Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903

1903-01-17 / 3. szám

32 VADASZ- ES VERSENY-LAP Katonatiszti verseny-egyletünk. melynek székhelye tudvalevőleg Sopron, az idén, ugy mint tavaly, négy versenynapot fog rendezni, kettőt (május 10-és 12-én) Sopronban, kettőt (május 17-és 21-én) Kottingbrunn­ban. A versenyfeltételeket legközelebb teszik közzé. Jarnac hadnagy Marseille-ben egy katonatiszti akadályversenyben elbukott és oly súlyos sérülése­kot szenvedett hogy életét vesztette. Az 1904-ik évi milanói Nagydíjra, a melyről már többször megemlékeztünk, bárom lovunkat kötelez­ték. Nevezte Péchy Andor ur a kétéves Saratoga-1 és a bárom éves Credit-et, Aresin-Fatton fhdn. pedig a négyéves Ugyanaz-t. A Metcalf istállóról több újság azt irta, hogy in­fluenza tört ki benne Illetékes helyről értesítenek, hogy. e hir e formában legalább is tulzolt. Igaz, hogy egy-két ló köhögött, mint minden istállóban ilyen idötájt, de ezek a telivérek már is egészségesek. Tränket Arthur százados spillerni méneséből husz anyakanczát Oroszországba: gr. Gizycki Józsefnek adott el. Krausz Lajos ur, ki tavaly néhány lovat A. Beeson­nál trainiroztatott, ezeket is Hansi gondjaira bizta. Smsjda. Bonta mellett legjobb belföldi lovasunk, ki az öszszel katonának vonult be, most a kisbéri ménesben szolgál. j E. Hesp, ki az idén Egyedi Arihur és Lajos, Le- ' derer Sándor, Mr. Lincoln, gr. Forgách István, gr. I Teleki László és Ferdinandy Béla urak lovait traini- | rozza, a közel jövöben még liz-tizenkét oly lovat | kap, melyek most Egyeden vagy Perváton üdülnek. E lot befogadására azonban istállói szűkek, s igy e telivérek legnagyobb részét Ball boxaiban fogja el­helyezni. Edgardo az Ausztria dij disqualifikált nyertese, mely tavaly nem futott, ugy látszik egészséges, s istállója azt hiszi, hogy korán pályára hozhatja, inert az április 19-én dülöre kerülő Kölni nagy han­dicapra (1600 m.) nevezte. A versenyre összesen huszonöt lovat köteleztek, köztük három belgát és egy franeziát. Hamburgban mint minden évben, most is megtar­tották a szokásos derby poule-ot, a melyen legdrá- 1 gábban Aachen kelt el. Ára 360 márka volt, mig Signorért 230 márkát fizettek. A mi lovaink közül Monte Christo 120, Wiking 101, Bonomodo 64, Bo­naparte ö6, Angloman £0 márkáért kellek el. A poule eredménye 3030 márka, s e szerint Aachen közel kilenczszeres osztalékot juttathat a vevőjének. Jóny Ferdinánd százados tököli idomító intézeté­ben 16C0 méter hosszú egyenes gyöppályát építtet-. A trainingpálva ezzel sokat nyer értékben. Dneuna, a Springer istállóból Németországba ván­dorolt hat éves Dunnre kancza hétfőu Birmingham­ben egy akadályversenyben futott, de nem kapóit helyet. Silberer Viktor ur, az All. Sp. Z. főszerkesztője kiadásában most jelent meg a tavalyi versenyek év­könyve, melycsinos kiállításban felöleli a tavalyi összes versenyek jelentéseit, a különféle statisztikákat, a nagy versenyeknek összes eddigi győzteseit és számos a sportot érdeklő kimutatást. Megrendelhető az Ali. Sp. Zeitung kiadóhivatalában. A bécsi díjlovaglást és díjugratást junius 6-ére tűz­ték ki. A programm azonos a tavalyival. Ch Planner, ki most szüleinél Hoppegarlenben tartózkodik, hétfőn lér vissza Alagra. Forest báróné, kinek Chantillyben van versenyis­tállója, M. J'Anson-t szerződtette trainernek. A bá­rónői tudvalevőleg J. Butterssel is tárgyalt, de mi­után csak egy évre akarta szerződtetni, a tárgyalá­sok nem vezettek eredményre. Az osztrák nyomdák január elseje óta rendele­tileg szabályzóit ortográfiát kötelesek alkalmazni. Az uj helyesírás fonetikus s igy merőben elüt a nálunk használatos német ortografiától. A szabály­zat, mint benünket a bécsi Jockey Club titkára érte­sít : a Wochen Renn Kalenderre nem kőtelező, mert a méneskönyvi adatokat, ugy mint a bejegyzett czimeket nem kell fonetice irni. Baines jockeyt az idén is gr. Henckel Arthur szerződtette. Heath idomár tatai istállóiban huszonkét lovat ido­mit Herzog Mór ur számára. A lot jobbjai közé tar­toznak Julian, Bonbon, Rigó és Alesia. Vivian Oroszvárott tizenhat főnyi lot felett ren­delkezik. A Irainingben levő lovak közt van Laban­der is, melytől tavaly sokat vártak, de a mely nem jelenbetett meg a nyilvánosság előtt. MR. REDGREY a telet Cairoban tölti. BABATÜN­DÉR, Rumbold, Kintornás és Ruggiero maradnak Egyedi Lajos istállójából Spidernél. GRÓFSZÉCHENYI Péter, a kinek Badacsonya tavaly a Drag hunt steep­lechaset nyerte meg, bejelentette versenyszineit : sötét­piros sapka, sárga szegély, sötétkék sapka. MÜNCHEN­BEN a versenynapok számát hétről kilenczre emel­ték. PAPPEN UR, ösmert német istállótulajdonos feloszlatta versenyistállóját. Legjobb lova Regenwolke és Ohne sorge voltak. DR. GRÁBENSEE a német ló­tenyésztés eg\ik felügyelője a l'élvérlenycsztés tanul­mányozására Francziaországba ulazott. BEIT Alfré­det gutaülés érte. GARCIA, a melyet Jansen német istállótulajdonos vett meg, Arnullnál van trainingben. GLOSSET és Parodiet Merhal Ernő őrnagy, vette meg. DR. RICE, a rőmerhofi ménes Amerikában vásá­rolt stallionja, tegnap rendeltetési helyére megérkezett. Szerkesztői pósta. S. G. Baja. Levelet irtunk. Sz. L. A két peedigreet összeállítjuk és levélben fogjuk elküldeni. Br. H. В M. ur. A kívánt czimek a következők : 1. Stallion Register compiled and edited for private circulation By William Hall Walker. 2. Stallion Record compiled Bv Win. Chissom, published by С & H. Ratcliffe, 4. 'Rumford Street, Liverpool. Edison Kávéház. Bpest. Carte Blanchenak mind­két Kanczadijban van kötelezettsége. P. Gy Ó-Szöny. Köszönjük ; nincs rá szükségünk. Pannónia A bécsi Derbiben 189?-ban, mikor Gourmand nyert, futott a legtöbb ló : tizenhét. A leg­kevesebb mezőny — öt ló — Aspirant évében 1880­ben indult. Laptulajdonos és kiadó : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCI Főszerkesztő : FERDINANDY BÉLA Felelős szerkesztő : L0VIK KÁROLY. Meguételre kerestetik: fekete négyes fogat, legalább 16 markos, 6 évnél nem idősb lovak, szép actioval teljesen behajtva. Szives ajánlatok «B. 4.» czim alatt e lap kiadóhivatalába kéretnek. 2—3: 1900 . Pálisi világkiállítás GIîAMl PRIX. Kwizda-féle Restitutionsfluid csásr. és kir. szab mosóviz lovaknak. kvA : egy üveg 2 K. SO fillér. 40 év óta használják udvari istállókban, na­gyobb katonai és polgári istállókban, nagvobb megerőltetések előtt és után erösitőszer az erő viszaszerzésére, továbbá inrándulásoknál, az iz­mok merevsége eseté­ben stb. a lovakat a trai­ningben erőpróbákra képesiti. Valódi csak ezen védjegygyei ellátva kapható Osztrák-Magyarország összes gyógyszertáraiban és druguistáknál. Képes árjegyzék ingyen és bérmentve. FORAKTAR: KWIZDA FERENCZ JÁNOS cs. és kir. osztrák-magyar, román kir. és bolgár fejedelmi szállító körgyógiszerész Bécs melletti KORNEUBURGBAN. 8 arany-, Í9 ezüstérem, 30 lisztelet- és elismerő oklevél. Alapíttatott 1853-ban. I. ГШШ Wijnand. Щ gg цу Fockimk Alapíttatott Amsterdamban 1679. évben. Legfinomabb likőrük: Anisette, Curaçao, Cherry-Brandy stb. A németalföldi királynő, az osztrák császár és magyar király és a porosz király ö felségeik s egyéb európai udvarok udvari szállítója. KKyedtili Ilók Bécsben, I., Koblinarkt 4. — Telefon: 8285. Kapható minden kiválóbb ceemegclizletbcn és borkereskedésben. THE GENTLEMAN'S DRINK HUNTER # BALTIMORE RYE WHISKY & sokkal jobb és olcsóbb mint a legfinomabb franczia cognac Kapható minden előkelő kávéházban, éttermekben, és csemege-üzletekben. Vadászoknak nélkülözhetetlen. felvétetnek О lap részére Mezei Sándornál •u. 45. II. ITifCinó p>e:z;sgró"box. Aubertin & Cie à Chalons s/M. Ezennel tudomásra hozzuk, hogy Magyarországon a képviselőséggel! BORHEGYI F. urat biztnk meg BUDAPEST, föizlet Gizella-tér 1., flóközlet Egyetem-utcza 2. a hol a következő árban lehet pezsgőborainkat kapni : Carte Blanche, Budapesten bérmentve 12, 30 és 60 palacz­kos ládákban 3.— Carte Blanche, 1 palaczk 3.50 Carte noire bérmentve 12—30—60 üveg palaczkos ládákban 2.20 e « 1 palaczk 2'50 Cremant rosé ládában 2 frt 20 kr. 1 palaczk • 2.50 Cabinet cuvée reservée , 4. — Aubertin & Cie. Ezen elsőrendű cognac szintén itt kapható: Cognacs Garantie, Marque Comandon et Cie. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest, V., Kálmán-utcza 2.

Next

/
Thumbnails
Contents