Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903

1903-10-16 / 93. szám

666 VAEASZ- ЁЬ VERSENY-LAP. 1903. október 16. Lóverseny Ipolyságon. Vasárnap folyó hó október 11-én délután tartotta meg a Honti Sport-Club az Ipolyság mellett elterülő nagy réten első vereny napját, előkelő és nagy számú közönség jelenlétében. A még nem rég meg­alakult clubnak meglepetös számú akadálylyal kel­lett megküzdenie, mig a verseny tervét megvalósít­hatta. Hont és a szomszédos vármegyék néhány lel­kes sportsmanje adta össze a verseny czéljaira szükséges néhány ezer koronát, s ezáltal lehetővé tette, hogy az ipolysági verseny méltó helyet fog­lalhat el a vidéki versenyek között, s ezzel meg­alapították az ipolysági versenypálya jövőjét. A most dülöre került futások ugyan illegitim jellegűek, de bizonyára az intézőség megtalálja a módját, hogy jövő évben a Magyar Lovaregylet a meetinget tör­vényesnek ismerje el. A verseny lefolyása a kővetkező volt : I. Sikverseny. Tdij az elsőnek és másodiknak. Táv 1000 m. Luczenbacher Pál 4é p к Isère lbrányi György í Kovács Sebestyeny E. dr. 5é p к Ilka Tulajd 2 Br. Nyáray Alfonz 6é p к Nyúlánk Tulajd. 3 Kondor Emil 8é stp к fv. Bábi Tulajd. 0 II. Ügetőverseny. Kettős fogatok részére. Tdij az elsőnek és másodiknak. Táv. kb. 1000 m. Ivánka László fogata Tulajd. 1 Szokoly Alajos fogata Gr. Wilczek V. 2 Kondor József fogata Tulajd. 0 Totovits Kálmán fogata Aczél József 0 Benkoyits Viktor fogata Balog János 0 III. Ügetőverseny. Kettős fogatok részére. Tdij az elsőnek és másodiknak. Táv. 4000 m. Aczél József fogata Tulajd. 1 Iíégl Dezső fogam Tulajd. 2 Gr. Wilczek Vilmos fogata Tulajd. О Gr. Zichy Gyula fogata Tulajd. 0 IV. Vadászverseny. Tdij az elsőnek és másodiknak. Master Li Is Gyula. Somogyi Béla öé p li Pisze Tulajd. 1 Br. Nyáry Alfonz 56 s к Tonking Tulajd. а Ivánka László 6é p к Tempo Landauer В. О Vander Becke Arnold 8é sz h Jager Tulajd. 0 Luczenbacher Pál 4é p к Amazone Arkövy R. 0 — 7é sz к fv. Edith О Gr. Wilczek Vilmos 6é p к Fancy О — id. sz h Gombócz 0 V. Hölgyek versenye. Ügetőverseny hölgyek által hajtott kettős fogatok részére. Tdij az elsőnek és másodiknak. Táv. kb. 3000 m. Ivánka László fogata Br, Pittl Lujza 1 KégJ Dezső fogata Br. Pittl Livia 2 Aczél Józsefné fógata Tulajd. 3 Wilczek Vilmos grófné fogata Tulajd- 0 Aczél József fogata Haydin Ella 0 Luczenbacher Miczi fogata Tulajd. 0 A versenyt este 9 órakor fényes bál követte a megyeháza dísztermében. Ott voltak többek között : Andrássy János és családja, Aczél József és neje, Alkér Antal és neje, Berkú István és neje, Bartakovics Gusztáv és neje, Czobor László és családja, Hajdin Károly és családja, Ivánka Oszkár és családja, Ivánka László és családja, Kappel Pál és leánya, Kazy József és családja. Kazy János és családja, Kazy Lázár és neje, Kégi Dezső és neje, Kovács Sebestény Endre és neje, Landauer Béla és neje, Lakv Károly és neje, Luczenbacher Pál és családja, Lits Gyula és családja, br. Nyáry Adolfné és leánya, gr. Obern­dorff Hugó és neje, br. Pittl J. és leányai, Reviczky Gábor és családja, Rohan herczeg és családja, Sebastiány Vilmos és neje, Szautner Vilmos és neje, Soltész István és neje, Somogyi László és neje, gr. Zichy Gyula és neje. A szaktekintélyek által legkitűnőbbeknek elismert és a cs. és kir. egyedárusági hatóság által bevezetett íüstnélkiili trOlÉ = a legjobbak. Állami tulajdont képeznek. Vigyázat a patronok osztrák-magyar védőjelére ! ===== Állandóan kaphatók a csász. és királyi löpor-árudában. Bécs I, ker., Petersplatz 4. sz, Itt raktáron vannak továbbá minden fajtájú külföldi vadászpatronok, különösen Schnitze és E. C. lőporral töltött eley-patronok. KÜLFÖLDI HIREK. Páris, október 11. Handicap Libre. 15.000 frank. 3000 m. Mons. Jenning H. 3é p m Kiríra Chiklwick— Kenegie 49} O. Pratt 1 Marquis de Ganay 3é p к Anastasie 53 J. Rigby 2 Mons. Oppenheim 4é p m Surprenant 60 H. Shields 3 Tot.: 10:195. Helyre: 10:58,38, 57. I}h. ny„ 1} h. 3-ik. Futottak még : 3é Torquato 'lasso 54} (Mp. Intyre), 4é Barde 53 (O'Connor), 3é Frisquet 52} (J. Childs), 66 Chrysotliémis 52 (J. Thompson), 3é Avig­non 50 (J. Ransch), 3é Camisole 49} (A. Carter), 4é Reculdia 49 (Л. Botten), 4é Kaimac 46} (N. Spears), 3é Héritier 44 (L. Robert) és 4é Fayence 41} (A. Bellhouse). Prix Gladiateur. 30.000 frank. 6200 m. Möns. Barker W. 5é s m Amer Picon Le Sagittaire—Ambroisin 60 J. Rigby 1 Mons. Clado M. 4é s m Tigre 57 H. Shields 2 Mons. Cantor G. 4é s m Fanion 57 J. Ransch 3 Toi. : 10:64. Helyre : 10:26, 25. 4 h. ny., 6 h. 3-ik. Futottak még : öé Passaro 60 (С. A. Thorpe), 4é Maximum 57 (Me. Intyre) és 4é Arizena 57 (W. Pratt). Berlin, október 12. Durchgänger verseny. Államdij. 6000 márka. 1400 méter. Lang-Puchhof C. és Schmieder A. urak 3é p к Ballerina Royal Hampton —Barn Dance 54} E. Martin 1 Gr. Sierstorpff J. 3é s к Gymkhana 52} W. H. Jones 2 Römerliofi ménes 3é s к Fama 58} W. Warne 3 Kaiser С. ur 3é s к Jamaica 52} Ch. Weatherdon 4 Buggenhagen G. ur 3é s m Monopol 58 H. Lünse 5 Pakheiser P. ur 3é p m Miquel I. 55 G. Winkler 0 Tot.: 10:21. Helyre: 20:26, 26. Könnyen 6/ 4 h. ny., % b. 3-ik. Newmarket, okt. 13. Newmarket Oaks. 15000 К. 3éves kanczák részére. 3200 méter. Lord Falmouth p к Quintessence St. Frusquin —Margarine 57} H. Randall 1 Mr. W. C. Whitney p к Zaza 55 J. H. Marlin 2 Sir J. Blundell Maple s к Kütywick 5 • W. Lane 3 Fogadások : 100.15 reá Quintessence. Futott meg : Flying Ivy 53 kg. Champion-Stakes. 25000 К. 2000 méter. Mr. W. Bass 4é p к Sceptre Persimmon—Orna­ment 55} F. Hardy t Lord Ellesmere 3é stp m Kroonstad 54 W. Halsey 2 Sir J. Blundell Maple 36 stp m Merry Saint 54 W. Lane 3 Fogadások : 33:1 reá Sceptre. Három ló futott. Newmarket, október 14. Cesarewitch stakes 500 font sterling. Handicap. 3300 méter. Mr. W. Bass id. s m Grey Tick Father Con­fessor—Special Wire 42 J. Hunter 1 Lord Howard de Waiden 3é s m Zinfandel Persimmon— Medora 52} M. Cannon 2 Mr. J. Hammond 4é s m Burses Childwick — Bendlet 43} C. Trigg 3 Futottak még : Wawelets Pride, Quo Vadis, Throwa­way, Valenza, Cheers, Genius, Pharisee, Winkfields Charm, Prince Klorizel, Lord Rossmore, Lovat, De Witt, Right Full, Firmilian, Sees, Karakóul, Valpur­gis, Kano, Napoule, Venus, Lord Brand, Hammer­koop. Könnyen három h. nyerve, | h. harmadik Fog.: 20:1 1, 5:1 II, 50:1 111. Helvre 5:1 1, 7:4 il 100:8 Iii. Méltóságos gróf Berchtold Lipót ur árpád­halmi uradalmi ménesében Buckingham angol telivér ménhez fedeztetésre kanczák elfogadtatnak. Nevezett mén Galopin telivér mén és Lady­Jardley telivér kanczától származik és angol országi versenyeken ugy a mén, mint a töle származott lovak sok győzelmet arattak. Fedeztetési dij 600 korona. Fedeztetési idényre kanczák ellátásra is elfogadtatnak. Széna és zab budapesti árak szerint értékesíttetik, ezenfelül állatorvosi dij­ban minden kancza után 10 korona, ápolási dijban 8 korona számíttatik fel. Szives megkeresések az uradalmi jószág­felügyelőséghez Árpádhalomra u. p. Orosháza intézendök. 3—5 Jószágfeliigyelöség ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS, Tenyészló-dijazás Kecskeméten. A Kecskeméti Gazdasági Egyesület a főldmivelésügyi magyar királyi miniszter ur anyagi támogatásával Kecskeméten, folyó évi október 18-án, vasárnap a katonasétatéren levő városi sörcsarnok mögött elkerített zárt területen tenyészló-dijazást rendez. A díjazásra kecskeméti földbirtokosok és kisgazdák tenyészlovai küldendők. Elövezethetök : I. anyakanczák, (szopóscsikoval), II. 4 és 3 éves kanczák. Hl. 2 éves és IV. egyéves kan­czacsikók. A jutalom dijak aranykoronákban és díszok­levelekben adatnak ki. Pénzdijakra a városi kisgaz­dák tenyészlovai, díszoklevelekre pedig nagyobb tenyésztők ée birtokosok által kiállított lovak számit­hatnak. A díjazás reggel 8 órakor kezdődik. Hogy az összeírás idejében megtörténhessék, kéri a bizott­ság a lovakat 7 órára pontosan kiállíttatni. A ren-' dezés élén Grasselli Miklós szakosztályi elnök, és Koritsánsky János a Kecskeméti Gazdasági Egyesület elnöke és Kenész Zoltán a Kecskeméti Gazdasági Egye­sület titkára állanak. A Borsodmegyei Gazdasági Egyesület folyó évi október hó 18-án Miskolczon, az állatvásártéren levő istállók területén, vásárral egybe kötött ló-dija­zást rendez. A díjazásokra vonatkozó határozmányok a következők : Â díjazás oklevelek és pénzbeli dijak kiosztása által történik. A díjazásban résztvehet a vármegye minden állattenyésztő gazdája, nagy és kisbirtokosok, valamint községek is. Pénzbeli jutal­mak csak kisgazdák és községeknek adatnak ki, nagyobb tenyésztők oklevelekkel jutalmaztatnak. Pénzdijak : I. dij 1Ü0 К., II. dij 75 K„ Iii. dij 50 K„ IV. dij 30 К., V. dij 15 korona. Ezen dijakon kivül 100 koronás tenyészdijak is fognak kiosztatni oly kiváló anyakanczák tulajdonosainak, akik kötelezik magukat ezen tenvészdijat nyert állataikat megtar­tani s a következő két évben tartandó díjazásokra azon évbeli ivadékaikkal elővezetni. Ezen dijak 3 évi részletben fognak kiadatni. Az odaítélt dijak, az oklevelek kivételével, elismervény ellenében azon­nal kézbesittetnek. A biráló-bizottság a díjazási helye­ken működését délelőtt 9 órakor kezdi meg, a kiál­lításra szánt állatok tehát miuden előzetes kijelentés nélkül reggeli 8 órára elövezetendök. A biráló-bizott­ságnak jogában áll az eredetileg megállapított dijak felosztását és kiadását az elövezetett anyaghoz mér­ten módosítani. Az elmúlt években, úgyszintén a most díjazott állatok most és a következő években csakis azon években dijazhatók, ha tulajdonosuk által másnak el nem adatnak. Tudnivalók : A ló­dijazás október 18-án déletőtt 9 órakor nyittatik meg a miskolczi vásártéren lévő istállók területén, utána a vásár követnezik. A díjazás és vásárra hozott állatok elhelyezéséről előleges bejelentés esetén az egyesület titkári hivatala gondoskodik. Miért is távo­labbi vidékről az állatok már a megelőző napon, azaz október 17-én felhajthatók. Minden díjazás és a vásárra vonatkozó felvilágositással az egyesület titkári hivatala szolgál, Miskolcz (Vármegyeház). A rendezés élén Szathmárv Király Pál, a biráló-bizott­ság elnöke. Miklós ÖJön, g. e. elnök és Vértessy Tivadar, ügyvezető titkár állanak. ACHRUCH A. csász. és kit. udvari és kamatai ékszerész Budapest, « «Raktár«- «- j -% « Gyár «- «• IV. ker., Váczi-utcza 4. 1 Királyi Pál-utcza 13. Különlegességek : Sport-tárgyak, verseny- és vadász­dijak saját mintázatok és rajzok szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents