és Panache, 68 Áldozat, 80 Kinos, 86 Fainéant, 96 Ezaz, 97 Czihuczko, 130 France, 201 Akarat, 38i Partanna. — Könyvtogadások : 2} Liquette, 5 Áldozat és La Plata, 6 Akarat, Gihuczko és Fainéant, 8 Ezaz, 10 a többi ellen. Biztosan 1 h. nyerve, 3 h. hátrább a 3-dik. A győztesre ajánlat ném történt. — Versenyérték: 1950 К 1., 400 К 11. és 700 К a versenypénztárnak. — Idő : l'10 9/, 0. III. Nagy Bucsu handicap. 10.000 К I, 1500 К И, 500 К 111. 2000 т. Br. Königswarter H. 3é p к Gazette Gaga — Glennie 45 Baines 1 Aresin-Fatton J. fhdn. 4é p к Ugyanaz 47 Krouzil 2 Gr. Trauttmansdorff L. 5é s m Carmin 52}, Van Dusen 3 Somosi ménes 3é p m Csurgó 49 Cowman 4 Dreher A. ur 5e s m Retour 56 Cleminson 0 Egyedi A. ur lé s к Javorina 53} Lewis 0 Hg Taxis M. E. 3é p к Bullada 53} Bouta 0 Mr. Lincoln 5é s к Akárhogy 53 R. Huxtable Ö Rohonczy G. ur 3é stp m Futótűz 52} Spencer О Dreher A. ur 4p s m Ka' Gall 52 Tarai 0 Capt. George 5é p m r-usento 49 Southey 0 Herzog M. ur 5é s m Glory 48} Holmes 0 Br. Königswarter H. 3é p m Torquemada 48 Fries 0 Gr. Andrássy G. 3é p m Orion 48 Russell 0 Mr. Lincoln 3é s к Carte blanche 46} Milburn 0 Krausz L. ur 3é s m Paprika 44} Martinkovich 0 Totalisateur : 10:82 (Gazette és Torquemada). — Helyrefogadások : 50:152 t., 50:269 II., 50:159 III. — A többi ló quotája győzelem esetén : 58 Ka' Gall és Retour, 74 Orion, 81 Carmin, 82 Paprika, 90 Ballada, 119 Busento, 144 Futótűz, 156 Javorina, 204 Akárhogy és Carte blanche, 205 Ugyanaz, 215 Glory, 645 Csurgó. — Könyvfogadások : 4 Gazette és Paprika, 6 Carmin, Ka' Gall és Orion, 7 Ballada, 12 Futótűz, о lory és Ugyanaz, 16 a többi ellen. } h. nyerve, nyakh. hátrább a 3-dik, 1 h. a 4-ik előtt. — Versenyérték : 10.000 К I., 1500 К It., 500 К HI. és 4550 К a versenypénztárnak. — Idő : 2'23'/,„. IV. Kétévesek handicapja. 2000 К i., 100 К lt. 1000 m. Mautner V. ur s m Totila Ganache — Teddrá 51} Southey 1 Gr. Esterházy M. M. p m Bonjourmacher 61} Spencer 2 Gr. Arco-Zinneberg M. p к In Spe 54 Cowman f Gr. Henckel A. stp m Confrater 54 Baines f Péchy A ur p к Saratoga 59 , Tarai 0 Gr. Wenckheim D. s m Csevek 56 Adams 0 Schindler L. ur p к Parthenia 55 Fürst 0 Szemere M. ur p к Pislants 53 Bonta 0 Gr. Fries M. s к Lassie 53 Krouzil 0 Egyedi L. ur s к Barbi 51 Lewis 0 Totalisateur : 10:176 — Helyrefogadások : 50:263 1., 50:214 II., 50:89 In spe-re, 50:116 Confrater-re. — A többi ló quotája győzelem esetén : 32 Saratoga, 64 Lassie, 70 Barbi, 81 'in Spe, 121 Parthenia, 130 Confrater, 134 Bonjourmacher. 137 Csevek, 148 Pislants. — Könyvfogadások : 1} Saratoga, 5 Barbi, Lassie és Parthenia, 6 Pislants, 7 In Spe, 10 a többi ellen. Igen könnyen 5 h. nyerve, 1} h. hátrább holtverseny a 3-dik helyre. — Versenyérték : 1950 К I., 400 К II. és 710 К a versenvpénz'tárnak. — Idö: 1T1 9/ 1 0. V. Pratersterni dij. 4000 К 1., 400 К II. 1300 m Blaskovich Elemér ur 3é s к Vains Bona Vista — Blissful 53} Van Dusen 1 Gr. Festetics T. 3é stp m Donald 55 Bonta 2 Krausz L. ur 3é p m Camperdown 58} Lewis 3 Schosberger L. ur 3é p m Kapus 58} Bulford 4 Ifj. Dávid E. ur 3é p к Ronka 57 Cleminson 0 Gr. Henckel A. 4é p h Capellmeister 57 Adams 0 Thassy A. ur 3é p к Figyelem 53} Russell 0 Br. Üchtritz Zs. 3é s m Aachen 58} Tarai 0 Totalisateur: 10:71 — Helyrefogadások: 50:104 L, 50:92 II., 50:75 III. — A többi ló quotája győzelem esetén: 28 Camperdown, 34 Aachen, 71 Donald, 111