Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903

1903-10-18 / 94. szám

664 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1903. október 19. Blaskovich Ernő urnák a két utóbbi évben a 100000 koronás dijakban nagy szerencséje volt. Az б istállójába került ugy tavaly, mint az idén a Király dij (Hazafi és Beregvölgy), az Ausztria dij (Beregvölgy és Hazafi) és a Derby (Beregvölgy) 100000 koronája. Szóllcsendet a holnapi Őszi Kanczadijban Vau Dusen lovagolja. Marost szombati győzelme után 3400 koronán gróf Degenfeld Imre vette meg. Blaskovich Elemér ur a négyéves Kindust (King Monmouth — Galambom) eladta Horthy Jenő urnák. Beregvölgynek egy teljes testvére, sárga mén­csikó elletett az idén Bona Vista után. Beregvölgy anyját Furcsát újra Bona Vista fedezte, Grinzinger bámulatos tevékenységet fejt ki az idén a zászlók közt. A négyéves Mailberger— Lac­roma herélt ez évben husz gát és akadályver­senyben vett részt, ezek közül tizenkettőben győ­zött, négyszer második, háromszor harmadik volt és csak egyszer nem kapott helyet. Grinzinger nyereménye az idén 36150 koronára rug. Tarai szombaton egyszer sem nyert, vasárnap ellenben háromszor győzött. A champion jockey­nak e szerint 90 győzelme van. A jövő évi bécsi Derbyre Ma az első favorite, mellette Bon Marche, Bob Adams szerepelnek rövidebb odssal. A pardubitzi nagy akadály versenyre ma este van Kisbánat jelentés, Sorrento a Kahlenbergi dij startjától távol marad. a nyertes ownerek élére Hazafi sikere folytán ismét Blaskovich Ernő ur került, kinek lovai az idén eddig 478.810 koronát nyertek, mig az eddigi championnak, báró Springer Gusztávnak nyereménye 457.955 koronára rúg. Sceptre—LaCamargo match van készülőben. La Camargo tulajdonosa mons. Abeille már kijelen­tette, hogy kész lovával Sceptre ellen a harczot felvenni, de kikötötte, hogy a 2400 méteres futás­nak franczia földön kell dűlőre kerülni. Sceptre gazdája mr. W. Bass még nem nyilatkozott. Hazafi angliai szereplését is beleszámítva, ez ideig 23 versenyben futott, melyek közül 8-ban győzött. Nyeremény összege 263.17o koronára rug. Dyer a kinek amerikai útjáról már említést tettünk, tegnap indult el Bécsből. A szombati gátversenyben Gyopár elbukott, Lehel kitört, Voltát pedig lovasa feltartotta. Zinfandelt és Sceptret szerdán délután a Camb­ridgeshireböl törölték. Mead, az angol király háromévese csütörtökön Newmarketben a Lowther stakesben második lett mr. Douglas Baird Martinetje után. Edward király egy másik lova a kétéves Piari hasonlóképen a második helyen végezte futását az az napi Bretby stakesben. Az Öszi kancza dijban, mely a holnapi Prog­ramm főszáma tavaly Mágnes (Bonta) és Olym­pics (Tarai) holt versenyben győztek. Harmadik és utolsó a favorite Javorina volt. Az Abonnent handicap nyertesei az utóbbi években. Moring Chryseis Culture Magnes Babám Gazette 1897 gr. Esterházy M. 1898 br. Üchtricz Zs. 1899 br. Springer G. 1900 Szemere M. 1901 br. Harkányi J. 1902 br. Königswarter H. Cleminson Sharpé Hyams Cleminson Gray Bonta Aradon a két napos meeting szombaton és vasárnap kerül dűlőre. A lapunk más helyén közölt nevezések amellett szólnak, hogy a meeting az előző évek sikerei mögött nem fog elmaradni,egyes futások pedig a vidéki átlag fölé emelkednek. A nevezések ugy mennyisége, mint minősége tel­jesen kielégítő, a jobb anyagot Mr. Jersey, Win, Páfrány, Curieuse, hamlet, Jim Morgan. Te'tova, Attila képviselhetik. Warne csütörtökig 84 győzelemmel volt cham­pion jockey Németországban. Martin 64, Hill 24. Jones 20, Weatherdon 17, Ballantine 15, H. Brown 14, Lister 12 versenyt nyertek. Ma a Henckel emlék verseny startjától távol garad. A Madó/mént gróf Batthyány Elemér csii­L ön (15-én) délután 5 óra 30 perczkor a futásból a í.Q a» szm^ m cgütörtököii a Kétévesek 1300 méte­berg előtt, in starthoz állhat, melyben Blocksberg, távoszlop elöl :iyes ellenfelei. Gombás egyszeri a Braganza herczeg steeplerjét, lett Bon marché' . óta nem volt pályán, a csütör­távoszloptól kedve 76 nevezték, társaik közül, s szép . Krause Károly urategnapi nagykikindai vers e­nyeken három győztest lovagolt. Angliában eddig az idén a következő apamé­nek a legsikeresebbek : St. Frusquin Persimmon Galliniile Sainfoin St. Florian . Ayrshire Juggler Ladas Melton Rightaway Love If isely Wolfs Crag Matchmaker Amphion Kilwarlin Bay Ronald St. Simon Carbine St. Angelo Martagon St. Serf Royal Hampton font st. St. Simontól 25,102 St. Simontól 21,210 Isonomytól 21,124 Springfieldtól 19,415 St. Simontól 17,723 Hamptontól 9,712 Touchettöl 9,310 Hamptontól 9,258 Master Kildaretól 8,002 Wisdomtól 7,944 Wisdomtól 7,396 Barcaldinetöl 6,878 Donovantól 6,813 Speculum v. Roseberytól 5,697 Arbitratortól 5,798 Hamptontól 5,254 Galopintól 5,093 Muskettöl 4,969 Clairvaux v. Galopintól 4,919 Bend Ortól 4,902 St. Simontól 4,653 Hamptontól 4,573 St. Maclou most ismét nagy formában van. Az ötéves St. Simon-Mimi mén csütörtökön New­marketben az 1600 méteres Select stakest nyerte meg Wild Oats, L'Aiglon ésFlying Prince ellen. St Maclou start odssa 7:4 reá volt. Love Charmot a Cambridgeshireböl törölték. Southwellben az akadályverseny meetinget, mely kedden ós szerdán került volna dűlőre, árviz miatt deezemberre kellett halasztani. A jövő évi német Derbynek Georg a favoriteja 7:1 odssal ; Bon Marchet és Galaliad-ot 8:1 Bob Adamsot 10:1, Gajust és Gikat 12:1 odssza.1 irták ki a bookmakerek. Jockey halál volt ismét Parisban. Kedden a saint queni pályán a Prix du Vaucluseben mons. Heimendinger Faroja elbukott, lovasa Betts ko­ponya alaptörést szenvedett és a helyszínén meg­halt. Betts még csak 21 éves volt, és az idén ült először nyeregbe. Ma-nak'fgróf Batthyány Elemér veretlen két­évesének jövő évben Németországban egy köte­lezettsége sincsen. Ob, a Zukunftspreis nyertese csütörtökön Páris­ban nem kapott helyet az 1400 méteres Prix de la Foretben.A 20000 frank értékű futásban Loriot győzött French Fox ellen. A Cambridgeshirere a fogadások mai állása a következő : 9 4é Le Souvenir 12 3é Kilglass 16 4é Soaraway 20 5é The Solicitor 20 4é Burses 25 6é Over Norton 25 5é Kunstler A Cesarewitch 25 3é Surbiton 25 4é Niphetos 33 3é Caius 33 5é Pollion 33 56 Mandelay 33 3é Eminent 49} 41 51} 46 40 î 42 40} 49} 43} 51 33 3é Eminent 41} 48} lefolyása a következő volt : Wavelets Pride miatt a start sokáig késett. Végre egy csomóban ugrottak el. Lovat vezetett Kara­kóul, Valenza, Venus és Zinfandel galoppoztak a nyomában. A középen Sees, Burses és Greg Tick helyezkedtek el. Ezer méter után Wavelets Pride ment az élre követve Mountain Rose, Firmillian, Hammerkop. Zinfandel és Quo Vadis által. A 2000 méteres startnál Burses állt a frontba Grey Tick nyomult utánna, mig Quo Vadis teljesen vissza­esett. A befutón még mindig Burses volt elől Grey Tick, Zinfandel. Karakóul, Hammerkop és Wave­lets Prideval a nyomában. A távoszlop előtt azután Grey Tick átvette a vezetést, azt végig megtartotta és háromnegyed hoszszal gyözött Zin­fandel ellen, mely után Burses ugyanannyival volt harmadik Hammerkop előtt, utánna Lord Ross more, Throwaway és Karakóul sorakoztak. Venus és Pharisee utolsóknak haladtak át a czélvonalon, migValenzát feltartották. Roll, az idős német Steepler, ha addig talpon marad,a pardubitzi nagy akadály versenyben start­hoz áll. Francziaország sikversenyjockeyinak recordja a mult hét végéig : Ransch Thompson O'Connor G. Stern Shields Rigby L. Róbert A. Carter Mac Intyre Bellhouse 79 57 55 53 52 45 41 36 36 35 J. Childs N. Turner Thorpe Spears Wilson Mac Ginn Parfrement Childs W. Roberts Doux 29 25 23 20 17 14 14 11 11 10 kesben Vergia, Flamma, és más négy kétéves ellen győzött. Pretty Polly start odssa 12 reá volt. A Gallinule kancza pénteken ujabb győzelmet ara­tott a classicus Middle Park plateben, melynek 1200 méteres távolságán St. Amant, Handsdown és más négy kétévest vert le. Pretty Polly a legjobb angol kétéves szerdán Newmarketben a 1200 méteres Chevely Park sta­Távirat. Nagykikindai versenyek 1903. Október 18. I. Sikverseny. 1200 K. 1600 m. Gr. Pejacseeich A. 3é s m Win 68 Antal M. fhd. Hé p m Susárló 65 Gr. Schönborn F. 3é s m Sanyi 65 Könnyen 2 b. nyerve, 5 h. 3-ik. II. Sikverseny. 1000 K. 2400 m. Fernbach К. ur 3é stp m Pezsgő 69 Schey P. száz. 3é p к Alpenrose 68 Fernbach К. ur 3é s h Hűség fv. 65 Pauer J. fhd. 4é stp h Esély 71 Br. Podmaniczky E. száz. 5é p h Krause К. ur 1 Zangen M. ur 2 Folberth fhd. 3 Raus fhdn. 1 Zangen M. 2 Folberth 3 Czárán I. 0 Duczi 73 Hummel száz. О Könnyen 1} h. nyerve, } h. harmadik. III. Félvér gátverseny. 800 К. 3200 m. Br. Baich I. id p к Eszter 72 Krause К. ur 1 Bachzelt M. örn. id gp h Névtelen 70 Czárán J. ur 2 Sigmund R. fhd. id stp h Gólya 70 Br. Wimpffen 3 Br. Baich I. 4é p к Maráit 66 Folberth fhd. 0 Solymos G. 4é p к Dolly 68 Horváth fhd. О Lov. Waclawiczek R. száz. 5é p h Sirocco 70 Tul. 0 Könnyen 1 h. nyerve, 10 h. 3-ik. IV. Akadályverseny. 1200 К. 4000 m. Schey P. száz. 5é p h Jagelló 72 Zangen M. 1 Vojnich S. 6é p к Csinos fv. 70} Krause К. 2 Nagy A. száz. 4é s h Zobnaticza fv. 65 Czárán J. 3 Folberth J. fhd. 4é s h Rezdö 68 Tul. 0 Lukács E. fhd. 5é p h Tricolore 72 Tul. 0 — 6é p h Kontár 73} Szentkirályi О Lov. Waclawiczek R. száz. 6ép к Savante 73} Tul. 0 Könnyen 2 h. nyerve, 6 h. 3-ik. V. Vadászverseny. Tiszteletdijak. 6000 m. Br. Baich 1. id p к Eszter 72} Krause К. ur 1 Folberth J. fhd. 4é stp h Ariman 72} Tul. 2 Dobay L. száz. id sz h Remény 72} Br. Wimpffen 3 Br. Baich I. id vasd к Zsuzsa 72} Bálás I. ur О Gr. Bussel fhd. id f h ТмгкреШ Czárán J. ur 0 Solymossy L. ur id p к Morzsa Horváth fhd. О Könnyen 3 h. nyerve, 2 h. 3-ik. Laptulajdonos és kiadó : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Főszerkesztő : FERDINANDY BÉLA Felelős szerkesztő : L 0 Y I К К Á R 0 L Y. LACKENBACHER f. III., Szép-iitcza 3. földszint. 650. Telefon: 650. Telefon : Az összes bel- és külföldi versenyekre fix- és Start-odds mellett fogadásokat elfogad Kalilenbergi dij. Csütörtök, október 21. — Táv 3200 m. pari 5é Passe partout 61 5 lé Ugyanaz 62 2V] Sé Fakir 61 8 5é Maida 61 1 5é Carmin 61 Megegyezés szerint a többi. Ezenkivül eredeti angol jegyzések mellett a Cesare­with és Cambridgeshire handicapokra fogadások köttetnek. Fedeztetési hirdetés. Méltóságos gróf Berchtold Lipót ur árpád­halmi uradalmi ménesében Buckingham angol telivér ménhez fedeztetésre kanczák elfogadtatnak. Nevezett mén Galopin telivér mén és Lady­Jardley telivér kanczától származik és angol országi versenyeken ugy a mén, mint a tőle származott lovak sok győzelmet arattak. Fedeztetési dij 600 korona. Fedeztetési idényre kanczák ellátásra is elfogadtatnak. Széna és zab budapesti árak szerint értékesíttetik, ezenfelül állatorvosi dij­ban minden kancza után 10 korona, ápolási dijban 8 korona számíttatik fel. Szives megkeresések az uradalmi jószág­felügyelőséghez Árpádhalomra u. p. Orosháza intézendök. 3—5 Jószágfeliigyelöség. Pallas irodalmi és nyr «szvénytársaság Budapest, V., Kálmán-utcza. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents