Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903
1903-08-14 / 66. szám
451 A budapesti nagy versenyek. Nagy Boldog Asszony napján, szombaton kezdődik a budapesti nyári meeting, a mely a propozieziókból s az eddig záródott nevezésekből itélve, nemcsak élénknek, de nagyszabásúnak ígérkezik. A nyári futtatások minden évben teljes sikerrel záródnak s egy pillantás akár csak az első nap programmjába, meggyőz róla, hogy a meeting eredménye ezúttal sem kétséges. Nem szükséges tehát, hogy megjegyzéseket füzzünk a versenyek külső keretéhez, a melyek évek során át sikeresen állták ki a tüzpróbát s áttérhetünk az egyes futások megvilágítására. A meeting klasszikus dijait alább soroljuk fel s egyúttal közöljük ama lovak neveit, a melyek kötelezettségei az egyes versenyekben még fönállanak. Az értékes versenyek közül elsőnek, augusztus 20-ikán a Szent István dij kerül dülöre. A 60.000 koronás dijért még a következő lovak állhatnak starthoz, megjegyezve, hogy az utolsó bánatjelentés augusztus 15-ikén van. 3é Matchtax 44} 4é Alesia 47} 3é Orion 46 3é Csurgó 46 3é Valus 44} 3é Szélicsend 44} 3é Estifény 43} 3é Torquemada 46 4é Kiss me 59} 3é Gazette 44} 3é Anglomán 46 3é Tiger 45 Sé Jenkins 58} 3é Win 45 4fi Blockade 47} 4é Limonádé 47} 3é Portwein 45 3é Sphinx 44} 3é Willi 46 4é Nunquam dormio 61 3é Lubin 46 4é Fancy 47} 3é Bono modo 58} Az idei Szent István dijat nyíltnak kell tartani s erre vall a ring tartózkodása is, a mely még nem vallott határozott favoritot. Ha Fancy allright volna, benne keressük a nyertest, de tagadhatatlan, hogy Orionnak, Ànglomannak, Csurgónak, Széllesendnek, Tórquemadának és Nunquam dormionak is többkevesebb esélye van, nem szólva Bono modorúi, a melyet valószínűleg a Királyné dijra tartanak frissen. A versenynyel egyébként közelebb részletesen foglalkozunk. Augusztus 22-én a Kettős Ivadékverseny (20.000 kor. 1100 m.) kerül dülöre. E futásban még a következő lovak kötelezettségei állanak fönn. Vice-vcrsa 56 Tilinkó 54} Lombardus 56 Rengő 56 Európa 54} Kövess 54} Mixi 58 Wood Péter 56 Bosko 56 Kikelet 54} Prinz Tschun 56 Uncas 58} Rabulist 56 Csiriz 54} Hírmondó II. 56 Blue Sea 54} Tintoretto 56 Jurand 56 Harczos 56 Standart 54} Réve d'or 56 Ezerkilenczszázegy 56 Blocksberg 56 Kunimund 56 Hadúr 56 Galahad 56 Santoy 54} Lennox 56 Pajtás 56 Gute Gabe 54} Bob Adams 58} A futást nem oly nehéz megitélni, mint a Szent István dijat. A sötét lovaktól eltekintve az első classist Bob Adams, Uncas és Galahad képviselik, s a verseny aligha egyéb, mint e három ló harcza. Vajon a két elsőnek nevezett telivér képes lesz-e Galahadnak 2j kilót czedálni : kérdésesnek tartjuk s erre a választ valószínűleg csak a verseny adhatja meg. Az Erzsébet Királyné dij. (54000 kor. 2000 m.) augusztus 30-ikára van kitűzve. E verseny mezőnye a következő lovakból alakulhat meg. 3é Pruszli 50} 3é Wiking 54} 3é Gavallér 53} 3é Lator II. 52 3é Pompás 53} 4é Vig 57 3é Sorrento 52 3é Win 52 4é Nesze 57 4é Picador 57 3é Beregvölgy 56 4é Limonádé 55} 3é Viglány 52 3é Czipész 52 3é Marco Polo 52 3é Toldi 52 4é Ka' Gall 57 3é Türelmes 50} 4é Kiss me 57 4é Bergeret 55} 3é Angloman 52 3é Bono modo 56 4é Javorina 55} 4é Nunquam dormio 61 3é Jenkins 53} 4é Count Moritz 57 4é Belvedere 55} Beregvölgy e dijért, mint régebben megírtuk, nem fut s a gödi istállót Viglány képviseli. A kanczának 52 kiló normális suly alatt jó esélye van s mellette Pompást, Kiss met, Viget, Bono modot és Nunquam dormiot kell megemlíteni. A legkomolyabb ellenfelek nyilván az utóbbiak lesznek. Fönnáll e versenyben Jenkins kötelezettsége is, kérdés azonban, e mén starthoz állhat-e. A Tenyésztők dijában, (10,000 korona 1100 méter) a mely szeptember l-jén kerül dülöre, az alábbi lovak futhatnak : Rendetlen 51 Bizi Buzi 56 Charmante 54} Divat 56 Gondos 56 Kondoros 54} Keringő 53} Bosko 56 Prinz Tschun 56 Revach 56 Master Jack 51 Harczos 56 Réve d'or 56 Teles 51 Hangyár 56 Bob Adams 60 Tepp 53} Komm Carlinchen 54} Újdondász Barna bimbó Moha Floris Hipparion Uncas Moloch Tyrann A névsorban Barna bimbó neve tűnik föl, a kanczának apja The Lombard révén 10 kiló engedménye van s 4 kilós pönalitásával együtt súlya mindössze 48£ kilo. Aligha csalódunk, ha benne keressük a verseny favoritját s mellette Teppet, Ezerkilenczszázegy et, Uncast és Galahadot emiitjük meg. A jelzett klasszikus versenyeken kivül a budapesti programm még számos értékes korteherversenyt és handicapot nyújt s közülök röviden megemlítjük az Igazgatósági dijat, a Kisérleti versenyt, a Nyári Handicapot, az Elnöki dijat, a Budai dijat, a Kétévesek nagy handicapjét, a Budapesti dijat, az Augusztusi handicapot, az Allvány-dijat, a Háromévesek handicapjét, a melyek a leirt sorrendben kerülnek dülöre. ? HESS FERDINAND szállodái 1 Щ Щ Bécsben, -г— Щ Ж „König von Ungarn" l„ Schulerstrasse 10. $ „Österreichischer Hot" l. Rothenthurmstrasse 18. & Ж Ж Előkelő családi szálló a belváros közép- u?^ pontján, a Szt.-István templom mellett. A legmodernebb kényelmi berendezés. ° Elegáns étkezö-termek. ° f§j» •3fr" > ; A legjobb franczia pezsgő f GEORG GEIGING à CIE REIMS, ; •3fr YEZERKEPYISELO LEO WINTER WIEN, IX., GRÜNE THORGASSE 19. kapható: B0RHEGYI F. BUDAPEST, IY , GIZELLA-TÉR 1. SZÁM. *********** 56 48} ;з} 56 53} 57} 56 56 Ezerkilenczszázegy 5) Matador II. 56 Ambrosius 56 Páros 46 Babszi 54} Galahad 56 " Majtény 5-' Czipó 46 Bedacht 52 A két első budapesti versenynap. A budapesti meeting főbb eseményeiről külön czikket talál az olvasó, itt u két elsó nap egyes futamaival foglalkozunk. A Dunai dij 240 » méteres futása nyitja meg a meetinget. A 3000 koronás dijért 18 telivért neveztek, melyek között több jobb classisut találhatunk. Sorukból a Derby második helyezettje Czipész válik ki, s lia nem az Igazgatósági dijban állana starthoz, ugy benne kell a nyertest keresni. Távol maradása esetén Лш /loman jön elsó sorban számításba, melynek a 2400 méteres távolságmegfelelő s mellette Pázmán és Queens Daughter a jogosult pályázók. Az 1000 méteres Handicapban tizennyolez ló futhat. A topweight-tfírfoar tartja, melyet 47 font választel a legkisebb sulyuBaltimoretói Jól áll súlyban Jász, mely 50 kilóval,hahűen megy a finishbe, tátralomniczi formái alapján, a verseny győztese lehet. A nevezetlek közt van a Szent István dij favoritja Orion is, a melynek 54} kilójával, lia joggal akar a nagy futásra pályázni, a finishben kell lennie. E két lovon kivül Baltimore is számításba jöhet és kis súlyával esélye van az enyhén súlyozott Amras лак is. Az Igazgatósági dijban sok jó név viselője között az idei Derby másodikját Czipéset is kötelezve látjuk e versenyre. A versenyfeltételei az ! idósebb lovaknak kedveznek, s a múltban is rendesen azok vitték el a dijat, minélfogva kétségtelen, hogy a háromévesek nem állanak könnyű feladat előtt, daczára hogy pl. Czipész is igénybe veheti nzt a teher kedvezményt, melyre a 0000 koronás versenyt még nem nyert lovak igényt tart hatnak. A mondottak daczára azonban nem épen könnyű a nyertesre rámutatni, mert a versenyben több lónak van nyerési esélye. Mindenekelőtt konstatálni kell, hogy a Milne istálló — mely Babér, Barbarossa II. és Passe partout által van képviselve — Pa.sse partoutviú eminens esélyt visz a starthoz, AZ idősebb lovak közül A Kottingbrunnban igen előnyös oldalról bemutatkozott Pogal flush is jó kilátásokkal veheti fel a harezot, daczára, hogy 15U0 méter még sem legjobb távolsága a hasznos heréltnek. A háromévesek közül tavaly Pruszli tartozott jó klasszisba, de képessége teljes birtokában kellene lennie, hogy ma nyerhessen. Czipész kétségkívül esélylyel veheti fel a harezot, de ennek a távolság valószinüleg rövid lesz. Donald és Camperdown küloldali esélylyel indulhatnak; de nem akarunk megfeledkezni Vigröl, melynek ugyan kissé nagy terhet kell felvennie, de a melynek klasszisa kétségen felüli, sigy előnytelen terhe daczára is, számottevő ellenfélt látunk benne. Összegezve a mondottakat, azt hisszük, hogy elsó sorban Passe partout, Pogal flush és Vig között kell az Igazgatósági dij nyerőjét keresni. A nyeretlen kétévesek versenyében huszonnyolcz lovat köteleztek. A társaságot, részben az eddigi formákat, részben a leszármazásokat tekintve jónak minősíthetjük s valószínű, hogy oly kétéves fog győzni, a mely még eddig a nyilvánosság előtt nem jelent meg. Jó hir előzi meg Dandár JTurul féltestvérét Teleset, Kozma féltestvérét Gute Gäbet, a Blondine után származó Blocksberget stb. A mutatott formák Pere d'or, Viceversa, Charmante mellett szólnak, de nem szabad figyelmen kivid hagyni Bizi Buzit sem. Tiplink e futásra Réve d'or, Viceversa és Teles előtt. A Kétévesek eladó versenyében huszonnégy teli ért neveztek, melyek sorából a Lomniczi handicap nyertese Etzel, továbbá Bedacht, Aurelia és Fogolg válnak ki. Àz Éladóversenyben istállófiuk szállnak a nyeregbe. Erre a futásra tizenhat külömbözö korú lovat jelentettek be s köziiliik classis tekintetében Periasz magaslik ki, s lia csak valamelyest a régi, ugy benne kell a nyertest keresni. Mellette Tepla, Curieuse, Tubiczám esélyeit kell figyelembe venni. A Welter handicap 1100 méteres távjára huszonegy lóért fogadták el a terheket. A topweightBoaboné, a legkisebb suly Különcz II.-öt illeti meg. A valószínű nyertest a középsulyuak közt keressük, s ilyenek Orgona, Marcheuse, Légyott, Progaiety és Faullieschen. A vasárnapi futások elsó száma nyeretlen verseny, melyben hároméves és idósebb lovak állhatnak starthoz : de a dijra csak hároméveseket, számszerint huszonkettőt neveztek. A kötelezettek javarészt oly alacsony classisuak, hogy az Angliában trainirozott Monte Christ опак nem kerülhet fáradI *