Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903
1903-07-25 / 58. szám
417 Hazafi Angliában. Negyedszázada, hogy a sport classicus földjén a min<leri idők legsikeresebb telivéro.az ötvennégyszerveretlen kancza,Kincsem győzelmet aratott a GoodwoodCuphen Pageant és Lady Golightly'jelett. Most huszonöt év multával a csoda-kancza unokája Hazafi, miként nagyanyja, négy éves korában, angol földön a magyar telivér tenyésztésnek ujabb babérokat szerzett. Elismerés illeti meg futtatóink nestorát Blaskovich Ernő urat és a gödi istállónak ritka szakképzetségü vezetőjét Luczenbacher Miklós urat, hogy lehetővé tették bebizonyítani a világnak, hogy Magyarország tenyésztéséből is kerülhetnek ki oly telivérek, melyek a sport terén vezető országban helyüket megállják. Hazafi szombaton az Eclipse Stakest követő napon Sandown Park gyepén a 400 font sterling (9600 kor.) értékű és 1600 méter távolságú Royal handicapben futott s a tizenkettes mezőnyben nyakhosszal győzött. Hazafi 55 kilót vitt, nála magasabb sulylyal csak Australian Star futóit, mig a tübbilovaknak harmincz fontot czédált. A győztes formája igen jó, annyival inkább, mert a vert mezőnyben oly elösmert lovak, mint Australian Star, Port Blair, Pistol voltak. íme a versenyjelentés : The Royal Handicap. 400 font sterling. 1600 méterBlaskovits Ernő ur lé p га Hazafi Orwell — Ollyan nincs 55 W. Lane 1 Mr. H. J. Newman 36 sip m Code of the Boost 43 Jarvis 2 Mr. L. Pilkington 3é s m St. Bollox 4lj Miller 3 Mr. Spencer Gollan id. Australian Star 57} Halsey 0 Mr. J. Gubbins 4é Port Blair 55 M. Cannon 0 Sir. E. Vincent 4é Pistol 51} J. H. Martin 0 Mr. A. P. Cunliffe id. Merry Methodist 49} Dillon 0 Lord Carnarvon 5é Minnie Dee 46} Trigg 0 Mr. C. Wood né Newtown 45} 0. Madden 0 Mr. G. Edwardes 3é Country Girl 40 Compton 0 Mr. M. Griffith 46 Angel Court 41 Plant 0 Mr. H. V. Foy 6é Twine the Fluiden 40} Griggs 0 Idö: 1 p. 46% mp. Fogadások : 9:4 Hazafi, 9:2 Minnie Dee, 7:1 St. Hottox, 100:14- Newtown, 10:1 Country Girl, 100:8 Port Blair, Pistol, Cock of the Host és Merry Methodist, 100:7 Australian Star és 100:6 a többi ellen. Start után Twine the Plaiden\h lit az élre, Hazafi és Angel Court elölt. Hazafi az ut javarészén a második helyen galopozott és hol Fistol, hol Angel Court voltak előtte. Négyszáz méterrel a czél előtt Hazafi a frontba ment, ugyan akkor Cock of the Boost is felnyomult s küzdelembe bocsátkozott az Orwell-ménnel, de az utóbbi szerzett előnyét végig megtartva, nyakhosszal nyert, mig St. Bollox másfél hosszal harmadik lőtt, Hazafi elsó dijának 382 font sterling, azaz 9168 korona az értéke. Tattersall. Budapesten, Külsü Kerepesi-ut 17., 19., 21. szám, szemben a központi (keleti) pályaudvar leszállító oldalával. Telefon szám 51—95. Letét- és chequeforgalmi számla az angol-osztrák banknál. Л székes-főváros által rendelkezésre bocsájtott vásárjoggal rendezi 40 holdnyi, területen Budapesten országos, heti, iuxus- és ménlévásárjait. Árverési vásárformával közvetiti a magánménesek nemes kanczaanyagát. A lóverseny saisonok alatt egyéves angoí telivér csikókra tart árveréseket. Október hó legelején a m. kir. ménesintézelbk eladásra keriilö lovai hasonlóképen árverési uton itt értékesíttetnek. A május havi díjlovaglás és ugratáskor hátasok adanak el. A vásártéri nagy vásárcsarnokba 1000 ló is elhelyezhető, ennélfogva tehát soha az egész év folyamán a vásárok rendszeres megtarthatását semmiféle rossz időjárás nem hátráltatja. À belterület tattersalli istállókba ismét 600 drb. ló helyezhető el. Ezen istállók a vásártérrel szervi kapcsolatban lévén, a társaság a lovak eladását bizományi közvetítésre bármikor elfogadja. KI nem adó lovak istállózás, tartás, esetlog gondoztatással is szintén mindenkor elfogadtatnak ; s általában csak a legjobb minöségil takarmánynemüknek bőséges adagolása mellett a főváros hasonló intézményeihez képest a legolcsóbb ártarifákkal képes a közönségnek szolgálni. Telepén lakó állatorvos utján állandó egészségügyi felügyelet. Л lógondozék magaviseleto felett szigorú ellenőrzés. Lovak jártatása télen a nagy fedett lovardában, nyáron a fél angol mértföldcs ügető- s lovagló-pályákon történik. Bárminő felvilágosításokkal készséggel szolgál Gál Béla titkár. Eladó mén. Ménválloztatás miatt a nagylángi uradalomban egy darab 172 centiméter magas, sötétpej, 8éves (apja Biró telivér, anyja Frangepán-Turbán félvér) mén eladó. Bővebb felvilágosilással szolgál a méneskezelöség Nagyláng, Fojérmegye . 2—2 Irlandi kancza, importált, tizéves. hibátlan, anyakanczának nagyon alkalmas, eladó. Czim : Miskolcz, 15. huszárezred, 4-ik század. 2—2 idomárnak vagy abrakm'esternek ajánlkozik Sebesta József, ki tiz évig, Dreher Antal versenyisiállójában abrakmester volt, s huszonnégy év óta a telivér versenysport terén működik. Czim a kiadóban. 1—3 Statisztika. Verseny istálló tulajdonosaink élén ez idö szerint Blaskovich Ernő ur áll, a kinek nyereményösszege 323,610 koronára rug. Utánna br. Springer Gusztáv és Krausz Lajos ur következnek : az utóbbi számszerint legtöbb versenyt, harminezhármat nyert. Sikverseny-jockeyk között ismét Tarai a champion 31 győzelemmel s mögötte vannak Marlinkovits (29) és Lewis (24). A tavalyi champion Bonta eddig 18 győztest lovagolt. Zászlók közt Poole áll első helyen 18 győzelemmel s bizonyos, hogy elsőbbségét az év végéig megtartja. íme a részletes statisztika : Istdllótulajdonosok. Blaskovich Ernő Br. Springer G. Krausz Lajos Mautner Viktor Dreher Antal Mravik Pál Gr. Festetics Tassilo Br. Königswarter Herman Gr. Batthyány Elemér Péchy Andor Lossonczy Gyula Mr. Lincoln Jankovieh Gyula Br. Üchtritz Zsigmond Gr. Esterházy Béla Szemere Miklós Egyedi Lajos Gr. Andrássy Géza Gr. Pejacsevich Albert Hg Taxis Miksa Schosberger Lajos Dávid Emil Capt. George Világhy Gyula Hg Auersperg-Taxis Schindler László Aresin-Fatton János Gr. Orssich Pál Gr. Trauttmansdorff Lajos Somosi ménes Gr. Siemienski St. Gr. Teleki László Zansen Ignácz Koller E. fhdn. Blaskovich Elemér Liptay Béla Gr. Schönborn Zdenko Gr. Merveldt Miksa Heintschl F. fhd. Gr. Chorinsky F. száz. b) zászlók közt. I. II. III. korona 10 3 5 32Я610 29 22 13 202790 33 23 10 136195 23 37 2 128960 22 28 8 121110 15 31 17 91460 8 11 3 84835 10 10 4 81025 9 6 2 55810 16 6 3 52945 10 4 1 48410 5 5 — 43800 17 9 6 43415 10 11 2 40820 3 5 1 40015 11 5 3 38090 11 11 7 32241 5 3 4 31960 16 13 5 29735 1 3 — 28760 8 12 3 26965 9 8 1 24795 6 3 2 24045 7 1 1 23310 5 7 2 22020 8 7 2 21590 7 3 2 21050 6 9 5 19990 6 4 3 19210 2 6 3 18790 8 10 2 18635 8 6 2 17790 9 7 5 15150 7 6 9 14140 3 6 3 13340 8 8 4 12800 6 2 2 12440 7 6 4 12115 4 1 2 11810 3 3 3 11440 Jockeyk : a) sikverseny. lov. 1 11 111 3 Poole 38 18 8 111 3 Slinn 26 7 7 6 Fejes 28 7 6 8 Williamson 20 6 5 4 Csompora 17 5 2 1 Fürst 9 4 1 2 Huxtable 25 3 8 6 Machan 25 3 2 Shejbal 17 3 2 4 Healy 18 2 4 5 llémes 2 2 Kapousek 8 1 6 Morton 5 1 1 — Etaroicb Adolf és társa egyedüli magyar sport-czipész üzletében Budapest, VI. ker., Andrássy-ut 76. szám Mm-, jockey- és Wó-csizmák úgymint mindennemű sport-czipők kész raktára valamint mérték szerinti készítése. lov. I II Ill Tarai 142 31 28 / 17 Mártinkovich 104 29 22 , f 13 Lewis 112 24 20 17 Slack 1C0 19 15 14 Krouzil 84 19 11 17 Bonta 129 18 20 17 Cleminson 96 17 17 16 Adams 106 17 13 10 Russel 104 14 14 24 Holmes 90 13 13 13 Southey 127 11 18 11 Spencer 60 10 7 7 Cowman 102 9 17 17 Van Dusen 69 9 8 6 Smejda 27 7 3 4 Hutter 20 7 1 3 Gilchrist 12 6 3 2 Huxtable 39 6 2 3 Neumann 20 6 1 3 Fries 25 5 4 4 S. Bulford 50 4 9 1 Lovász P. 35 4 7 3 Pretzner 19 4 2 1 Baines 68 4 1 5 1 Sudek 6 3 1 -t— Pastuch 10 2 3 3 Zsebük 27 2 3 1 Poole R. 11 2 — 2 Szablewski 11 1 5 2 Leincr 39 1 4 6 Heidt 31 1 3 3 Máli 14 1 3 3 Millburn 24 1 3 1 Barker 28 1 2 1 Bichler 25 1 1 ' 4 Seideman 7 1 — 1 May 7 1 — ... Neuhold 7 1 — — Klimscha 3 1 — _ Több rendbeli elsőrendű kitüntetések. Magyar kir. szabadalom P FATTI/NGE-R 1 husrostos kutya-lepénye. Az elismert legjobb, legegészségesebb és legolcsóbb táplálék az ebek számára. 50 kiló 22 korona, 5 kilós postacsomag bérmentve 3 korona. Prospektust ingyen küld P BUDAPESTI FŐRAKTÁR F ATTINGER О &C0. BÉCS Wiedener Hauptstrasse 3 ZUBEK BERTALAN- ÉS TSA IV., Muzeum-kórut 29. sz, о Minden jobb üzletben kapható, о = Vannak rossz utánzatok, ezektől óvakodjunk I = BORHEGY! F. BORKERESKEDŐ Gizella-tér 1. —Egyetem-utcza 2. Ajánlja asztali, pecsenye- és tokaji aszuborait —nemkülönben valódi franczia és Árjegyzékkel bérmentve készséggel szolgál.